Ország-Világ, 1886 (7. évfolyam, 27-52. szám)
1886-12-25 / 52. szám
876 szottak ez ünnepélyen. Szamossy Lajos festőnövendék szépen hegedült, Neogrády Antal festőnövendék zongorázott. Érti vezette a müncheni művész-dalegyesületet, Goig komikus előadással derítette fel a hallgatóságot, Wohlmuth magyar születésű udvari színész szavalt. ÚJDONSÁGOK. Az «Ország-Világ» jutalomképe: ígéretünkhöz képest már most megküldjük előfizetőinknek az évenként adandó 12 jutalomkép elsejét, a január hóra szólót, megjegyezve, hogy Hiddemann e bájos művét («Hamupipőke») a jövő év folyamán érkező előfizetőknek is mind megküldjük. Meg vagyunk győződve, hogy a 1. közönség kellő méltánylással fogadja áldozatkészségünk ez újabb jelét, amennyiben a 12 jutalomképpel oly kedvezményben részesítjük az Ország-Világ előfizetőit, minőben rajtunk kívül egyetlen magyar lap sem. — Az «Ország-Világ» szerkesztősége. Uj regényünk. Lapunk e számában véget érvén mindkét regényünk, a jövő évfolyam első számában kezdjük meg Tolnai Lajos, e kiváló regényíró legújabb regényét. Tolnai e regénye, egy «falusi Blaháné» tragédiáját tartalmazza s egyik legszebb alkotása e közkedveltségű regényírónak. Fordított regényt, minthogy az «Ország-Világ» irodalmi pályázata következtében nagyszámú elbeszélés vár közlésre, egyelőre nem közlünk, e helyett neczpáli Justh Zsigmond egy kisebb regényfajta, rendkívül érdekes beszélyének közlését kezdjük meg, melyre előre is felhívjuk olvasóink figyelmét. Liszt Ferencz hagyatéka. A zongora-király végrendeletének teljesítésével mint tudjuk Wittgenstein herczegnőt bizta meg, a ki intézkedett is, az elhúnytnak Budapesten levő ingóságairól. Nagybecsű imakönyveit kézirataival együtt Rómába küldik. A báró Auguszt-féle amerikai nagy zongora, azonkívül a hangjegyek, töredék-kompozicziók a m. kir. zeneakadémia birtokába jutnak. Ezer forintos alapítványról is van szó, melyet a herczegasszony a ferencz - rendieknél tartandó misére alapítványul tétetett le. A szegények karácsonya. A fővárosnak majdnem minden egyesülete ügyet vet a szegényekre, s lehetőleg gondoskodik arról, hogy egy-két szegény családnak meghozza legalább karácsony napján azt a ritka vendéget, mit öröm néven ismer a világ. «A budai jótékony nő-egyesület» 132 szegény gyermeket ajándékozott meg részint teljes téli öltönynyel, részint apróbb tárgyakkal. Ez egyesület mellé csatlakoznak még: «a budavári magyar asztaltársaság», a «budapesti munkáskör», a «budapesti vasárnapi iskola», a «magyar gazdasszonyok orsz. egyesülete», a «pinczés-kör», az «I. budapesti szegény gyermekkert». 114 esztendős ember halt meg a napokban Bajmok községében. Hilák Ferencznek hívták, 1772-ben született. Óriási állatseregletet mutogat a fővárosban Bach, a központi pályaudvarral szomszédos szabad területen. Ritka szép példányú tigrisei, vízilova, és szelídített oroszlánai vannak. 