Ország-Világ, 1986. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1986-03-05 / 10. szám

ÚJ SZOVJET ŰRÁLLOMÁS A FÖLD KÖRÜI Nemzedékváltás a világűr Első generációs Az előzetes tervek szerint április első felében, nagyjából a szovjet űrhajó­zás negyedszázados évfordulójára, be­népesül a január 20-án felbocsátott Mir (Béke) nevű új szovjet űrállomás. A rend­kívüli biztonsági követelmények miatt ugyanis a kezelő személyzet csak huzamos — néhány hétig tartó — eredményes pilóta nélküli Föld körüli keringést követően léphet az új űrál­lomás fedélzetére. A Mir pályára állításával egyben befejező­dött a Szaljut űrállomásokkal folytatott 15 éves program, és kezdetét vette egy minden eddiginél szélesebb körű, kiterjedtebb űrha­józási eseménysorozat. A Mir megalkotásá­ban természetesen felhasználták a másfél év­tizedig tartó Szaljut program, a szovjet űrál­lomások első két generációja üzemeltetésé­nek bőséges tapasztalatait. Az első generáció A Szaljut űrállomás első példányát 1911. áp­rilis 19-én állították pályára. Ezt és még négy társát tekintik az első űrállomás-generáció­nak. Az első öt Szaljutnak jellemzője a fe­délzeten elhelyezett nagy számú, egymástól el­térő fedélzeti berendezés, kísérleti eszköz. Ezek döntően nagyobb hányadát a felbocsá­tást megelőzően helyezték az űrállomásra, hi­szen az első Szaljutokat felkereső űrhajósok — a szállító űrhajók igen korlátozott teherbí­róképessége miatt — csak kevés és kis töme­gű eszközzel, illetve fogyóanyaggal voltak ké­pesek kiegészíteni az űrállomás fedélzeti kész­leteit. A Szaljut—1 — Szaljut—5 jellemzője volt a viszonylag rövid aktív élettartam, vagyis, hogy a meglehetősen korlátozott fedélzeti fo­gyóanyag-készletek (víz, élelem, hajtóanyag stb.) csak néhány személyzet egymás utáni fogadására adtak lehetőséget. Ezeken az első űrállomásokon éppen az időbeni korlátok miatt a személyzet napi munkája különféle, — egymástól eltérő — jellegű feladatokból te­vődött össze, így váltották egymást az olyan, viszonylag rövid ideig tartó műveletek, mint a száraz­föld és az óceán figyelése, a technológiai, bio­lógiai kísérletek (kristálynövesztés, zöldség­termelés a súlytalanság körülményei között), valamint a csillagok teleszkóppal történő meg­figyelése. A második generáció A Szaljut—6 1977. szeptember 29-én történt pályára állításával megjelent a világűrben a második generációs űrállomás, melynek leg­fontosabb jellegzetessége a sokszoros fel­használhatóság, a 4 évnél is hosszabb aktív élettartam volt. A legfeljebb 8—10 hónapig használható első generációs űrállomásokhoz képest ezt a jelentős üzemidőnövelést úgy si­került elérni, hogy a személyzet nélküli Progressz teherszállító űrhajókkal megoldot­ták az űrállomás fogyóanyag-utánpótlását. Evégett a két második generációs szovjet űrállomáson, a Szaljut—6-on és a Szal­jut—7-en két csatlakozó szerkezetet alakítot­tak ki, vagyis képesek voltak egyidejűleg egy személyszállító űrhajó és egy teherszállító űr­hajó vagy két személyszállító űrhajó foga­dására. Ezeken az űrállomásokon — a fedélzeti mű­szerkészlet kiegészíthetősége miatt — az űr­hajósoknak lehetőségük volt egy-egy feladat­tal elmélyültebben, hosszabb ideig foglalkoz­ni, majd a kísérletsorozat befejeztével egy te­herszállító űrhajóval feljuttatott új berende­zésekkel felváltani a befejezett kísérletekre szolgáló eszközöket és másfajta, ugyancsak hosszabb ideig tartó munkálatokat végezni. Tetemesen megnövekedett az űrállomáson egyfolytában eltölthető időtartam is, az első generációs űrállomások 20—45 napjához ké­pest fél évnél is hosszabb időre. A második generációs Szaljutokon az állandó személy­zet időszakonként 6—7 napra érkező, sajátos kutatási feladattal megbízott „látogató” sze­mélyzetet is fogadhatott, így a fedélzeten egy­szerre 4—5 fő is dolgozhatott. A változtatás szükségessége A második generációs űrállomások kedvező üzemeltetési tapasztalatai ellenére egyre inkább szükségesnek, indokoltnak mutatkozott az űrállomás továbbfejlesztése, módosítása. A 110 köbméter hasznos térfogatú űrállomás a széles körű és egymástól sokban eltérő körül­mények, valamint eszközöket igénylő mű­veletek miatt egyre szűkebbnek bizonyult. A világűrben folytatandó tevékenységet meghatározó tudósok mind több feladatot ad­tak az űrhajósoknak, s ezek végzéséhez a te­herszállító űrhajók egyre több műszert, esz­közt, felszerelést hoztak az űrállomás fedél­zetére. Egy több hónapos űrexpedíció végén az űrállomás fedélzete műszerraktárhoz vált hasonlóvá és kevéssé emlékeztetett az ideális űrlaboratóriumra. Ennek hátrányait felismerve már 1983-ban megtették az első lépést a mostani megoldás- ^ TUDOMÁNY—TECHNIKA űrállomás... A képen jól látható, hogy egy űrhajó kapcsolható hozzá ilyen körülmények között éltek, dolgoztak eddig az űrállomásokon a kozmonauták 12 .ORSZÁG-VILÁG

Next