Ország-Világ, 1967. július-december (11. évfolyam, 27-52. szám)
1967-12-06 / 49. szám
MtEndre Ady Endre, a nagy forradalmár magyar költő, születésének kilencvenedik évfordulója majdnem egybeesett a Nagy Októberi Szocialista forradalom fél évszázados jubileumával. Tehát szinte magától kínálkozik a fenti címben jelzett kapcsolat megemlékezésünk szempontjául. Ady rokonszenvező érdeklődése az orosz nép sorsa és lelke iránt igen mély gyökerű. »►Puskint faltam s rettenetesen hatott rám a szláv miszticizmus« — írja egyik későbbi prózai vallomásában, s ennek a rajongásnak a nyomai fel is lelhetők korai költészetében és publicisztikájában. ^ Puskin és az öreg Tolsztoj nem tekinthetők a nagy forradalmi megmozdulás közvetlen előfutárainak, de munkásságuk kétségkívül porhanyóssá tette a lelkek talaját a forradalmi magvak befogadására. Puskinért rajong a fiatal Ady. Centenáriuma alkalmával lelkes hangú költeménnyel hódol emlékének. Hadd idézzük néhány jellemző sorát: Tudod-e, hogy a költő sorsa Mi régen volt — még mindig az —. Hiába gyújt fel égi lángot. Leroskad, elvész az igaz . . Száz év után még most sem értnek Anyegin fennkölt dalnoka! Emlékedet sárral dobálja A korlátoltságnak kora . . . De nekünk a szívünket tépi bi a hálátlan nemzedék, Mely nyomorultul meggyalázza A Puskin drága szent nevét! A versből kiérezhető fiatalos, szinte diákos lelkesedés nem tárgyatlan, fellengzős költőrajongás, hanem olvasmányélményen alapul. Erre vall a »Tatjána irt~ című másik Ady-zsenge, amely a közismert Anyegin-motívummal fejez ki egy szerelmi élményt. Ezek a kiforratlanságuk ellenére is fiatalosan üde Ady-versek a Debrecen című napilapban jelentek meg. A másik nagy orosz szellemóriást, Tolsztojt inkább csak csodálja, semmint szereti a fiatal költő, aki ekkor még messze van a későbbi istenes versek Adyjától. A pogány életörömök,ifjú Apollója«« megborzong Tolsztoj komor, önkínzó, asztétikus neokereszténységétől. De ugyanakkor felfedezi benne a forradalmi elemet is. — A kilencszázas évek elején bemutatták a nagyváradi színházban Tolsztoj -A sötétség hatalma« című drámáját. A darabról Ady — már mint a Nagyváradi Napló munkatársa — ír rövid ismertetést. Csodálja és tiszteli a tolsztoji krisztianizmust: »Most nem Tolsztoj krisztianizmusa hódítja meg a világot, amely tiszta és nemes, hanem a föld zsarnokainak önző krisztianizmusa ... « írja 1902-ben ugyancsak a Nagyváradi Naplóban. Az újabb orosz írók közül — s ez igen jellemző a szocializmus felé hajló radikális társadalom-reformer Adyra — Makszim Gorkij foglalkoztatja leginkább. A Nagyváradi Napló 1901 november 5-i számában Bíró Lajos »Bálványimádók" című könyvéről ír terjedelmes ismertetést. Ebben olvashatjuk a következő sorokat:Bíró és az új keresztelők azért írnak, hogy megdöbbentsenek, hogy kétségeket támasszanak, hazugságokat oszlassanak s bálványokat romboljanak. Ez az új, a nagy watesi hivatású író mestersége. A Germinal írója is csak addig volt nagy, míg rombolt. . . Maxim Gorkij ... is rombolt ... És anarkista minden kiválasztott embere a mai kornak . .. « Az üldözött Gorkij jut eszébe, midőn egy sajtópörből kifolyóan háromnapos fogházbüntetésre vonult a nagyváradi kisügyészség fogházába. »A börtön filozófiája« című cikkében írja: -Mélységes, különös, izgató és mégis megnyugtató ez a világ itt. Szinte emberibb, érdekesebb és mindenkihez közelebb fekvő konklúziókkal traktáló, mint amilyeneket Gorkij Naehtasylja mutat...« A még Nagyváradon látott és olvasott »Éjjeli menedékhely« emléke Párizsba is elkíséri.Gorkij megrázó színpadi jelenetei közé illik az az eset, mely a minap Párizsban történt a rendőrségi éjjeli menedékhelyen . . . « írja egy rövid riportjában 1904-ben. Egyik »párisi Levelében« 1906-ban szintén Gorkijt idézi: »Gorkij vádja rettenetesen megbélyegezte a franciákat egy nevű-gorki lapban. Körülbelül ezt üzente a gloire népének : Epet és vért köpök az arcodba jeles és imádott dáma, Franciaország. Te gonosz, te rima. — Az ok? Mert a szabadság népe megint százmilliókat adott kölcsön a cári Oroszországnak. Franciaország pénzével nyomták el az orosz forradalmat . . .