Ország-Világ, 1885 (6. évfolyam, 27-52. szám)

1885-07-11 / 28. szám

28. SZÁM. — VI. ÉVFOLYAM. KIADÓ-TULAJDONOS: PALLAS IRODALMI ÉS NYOMDAI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. BUDAPEST, 1885. JULIUS 11. GYULAI PÁL, A MÁGNÁS. E­zt írták az újságok, Tisza Kálmán első­sorban­­ Jókaira gondolt, mint a ki a magyar irodalom­nak legméltóbb képviselője lenne a megformált főrendiházban. Miért, miért nem, Jókai nem fogadta el a kijelölést. Még akkor sem, mikor ő excellen­­cziája ráijesztett, hogy elenkező esetben­­ Gyulait nevezteti ki s akkor a «született» mágnások is megtudják, hogy milyen rossz regényeket írt. A költő erre azt felelte: legalább meg­tudják a mágnások, hogy egyáltalán írok. De hát ez csak olyan mende - monda. Bármely okból nem volt hajlandó Jókai arra, hogy «mágnás»-sá nevezzék ki, mindenki természetesnek találja, ha Jókai után Gyulai felé fordult a miniszterelnök figyelme. Ma­gyarország legnagyobb költője mellett a magyar irodalom legméltóbb képviselője a legnagyobb kritikus lehet. A főrendiház reformja egy új korszak hajnalának felvirradását jelenti Magyar­­ország történetében. Százados előítéletek kemény bástyáin üttettek rések, melyeken át egy szebb jövő képét látjuk felragyogni. Akarva, nem akarva a «született» ariszto­kratáknak meg kell jogaikat osztani a «nem született»-ekkel. Az örökölt vagyonnak béké­sen meg kell férni egy födél alatt a szerzett vagyonnal. A születési arisztokrácziának el kell ismernie, hogy rajta kívül van még más arisztokráczia is: a szellemi arisztokráczia. Mert annak soha senki se tud helyes megokol­ást adni, hogy eddig miért csukták be az ajtót azok előtt, kik genie-jükkel, nagyobb szabású tehetségükkel egy vagy más téren irányt adtak kulturális törek­véseinknek ; hogy miért épen ezektől kellett megtagadni a törvényhozás fölött való őr­ködés jogát. Régi és közös óhaj nyert ki­elégítés tehát, midőn az anyagi és szellemi munka előkelő férfiai előtt megnyílt az oly sokáig zárva tartott ajtó. Gyulai Pál főrendi taggá való kinevezé­sével nemcsak Gyulai Pál s vele a magyar irodalom van megtisztelve. Önmagát is meg­tisztelte a főrendek háza. Pl felsőbb helyről jött kitüntetés mél­tánylása a magyar irodalomnak, s lelkesítő, fölemelő hatással kell hogy legyen az iro­dalom összes bajnokaira. Gyulai Pál életpályája élő bizonyság, hogy magyar írónak is lehet úgynevezett «carriere»-t csinálni, ha a tehetséggel er­­nyedetlen szorgalom, kitartás párosulnak. Gyulai Pál alant kezdette s oly ma­gasságba emelkedett, a miről magyar író nem is álmodhatott. Szegény ifjú volt, ki nevelős­­ködéssel segített magán. Aztán sokáig meg kellett elégednie egy szerény tanári állással a kolozsvári ref. gymnáziumban, míg fölkerülhetett az ország fővárosába. De ez időtől kezdve rohamosan haladt előre. A Kisfaludy-társaság, akadémia, siettek őt tagjaiként üdvözölni. Toldy Ferencz halála után ő vele töltik be a magyar irodalmi tanszéket, miután azt Arany János nem fogadta el. Ma elnöke a Kisfaludy-társaságnak, egyetemi tanár, szerkeszti az akadémia megbízásából a «Budapesti Szemlé»-t, az «Olcsó könyvtár»-t, a «Magyar népköltési gyűj­temény» czímű vállalatot a Kisfaludy-társaság megbízásából s meg vagyok győ­ző­dve, hogy mind e sok elfoglaltatás mellett szorgalmas látogatója, munkása lesz a főrendiháznak is. A mily gyöngének látszik testben, oly erős lélekben. Csapás csapás után érte. Elvesztette nejét, kit imádott, el leányát, mikor épen a legnagyobb öröme volt benne. És őt nem törték meg a súlyos veszteségek. Nagy fáj­dalmát elrejti a világ elől s dolgozik tovább fiatalos buzgósággal. Azt sem tudja mindenki, hogy a fél­­emletes kritikus, ki néha oly kérlelhetet­lenül üt, vág, a legjobb, legszeretetremél­tóbb ember. Mintaképe a családapáknak, gyermekeit talán túlságosan is szereti, de szerető szívének melegségéből juttat má­soknak is. Olyan ember, a­ki utolsó falat­ját is megosztaná a szűkölködővel, gyámo­­lítja, pártfogolja a hozzá forduló szegény ifjakat, s ad nekik nemcsak tanácsot, de kalácsot is. Otthon és künn a világban is a legegy­szerűbb ember. Háztartása olyan egyszer mint akármelyik szegény gymnáziumi ta­náré. Nem szereti, ha tanítványai nagysá­­golják. Akárhányszor tiltakozott ez ellen. Szólítsák csak őt egyszerűen «tanár úr»­­nak. Mintha látnám, hogy fog majd bosz­­szankodni, ha tanítványai — megméltósá­­golják ! Kell is ő neki ez a czím. De azért — habár nem hiú ember — tudom, jól esett neki, hogy bekerült a főrendiházba. Mert szeret és tud is politizálni. A «Budapesti Szemlé »-ben nem egyszer adott anyagot a napi sajtónak s lármázni, veszekedni pro et contra. Deáknak rendíthetlen híve lévén, Kossuth nem egy levelére reflektált, még­pedig oly alapos közjogi ismerettel, hogy mi, a tanítványai, csak bámulva kérdeztük, honnan szedi ezt a tudományát? Hát ilyes­mire is ráér? Gyulai nagyon nehezen dolgozik. Bizo­nyára éhen halna, ha hírlapírásból kellene megélnie. De ha nehezen dolgozik, meg is látszik, hogy minden sor meg van írva a szó igaz értelmében. Nincs egy fölösleges szó, s nem hiányzik onnét egy betű sem. Emlékbeszédei, Vörösmarty életrajza, Bánk­­bán tanulmánya, mint ilyenek a magyar iro­dalomban páratlanul állanak s bátran kiáll­ják a hasonlítást a világirodalom e fajta termékeivel is. GYULAI PÁL: 55

Next