Ország-Világ, 1985. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1985-12-25 / 52. szám
nban Szalonikiben volt francia konzul, Petőfi kedvéért megtanult magyarul, 1861-ben tizenkét költeményét, hat évvel később a János vitézt adta ki franciául. A korai fordítók között említhetjük meg az idősebb Dumas-t, a Monte Cristo és A három testőr szerzőjét is, akinek egyik novelláját különben éppen Petőfi fordította magyarra 1844-ben. Az olasz Giuseppe Cassone Garibaldi marsalai táborában 1860- ban találkozott Türr tábornokkal, a magyar szabadságharcban részt vett honvédekkel, s tőlük hallott először a költőről. Ő is megtanult magyarul, s Petőfi számos művét, köztük Az apostolt ültette át olaszra. Cseh nyelven 1871-ben, spanyolul 1893-ban jelent meg Petőfi-kötet. Az utóbbit egy kubai költő, Diego Vicente Tejera adta ki Párizsban. Nem soroljuk tovább, hiszen csaknem nyolcvan nyelven jelentek meg nagy költőnk munkái, s ebbe olyan nyelvek is beletartoznak, mint a japán vagy a kínai — tegyük hozzá, Japánban már 1926-ban Petőfi Társaság alakult. Ahol a legnépszerűbb Egyetlen más nyelvre sem fordították le Petőfi annyi művét, mint oroszra, és sehol sem adták ki olyan hatalmas példányszámban, mint a Szovjetunióban. Oroszországban Mihail Mihajlové az úttörés érdeme. 1830-ban született. Diáktársa és barátja volt Csernisevszkijnek, s ez az ismeretség erősen befolyásolta eszméit, pályáját. Munkatársa lett a Szovremennyiknek, a haladó mozgalmak fő sajtóorgánumának; Schiller, Byron, Victor Hugo verseit fordította. Később aktívan bekapcsolódott a forradalmi szervezkedésbe, felhívásokat szerkesztett (az orosz katonákhoz szólva a magyar szabadságharc eltiport ügye mellett állt ki). Egy provokátor feljelentésére letartóztatták s vasra verve szállították Szibériába, ahol 1865- ben halt meg. Közvetlenül a letartóztatását megelőző időszakban, 1860 közben kezdett Petőfit fordítani, mégpedig annyi versét, amennyi egy fordításkötet külön fejezetét alkothatta. Fennmaradt ugyanis egy, a börtönből kicsempészett levele, amelyben a kötet kiadásáról intézkedik, s a beosztás szerint egy teljes fejezet címének ezt szánta: Magyarból (Petőfi). Az utókorra azonban csak két vers maradt fenn: A dal és a Falu végén kurta kocsma. A többi a kézirat viszontagságai folytán (titkos úton Berlinbe juttatták, ott nyomták ki 1862-ben) elkallódott. Alekszandr Seller-Mihajlovnak öszesen nyolcvankét Petőfi-fordítása jelent meg, elsősorban a Gyelo című folyóirat 1872-es és 1873-as évfolyamaiban. Néhány vers csak megcsonkítva jelenhetett meg, s olyanok is voltak, amelyeket egészében töröltetett a cári cenzúra. A XIX. század költőihez például csak jóval a fordító halála után, 1913-ban látott napvilágot. 1917 után, a világtörténelem nagy fordulatát követően Petőfi Sándornak is új útja kezdődött orosz földön. Az első orosz nyelvű önálló Petőfi-kötet fordítója nem volt más, mint Anatolij Lunacsarszkij, Lenin közeli munkatársa, a szovjet állam első korszakának vezető kultúrpolitikusa, aki emellett kiváló író volt. Az 1925-ben kiadott kötet előszavában így indokolta választását: „Nemrégiben meglehetősen súlyos betegség szögezett ágyhoz, és mikor átolvastam a rendelkezésemre álló német fordításokat, teljesen lenyűgözött a magyar óriás költészetének elemi ereje. Elhatároztam, hogy magam fordítom le a nekem leginkább tetsző verseket.” 