Ország-Világ, 1982. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-06 / 1. szám
Varsó — 1981 decembere. Az egy hónappal korábbihoz képest megváltozott az utca arculata. Eltűntek az élelmiszerüzletek előtti, végeláthatatlan sorok, ezúttal nem amiatt, mert egyáltalán nincs áru, hanem amiatt, mert érezhetően javult az ellátás. A városközpontban nem molesztálják úton-útfélen az idegen nyelvet beszélő járókelőket „előnyös” pénzbeváltást ajánló rossz arcú alakok. Nem osztogatnak sztrájkra vagy tüntetésre felhívó röpcédulákat pattanásos képű suhancok. S nem hirdetik a következő elméleti konferenciájukat olyan hírhedt szervezetek, mint a Független Lengyelország Konföderációja vagy az újsütetű Lengyel Munkapárt. Az utcákon és tereken ott posztólnak, vagy járőröznek a katonák és rendőrök. Igazoltatnak, gépkocsikat ellenőriznek, ám a géppisztolyukra tűzött szurony által kölcsönzött zordságuk sem akadályozza őket abban, hogy közös erővel segítsenek egy-egy hóbuckába rekedt autósnak, vagy vigyázzanak egy babakocsiban sírdogáló csecsemőre, míg az anyja bevásárol a szemközti üzletben. Hogy ez utóbbi példák nem általánosak egy szükségállapotban? Valóban. Mint ahogy az is valószínűleg „szabálytalan”, hogy a járőrök tagjait időnként cigarettával kínálják, vagy forró kávét és teát hoznak nekik az őrhelyhez közel lakó környékbeliek. Hozzátartozik a lengyel utcaképhez a lánctalpas csapatszállító jármű és a katonákat szállító gépkocsioszlop éppúgy, mint az időnként látható félemeletes külsejű mozgó vízágyú. De nemcsak ezekből a jelekből derül ki, hogy Lengyelországban ma szükségállapot van. A lakásokban nem működnek a telefonok, nem érkeznek meg a külföldi postai küldemények, feltételhez van kötve a vidékre utazás is — bár ebben a vonatkozásban már enyhébbek a rendelkezések. Az újságosnál csak három lap kapható, a tévékészülék nyomógombjaival hiába is próbálkozunk a második programot beállítani — jelenleg csak egy műsort sugároz a lengyel televízió. A lengyel fegyveres erők fellépése következtében előállt politikai helyzet elemzése előtt ide kívánkozik még néhány észrevétel. Nem mellékes körülmény, hogy Varsóban — csakúgy, mint az ország java részében — fegyelmezetten tartják a menetrendet a tömegközlekedési eszközök. Annak ellenére, hogy — a benzinkorlátozás miatt — igen sokan saját kocsijuk helyett villamoson vagy autóbuszon járnak munkába, a megállókban megszűntek a tumultuózus jelenetek. Nem látni úton-útfélen lerobbant autóbuszokat, vagy a két megálló között villamosukról lekászálódó bosszús utasokat. Jól érzékelhető első eredmények A varsói lakásokban a karácsony előtti mínusz húszfokos fagyban is meleg volt, zavartalan volt a gáz- és vízellátás, nem volt fennakadás az áramszolgáltatásban. A szemetesek a megszokott időpontban megjelennek és begyűjtik a házakban felhalmozódott hulladékot. A hókotró gépek is rendre eltakarították a hatalmas hótömeget, s a hírek szerint az országos főútvonalakon sem volt nagyobb közlekedési fennakadás a havazások miatt. Varsó ipari üzemeiben, bár voltak sztrájkakciók, kivétel nélkül mindenütt folyik a termelőmunka. A fő gondot immár az alapanyagellátás biztosítása okozza. A rendteremtés szándéka azonnali és jól érzékelhető eredményeket hozott. A leggyakrabban elhangzó kérdés a mai Lengyelországban, hogy vajon mikor áll helyre a rend a hamis gondolatok által mesterségesen felbolygatott lelkekben, agyakban? Mert ugyan ki vitatná el, hogy a szocialista államrend megdöntését célul kitűző erők lengyelek millióinak, gondolkodását terelték tévútra. És az is bizonyos, hogy nem minden siker nélkül. E napok Lengyelországban sokak számára az önvizsgálat, a számvetés napjai. Vannak, akik már ma is világosan látnak, mások számára a helyzet felmérése nagyobb időt igényel. A bizalom, a jövő boldogulásban való hit, a szocialista kibontakozás reménye sokak számára ebben a mondatban fogalmazódik meg: „Nincs és nem lehet visszatérés az 1980. augusztus előtti időszakhoz.’'’ Ezt Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok, a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsának elnöke mondotta december 13-i emlékezetes proklamációjában. Jaruzelski, aki egy személyben a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és kormányfő, rendkívüli felelősséggel fogalmazott. Szavai egy megfáradt nemzet számára jelentenek garanciát arra, hogy az ország végre kikerül a gazdasági kátyúból, és hogy van remény a társadalmi-politikai válság megoldására. E szavak elismerését jelentik annak, hogy 1980 augusztusáig politikai és gazdasági téren hibás módszereket és eszközöket alkalmaztak a vezetésben Egyúttal jogosnak ismeri el a hibák elleni tiltakozást is. Ám Jaruzelski további szavai afelől sem hagynak kétséget, hogy Lengyelország megújulását a jelenlegi vezetés csak egyetlen módon, a szocialista építés folytatásával tartja lehetségesnek. Ez pedig határozott kiállást jelent mindazokkal az erőkkel szemben, amelyek a múlt hibáit ürügyként próbálják felhasználni a szocializmus, mint társadalmi rend megsemmisítésére. Rendkívüli politikai feladat áll most a lengyel társadalom haladó erői előtt. Körültekintően fel kell ugyanis mérniük, hogy kik a szocializmus igazi ellenségei, kik cselekedtek megtévesztve, a tisztánlátás hiányában, kik azok, akik hitehagyottan megfutamodtak. S ami a legfontosabb meg kell találni a tömegek elvesztett bizalmához vezető utat. A legöntudatosabb lengyel kommunisták már megfogalmazták cselekvési programjukat. Egy varsói kommunista közgazdász ismerősöm így fogalmazott: az 1980 nyár végi események különleges tanulságokkal szolgálnak a párt számára. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a munkásosztály mindig és minden körülmények között kifejezésre juttatja jogos elégedetlenségét. A másik, hogy egy marxista élcsapatnak meg kell találnia az eszközöket ahhoz, hogy a jogos munkásérdekek kifejezője legyen. Mivel a párt elvesztette a munkástömegek bizalmát, a dolgozók a szakszervezetként fellépő Szolidaritásban látták a politikai megoldás reményét. Csakhogy a Szolidaritás csak ideig-óráig maradt meg a szakszervezeti kereteken belül. Vezetésében nyilván ellenforradalmi nézeteket hirdető elemek szereztek befolyást. Gdanskban elfogadott politikai programja pedig egyértelműen a szocialista társadalmi rend megsemmisítését fogadta el célként. Szemtanúként emlékszem a Szolidaritás gdanski kongresszusára és az utána következő hetekben is döbbenettel tapasztaltam, hogy mennyire hatékony az „önkormányzati köztársaság” propagandája. A képlet már akkor is világos volt: ahol ugyanis a demokráciát és az emberek igazságérzetét sérelem éri, ott könnyű sikereket elérni „demokráciát" és „igazságot” hirdető jelszavakkal. Egy felajzott hangulatú üzemi nagygyűlésen ugyan kinek jutott volna eszébe a valós tulajdonviszonyok tisztázása iránt érdeklődni, midőn a leendő munkásönkormányzat feladatait körvonalazták. Vajon ki gondolt akkor arra, hogy a „Ki a kommunistákkal a munkástanácsból” jelszó után, már napokkal később a „Lámpavasra a kommunistákkal” jelszó hangzik el... Varsói tudósítás TÖRTÉNELMI LESZ Forró kávé a katonáknak... A megújulás egyetlen útja