Ország-Világ, 1968. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)
1968-09-25 / 39. szám
t nemrég két hetet töltöttem egyik barátomnál. Pom- Iv Pás birtoka van vidéken. L ' Szívesen meg-megmutatja a párizsi diáknegyedbeli hajdani cimboráinak. Barátom birtoka sok elénynyel bír. Nevezetesen roppant szép a tájék. Van azonban egy hátránya. Az, hogy elég messze fekszik a szomszéd mezővárostól, s így rossz a posta-összeköttetés. Mivel nagyon későn hordta ki a postás a leveleimet, úgy oldottam meg a kérdést, hogy saját apostoli lovaimon baktattam be a városkába, s útközben csíptem el a levélhordót. Csakhamar jó komám lett, mert nemegyszer megkínáltam néhány pohár borocskával az útszéli fogadóban. Ezen a reggelen éppen a patikussal csevegtem... Szeretsz, nyájas olvasóm, te is elbeszélgetni a vidéki gyógyszerészekkel, a városka egyetlen patikusával? Aki igazán meg akar ismerni egy vidéki helyiséget, meg kíván barátkozni a lakosság gondjával-bajával, annak nagyon melegen tanácsolom, hogy ehhez az eljáráshoz folyamodjék, mert a patikus mindig a legjobban tájékozott személy az illeti helységben. Tehát ezen a reggelen éppen vele csevegtem, amikor megjelent a derék postás, s ideadta a levelemet: — Igen ám, de ezért három garas portót kell fizetnie, drága uram — jegyezte meg a derék levélhordó, s kissé idegesen megpederte bajszának bal csücskét. — Mi az? Hát többet nyom a megengedettnél? — kérdeztem én is kissé idegesen, s én is megpedertem volna a bajszom ... ha lett volna. — Úgy látszik — mondta eltűnődve a postás, s most bajszának jobb csücskén csavarintott egyet. — Maga a postatiszt mérte meg. — Ja, úgy — mondtam. Ha maga a postatiszt! — kissé idegesen köhintettem, majd krákogtam, aztán nyeltem egyet Ha maga a postatiszt mérte meg, gondoltam, nincs mit tenni, hiszen ez a hatósági személy a hatósági közegek minden megbízható tulajdonságával rendelkezik, s nyilván nem azért tévedett, mert rosszul olvasta le a mérleget. Ő ugyanis idős, tapasztalt köztisztviselő, aki sohasem téved, nem is tévedhet, s egyetlen beosztottját, Lilikét, a csinos postáskisaszszonyt sem mustrálja vén szatír szemmel, mint.. . egyesek. Az viszont tény és való, hogy a postatiszt pokollá tette szegény szőke Lilike életét: „Maga buta liba!” ez volt a legenyhébb hivatali minősítés, amikor a lány valami baklövést követett el a pecséttel, a bélyegzővel, a vevénnyel vagy valamilyen más fontos postakellékkel. De sűrűn mondta neki, hogy „szamár” meg hogy „ostoba” is. Pedig szerintem a kisasszony nagyon rendesen és szorgalmasan végezte dolgát, s az öreg csak irigyelte fiatalságát, meg kellett neki valaki, akit örökké macerálhat. De térjünk vissza a hiányos bérmentesítésből származó bélyegbírságra. — Nem furcsa? — kérdeztem a levélhordótól. — Érzésem szerint ez a levél nem nyom többet tizenöt grammnál. — Mi sem könnyebb, mint megállapítani, hogy nehezebb-e a kelleténél — szólt közbe a patikus közismert szellemességével, s különös nyomatékkal hangsúlyozta a könnyebb és a nehezebb szót, hogy észrevegyem egy rossz párizsi vígjátékíróhoz méltó szójátékát. Kikapta a levélkét a kezecskémből, s máris felhajította a roppant érzékeny aranymérlegre. A mutató szerint a levél pontosan tizenöt grammot és tíz centigrammot mutatott. — Három garast fizetni