Ország-Világ, 1971. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)

1971-07-07 / 27. szám

I­ létrehozni egy találkozót valamely ország első számú vezető személyiségével sehol a világon nem tartozik a könnyű feladatok közé. Amikor kérésünket — továbbítás céljából — előadtuk a Mongol Távirati Iroda nemzetközi osztálya vezetőjének, még csak nem is biztatott bennünket. Pár nap múlva kezdődik a kongresszus, és a Mongol Népi Forradalmi Párt KB első titká­rának, aki egyben a minisztertanács elnöke is, aligha van kisebb gondja, mint hogy újságírókat fogadjon. Mindezek után kissé váratlanul ért bennünket a telefonérte­sítés, hogy Cedenbál elvtárs vasárnap este hat órakor fogad ben­nünket a hivatalában. Mongol barátainkban, akik előtt ismere­tes a párt és a kormány vezetőjének hihetetlen munkabírása, egyáltalán nem keltett meglepetést a meglehetősen szokatlan időpont. — Maximum húsz perc — figyelmeztettek bennünket a tit­kárságon, amikor pontban hat órakor megjelentünk a kormány­palotában. A beszélgetés könnyedén indult. Cedenbál elvtárs a házigazda szívélyességével tessékelt bennünket az asztalhoz, majd perceken keresztül ő kérdezett. Mit láttunk, hol jártunk, milyenek a be­nyomásaink Mongóliáról? — Barátaink véleménye mindig is nagyon érdekelt bennünket — mondta. — Mongólia sokban különbözik a többi szocialista országtól, és az idegen szeme sok olyant is észrevesz, ami szá­munkra talán természetesnek tűnik. Észrevételeikből gyakran hasznos tanulságokat tudunk levonni. — A távoli Magyarországból nehéz, és talán csak a statisztikai adatokból lehet felmérni azt a fejlődést, amelyet a Mongol Nép­­köztársaság az eltelt ötven év alatt elért. Az ön véleménye sze­rint mi jellemzi a legjobban azt az utat, amelyet a mongol nép az eltelt időszak alatt megtett? — A legfontosabb eredménynek a feudalizmusból a szocializ­musba való közvetlen áttérést tekintem. A lenini tanítást bizo­nyítja az a tény, hogy a múltban elmarad­t népek a kapitalizmus fázisának kihagyásával is áttérhetnek a szocialista társadalmi rendbe. Az, hogy ez az ugrás a mi országunkban végbemehetett, elsősorban a Szovjetunió proletárdiktatúrájának volt köszönhe­tő, annak az óriási segítségnek, amelyet az első szocialista állam Mongóliának nyújtott. Mongólia az európai államokhoz viszo­nyítva rendkívül elmaradott ország volt, de viszonylag rövid idő alatt végrehajtotta ezt az ugrást Ennek a fejlődésnek az eléré­séhez más körülmények között évszázadok kellettek volna. — Milyen alapvető feladatokat tűiz ki az ez évi, XVI. párt­­kongresszus a további fejlődés biztosítása érdekében? — A kongresszus alapkérdése az 1971—1975. évekre szóló öt­éves terv programjának megvitatása és elfogadása. A terv alap­vető célkitűzése a népgazdaság minden területének az ország sajátosságainak megfelelő arányos fejlesztése. A legfontosabb továbbra is az állattenyésztés, és az ezzel kapcsolatos területek — a takarmánybázis, a vízellátás — fejlesztése, de az irányelvek különös figyelmet szentelnek az ipar, a közlekedés, oktatás, egészségügy kérdéseinek is. Az előrehaladás egyik feltétele­ként a gazdasági ösztönzés hatékony rendszerének megteremté­sét tekintjük. Az egyik fontos intézkedés — a mezőgazdasági és állattenyésztési felvásárlási árak felemelése — már ez évtől kezdve életbe lép. — A mongol és magyar nép közötti baráti együttműködésnek számos példáját tapasztaltuk országjáró körútunk során. Hogyan értékeli ön a szocialista országok által nyújtott gazdasági segít­séget? — Baráti kapcsolatok népeink között — és nem csak gazda­sági jellegűek — a múltban is voltak, és lesznek a jövőben is. Ezek a kapcsolatok a marxizmus—leninizmus és a proletár in­ternacionalizmus elvein alapulnak. Örömmel fogadjuk a segítsé­get, és a mongol nép hálás azért a támogatásért, amelyet a ked­vezőbb körülmények között fejlődő szocialista országok részéről tapasztalunk. Jelenleg is több magyar szakember dolgozik Mon­góliában, nemcsak az új létesítmények építésénél, hanem a nép­gazdaság egy­éb területein is. Gazdag szakmai tapasztalataik át­adása megkönnyíti számunkra az iparosítás terén felmerülő problémák sikeres áthidalását. — Cedendál elvtárs beszélgetésünk kezdetén benyomásaink felől érdeklődött. Érzésünk szerint egyelőre Mongóliában nem aknázzák ki teljes mértékben azokat a lehetőségeket, amelyeket az ország egzotikuma, a gyönyörű és változatos táj, az Európá­ban szinte elképzelhetetlenül gazdag vad- és halállomány nyúj­tana az idegenforgalom számára. Történnek-e intézkedések a de­vizabevételek szempontjából is hasznos idegenforgalom fejlesz­tésére? — Annak ellenére, hogy Mongólia kiesik a nagy idegenforgal­mi útvonalakból, a külföldi turisták száma évről évre nő. A le­hetőségek valóban nagyok, de ahhoz, hogy ezen a téren ugrás­szerű növekedést érjünk el, először meg kell teremtenünk az idegenforgalom anyagi bázisát. Sok szállodára, étteremre, szóra­koztatási intézményre, jó utakra van szükségünk. Ezek létreho­zása pedig nem megy egyik napról a másikra. Az interjúra szánt húsz perc már régen letelt. Cedendál elvtárs ismét a kérdező szerepét veszi át, majd a magánéletére terelődik át a szó. Mit csinál a szabad idejében? Nem nagyon van, de ha igen, hétvégeken szeret moziba járni a családjával. Vidéki út­jai alkalmával gyakran vadászik. — Ha egy kis időt tudok szakítani, legszívesebben olvasok. Az irodalom, művészet érdekel a leginkább. No és régi szerelmem, a közgazdaságtan. Én magam is közgazdász diplomát szereztem annak idején, a feleségem szintén, és hogy teljes legyen a kép, a nagyobbik fiam szintén erre a pályára adta a fejét. De a ki­sebbik fiam már „fellázadt”. Három közgazdász éppen elég egy családban, szokta mondani. Pedig higgyék el, közgazdászból egy országban soha nem lehet elég — tette hozzá nevetve. Horváth J. József „ÖTVEN ÉV ALATT FÉL ÉVEZRED” Jumzsagim­ Cedenbál nyilatkozata az Ország-Világnak 3

Next