25 darab római pénzt talált Simony József szegszárdi polgárember. Szakértők véleménye szerint van közöttük a Krisztus előtti korból is. Eötvös József bárónak, a volt vallás és közoktatásügyi miniszternek arczképét festeti meg díszterme számára a műegyetem tanácsa. A kép festésével Roskovics Ignácz festőművészt bízták meg. O O Amanda. Legalább is hat ágú korona lebegett a feje fölött, amikor megszületett. Csak az a baj, hogy mindig ott is marad, s a fejére nem száll le soha ez az üdvözítő korona. Damokles-kard ez a korona is, amennyiben ettől függ Amanda nagyság egész élete, e nélkül teljesen kárbaveszettnek tartaná azt. Az igazi Damokles - kardtól csak abban különbözik, hogy a nyakukba szakadását lélekszakadva várják Amandáék, így szokták ezt legalább kifejezni Amanda nagyság kedves papája és mamája, akik szintén nagyban várják leányuknak a bárói koronát. Ezeket az egyenes és kissé népies kifejezéseket — melyeket igen gyakran emlegetnek s mindig fennszóval — nem is lehet rossz néven venni a jó papától és mamától. Ők mind a ketten a külvárosból valók s az arisztokratikus élet színpadával szemben mindig karzati közönség voltak, és pedig a karzatnak rendesen azon a pontján kaptak helyet, ahol a nagy csillár üvegjei is vakítják az ember szemét. S a külváros — például a fényes bálteremben — most is meglátszik rajtuk, különösen az atyus szalonkabátján és nyakkendőjén : szégyelli is őket ilyenkor Amanda nagyság. Ez természetes, Amanda tudhatja már, hogy mi állhat útjában karierjének. Elég meggondolt leány, már négy vagy öt téli szezon óta beszélik róla, hogy épen most töltötte be huszadik évét. Az arisztokrácziát bámulja és óhajtja, hiszen minden vágya az, hogy olyan pozíciót foglalhasson el a társadalomban, a minőre szépsége feljogosítja. Mert az Amandák — vagyis mindazok, akik ebbe a csoportba tartoznak — rendesen szépek, azokkal az örökkétartó arisztokratikus vonásokkal, melyek azonban, mint a példa mutatja, megteremnek némelykor a külvárosban is. A toilette okoz nekik legtöbb gondot. A czélnak megfelelőleg a toiletteben is meg kell lenni az úgynevezett arisztokratikus egyszerűségnek, így fogva fel az egyszerűséget, tudvalevő, hogy mennél egyszerűbb a toilette, annál drágább. Amandáék erszénye persze nem igen bírja, de meg kell lenni «a nagy czél kedvéért», amint a mama szokta mondani. Atyusnak már emberemlékezet óta le van foglalva a fizetése, de sebaj, a mostani úgyis csak átmeneti állapot, majd megjavul minden, ha Amandából grófné vagy báróné lesz. Atyus némelykor már elveszíti bizodalmát, és házsártos kezd lenni, de anya és leánya elcsitítják, ők egyetértenek és föltétlenül hisznek. Mindig erről beszélnek, mikor együtt ülnek, «fogadó nap»-jukon, abban az egyablakos szobában, melyet szalonnak neveznek. A kis szoba rendkívül mutatós, nem csoda, hiszen minden évben újra áthúzzák a bútorokat; úgy kell annak történni, mert a tartós szövet az drágább lenne. Azt a családi titkot a világ már nem tudja, hogy este ágyat vetnek az elegáns szövetű divánra s Amanda nagysám azon alszik. Mindig a jövendőre gondol a mama és lánya akkor is, amikor kilépnek az utczára. Sétálni nagyon sokat járnak, mert «au courant» kell tartani a leányt mindig. Ilyenkor atyus mindig külön ebédel, mert Amanda és a mama akkor kötelesek sétálni, amikor más közönséges ember ebédel: ez is arisztokratikus szokás. Udvarlói mindig azt mondják Amandának, hogy szellemes leány. Lehet is benne valami igaz: tíz éves korától fogva mindig arra vigyázott, hogy megtanulja szép francziásan ejteni az «r» et s szerencsétlennek érzi