Ország-Világ, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)

1969-11-12 / 46. szám

MAKAI GYÖRGY: A FEKETE NAPÓLEONTÓL CHE GUEVARÁIG 1­34 Villa egyre kevésbé bízik Car­­ranzában, aki már nem is említi a földosztást, de ugyanakkor nem tudja rászánni magát, hogy kezébe vegye a forradalom irá­nyítását, úgy hiszi, alkalmatlan erre a feladatra. A mexikói munkásosztály gyerekcipőben jár, anarchista és szindikalista vezetői még kevésbé értik meg a forradalom törvényeit, mint a parasztvezérek.. . Carranza parancsot ad Villá­nak, hogy induljon el a hadse­reggel keleti irányba, Saltillo felé. A parancs teljesen értel­metlen, hisz az ott állomásozó ellenséges erők már arra ké­szülnek, hogy átszökjenek az Egyesült Államokba. Szerinte azonnal dél felé kell indulni: ha Zacatecasnál szétverik Huerta seregét, megnyílik az út a fővá­ros felé, győz a forradalom! Carranza azt szeretné, ha kedvence, Alvaro Obregon tá­bornok vonulna be Mexikóvá­rosba. Obregon serege, az Észak­­nyugati Hadosztály azonban még a csendes-óceáni partvidé­ken harcol. Ezzel a halogatással viszont Huerta, az ellenség is időt nyer! Miután Villa teljesíti a harci feladatot, Carranza hozzájárul ahhoz, hogy dél felé induljon, de csak 5000 ember bevetését engedélyezi. Világos a szándék: szét akarja darabolni, meg akarja semmisíteni az Északi Hadosztályt! Pancho Villa ezt az utasítást már nem hajlandó teljesíteni. Bejelenti, hogy lemond parancs­noki tisztségéről! Carranza vá­lasza: jelöljenek másvalakit erre a beosztásra ... A parancsnokok pisztolyt rán­tanak, szét akarják lőni a táv­­írógépet. Maclovio Herrera tá­bornok rá akarja kényszeríteni a távírászt az alábbi üzenet fel­adására: „Senor Carranza, a Villa tábornokhoz való viszonya azt bizonyítja, hogy ön kurafi!” A parancsnokok végül azt kö­vetelik, hogy Carranza vonja vissza döntését. Don Venus idő­nyerés céljából tárgyalásokat ja­vasol, mire ezt a választ kapja: „Megerősítjük Francisco Villa tábornokot az Északi Hadosztály parancsnokának tisztségében. Nincs időnk, hogy önhöz men­jünk, mivel a hadosztály hala­déktalanul elindul Zacatecas felé.” Ténnyé válik a szakítás Car­ranza és Villa között. 14 tarreémi paktum 1914. július 15-én elindul az Északi Hadosztály 23 000 harco­sa, egynapos csatában ízzé-porrá verik a huertista sereget — a 12 000 katona közül csak 200 me­nekül meg­­, a diktatúra napjai meg vannak számlálva. Az ország területének csak­nem kétharmada felszabadult Elérkezett a forradalom döntő pillanata: ki lesz Mexikó ura? A Carranza vezette nemzeti bur­­zsoák és liberális földbirtokosok, vagy a Villa és Zapata vezette forradalmár parasztok és radi­kális kispolgárok? Huerta menekül, hadserege le­teszi a fegyvert, de a fővárosba az Északnyugati Hadosztály ala­kulatai vonulnak be, élükön Carranza és Obregon. Villa sza­kított ugyan Carranzával, de amikor délre törő csapatait fel­tartóztatják don Venus katonái, nem akarja megkockáztatni a polgárháborút. A mexikói parasztok tömegei azonban nemcsak Huerta ellen fogtak fegyvert, a földesúri ki­zsákmányolásra is csapást akar­tak mérni. Torreónba érkeznek az Északnyugati Hadosztály telj­hatalmú megbízottai, hogy ren­dezzék a Villa és Carranza közti konfliktust. 