Ország-Világ, 1980. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1980-01-09 / 2. szám
! Díjat kapott, de nem gyártható? Készítsünk faliképet! A gyerekszobákat mindig kis lakóinak alkotásai díszítik legszebben. Ezért ne sajnáljuk a falat, ha a gyerek készít valami szépet, tűzzük ki, ettől lesz a szobája igazán az övé. Az alábbiakban közölt faliképek elkészítését, már ügyesebb kezűeknek ajánljuk. Figyeljetek gyerekek, ha kedvetek van hozzá, a következőképpen készítsétek el: fessetek először egy szép képet vízfestékkel. Majd vágjátok ki, téglalap alakot posztóból vagy keményebb vászonból. A festett kép nagyobb figuráit színes maradékanyagokból vágjátok ki, varrjátok rá a téglalapra, és hímezzétek körbe. A kisebb figurákat színes fonalakkal hímezzétek ki. Minél élénkebb színeket használtok, annál vidámabb lesz a falikép. ( .b. é.) Kapucnis sípulóver lábszárvédővel Elkészítéséhez 50 dkg rózsaszín, 10—10 dkg piros, kék és fehér, középvastag fonal szükséges, 6-os tűvel dolgozzunk. Minta: színén fordított, visszáján sima szemek, a passzérészek 1 sima, 1 fordított váltakozásával készülnek. A csíkozás menete (a bal ujjától kezdve) : 2 sor rózsaszín, 2 kék, 2 fehér, 2 piros, 2 rózsaszín, 4 kék, 2 fehér, 4 piros, 14 rózsaszín, 2 kék, 2 fehér, 2 piros, 2 rózsaszín, 4 kék, 2 fehér, 4 piros, 4 rózsaszín, 2 kék, 2 fehér, 2 piros, 2 rózsaszín, 4 kék, 2 fehér, 4 piros, 6 rózsaszín (ez a középső csík, innen szimmetrikusan csíkozunk visszafelé). A pulóvert egy darabban, keresztirányban kötjük, a szabásmintán a nyíl a haladási irányt mutatja. Az ujján 7 cm rózsaszín passzé után csíkosan folytatjuk. Kétoldalt minden 12. sorban 2X1—1, majd minden 8. sorban 2X1—1 szemet, ezután minden 2. sorban 1V£ és 1X22 szemet szaporítunk. Így elértük az eleje és hátrész teljes bodzát. 42 cm-nél a munkát kétfelé választjuk és a hátrészt „pihentetjük”. Lefogyasztjuk az eleje nyakkivágást: 1X2 szemet, majd minden 2. sorban 3X1 szemet, a következő 4. sorban 1X1 szemet fogyasztunk. Hat egyenes sor után 1 szemet, a következő 4. sorban ismét 1XL majd minden 2. sorban még 2X1 és 1X1 szemet szedünk fel a tűre. Ezután a hátrész darabját is megkötjük egyenesen, majd az eleje vállrészhez érve együtt folytatjuk tovább a kötést. A nyakkivágás megkezdésével egyidejűleg a bal szélen a függőleges zsebnyílások számára 13 szemet egyenesen lefogyasztunk, a következő sorban ugyanennyi szemet felszedünk a tűre, s a szabásminta szerint megkötjük a zseb külső részét, a végén ismét leszedünk 13 szemet, s a pulóver folytatásához újból felszedünk 13 szemet. Ha elkészült a pulóver, megkötjük a zsebbélését, s belevarrjuk. A zsebnyílás szélein, mindkét oldalon 15 szemet felszedünk és 3 cm-t kötünk bordásán. A szegélyeket alul-felül hozzáörtjük a pulóverhez. Ezután összevarrjuk az oldalakat, majd a pulóver alján felszedjük a szemeket és 7 cm rózsaszínű passzérészt kötünk. A kapucni számára a nyakkivágás szemeit (60 szem) felszedjük, 7 cm-t kötünk bordásán, majd az elején 15 szemet segédtűre veszünk, a maradék 45 szemmel dolgozunk tovább, oda-vissza haladó sorokban és kétoldalt minden 2. sorban 14X1 szemet lefogyasztunk. Ezután minden 2. sorban kétoldalt 14X1 szemet szaporítunk (45 szem), majd a segédtűn levő szemeket is felszedjük és így kötünk még 6 cm-t egyenesen, végül a kapucni két oldalát összevarrjuk. A lábszárvédőt 5 tűvel, körbekötjük, 12 cm-t bordásan, rózsaszínnel, majd 2 kék, 2 fehér, 2 piros, 2 rózsaszín sor után 4 kék, 2 fehér és 4 piros sor következik, mintásan, s majd még 10 cm rózsaszín bordás csíkot kötünk, s végül egyszerre leszedjük a szemeket. (Korda-modell)