Ország-Világ, 1884 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1884-11-08 / 45. szám

Előfizetési ár bérmentes postai szétküldéssel. Negyedévre....................................................... 2 frt 50 kr. Félévre.............................................................. 5 « — « Egész évre....................................................... 10 « — « m­ 1884. november 8. — 45. szám. Megjelenik minden szombaton, két ívnyi terjedelemben. f|g­Y. Évfolyam. FELELŐS SZERKESZTŐ: DEGRÉ ALAJOS. KIADÓ-TULAJDONOS: PALLAS IRODALMI é­s NYOMDAI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. Egy szám ára 20 kr. Megrendeléseket és előfizetéseket elfogad minden hazai és külföldi könyvkereskedés. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez (koronaherczeg-utcza)szkntendők. Kéziratok nem adatnak vissza . ... . ... .. ■___________ . . . . ........ ■ FEJÉRVÁRY GÉZA BÁRÓ, honvédelmi miniszter. omlóskeresztesi Fejérváry Géza báró, az új honvédelmi miniszter arczképét mutat­juk be olvasóinknak. Fejérváry Gréza, fia az 1859-ben elhunyt cs. kir. altábornagy­­­nak és a hadsereg főegyenruházati felügyelőjének, több rend lovagja s érem tulajdonosa, 1833- ban született. A bécsújhelyi tiszti akadémiá­ból mint hadnagy lépett be 1851-ben a had­seregbe. Már a következő­ évben fő­hadnagy lett, 1853-ban pedig a hadsereg táborkarához került, majd az 1859-iki franczia-olasz-osztrák háború kitörése alatt II. oszt. századossá neveztetett ki. Ily minőségben a szolferinói csata előestéjén ama fontos misszióval bíz­­ták meg, hogy a szárd hadsereg hadállásai­ról kémszemlék útján értesülést szerezzen; e feladatot egy század huszárság élén fénye­sen megoldotta s a csata napján is kitün­tette erélyé­t és személyes bátorságát, any­­nyira, hogy a hadtestparancsnok még a csata folyama alatt kifejezte neki teljes elismeré­sét és megelégedését. A hadtestparancsnok nemcsak teljesen szabad kezet engedett neki, hanem többször buzdította is helyes műkö­désének folytatására. E hadtestparancsnok Benedek Lajos táborszernagy volt, a­ki az egész tisztikar jelenlétében kijelentette, hogy a VIII. hadtest által kivívott győzelem első­sorban Fejérváry vezérkari kapitány közre­működésének köszönhető.­­ A háború után az egész hadseregben hire ment a hadvezéri talentummal megáldott, akkor még csak 26 éves kapitánynak, s a szolferinói csatáért megkapta a Mária-Terézia-rend lovagkereszt­jét, s 1862-ben az osztrák bárói rangot. A slezvig-holsteini háború után őrnagygyá és ő felsége szárnysegédévé neveztetett ki. Ekkor Bécsbe költözött s nőül vette Biede­­mann bécsi bankár leányát. 1868-ban alezre­dessé, majd 1871-ben a honvédség kötelékébe lépvén, ezredessé lett, átvevén a XV. honvéd gyalogdandár parancsnokságát; rövid idő múlva aztán a honvédelmi minisztérium állam­titkárává neveztetett ki. Ő felsége a honvédség fejlesztése körül szerzett érdemeiért 1875-ben a Szent-István­­rend lovagkeresztjével jutalmazta meg, s ugyanez évben a főrendiház, mint magyar bárót, kebelébe fogadta. 1878-ban vezérőr­­nagygyá, ez év tavaszán pedig altábornagy­­gyá neveztetett ki. Midőn honvédelmi államtitkárrá kinevez­tetett, a­kik őt nem ismerték, nem nagy bizalommal fogadták e kinevezést. Ennek a bizalmatlanságnak természetesen semmi köze se volt Fejérváry személyéhez, hiszen nem ismerték , hanem nem kellett egyszerűen azért, mert «osztrák katona» volt. Egy «osz­trák katonát» pedig — úgy szokták akkor mon­dani - nem szívesen láttak a honvédség élén. Szentül meg voltak győződve, — általános hibánk volt ez akkor, most már megválthatjuk, — hogy még a saját vérünket is azzal az ominózus «osz­trák katona» névvel szerettük nevezni, mihelyt a közös hadseregnek tagja volt, s teljesen elfelej­tettük, hogy annak minden őse igazi magyar s minden rokona itt köztünk él. Azóta persze na­gyot fordult a világ. A közös hadsereg nem ide­gen többé. Lassan kint rájöttünk, hogy az a had­sereg, a melynek épen felét magyarok teszik, a melynek 800,000 emberéből épen 400,000 a ma­gyar, a­melyben fiaink, rokonaink igen jól érzik magukat, az nem ellenségünk, hanem jó barátunk, a­mely egészen megérdemli jó akaratunkat. A­mint változott véleményünk a közös had­sereg iránt, úgy változott meg Fejérváry iránt is. Csakhogy Fejérváry iránt hamarabb. Az ő igazán megnyerő személyisége csakhamar kibékítette mindazokat, a­kik csak egyszer is érintkeztek vele; az a hatalmas lendület, mely a honvédség fejlődésénél egyszerre ta­pasztalható lett, azok a fényes sikerek, me­lyeket kedvencz intézményünk évről évre felmutatott, gondolkozóba ejtették még a leginkább kétségeskedőket is, hogy várjon hát mindezt — mert hiszen mindenki tudta, hogy a honvédség szellemi vezetője tulaj­donképen ő — az az «osztrák katona» csi­nálja-e, vagy tán mégis igazi magyar szív dobog az alatt a katonai egyenruha alatt? A honvédség rég tisztelte már benne a ki­tűnő magyar katonát; a minisztérium sze­mélyzete és minden ismerőse már rég sze­rette benne az igazi hazafit, midőn a közönség véleménye még mindig megoszlott. d­e más baj is volt. A parlamentarizmus kezdetét éltük: jó hazafit, igazi minisztert csak a képviselőház kebeléből tudtunk várni, s Fe­jérváry nem onnan került ki. Nagy bűne volt ez neki egész a legújabb időkig. Azok­nak a fényes eredményeknek kellett bekövet­kezni, a­miket a külföld is csodálva ismert el; a honvédségnek, úgy szólva a semmiből, egy igazi hadsereg magaslatára kellett emel­kedni, hogy végre valahára meggyőzettes­­sünk, hogy az intézmény élén nemcsak korá­nak egyik legkitűnőbb katonája, de hazájá­nak egyik leghívebb fia is áll. Nehéz volt ezt elhinni, de annál jobban esett aztán, hogy elhihettü­k, mikor az eredmény rákényszerí­­tett. Mert valóban kényszeríttetnü­nk kel­lett; úgy elfeledkeztünk már arról a régi dicső korról, a­mikor magyar vezér állt a magyar seregek élén, s az a vezér jó katona lehetett a nélkül, hogy hazáját megtagadni kellett volna, h úgy elfeledkeztünk erről, hogy nem is mertük hinni, hogy az vissza­térhet. Pedig bizony visszatérhet. A korona iránti hűség s a hazaszeretet szépen meg­férnek már egymás mellett. Nemcsak meg­férnek, de egyik a másikat kiegészíti, s a­hol az egyik nincs meg, ott a másikat is hiába keressük. Az új honvédelmi miniszterben megvan mind a kettő. E mellett megvan az igaz szeretet az intézmény iránt, melynek élén áll, s megvan az a kiváló szaktehetség, melyhez minden várakozási joggal lehet 91 Fejérváry Géza báró.

Next