Ország-Világ, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)

1969-12-31 / 53. szám

AZ ORSZÁG-VILÁG Számadás, vagy hogyan is nevezzük? Bármilyen sablonosan hangzik, mégis úgy van, az emberek nagy ré­sze év végén mérleget készít, hogyan élt az esztendő alatt. A célul kitű­zött tervekből mit valósított meg, mire fordította energiáját, eszét, szí­vét, emberségét. Nem hagyja ki gon­dolataiból a sikertelenségeket sem, melyeknek okozói saját hibája, vagy objektív nehézségek voltak. Valahogyan így vagyunk mi is, le­velezési rovatunkkal. Számadást vég­zünk. Egy esztendővel ezelőtti szil­veszteri különkiadásunk zárószavá­ban ugyanis így tettük fel a kér­dést: „Mit kívánunk az olvasónak, és mit, levelezési rovatunknak 1969-re?” Miután érdekeink azonosak, „zár­­számadásunkkor", tehát most, végig­pörgetjük azokat az eredményeket, melyek a hosszú hónapok alatt hoz­zánk érkező olvasói panaszok, prob­lémák nyomán, közbejárásunkra megoldódtak. Lássunk hát néhányat ezekből. Elintéztünk hibás rádió-, televíziókészülék-cseréket; NDK-ban dolgozó fiataljaink részére könyvkül­deményeket; gyermekgondozási se­gélyben részesülő édesanyáknak el­igazítást adtunk; néhány orvosi ta­nácsot továbbítottunk; telekhaszná­lat, jubileumi jutalom, nyugdíjas iparengedély kérdésekben rendelete­ket ismertettünk; Vietnamért moz­galomban olvasóink részvételét tá­mogattuk stb., stb. Amiben viszont mai napig sem tud­tunk eredményt elérni: a közlekedési eszközök zszsfoltságának megszünte­tése; hibás, kétes minőségű cipők, csizmák forgalomból kivonása; egyes elárusítók rossz modorának javítása stb., stb. Mielőtt lezárnánk levelezési rova­tunk ez évi munkáját, fontosnak tartjuk a december 3-i számunk fel­hívására Uljanovszkba, a Városi Ta­nács Művelődési Osztályára érkezett levél ismertetését. Írója Garai Lász­ló, a Magyar Optikai Művek „Szaka­­sits Árpád” Művelődési Ház igazga­tója. ..A Lenin-centenárium alkalmából szeretettel üdvözöljük Önöket és a város művelődési intézményeit, nép­művelőit, a Magyar Optikai Művek egész kollektívája és a gyár műve­lődési háza nevében. Kollektívánk a felszabadulás óta egyre szorosabb kapcsolatban áll szovjet intézmé­nyekkel, szovjet emberekkel. Mindig emlékezetes számunkra Konstantin Szmirnov elvtárs segítsége, aki itt­­tartózkodása idején sok tanáccsal, hasznos támogatással egyengette fej­lődésünket és tevékeny része volt abban is, hogy a gyár művelődési háza felépült. Az ő nevét őrzi a szo­cialista brigádjaink Szmirnov-klubja. Itt jegyezzük meg, hogy szocialista brigádjainknak nem kis része van ab­ban, hogy vállalatunk eséllyel küzd a „Szocialista gyár” cím elnyeréséért. Ehhez nagy lendületet adott felsza­badulásunk 25. évfordulójára és a Lenin-centenáriumra való felkészü­lés. Népművelési munkánknak állan­dó része a magyar—szovjet barátság erősítése, a szovjet tudomány, tech­nika, művészet széles körű ismerte­tése. Például az „Olvasó népért” mozgalom keretében pályázati felhí­vást adtunk ki, melynek célja a szov­jet irodalom még szélesebb körű is­mertetése. A pályázatba bekapcso­lódnak a szocialista brigádok tagjai, szakmunkástanulók, tehát sok-sok fiatal. Színjátszó együttesünk az év­forduló alkalmával bemutatja Őrsi Ferenc: A kapitány (Steinmetz kapi­tány) című színpadi legendáját. Ezen­kívül politikai-szellemi jubileumi ve­télkedőt hirdettünk meg, melyre ed­dig 24 szocialista brigád nevezett be. Az értékes díjakat — többek között utazás a Szovjetunióba — a vállalat biztosítja. Díszünnepségeink közül említésre érdemes Vlagyimir Iljics Lenin születésének 100. évfordulója tiszteletére