« Gorkij irodalmi hatása felfedezhető az Ady-novellákban is. Kétszázegynehány novellája közül hat elbeszélésben bukkantunk oroszos témára. Ezek: »Berci és grófnéja«, »Az idegen fiú«, -A Cirlo szemei«, -Egy éjszaka Port-Arthurban«, »Szokolov Szonja«, -A Rossignol hotel énekesei«. Ezekben valóban gorkiji szemmel látja meg kora tipikus orosz társadalmi alakjait. A századforduló nemzetközi életének szinte klisészerű orosz figurái vonulnak fel ezekben a novellákban: a műveletlen és faragatlan, dúsgazdag orosz bojár, aki Monte Carlóban szórja a pénzét, »a sok rubelű, csókéhes, vad muszka urak«, akikcsörgő szánokkal jönnek be a legendás Moszkvába, hogy ott vengerkákkal szórakozzanak«, a pogrom elől Párizsba menekült orosz-zsidó leány, akiben sajátosan keveredik az európai kultúréhség a lefojtott ősi faji bosszúvággyal, és végül — de nem utolsónak — Szokolov Szonja, az anarchista forradalmár orosz diáklány . . . Ha az orosz irodalom hatása nem is nevezhető erősnek és jelentősnek Adyra, annál érzékenyebben reagált a politikus, a publicista Ady az oroszországi forrongó eseményekre, s már egészen ifjan azon kevés magyar közé tartozott, aki finom szeizmográfként fogta fel és méltatta az orosz forradalom közeledtét jelző föld alatti dübörgéseket. Ady Endre újságcikkeiben szinte döbbenetes, kísérteties éleslátással jósolta meg az előjelekből másfél évtizeddel előre a nagy orosz forradalom kitörését, s pontosan fel tudta mérni annak világtörténelmi jelentőségét és megsejdítette a magyarságra való hatását is. A nagyváradi Szabadság 1900. november 11-i számának »Heti krónikájában« írja a fiatal Ady: »Megdöbbentő ennek a rejtelmes nagy ködös országnak ősereje ... Ha a köd eloszlik ott egyszer, s ez az őserő megindul, mi lesz belőlünk szibarita nyugatiakból« — Döbbenetes jóslat olvasható a lap 1901 április 7-i számában is: »A nagy szláv birodalom, ez a forrongó, mesés erőket rejtő nagy óriás vonaglik a harcban ... De baj ott nem lesz. Ki még nem fejezett és fejlett erői szunnyadozhatnak az óriásnak, és gépembereit, kioktatott masináit nevelheti és növelheti a germán, a sorstól rendelt ős-ellenfél — a most harcoktól vérző óriásé ... az erő és a jövő.« Az oroszországi népek sorsa iránti nagyfokú érdeklődését mutatja, hogy 1905-től 1908-ig mintegy félszáz orosz vonatkozású cikket írt, s ezek közül negyven a Budapesti Napló 1905—1906. évfolyamában jelent meg, tehát az újabb kori orosz történelem egyik legkritikusabb, legválságosabb korszakában. »A moszkvai rekviem« című cikke (Budapesti Napló, 1905. február 19.) a Szergej nagyherceg ellen elkövetett bombamerényletről szól: »A legdühösebb nagyhercegi vérebbel számolt le az orosz forradalom, amely forradalom már megvan, s amely most már ott sem áll meg talán, ahova rettenetességében eljutott valamikor a legleszámolóbb földi mozgalom: a francia revolució. Oda kell figyelnie, ott kell lennie az egész világnak. Beteljesedtek az idők. Meglátja az orosz—japán háború mélyebb történetfilozófiai értelmét, hogy miért kellett ebben az oroszoknak veszíteniük.Az oroszokat az orosz forradalom törte össze Mandzsúriában. Ihama, a japán fővezér, a diadalmas Gapon volt ezúttal. A történelem egy régi szerepet játszatott el a japáni fővezérrel. Akármilyen különösen hangzik: orosz szerepet. Mert a történelemnek most nem az volt a fontos, hogy Japán győzzön, hanem, hogy Oroszország, a mai Oroszország, e terhes, rémes, csúnya jellege az emberiségnek elszóródjék a gyilkos fegyverek füzében az emberi művelődés célja, napja, a Haladás elől. .« (»A mukdeni lángok«, Budapesti Napló, 1905. március 10.) — Ugyanez év végén a »Földindulás« című cikkében olvassuk:Borzalmasan megrázkódott nagy Oroszország .. . Ezt a forradalmat a nép csinálja. Ugye hogy nem tréfaság a nép? A történelemnek büszkesége lesz e szörnyű földindulás. Büszkesége, tanulsága és igazolása .. . Fölkelt a nép és formálja a világot. Így csinál forradalmat a nép. Ha megindul, az földindulás. És csak a nép tud forradalmat csinálni. És megváltás csak a néptől jöhet. A néptől, melyet nemóvatos urak csőcseléknek neveznek.« Ha az 1905-ös orosz forradalomhoz fűzött remények egyelőre nem is váltak valóra, ami késett, nem múlott. Az eredményeket meghozta 1917. De ekkor már a minden szabad gondolatot gúzsba kötő világháborús cenzúra hallgatásra kényszerítette a publicista Adyt. Ám ez a hallgatás mindennél beszédesebb. Nem szólt semmit, mert amit az előzményekből következtetve mondott volna, az már eleve elhallgattatásra volt ítélve. Kunszeri Gyula és az orosz forradalom