magát, ha egy közönséges polgári «rr» csúszik ki a száján. Szobája megfelel a nyelvének: ez is tele van arisztokratikus dolgokkal, patkódíszítéses albumokkal, versenylovak fotográfiáival, operette-divák arczképével. Fődiszítésképen egy grófi arczkép is hever legfelül a vizitkártyatartóban, a gróf úr sajátkezű ajándéka , rajta látható a gróf, kocsisostól, lovastól, inasostól. Most kezdődik a szezon, az Amandáknak ilyenkor nagyon sok a gondjuk : szerepelni kell, pedig mindenütt nem lehet ott lenni, mert az nagyon sokba kerülne. A báloknál egyszerű a választás. Egyszerűen csak oda mennek, ahol legalább is báró a bálbizottság elnöke. Színházba ritkán jár a kisasszony. Az opera nagyon drága, a népszínház pedig nőknek nem elég arisztokratikus. Tavaszszal és őszszel is okoznak egyszer rendesen családi háborút a toilette-kérdések. Ilyenkor van a lóversenyek szezonja s Amandának ott jelen kell lenni, még pedig a gyepen. Még a totalizatőrön is kell játszani, nagy vesződségére a szegény mamának, aki épen nem ért ehhez az arisztokratikus mulatsághoz. A papát ide el se hozzák, mert az a legérdekesebb futamoknál nyárspolgári ásításokkal kompromittálná a családot. Teljesen boldog csak kétszer volt életében Amanda. Egyszer, amikor Kiicsi báróval tánczolhatta a második négyest az atléta bálban, másodszor pedig a lóversenyen, amikor a Tassilo gróf győzelmes paripája épen ő előtte nyerített fel s feléje nyújtotta a nyakát. Még vagy öt év van hátra, addig Amandának lesznek arisztokratikus toilettjei, arisztokratikus passziói és vágyai, de arisztokratikus férje sohasem. Amanda nagyot csalódik anélkül, hogy megcsalnák. S eltűnik a nagy világból, de anélkül, hogy elbuknék , egyet őrzött csak meg s fog is megőrizni mindig, szigorú, szinte merev erkölcseit. Ezek most is az igazi egyszerű jó külvárosi erkölcsök, s ezért nem perzseli le az arisztokratikus fény az Amanda szárnyait. Szépsége, jókedve, reménysége, egyik a másik után tűnik el s Amanda megvénül. Megvénül és lesz belőle elégedetlen zsémbes aggszűz, akkor is merev, arisztokratikus fejtartással. Utolsó napjainak mégis lesz egy öröme : kis unokahúgait megtanítja az «r»-et elrontani s elregéli nekik, hogy milyen színű dresszei voltak az ő idejében a jockeyknak. NŐK VILÁGA. BUDAPESTI NŐK. (Fotográfiák.) 1. Nem arczokat akarok fotografálni: Budapest hölgyei sokkal szebbek, semhogy ilyenre az én színtelen tollam vállalkozni menne. Fényképeim mindegyike tanulmánykép s nem egyesekre illik, hanem csoportokra. Megmutatja a fehéret, de még a feketét is ; erről már nem tehetek, ez a fényképek általános tulajdonsága. Nem egyes élő alakok másai ezek a képek, hanem typusoké, női typusoké, amelyek jellemzik a budapesti társaságot. A nevek is minden czélzás nélkül valók, csak kitalált nevek, amelyek épen legjobban illettek a lerajzolt karakterhez. Ha néha udvariatlan találnék lenni, hölgyeim, gondolják meg, hogy a tükörnek is az a legmegrögzöttebb tulajdonsága, hogy nem lehet meghamisítani.