Ország-Világ, 1966. július-december (10. évfolyam, 27-52. szám)

1966-07-27 / 30. szám

elhagyatva állt a talapzatait, a virágok illatoztak, a nyírfák és berkenyék csöndesen suttog­tak a lágy esti szellőben. Én voltam az egyetlen tanúja an­nak, hogy Ikarosz lezuhant és belefulladt a vízbe. E­gy darabig még időztem az utcasarkon, vártam, hogy megritkuljon a tömeg. Azt gondoltam, hogy Michael — gondolatban így neveztem el az ifjút — talán visszajön. Elkép­zeltem magamban az otthonát, a szüleit, akik hiába várnak ha­zatérésére, anyját, aki vacsorát készít számára, és nem bírtam felfogni, hogy sohasem tudja meg, hogyan pusztult el a fia. Mivel ismertem megszállóink szokásait, nem is gondoltam ar­ra, hogy esetleg megmenekül karmaik közül. Lelkem mélyé­ig megrázott az emberrablás ér­telmetlen kegyetlensége! Akik a harcban elestek, tud­ták, miért halnak meg, s talán vigaszt leltek abban, hogy a ha­lálnak értelme van. De hányan voltak olyanok, akik — az én Ikaroszomhoz hasonlóan — ilyen értelmetlenül és kegyetlenül tűntek el a feledés tengerében. Beesteledett. A város lassan lázas, egészségtelen álomba me­rült ... Elindultam végre gyalo­gosan, hazafelé, magam mögött hagytam Mickiewicz magányos szobrát... Gondolataimban azonban szakadatlanul ott kí­sértett Michael, megrázta szal­masárga fejét, mintha ezt mon­daná: »Csak a könyv miatt tör­tént ... Az volt az oka.. . Töb­bé nem csinálok ilyen ügyet... Vigyázok.. .+/ Karig Sára fordítása é /mr/u/ár HOLTPONT Úgy kellettek az új energiák, úgy ittasak, mint hús esőt a fák, belőled éltem parazitaként, ki már csak másból szívhatja a vért és szép voltam teteled mint a tej, friss, mint a táj, mi oxigént lehel, az arcom napfény lett és értelem­tele, hittem hogy így leszek énem jobbik fele s ahogy a konok óra körbe jár úgy ismételtelek s mint földre száll pillantásunk az égről végül is: próbáltalak nézni vágy nélkül is, és akkor megálltam a semmiben, mint lendkerék mi kényszerűn pihen, tetőz holtpontján mozdulatlanul. Aztán, amint kezed utána nyúl,­­ megindul újból s zúgva mélybe­ hull. Orsóval G. Emil­ ­-amikor elmondod Szikrázó koszorúkkal bújik földbe a század — kiváncsi ujjak foszlatják húsodat, mondj el mindent. A valódi legenda-embert, akit vertek, lenéztek, leköptek, eltüzeltek, de élve maradt. Tüskére tekergő indákkal becsavarták, tűz-korbácsokat képzeltek felszántott hátára, karika-csüngős szájjal bohócok röhögték, úgy csurgott végig arcán a kín, hogy a rongy istenek korában sem külön­ben, — a legerősebbnél mégiscsak erősebb lett. Elhullik pompás szerelmes korod, ravasz keselyűk vallatára fognak — nagyon szeretnélek hallani akkor. Kerekes András go­lj­ár Indulj már, vezet a harsány Napod, köréd tódulnak kövér csillagok, roppant fádon most cseresznye izeg, leng, ráng, akár két nyugtalan ideg, guru­s költeményt, felizzó golyót, sok rideg kacatod árokba dobd, nézz föléd, eged már ultramarin, s kék madár lépked szivárványain, vedd a tenyeredbe a jó szelet, füröszd meg benne dombos melledet, harapj kenyérízű légből nagyot, míg a mindenség titkát vallatod, örömödből piros sátort emelj, — harminc