tíz centigramm miatt — dühöngtem —, ez már azért mégis túlzás! — Hát bizony, kilójával számítva nem kevesebb, mint ezerötszáz frank — ragyogtatta meg a gyógyszerész mennyiségtani tehetségét. — Vagyis tonnánként tizenötezer frank —toldotta meg a derék levélhordó, mert ő is tudott számolni. — Hát — mondtam ki a végítéletet —, ez aztán igazán nem olcsó fuvar! Erősen tűzött a nap, a jó közép-francia nap. Megtöröltem zsebkendőmmel a barkómat. Közben valóságos üstökösként szántott végig sötét agyam fiJORGE SEMBRIN: AZ AJULAS „Mintaki a sínek közé esett, és álulérzitűnő életét” — a Kosztolányikor jut eszünkbe, mert a regény hőse csakugyan a vonatból esett ki, s a kórházban, az öntudat vibráló perceiben, átéli eltűnt életét, azt is, ami volt, s azt is, amit a jövő ködéből a félálom eléje vetít. Nem időrendi sorrendben, hanem a képzettársítás emlékidéző technikájával, ahogy egyik gondolat, kép, benyomás, íz, hangulat indukálja a másikat. A regény hőse Manuel, spanyol forradalmár és francia maquisard, azonos az íróval, akinek A nagy utazás c. regénye pár évvel ezelőtt lázba hozta a világot. A német koncentrációs táborokról kevesen írtak olyan megrázó művet, mint ő. Akkor is a proust-i ábrázolásmódot használta, ezzel tudta érzések, gondolatok, magatartások ilyen pontos látleletét adni. Ez a regény voltaképp ott kezdődik, ahol a nagy utazás véget ér, a szabadulásnál, de fel-felvillannak előző emléksorok is, amelyektől átélőjük sohasem szabadul. Múlt, jelen, jövő egymásba csapó hullámai jellemzik ezt a művet, amelyben mégis a szerkesztés szigorú logikája érvényesül, s amely a figyelmes olvasónak bepillantást nyújt a spanyol forradalmárok illegális életébe és egy nyugtalan, vívódó, igazságkereső ember belső harcaiba. (Európa.) (B. M.) BUNDEV-TODOROV ILONA MESTROVIC Ha a század nagy szobrászait idézzük, az elsők között tűnik fel Ivan Mestrovic alakja. A jugoszláv művész életútja, művészete szorosan összeforrt népének életével. Művei, mint mérföldkövek jelzik a délszláv népek sorsának nehéz állomásait, az első világháború kitörésétől a németfasiszta megszállásig. A Bunder- Todorov Ilona szép, tömör tanulmányát díszítő illusztrációk végig kísérnek bennünket ezeken a stációkon, s egyben azokon az alkotó periódusokon, amelyek során ez a nagyformátumú, szenvedélyes művész, ember és hazafi kibontotta sajátos és sokoldalú tehetségét. Klaszszikusan letisztult női aktjai a szépségükkel ragadnak meg, a „Jézus élete” sorozat darabjai a kompozíció szigorú zártságán is átsütő fájdalommal, a zenélő leányok a meglepő attitűdöt körüllengő költészettel, a népi hősök és az evangélisták szobrai drámaiságukkal. De még ezeknél is megrendítőbb a Pietá és az ótestamentumbeli nagy panaszkodó, Jób alakja. Mintha a nagy művész nemcsak az első világháború szenvedőinek, hanem valamennyi szenvedőnek, áldozatnak, kiszolgáltatottnak és megcsalatottnak a tragikumát sűrítette volna bele ebbe a három alakba, a gyászoló anya, a csontvázzá fogyott fiú és a minden reménytől, életerőtől, vigasztól megfosztott öregember figurájába. Örömmel üdvözöljük a Corvina kiadó „A művészet kiskönyvtára” sorozatának új kötetét, amely közelebb hozza az olvasóhoz a nagyszerű embert, a hitéért, népéért fasiszta börtönt viselt hazafit és a nagy alkotót. (d. e.) 12