Ország-Világ, 1985. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1985-09-04 / 36. szám
— Hogy hívják az illetőt? — Szabó Jani volt — mondja Matyi bácsi. — Melyikük ért oda előbb? — Azt nem tudom. — Tehát együtt tervelték ki. — Semmit se terveltem, kérem. Ott mi nem is beszéltünk. Csak láttuk egymást, na meg azt is, hogy odabent valami csúnya dolog történt. Emiatt nem mentünk be. — Idefigyeljen, ember. Szembesíteni fogjuk magukat. — Azt megtehetik. — Amíg a társát nem hallgatjuk ki, itt marad. — Nem a társam. — Majd kiderül. — A lovaim megfáznak. — Mindent kitalálnak. — Megbokrosodnak az autójuktól, esetleg bele talál szaladni a kocsirúd egy szép kék taxijuk ódalába ... Csak azért szólok. — Menjen, ne is lássam — mondja dühösen Róka. Szabó Jani nem tartózkodott a faluban, ezért az iskola elé állt egy őr — Varjú mellé ketten jöttek erősítésnek — s amikor a brigádvezető hazafelé jött a Wartburgján, megállították, hogy senkivel ne tudjon beszélni. Azért belenéztek a kocsijába, ami tele volt régifajta, 25 literes tejeskannákkal, kívül mind mocskos, koszos, büdös. — Ilyen edényekben szállítja a tejet? — kérdi az őr. — Ebben moslékot hozok — mondja a falusi ember. — Nyissa ki mind, ne akarjon átejteni. Elvégre nyomoznak, gondolta Szabó Jani, s felhajtotta a fedelüket, az még meleg, összeöntögetett ételmaradék szaga megcsapta a rendőr orrát. A feleség zavartan pislogott a vezető mellőli ülésen. — És a moslék alatt mi van? — Ott is moslék — mondta az ember. — Ismerem magukat. Felveti a pénz, a városi meg tengődjön meg a fizetéséből. Bekísérem kihallgatásra. — A moslék miatt ? — csodálkozik Szabó Jani. — Engedélyem van rá a telepvezetőtől. — Majd odabent mondja el. — Előbb megetetném a hízókat. — Ügyes trükk. Menynyi van? — Huszonhat. — Ez már döfi. — Nem magamnak, az államnak nevelem, szerződésre, külföldre megy... — Lépjen be ezen az ajtón — mondta fölényesen az őr. Jobb ezekkel nem leállni. Kimagyarázzák magukat. Róka megint azzal az indulattal kezdte, ami feltételezi a tagadást. De ismét tévedett. — Persze, hogy beismerem. Ott jártam szerda este, egymás után érkeztünk az öreggel. — Ezt honnan tudja? — Láttam magam előtt battyogni, kicsit távolabb. — Nincs is utcai villany. — A villámok ... — Persze, ez keresztkérdés volt. És a néni mit csinált? — Már semmit. Előrebukva, mozdulatlan feküdt a földön. — Sejtettem, hogy úgy látta. Minek ment oda? — Volt egy kis ügyem az öreglánnyal, vagy lett volna, ha még életben találom. — És mi volt az? — Rá kellett volna ijesztenem. — Aha. — Megparancsolta Manó elvtárs, a téesz-elnök, hogy alkalmas helyzetben ijesztgessem, hátha hamarább feladja a lakását. — Ezt maga most találja ki. — Isten engem úgy segéljen! — Legalább itt ne esküdözzön. Vagy maguk a templomban is hazudnak? És még rágalmaz is. — Manó elvtársat tessék megkérdezni... a tsznek szüksége lett volna arra a lakásra, ezért akarták kifüstölni. — Maga bent járt a lakásban. — Nem jártam. — Ezt bizonyítani kell. — Kéri Matyi bácsi a tanúm. — Attól, hogy egymást védik, csak rosszabb lesz a helyzetük. Mert akaratuk ellenére azt bizonyítják, bűnszövetkezetben elkövetett gyilkosság forog fenn. — Én senkinek a piszkos ügyeiben nem vettem részt.. . elég bajom, hogy az elnök kívánsága elől nem térhettem ki... — Végigmegyünk a faluban — adta ki a parancsot Róka százados. — Tessék beszállni. — Gyalog megyünk. — És a kocsi? — kérdezte a pilóta. — Itt marad, mit csodálkozik? A komiszár nem szokott gyalog járni. Ez nem jó jel, gondolta a pilóta. — Maga is velünk jön — fejezte be a főnök. — Jelentést