Ország-Világ, 1970. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1970-01-21 / 3. szám
IRENA KAREL IMO3AIKI csak I Pl uram ! komédiákban? Magas, nyúlánk lány, szőke. Szelíd gúnnyal beszél önmagáról. — Irena Karel színésznő egy méter nyolcvan felett. Drámai álmokkal, de csak komédiákban játszott. A népszerű Teatr Komédia, a lengyel Vidám Színpad egyik vezető színésznője. A kis színházba esténként csaknem több mint 300 ember látogathat el — Irena Karel mégis világhírű. A televízió és a film tette ismertté. 1965-ben végezte a varsói színművészeti főiskolát, de már harmadéves korában filmfőszerepet kapott. Máig készült tizenhat filmje közül Rybowski „Faji előítélet” című munkáját szereti a legjobban. Úgy érzi, hogy ebben a nyugatnémet—lengyel koprodukcióban álmaihoz méltó szerepet kapott. Pályafutásában máig ez az egyetlen eset, amikor egy rendező nem vígjátéki szerepre szerződtette. A színpadon csak egyszer, a főiskolán az „Ármány és szerelem”-ben kapott „komoly szerepet”, azután ott is a könnyed műfaj felé irányították. Mikor drámai álmairól beszélt, egyik tanára azt mondta: „A komédia csak kezdet, s az vezet a drámáig.” Mivel még pályakezdőnek vallja magát, nem türelmetlen és nem lázadozik. Legutóbb ismét sokat beszélt róla a világ. Az „Asszonyok köztársasága” című filmben, egy bájos komédiában, óriási sikert aratott. Budapesten is járt, a Magyar Televízióban szerepelt, az első stewardess vetélkedőn. Egy sanzont és egy táncdalt énekelt. Pestről Rómába utazott, ahol az olasz televízió „Lássa Itáliát!” című sorozatában az egyik műsor útikalauza lett. Az első adás után Münchenbe és Párizsba hívták — de nem ment. Mert ismét csak vígjátéki szerepeket szántak neki. — úgy látszik, a komédia a sorsom — mondja, s elneveti magát. Olyan vidám és gúnyos, nem is tudom elképzelni, milyen lehet egy drámai szerepben ... -f- y///////Y///Y///////////////Y////Y ö, drága oroszlán . . . Fotó: Leopold Wdowinski — Varsó KUTYAHIDEGBEN - KUTYAFOGAT NÉLKÜL „Hosszú, néma zaj, rajta út se visz...” — mondja az orosz népdal. A magas északon, ha beköszönt a sarki tél, nincs is szükség útra — úgyis befújná a hó. Ilyenkor egyetlen közlekedési lehetőség marad: befogni az évszázadok óta jól bevált rénszarvas- vagy kutyafogatot, és előre, toronyiránt. Jobban mondva csillagiránt, mert a tökéletesen sima, legfeljebb a széltől barázdált hómezőn keresztül az ott lakókat a néhanéha előbukkanó csillagukon kívül talán csak tájékozódási ösztönük kalauzolhatja el a kívánt irányban. Azaz, mégsem. Mert így volt ez egészen sokáig, az utóbbi években azonban nagy konkurrenciája támadt a rénszarvas-közlekedésnek: a repülés. Repülőgépek és helikopterek segítségével tartják a kapcsolatot az egymástól gyakran több száz kilométerre szétszórt települések és a nagyobb sarkkörön túli városok között. Amihez hajdan napok vagy hetek kellettek, most néhány órás könnyű út csupán. Nyenyecek, jakutok és a hideg égtáj többi lakói helikopteren ugranak el a sógorhoz egy kis rokoni látogatásra, vagy éppen helikopterről terelgetik a több ezres rénszarvascsordákat. Kevésbé romantikus? Lehet. De, hogy sokkal gyorsabb, kényelmesebb, korszerűbb, az biztos. Nyenyec mama a fiával. A helikopterezés szemmel láthatólag nem viselte meg őket . . Fotó: APN 19