1948 óta egyre-másra jelennek meg az orosz nyelvű Petőfi-kötetek. Műveinek négykötetes kiadása több mint ötszáz lírai verset, kilenc elbeszélő költeményt, szépprózai munkákat és leveleket tartalmaz. A fordítók között olyan költők szerepelnek, mint Borisz Paszternák (János vitéz), Nyikolaj Tyihonov, Leonyid Martinon (Az apostol), Nyikolaj Csukovszkij, Vera Imber, Szamuil Marsak, Mihail Iszakovszkij. S hogy valamit a példányszámokról is érzékeltessünk: 1971- ben a Világirodalmi Könyvtárban megjelent reprezentatív Petőfi-válogatást például 300 ezer példányban adták ki. Népszerű lett Petőfi Sándor a Szovjetunió népeinek csaknem valamennyi nyelvén, önálló kötetei jelentek meg azerbajdzsán, baskír, belorusz, észt, grúz, jakut, kazah, kirgiz, lett, litván, örmény, tádzsik, türkmén, ukrán és üzbég nyelven. S itt is csak egyetlen adat. Az észt olvasóknak a kitűnő költőnő, Ellen Niit mutatta be Petőfit, több kötetben is. Volt olyan, amelyik húszezer példányban jelent meg. Gondoljuk meg: az észt anyanyelvűek száma az egymilliót sem éri el... (T.) John Bowring Anatolij Uvarov a Petőfi-kötettel „Erik no gazsan!” Anatolij Uvarovval, a sokoldalú udmurt költővel a Magyar Rádió moszkvai tudósítójaként ismerkedtem meg, valamikor a hetvenes évek végén. Telefonon hívott, apró közreműködésre kért föl a finnugor nyelvtudomány híres művelőjéről, Munkácsi Bernátról akkortájt készülő háromnyelvű kötet előállításában. Szerepem egészen elenyésző volt és említésre sem volna érdemes, ha nem ennek köszönhetném barátságomat irodalmunk e nagyszerű barátjával. Azokban a hetekben éppen Munkácsi Bernát körül forgott minden gondolata: Munkácsi ajándéka címen gyűjtötte össze a kiváló nyelvész udmurt vonatkozású hagyatékának tekintélyes részét. Mostanában erre emlékezni kettős évforduló is alkalmat kínál: százhuszonöt esztendeje született a tudós, és éppen száz esztendeje, hogy fölkereste az udmurtok földjét. Az a látogatás ott a nyelvrokonoknál a finnugor nyelvtudmány számára igen becses hozamot eredményezett. Munkácsi volt az első, aki összegyűjtötte és kiadta az udmurt szóbeli irodalom megannyi kincsét, dalokat, meséket, s egyúttal bőséges leírást hagyott az utókorra az udmurtok szertartásairól, hagyományairól s mindenekelőtt arról a bensőséges viszonyról, amelyet a „nagy rokonnép” képviselőjével kialakítottak. Egy ízben Izsevszkből, a mai Usztyinovból Moszkvába lőve vékonyka kötettel lepett meg Anatolij Uvarov. — Petőfi, három nyelven, magyarul, udmurtul és oroszul, én volnék az összeállítója és részben fordítója. Fogadd szeretettel — mosolygott szerényen. Elmesélte, hogy a könyvecske első kiadása 1975-ben jelent meg az udmurt fővárosban, első olvasói azonban budapestiek voltak. Történt pedig ez úgy, hogy udmurt tudósok is helyet kaptak abban a szovjet delegációban, amely részt vett a budapestimaugar kongresszuson. Az első harminc példányt a nyomdából egyenesen a repülőtérre vitték, így szétonthatták a budapesti kongresszus résztvevői között. Nagy sikere volt a kis kötetnek — emlékezett Anatolij Uvarov. — Néhány nap múlva már a Magyar Nemzetben olvashattam Radó György elismerő recenzióját. A könyv ötezer példányát egy-két nap alatt elkapkodták, a második kiadást már harmincezer példányban rendeltük meg a nyomdától, de hamarosan az a kötet is bibliográfiai ritkaságnak számított. Orosz nyelven persze ismerték már az udmurtok földjén is .A világirodalom e kiemelkedő klasszikusát, az első udmurt fordítások azonban csak a nagy honvédő háború után készültek el. Petőfi költészetét mi, udmurtok is nagyon nagyra értékeljük, versei rendszeresen fölhangzanak az iskolákban és a szavalóesteken. Ebben a kötetben Petőfi tizenöt közismert, főleg közéleti verse kapott helyet, például a Nemzeti dal, a Magyar vagyok, az Egy gondolat bánt engemet, de mutatóban a szerelmi líra kiemelkedő darabja, a Szeptember végén, vagy az udmurt változatban is népdalként ható Fa leszek, ha ... is olvasható Anatolij Uvarov válogatásában előbb magyarul, majd udmurtul és oroszul. Az első kiadást diplomával tüntették ki és kiállították a moszkvai nemzetközi könyvvásáron is. Ízelítőül álljon itt befejezésül a Szabadság, szerelem! — udmurt nyelven, Anatolij Uvarov fordításában, magyar betűs átírásban. Erik no gazsan! Erik no gazsane — Minam szülmaszkone! Gazsan ponna szöto kurbon Aszulonme, Erik ponna ug zsalja mon Jaratonme. A könyv utolsó oldalán szerény mondat utal rá, hogy a háromnyelvű Petőfi-kötet kiadását a Szovjet—Magyar Baráti Társaság izsevszki tagozata kezdeményezte. KEREKES ANDR