kérek a településről, lakóiról, satöbbi, hozza magával, amit kapott — mondta Farkasnak. Alig fordultak ki az iskola udvaráról az utcára, Farkas elővette a papírjait és ismerve főnöke türelmetlenségét, máris kezdte. — A lakosság összlétszáma 143, de lehet, hogy csak 122 . . . — Ivott, alhadnagy? — Az a helyzet, hogy nem tudták pontosan megmondani se a községi tanácson, se a megyei számítóközpontban. Az ilyen kis micsodák nincsenek napra készen. — Jó, akkor Varjú este megszámolja a lakosságot, ez egyszerűbb és olcsóbb, mint a számítógép. — Igenis, százados elvtárs — pattant a pilóta. — Hány órakor? — Azt csak közvetlenül előtte mondom meg. Na, legalább az életkor, kék-férfiak aránya, iskolai végzettség, megvan? — Az meg, 135-ös létszámra vetítve. — Létszám? Miket beszél. Ez nem laktanya, hanem civil telep. — Férfiak száma 61, a nőké 74. Ez a statisztikai hivatal adata. A férfiak megoszlása: 14 év alatt 8, 15—39 éves 15, 40—59 között 23, hatvan fölött 15. — Leellenőrizni a 15— 59 éveseket. — Mondom a nőket. 14 év alatti 11, 15—39 között 7, 40—59 között 28, hatvan fölött 28. — A nőket ellenőrizni 15 év fölött. Elváltakról van adata ? — Elvált nő nincs, férfi egyetlen. — Itt jól élhetnek az emberek. Nincs válás, a nemjóját! — Rátérek az iskolai végzettségre. — Az általános iskolától kíméljen meg. — Igenis, befejezetlen , középiskolás 3, befejezett 4, szakmunkásképzőt végzett 5. — Egyetem, főiskola? — Senkinek. — Azt mondja, nincs diplomás? De jó nekik. Nem zavarja meg a fejüket egyetlen értelmiségi .. . Ez a Szelőczei milyen iskolát végzett? — Felsőfokú közgazdasági és kereskedelmi végzettsége van. — Aha. Egy mégis megzavarhatta. — Folytatom, komoszár. Aktív kereső 52, ebből 33 férfi, 19 nő. Inaktív 38, ebből 17 férfi, 21 nő. Eltartott 45, ebből 11 férfi, 34 nő. — Biz’ isten ide kell jönni lakni, itt leszek eltartott férfi, nem is lenne rossz. — De azok hatvanon felüliek. — Én leszek a kivétel. Mondja, mi az az inaktív? — Nyugdíjas, leszázalékolt, egyebek. — Aha. Munkahelyet kérek. — Csak a népgazdasági ágat tudták ... Az iparban dolgoznak hatan, az építőiparban heten, a mezőgazdaságban harmincheten, a kereskedelemben ketten, a többi egyéb. — Hol van itt építőipar? — A megyei vagy fővárosi vállalatoknál dolgoznak, ott laknak munkásszálláson. — Úgy érzi, hét közben jóformán férfi nélkül a falu? — Igen, ezek közül a legtöbb szállón lakik, hétvégén vagy kéthetenként utaznak haza. — Mi történt evvel a házzal, itt? Megálltak egy ház előtt, s a főnök várta, rögtön kíváncsi tekintetek keresztüzébe kerül. Némelyik portán valóban előbújt egy botladozó öregember vagy asszony, és némelyik tyúk is odafordult, de azok nem fogták fel igazán, kik és miért bámulnak a portájukra. Süket Mihály is ott kapaszkodott az elárvult köcsögfába, másik kezében bot, nagy zsíros kalapja a fején, de ki a megmondhatója, mit látott-hallott a „szemléből”. Egy udvaron végre fiatalember álldogált, úgy tett, mintha fát vágna, fejsze a kezében, az utcai beszédre meg is fordult, de ezzel bele is rondított az elképzelt képbe. Ugyanis vízfeje volt, ehhez stílusosan óriás vizenyős szeme, lecsüngő, ápolatlan szőke haja, s hajlott tartásában, alig összehangolt mozdulataiban egyértelműen felismerhető volt az elmebeteg állapota. — Talán, ha az alibijét megvizsgálná, hadnagy elvtárs. — Meglesz, főnök. A következő ház előtt is megálltak. Elaggott léckerítése bedőlt, s a gaz felverte az előkertet és az udvart. A murák, a csalán, a szamártövis levelei, s ezernyi magya tokkal vagy anélkül úgy hullt töttükre, mint a konfetti