Ország-Világ, 1885 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1885-07-11 / 28. szám
28. SZÁM. — VI. ÉVFOLYAM. KIADÓ-TULAJDONOS: PALLAS IRODALMI ÉS NYOMDAI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. BUDAPEST, 1885. JULIUS 11. GYULAI PÁL, A MÁGNÁS. Ezt írták az újságok, Tisza Kálmán elsősorban Jókaira gondolt, mint a ki a magyar irodalomnak legméltóbb képviselője lenne a megformált főrendiházban. Miért, miért nem, Jókai nem fogadta el a kijelölést. Még akkor sem, mikor ő excellencziája ráijesztett, hogy elenkező esetben Gyulait nevezteti ki s akkor a «született» mágnások is megtudják, hogy milyen rossz regényeket írt. A költő erre azt felelte: legalább megtudják a mágnások, hogy egyáltalán írok. De hát ez csak olyan mende - monda. Bármely okból nem volt hajlandó Jókai arra, hogy «mágnás»-sá nevezzék ki, mindenki természetesnek találja, ha Jókai után Gyulai felé fordult a miniszterelnök figyelme. Magyarország legnagyobb költője mellett a magyar irodalom legméltóbb képviselője a legnagyobb kritikus lehet. A főrendiház reformja egy új korszak hajnalának felvirradását jelenti Magyarország történetében. Százados előítéletek kemény bástyáin üttettek rések, melyeken át egy szebb jövő képét látjuk felragyogni. Akarva, nem akarva a «született» arisztokratáknak meg kell jogaikat osztani a «nem született»-ekkel. Az örökölt vagyonnak békésen meg kell férni egy födél alatt a szerzett vagyonnal. A születési arisztokrácziának el kell ismernie, hogy rajta kívül van még más arisztokráczia is: a szellemi arisztokráczia. Mert annak soha senki se tud helyes megokolást adni, hogy eddig miért csukták be az ajtót azok előtt, kik genie-jükkel, nagyobb szabású tehetségükkel egy vagy más téren irányt adtak kulturális törekvéseinknek ; hogy miért épen ezektől kellett megtagadni a törvényhozás fölött való őrködés jogát. Régi és közös óhaj nyert kielégítés tehát, midőn az anyagi és szellemi munka előkelő férfiai előtt megnyílt az oly sokáig zárva tartott ajtó. Gyulai Pál főrendi taggá való kinevezésével nemcsak Gyulai Pál s vele a magyar irodalom van megtisztelve. Önmagát is megtisztelte a főrendek háza. Pl felsőbb helyről jött kitüntetés méltánylása a magyar irodalomnak, s lelkesítő, fölemelő hatással kell hogy legyen az irodalom összes bajnokaira. Gyulai Pál életpályája élő bizonyság, hogy magyar írónak is lehet úgynevezett «carriere»-t csinálni, ha a tehetséggel ernyedetlen szorgalom, kitartás párosulnak. Gyulai Pál alant kezdette s oly magasságba emelkedett, a miről magyar író nem is álmodhatott. Szegény ifjú volt, ki nevelősködéssel segített magán. Aztán sokáig meg kellett elégednie egy szerény tanári állással a kolozsvári ref. gymnáziumban, míg fölkerülhetett az ország fővárosába. De ez időtől kezdve rohamosan haladt előre. A Kisfaludy-társaság, akadémia, siettek őt tagjaiként üdvözölni. Toldy Ferencz halála után ő vele töltik be a magyar irodalmi tanszéket, miután azt Arany János nem fogadta el. Ma elnöke a Kisfaludy-társaságnak, egyetemi tanár, szerkeszti az akadémia megbízásából a «Budapesti Szemlé»-t, az «Olcsó könyvtár»-t, a «Magyar népköltési gyűjtemény» czímű vállalatot a Kisfaludy-társaság megbízásából s meg vagyok győződve, hogy mind e sok elfoglaltatás mellett szorgalmas látogatója, munkása lesz a főrendiháznak is. A mily gyöngének látszik testben, oly erős lélekben. Csapás csapás után érte. Elvesztette nejét, kit imádott, el leányát, mikor épen a legnagyobb öröme volt benne. És őt nem törték meg a súlyos veszteségek. Nagy fájdalmát elrejti a világ elől s dolgozik tovább fiatalos buzgósággal. Azt sem tudja mindenki, hogy a félemletes kritikus, ki néha oly kérlelhetetlenül üt, vág, a legjobb, legszeretetreméltóbb ember. Mintaképe a családapáknak, gyermekeit talán túlságosan is szereti, de szerető szívének melegségéből juttat másoknak is. Olyan ember, aki utolsó falatját is megosztaná a szűkölködővel, gyámolítja, pártfogolja a hozzá forduló szegény ifjakat, s ad nekik nemcsak tanácsot, de kalácsot is. Otthon és künn a világban is a legegyszerűbb ember. Háztartása olyan egyszer mint akármelyik szegény gymnáziumi tanáré. Nem szereti, ha tanítványai nagyságolják. Akárhányszor tiltakozott ez ellen. Szólítsák csak őt egyszerűen «tanár úr»nak. Mintha látnám, hogy fog majd boszszankodni, ha tanítványai — megméltóságolják ! Kell is ő neki ez a czím. De azért — habár nem hiú ember — tudom, jól esett neki, hogy bekerült a főrendiházba. Mert szeret és tud is politizálni. A «Budapesti Szemlé »-ben nem egyszer adott anyagot a napi sajtónak s lármázni, veszekedni pro et contra. Deáknak rendíthetlen híve lévén, Kossuth nem egy levelére reflektált, mégpedig oly alapos közjogi ismerettel, hogy mi, a tanítványai, csak bámulva kérdeztük, honnan szedi ezt a tudományát? Hát ilyesmire is ráér? Gyulai nagyon nehezen dolgozik. Bizonyára éhen halna, ha hírlapírásból kellene megélnie. De ha nehezen dolgozik, meg is látszik, hogy minden sor meg van írva a szó igaz értelmében. Nincs egy fölösleges szó, s nem hiányzik onnét egy betű sem. Emlékbeszédei, Vörösmarty életrajza, Bánkbán tanulmánya, mint ilyenek a magyar irodalomban páratlanul állanak s bátran kiállják a hasonlítást a világirodalom e fajta termékeivel is. GYULAI PÁL: 55