Ország-Világ, 1971. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)

1971-03-17 / 11. szám

A Véres Hét után a francia újságok rengeteg kacsát közöl­tek. Az egyik álhír szerint Fran­­k­el_Leót­ a­ csendőrök egy pári­­zsi utcán elfogták, Versailles-ba vitték és agyonlőtték. Ezt ő ma­ga cáfolta meg abban a levél­ben, amelyet egy genfi laphoz írt a Comói-tó partjáról, ahová kalandos körülmények után ér­kezett: miután az egyik torla­szon megsebesült, a XI. kerületi elöljáróságra vitték, ahol Jeliza­­veta Dmitrijeva bekötözte, néhány nap múlva együtt me­­­nekült vele a körülzárt francia fővárosból. Kehiben búcsúzott el attól, akit „harci és útitársnőjé­nek” nevezett, de aki több volt ennél: a gyenge tüdejű, alacsony magyar ötvöslegény és hivatásos forradalmár reménytelenül sze­rette az Internacionálé­­ francia női tagozatának vezetőjét, a szép szőke húszéves Dmitrijevát, egy orosz tiszt törvénytelen leányát, aki Louise Michel mellett a Kommün másik legendás hős­nője volt. ÉKSZEREK ÉS ESZMÉK A Kommün volt magyar veze­tője, akinek módszerességét, kö­rültekintését, konok kitartását, szólammentes következetességét, szerény megfontoltságát harcos­társai és a történészek oly nagy­ra becsülték, még nap huszon­hét éves volt, amikor néhány hétig Itáliában pihent a történe­lem első proletárhatalmának bukása után. 1844 február 24-én született Óbudán. Édesapja, dr. Frankel Albert, a kitűnő haladó szellemű orvos titokban Kos­­suth-képes selyemkendőt hor­dott a szíve fölött. Leó tizenhat éves k­ gatra,­m­in indult útnak Nyu­ötvös, de az éksze­rek és érmék nem nagyon ér­dekelték: koraérett gyermek volt, s már kamaszkorában a fi­lozófia meg a politika kötötte le. 1867-ben egy rövid londoni tartózkodás során megismerke­dett Marx-szal, s ez döntő be­folyást tett egész életére. Ugyan­ebben az évben került Párizsba, s részt vett az Internacionálé szervezési munkáiban. Amikor III. Napóleon bíróság elé állít­tatta a Nemzetközi Munkásszö­vetség vezetőit, a tárgyalás „leg­szenzációsabb” eseménye, mely lázba hozta a közvéleményt, az ifjú magyar bevándorolt mun­­kásvezér bátor védekezése, job­ban mondva szellemes támadása volt, mert — amint életrajzírója, Aranyossi Magda írja — „ez a kopottruhás, vékonydongájú fia­tal ,sehonnai’ a vádlottak pad­ját szószékké változtatta... Pá­rizs napokon át mulatott azon, hogyan leckéztette meg Frankel a császári ügyészt és bírákat.” Ezen a tárgyaláson mondta: „... az Internacionálé olyan fa, amelynek gyökerei mélyen be­nyúlnak minden ország földjébe és nagyon nagy naivitás volna azt hinni, hogy azzal, hogy egyik vagy másik ágát levágják, ki­száríthatják a kérge alatt keringő éltető nedvet. Azoknak, akik nem értik meg az idők szavát, akik azt képzelik, hogy a szo­cialista mozgalom megáll emiatt a per miatt, azoknak azt kiál­tom, amit Galilei: Eppur si moti­ve!” Ám csak néhány hónapig ra­boskodott a diáknegyedi Szent Pelágia börtönben. Az 1870 szeptember 4-i forradalom ki­szabadította, s márciusban, az újabb, igazi forradalom után be­választották a Községtanácsba, ő lett a Kommün egyetlen ide­gen származású biztosa, vagyis minisztere. Mint munka-, ipar­és kereskedelemügyi biztos, a katonai kapkodás, a községtaná­csi frakcióharcok és az általá­nos zűrzavar ellenére fáradha­tatlan és következetes politikát folytatott. A Kommün francia vezetői közül sokan még a múlt­ban éltek, a nagy forradalom ja­kobinus eszméiért lelkesedtek, sokat szónokoltak és kedvelték a színpadias gesztusokat. A halk­­szavú, szerény, magyar műöt­vöst egyesek kicsinyes és konok megszállottnak tartották, aki a világraszóló események közepett olyasmivel foglalkozik, mint a péklegények éjszakai munkájá­nak a megtiltása, a zálogtárgyak ingyenes visszaszolgáltatása, a munkaidő korlátozása, az üzemi bizottságok felállítása, a meg­szökött gyárosok vállalatainak kisajátítása, a dolgozókat sújtó pénzbírságok eltörlése. Nem cso­da, ha április 25-én ezt írta Marxnak: „Nagyon szeretném, ha ... tanácsaival segítene ne­kem,­ mert jelenleg úgyszólván teljesen egyedül vagyok ...” Pe­dig a jövő őt igazolta, s Lissa­­garay joggal írta a Kommün történetéről szóló művében: „Ha a március 18-i forradalom sem­mi mást nem vethetett volna a latba, mint a Munka- és Keres­kedelemügyi Bizottság alkotá­sait, akkor is többet tett volna a munkásokért, mint 1789 ... óta Franciaország összes polgári szervei.” MÉLYSÉGES DEMOKRATIZMUS Van Frankel munkásságának egy vonása, melyet érdemes kü­lön kiemelni: alig foglalta el biztosi helyét, azonnal felhívta a munkásokat, kiskereskedőket és kisiparosokat, hogy közöljék vele észrevételeiket és kívánsá­gaikat; a minisztérium épületé­ben külön helyiséget bocsátott a szakmai szervezetek küldöttei­ből alakult ún. Kezdeményező Bizottság rendelkezésére. Ez a mélységes demokratizmus tette népszerűvé a fiatal munkásve­zért, aki mindvégig kitartott ki­csinyesnek látszó, de a dolgozók mindennapi életét makacsul megjavítani szándékozó politi­kája mellett: „... nemcsak azért állunk a helyünkön — mondot­ta —, hogy a községi kérdése­ket megoldjuk, hanem azért is, hogy szociális reformokat lép­tessünk életbe.” Ő nem a múlt­ra, hanem a jövőre vetette vi­gyázó szemét. S mint 1877. már­cius 18-án írta a magyar mun­káslap emlékcikkében: „Szá­munkra március 18. egy új vi­lág, egy új társadalom előhír­nöke.” Hozzátehetjük: személyé­ben ő maga is egy új világ elő­hírnöke lett... A vereség nem törte meg A bukás után is kitartóan harcolt meggyőződéséért, Budapesten és Párizsban egyaránt. 1872-ben a francia törvényszék távollétében halálra ítélte. Ekkor éppen Há­gában volt, az Internacionálé kongresszusán. Később sok há­nyattatás, angliai, németországi és bécsi tartózkodás után haza­került, s kitartóan küzdött a magyar marxista munkáspárt megalakításáért. Itthon nemcsak Tisza Kálmánnal kellett meg­ Q i iUu EGY ÚJ VILÁG ELŐHÍRNÖKE FRANKEL LEO, A KOMMÜN MAGYAR MINISZTERE Frankel Leó 8

Next