1914. július 8-án megszületik a híres torreóni paktum, Car­ranza ideiglenes elnök, de az el­nöki címre nem pályázhat. Az Északi Hadosztályt Északi Had­testté kell átalakítani, Villa had­­seregtábornok lesz. Konventet kell összehívni az új kormány­­program kidolgozására Különö­sen figyelemre méltó a paktum 8. pontja: „Az Északi Hadosztály és az Északnyugati Hadosztály, felis­merve, hogy az ország nyomorá­nak fő okai az áruló táborno­kok, a plutokraták és a papság, ünnepélyesen megfogadja, foly­tatja a fegyveres harcot a volt föderális hadsereg teljes meg­semmisítéséért, nemzetünk de­mokratikus rendjének megte­remtéséért, a dolgozók boldog­ságáért, a parasztok gazdasági helyzetének javításáért a földek igazságos felosztása útján, s a római katolikus egyház képvise­lőinek megbüntetéséért, mivel anyagi és erkölcsi támogatást nyújtottak a bitorló Victoriano Huertának.” Villa­­ Október első napjaiban Aguascalientes városában, a Mo­­relosról elnevezett színházban összeül a forradalmi hadsereg parancsnokainak konventje, amely a köztársaság legfelső tör­vényhozó és végrehajtó szervé­nek nyilvánítja magát. Október 16-án különvonaton megérkezik Pancho Villa, az ülést félbeszakítják, mindenki a pályaudvarra tódul. Az elnökségbe ültetik, s ami­kor az elnök bejelenti: — Átadom a szót Villa tábor­noknak, a dicsőséges Északi Hadosztály parancsnokának — percekig zúg a taps, a konvent részvevői felállva kiáltják: — Viva Villa! Éljen az Északi Hadosztály! — Barátaim, tábornok és pa­rancsnok urak! — kezdi a zö­mök mesztic, a földhözragadt jobbágy fia. — Nem tudom önö­ket semmire se megtanítani. Önök egy egyszerű ember sza­vait hallgatják, aki születése napjától távol volt a kultúrától. Uraim, én semmit se kérek a magam számára. Hadra keltem az igazságtalanság ellen, teljesí­tettem feladatomat. Semmit se kérek szolgálataim fejében, csak azt akarom, hogy mindaz, amiért harcoltunk, a nép javára váljék, a szegényeket segítse. Csak egyet mondok: világosan szeret­ném látni hazám jövőjét. Sokat szenvedtem érte, s nem akarom, hogy mexikói testvéreim és nő­véreim újra a földesurak igájá­ba hajtsák nyakukat! Az önök kezében a haza jövője, a mexikói nép sorsa, s amennyiben ügyünk elbukik, önökre hárul érte min­den felelősség! Villa a konvent vezéralakjává nő. Tanácskozik Zapata megbí­­zottaival, egységfrontot alakíta­nak, Carranza hívei kisebbség­ben maradnak. Ha Villa jobban eligazodna a hatalom gyakorlá­sának útvesztőjében, s nem bék­lyózná meg a legalitás bűvölete, a többség kikiáltaná az ország vezetőjévé. Elfogadja a konvent döntését: Carranzát köszönettel menesz­tik, Villa lemond az Északi Hadsereg vezetéséről, ideiglenes elnökké választják a Villát tá­mogató Eulalio Gutierrez tábor­nokot. Zapatáról — serege idő­közben felvette a Dél Felszaba­dító Hadserege nevet — még nincs döntés, képviselőinek fel­hatalmazását még nem erősítet­ték meg. Carranzának, aki sajnálatos módon jobban ismeri a hatalom játékszabályait, mint akár Za­pata, akár Villa, esze ágában sincs lemondani a hatalomról. Veracruzba megy az Északnyu­gati Hadosztállyal és bejelenti, hogy harcolni fog a konvent és Gutierrez kormánya ellen! A fővárosban még Alvaro Ob­regon az úr. Kiáltványt tesz közzé, amely az ország népét fel­kelésre hívja „a reakció érde­kében tevékenykedő Villa és Za­pata ellen (!)”. Társa, Alvarado tábornok, még rajta is túltesz: „Francisco Villa a primitív állat prototípusa, nyers húst zabál, felfalja a csontot, a fakérget is, akár az afrikai orángután. Fran­cisco Villa fizikai megjelenése a lehető legvisszataszítóbb, telje­sen majomszerű, ami pedig ér­telmi képességeit illeti, még a legelemibb fogalomalkotásra sem képes!” A konvent kinevezi Francisco Villát az ország összes forra­dalmi fegyveres erőinek főpa­rancsnokává. Villa tábornok lóra pattan. Mögötte vakmerőségig bátor testőrezrede, az arany váll-lapos horadók. — Adelante, muchachos! — Előre, fiúk! Irány, a főváros! (Következő számunkban: Mexikói fővárosban Két testvér talált egymásra Ki lesz Mexikó ura? ) Orángutánból fiparam­anok Emiliano Zapata, Dél Felszaba­dító Hadseregének parancsnoka (DiaS° Kiverő freskója) 11

Next