rendezett, ünnepi műsor­ral egybekötött nagygyűlésünk, majd egy kiállítás, melyet ebből az alka­lomból rendezünk. Elvtársi, testvéri üdvözletünket küldjük az uljanovszki népművelőknek és bízunk abban, hogy ünnepi programunkkal is hoz­zájárulunk a szocializmus győzelmé­be vetett hit erősödéséhez, a magyar —szovjet nép barátságának elmélyí­téséhez Most pedig átadunk három, sürgős felhasználásra szoruló jogszabályt: Késedelmes nyugdíjmegállapítás esetén — segély Danka István Surról azt írta, hogy egy beteg ismerőse — aki beadta a nyugdíjaztatási igényét, csak értesí­tést kapott annak elismeréséről, ho­lott pénzre is szüksége lenne. Mit tegyen? — kérdi. Arra kérjük olva­sónkat, írja meg, kiről van szó, ugyanis szívesen intézkedünk érde­kében. Általánosságban csak annyit mondhatunk: előfordul, hogy né­hány tájékozatlan dolgozó az igény­jog elismerési értesítés után, illető­leg a munkaviszony megszűnését kö­vetően — csak hónapok múltán kéri a nyugdíj megállapítását. Ilyen eset­ben a Nyugdíjintézet igyekszik fel­kutatni a késedelem okát, s ha van rá törvényes lehetőség, akkor a nyugdíjat viszamenőleg kiutalják. Ha erre már nincs lehetőség, akkor a Társadalombiztosítási Bizottság se­géllyel kárpótolja a dolgozót. Mikor nem kell ingatlanközvetítői díjat fizetni? Szánk János Pécsről közli: „Az Or­szág-Világ november 19-i számában olvastam »­A hivatal is tévedhet­« cí­mű írást, mely az én esetemhez ha­sonló ügyet tárgyal. Elváltam és a bíróság előtt megegyeztünk, hogy a lakás értékének felét kifizetem a fe­leségemnek. A lakást — egy szoba konyhás — 1961-ben 30 ezer forin­tért vásároltam. Kifizettem felesé­gemnek a 15 ezer forintot. Az Ingat­lanközvetítő Hivatal 2250 forint köz­vetítési díjat rótt ki rám. A napok­ban kijöttek a tanácstól és 50 ezer forintra értékelték a lakást, melyért különbözeti díjat kérnek.”­­A Hivatal is tévedhet” című írás­sal kapcsolatban a saját problémá­mat szeretném elmondani. Egy éve elváltam férjemtől. Házasságunk alatt KISZ-t­ár­sasház akcióra jelent­keztünk s indulásnál 25 ezer forintot befizettünk. A lakás időközben elké­szült. Válásunk után az anyagiakat békésen rendeztük. A lakásakcióra befizetett összegének a felét átad­tam férjemnek. Az ingatlanközvetítő­­től hamarosan kijött egy férfi, aki megnézte a lakást, majd küldött egy csekket 2250 forintról. Kérem, vála­szoljanak, helyesen fizettetnek-e ve­lem közvetítési díjat ebben a nyil­vánvalóan vagyonközösségi ügyben? — Szilágyi Miklósné, Győr. Újra megismételjük, amit korábban részletesen közöltünk, hogy az in­gatlanközvetítő szervhez, illetve vál­lalathoz csak az ingatlan adásvételi és csereszerződéseket kell forgalmi érték­igazolás végett bemutatni. Az ajándékozási, az életjáradéki, a va­gyonközösség megosztására vonat­kozó szerződéseket, megállapodáso­kat nem kell az ingatlanközvetítő vállalatoknak bemutatni és záradé­koltatni, tehát ingatlanközvetítői dí­jat sem kell fizetniük. Órabéresek díjazása munkaszüneti napokon „Ez év november 7-én üzememben nem voltam munkára beosztva, ott­hon tartózkodtam. Mivel az utóbbi időben az egyes ünnepnapok után bérezési nézeteltérések adódtak, sze­retnék tisztán látni abban, hogy a folyamatos műszakokban dolgozó, órabéres munkásoknak jár-e fizetés a fizetett ünnepekre? Láng Lajos, Budapest. A kérdésre a Munkaügyi Miniszté­riumtól kaptunk választ. A Munka Törvénykönyve 41. §-a szerint a dol­gozónak a Minisztertanács által meg­határozott munkaszüneti napokon (újév, húsvéthétfő, április 4., május 1., november 7.) nem kell munkát vé­geznie és az emiatt kiesett munka­időre