nyarad többé ne szökjön el. Donkó Zájszló esztendeje kedvező fogadtatásban ré­szesült — most arra vállalkozott, hog­y a Rigoletto, az Aida és a Fals­taff korszakalkotó komponistáját tu­lajdon szavainak és kortársai véle­ményének tükrében mutassa be az olvasóknak. Kitűnő munkát végzett: a gondosan összeválogatott idézetek s a komoly tárgyismeretre valló rö­vid összekötőszövegek valóban hű képet rajzolnak Verdiről. Betekintést nyerhetünk Verdi alkotóműhelyébe s megismerhetjük az egyenes gerin­cű, megalkuvást nem ismerő, a szen­vedőkön mindig segíteni kész, em­bernek is rendkívüli művészt. B. F. ORAVECZ PAULA: TÖRT ÁGAK E regény a »Faforgácsok« c. kötet folytatása, a Toll-dinasztiáról szóló krónika második része. A Tört ágak­ban az árnyalati finomságokra, a legkisebb részletekre is érzékeny írónő az I. világháború légkörét idé­zi fel, a főváros egyik legromanti­­kusabb negyedében, a Gellérthegy tövében húzódó Tabán girbe-gorba utcácskáiban, az itt lakó szegények — köztük Toll Róza, Hankáné pro­letársorsán keresztül. Megrendítően szép vallomás a regény a Rácz-fürdő egykori mosónőjéről, akinek vállára három gyermek, két fiú és egy leány felnevelésének és életben tartásának súlyos gondja nehezült. A Tört ágak szegényei, elesettjei nem kilúgozott lelkű, közönyös, mindenbe belenyug­­vó emberek. Érzelmi világuk gazdag. Olyan elesettek, akik az álmok és ábrándok ezer színével teszik elvi­selhetővé hétköznapjaikat. Ezek az álmok nemcsak megnyugtatnak, el­altatnak, hanem cselekvésre is ösz­tönöznek. (Magvető Könyvkiadó). T. I. RÁKOSY GERGELY: MONDOK MÁST... 3. Szokványosak az író novellaindí­tásai. Köznapi emberek, színtelen helyzetek, amelyekből százezer van, millió. Mégis tovább olvasunk, mert Rákosy stílusa kellemes, hajlékony, kulturált írott beszéd, ha néha túl­­tömörített is. Néhány oldal után máris elkezdő­dik a számunkra igen izgalmas mű­velet. Rákosy — hogy hasonlattal él­jünk — nem bélyegnagyítót, de elekt­­tronmikroszkópot alkalmaz és alak­jai jellemvilágának oly gondosan rejtett részletparányait is képes be­mutatni nekünk, amelyekről nem is gondoltuk volna, hogy ezek irritál­hatják a látszólag szabályos novella - alakokat. A különleges képességű Rákosy a lélek mikrokozmoszának nagy felké­szültségű feltárója, de nem orvos. Bemutatja a kórokozókat, de gyógy­szert nem ír fel. Jellemmetszetei ta­nulságosak lehetnek írótársainak is, igazolva, hogy a lélekrajz többnyire jóval fontosabb a modern elbeszélé­sekben, mint a külső történések zaklatott leírása. (Szépirodalmi). D. E. LENDVAI ERNŐ: BARTÓK DRAMATURGIÁJA Bartók Béla színpadi műveinek analízisével foglalkozik a szerző. A Kékszakállú herceg vára, a Fából fa­ragott királyfi, a Cantata Profana, a Csodálatos Mandarin című művek belső logikáját zenei-eszmei ará­nyait, szerkesztési rendszerét tárja fel a tudományos zenei kutatás esz­közeivel. Ez a »tudományos« mód­szer viszont lényegesen megnehezíti könyvének olvasását; gondolnia kel­lett volna arra, hogy a Bartók ra­jongók — akiket dramaturgiája, mű­helytitkai érdekelnek — nem mind zenetudósok. (Zeneműkiadó), i. e. 13

Next