* ORSZÁG-VILÁG. KÖNYYPIACZ. KARÁCSONYI VÁSÁR. Karácsony évadján évről-évre nagyobb tömege jelen meg a könyveknek s a lapoknak ugyancsak nagy gondot ad az «örvendetes jelenség» : írókat és kiadókat érdemük szerint méltányolni. Egy halom könyv fekszik előttem, s bizony nagy gondot ad már az is, hogy melyiken kezdjem. Ám itt van ismét egy sereg új kiadvány a Révai testvérektől. Jókai, a koszorús nem kevesebb, mint öt kötetes regénynyel örvendezteti meg a magyar közönséget. «A lőcsei fehér asszony» ez, mely most második kiadásban jelen meg. Bőven elég róla ennyi: ára az öt kötetnek fűzve 6 írt; vászonkötésben 7 írt 50 kr. A Révaiék kiadásában jelent meg Beöthy Zsolt «Ráskai Lea» cz. költői beszélye is, miniatűr alakban. Érdekes e könyv már azért is, mert a jeles eszthetikusnak az első költői kísérlete. A megkapó részletekben gazdag művet Vágó Pál szép illusztrácziói díszítik. Ára? — A Jókai mellszobrától díszes czímlapú Révai-féle szalon-könyvtár legújabb kötete Beniczkyné Bajza Lenke «Északról-Délről» cz. beszélygyűjteménye, melynek ára 80 kr. Második kiadásban jelent meg Mikszáth Kálmán két híres elbeszélése is : a «Frivol akta» és a «Brézói ludak» Jókai Mór előszavával. A miniatűr kiadású könyv elején van a szerző arczképe. Ára?* Ez év irodalmi eseményei között mindenesetre nagy jelentőségű Goethe Faustjának második része, magyarul: Váradi Antal dr. végezte ezt a nagy munkát ; majdnem 8000 verssort kellett átültetni, 8000 olyan verssort, melyek teljes megértése is hosszú és lelkiismeretes tanulmányozást igényel s melyek a fordítótól a legvirtuózabb technikát követelik. A ki ismeri a legnagyobb német költő e legnagyobb alkotását, tudni fogja, hogy a tragoedia második része olyan, hogy azt teljesen kielégítő módon lehetetlen más nyelvre fordítani. Nem is azt kérdjük mi tehát Váradi munkájával szemben, hogy e fordítás tökéletes-e, hanem igenis azt, hogy a nemzeti színház, melynek arra szüksége van, kaphatott-e volna annál jobbat? S e kérdésre bátran azt felelhetjük, hogy bajosan. Váradi tudhatta és tudta is, hogy művén találhatni majd gáncsot, míg ha könnyebb dolgot választ vala fordításra, minden tekintetben kifogástalan művet nyújthat. Annál nagyobb dicséretet érdemel, hogy mégis eleget tett a nemzeti színház kívánságának, s adott egy hézagpótló és úttörő munkát, mely irodalmunknak határozott nyeresége. Még becsesebbé teszi a könyvet a majdnem öt ívre terjedő bevezető értekezés és a szöveget folyton kisérő kommentárok. — Mutatványul a más helyen közölt részleten kívül még ide iktatunk egy pár sort, melyekkel Faust az ötödik felvonásban azt a helyet üdvözli, a hol midőn egyszer hajótörést szenvedett, Philemon és Baucis vendégszeretően fogadták. Úgy van ott az ősi társak Agg erőben ; ők azok. Melyeket, hogy újra lássak, Rég bolyongok, utazok. Mégis itt a tér, a régi, Rajt a kunyhó, mely föde, Hogy vihar, habomladék Partra dobtak s és köde. Áldanám, kik elfogadtak Kész segélylyel, azt a párt. Ám azóta úgy megagytak, Hogy szemem nem látja már ! Végül még annyit, hogy a könyv Hornyánszkynál jelent meg s ára 3 írt.* Nagyobb szabású műfordításról lévén szó, önkéntelenül Radó Antal Petrarka-fordítása ötlik szemünkbe. E jeles műfordító, ki egyenlő bravúrral ülteti át irodalmunkba úgy az ,- mint az újkori klasszikusokat, most Petrarka összes szerelmi szonettjeivel ajándékozta meg irodalmunkat. E fordításokat a Kisfaludytársaság bírálta meg s tette lehetővé azok megjelenő- 18811.