átlagkeresete megilleti. A dol­gozót csak abban az esetben illeti meg a munka díjazása, ha a munka­szüneti nap következtében keresete csökkenne. Ha a munkaszüneti nap a dolgozó pihenőnapjára, vagy sza­badnapjára esik, akkor a munka­szüneti nap díjazását nem követel­heti, mert keresetében csökkenés nem következett be. Ha a dolgozó a munkaszüneti napon munkát vé­gez, akkor az MT. 41. §-ban említett díjazáson felül az aznapi munkáért járó díjazás is megilleti, kivéve, ha túlmunkáért ellenértékre nem jogo­sult. Hogy túlmunkára jogosult-e a dolgozó, azt a kollektív szerződés ha­tározza meg.” válaszol LEVELEZŐK KLUBJA Levelező klubtagjainkról sem feled­kezünk meg. Szeretnénk és kíván­juk, hogy segítségünkkel ki-ki meg­találja társát, akár csupán levelező­kapcsolat erejéig, akár egész életre szóló hosszú távra. „Filmes ismeretséget keresek. Min­den időmet a filmezés problémái kö­tik le. Ezért csak hasonló érdeklő­désű társaságban, vagy filmes mun­katársak körében érzem jól magam. Pedig a kollektív alkotás a jövő útja. Ezen a területen női társaságot is ne­héz találni, élettársat pedig még ne­hezebb. Mégis megpróbálom. Jel­igém: Együtt filmet alkotni!”. „Ólomsúlyként nehezedik rám ma­gányosságom. Nem vagyok szeren­csés, elképzeléseimnek megfelelő tár­sat nem tudok találni, megalkuvásra pedig képtelen vagyok. Talán a klub segít. Csinosnak mondott asszony vagyok, humán diplomával. Tartal­mas emberi kapcsolatra vágyom, a házasság árnyoldalai nélkül. Vonzó egyéniségű és külsejű, kulturált férfi levelét várom negyventől negyven­hatig. Jelige: Gyengédség, becsület." „Munkám, tanulásom nagyon lehet. Ami kevés időm marad, olvasással, zenehallgatással, úszással, atletizálás­­sal töltöm. Szeretem a nyelveket is, zenében kedvencem Bach és az or­gonamuzsika. 21 éves fiatalember va­gyok, magas növésű. Alkatilag be­felé forduló. Olyan partnerrel sze­retnék levelezni, aki hasonló érdek­lődési körű és szintén magányos tí­pus. Szívesen fogadnám orvostan­hallgató vagy bölcsész kislányok le­veleit. Jeligém: Aspirantúra, Költő 69.” 63 éves nyugdíjas, aki vidéken él, keresi egyszerű, szolid, házias klub­társnő levelező kapcsolatát, aki az életet körülötte harmonikussá tudná varázsolni. Jelige: „Még nem késő”. 24 éves egészségügyi dolgozó nő, aki az élet minden rezdülése iránt érdeklődik, intelligens, kulturált klubtagok leveleit várja. Jelige: „Du­nántúli álom”. Elvált, 42 éves óvónő, korban meg­felelő, zenét, irodalmat, művészetet kedvelő komoly, korrekt klubtagok­kal levelezne. Jelige: „Keresem a társam kapunk minden kedves olvasójának, levelezőjé­nek, rejtvényfejtőijének jó egészséget, sikerekben gazdag, békés, boldog új esztendőt kivánunk! jv SUPEREW-T— \i0rtKL—r" Az egészségvédő szipka használata ez idő szerint a leghatásosabb védelmet nyújtja a dohányzás ártalmai ellen. A szipka az egészségre ártalmas kátránytermékek és a nikotin nagy részét a ciga­rettából kiszűri anélkül, hogy csökkentené a do­hányfüst ízét és illatát. A Superfilt nem szűrővel működik. Aerodinamikai elvek alapján a dohány­füst többszöri gyorsításával és ütköztetésével ki­csapja a szervezetre káros anyagokat, amely a szipka belsejében elhelyezett fémtokon gyűlik ösz­­sze. Az egészségvédő szipka rendszeres használata szünteti a dohányzás okozta köhögést, gyomorbán­­talmat, légzési elégtelenséget. A fogakat tisztán tartja és üde szájízt ad. A szipka használatát pár nap alatt megszokjuk olyannyira, hogy később szinte nélkülözhetetlenné válik. Elmondottak alapján jegyezzük meg, hogy a do­hányzás ártalmai ellen véd a Superfilt­­ti.

Next