Ország-Világ, 1887 (7. évfolyam, 27-52. szám)
1887-07-09 / 28. szám
Szerkesztőség : ZÖLDFA-UTCZA 43-IK SZÁM Felelős szerkesztő: BENEDEK ELEK. EGÉSZ ÉVRE FÉLÉVRE ... FELTÉTELEK: NEGYEDÉVRE — —. — ... ... ... 5 « — » f kgy hóra ... _. — ... EGYES SZÁM ÁRA 20 KR. KÉTHETI SZÁM BORÍTÉKBAN 40 KR. ELŐFIZETÉSI ... 10 FRT — KR 2 FRT 50 KR • 85 » Kiadóhivatal : PALLAS IRODALMI ÉS NYOMDAI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG VI., Kecskeméti utcza 6. A MAGYAR URAK OTTHON. GR. ANDRÁSSY ALADÁR HOMONNAI VÁRKASTÉLYA. Irta JUSTH ZSIGMOND. (Befejező közlemény.) A reggeli vonaton vendégek érkeztek. Aladár napra virradtunk. Az egész kastély talpon. Általános sürgésforgás. Az egyik szalonban érkező urak és hölgyek, poros úti ruhákban gyűltek össze, csak egy-egy pimpanse toilette előzi meg a szürkés tónusú csoportokat. A nagy vestibüleben az inasok a podgyászokkal vannak elfoglalva, a vendégszobákban sürgő-forgó komornák, végre mindenki megtalálta fészkét. . . s pár percznyi csend. Tán egy félóra múlva már a társaság csoportokba oszlik, az urak egy része a háziúrral kilovagol, megnézni a gazdaságot, más része az ifjabb háziúr oldalán az istállók felé gravitál, a hölgyek pedig a háziasszonynyal a parkba mennek egyet járni. A villásreggelire hivó harangszóra találkozik az egész társaság. Villásreggeli után talán zene . Széchenyi Géza gróf, a háziúr nejének öccse odaáll a zongora mellé s Európaszerte ismert humorával elénekel egy pár dalt azok közül a jó franczia vagy bécsi couplet-k közül, amelyek onnan fakadnak a boulevardok, vagy Mariahilf porából, de itt is csak úgy hatnak, mint talajukon, mert végre is a jó kedv nem ismer nemzetiséget. Utána talán Andrássy Sándor játszik világlátott czimbalmán néhány magyar nótát vagy Széchényi grófné énekel pár olasz dalt. Azalatt eltelt egy jó óra. Újabb mulatság : a társaság a lovardába megy. Itt a great attraction a két Széchenyi testvér volt igen, kiknek lovaglásáról legendákat beszél a sport világ. Hogy jellemezze e kis történet azt, hogy mennyire jutottak a lovaglás művészetében : pár év előtt az oly híres dr. Rudolf Meyer és Andrássy Géza gróf társaságában Amerikában tettek egy vadászattal egybekötött nagyobb tanulmányútat (amely útnak eredménye a Széchenyi Imre és Andrássy Géza grófok által a Homestead-ről írt tanulmányok). Vándorútjuk San Franciscoba vezeti őket, hol a «doktor»-nak (ahogy Meyer-t tanítványai nevezik) kedve kerekedik kocsikázni a városi parkban. «Jól van, de hát nincs kocsi» — valami szentet ünnepelt a város, se ló, se kocsi, se ember. Azonban a doktor (óh, ő igen csökönyös, a kedves, a jó doktor) nem áll el szándékától, gyalogolni meg (sörön táplált «mivoltánál» fogva) nem szeret, mit volt mit tenni: három háztól szereznek össze kocsit, lovat és szerszámot a leleményes fivérek; a lovakat maguk fogják be (mert más embert ezen a szent napon semmi árért sem lehetett kapni), a doktort beleültetik a caléche-be, maguk pedig felugranak a lovak hegyibe és igy á la daumont vonulnak be a parkba. Amint a legsűrűbb néptömegen keresztül hajtanak, egyet gondol a két testvér és felteremnek a paripák hátán — egyenesen, mereven állva az ágaskodó lovakon. A doktorban elhűl a vér, a tömeg elvivázik, s azóta nem felejtik el a magyar caballerokat San-Francisco-ban. S mi, kik a homonnai lovardában csak úgy, mint a somogyvári czirkusz (már bocsánat, de nem nevezhetjük a gyermeket csak a maga nevén) porondján láttuk őket, csak úgy vagyunk vele, mint a san-franciscói nyárspolgárok, leveszszük kalapjainkat s meghajolunk a lovagló «Ars» ilyen tökélye előtt. A lovarda után Lawn tennis, aztán ebéd, ahol egymás mellett látjuk majdnem az egész Andrássy családot, ott a háziasszony mellett az a finom profilú, mozgékony kifejezésű arca, egyike a világ legelső diplomatáinak. Szemben vele a háziúr egyik oldalán a híres, nem, az egyetlen Katinka grófné, kinek mosolya, szemeinek kifejezése és gondolatmenete a grand siècle grande damejaira emlékeztet. Nem elég neki, hogy szép, hogy a társadalmi létra legmagasabb fokán van, nem elég, hogy bámulják, hogy hódolnak neki még koronás fők is, még többet is akar, ismeri ezt a franczia aforizmát: «A szépség vonz, a szellem leköt», s így nemcsak legszebb, de leglegműveltebb s legszellemesebb asszonya korának. Mi tette páratlanná ? Tán mindaz, a mi egyéniségében tudatos, vagy tán az, ami öntudatlan ? Ki tudná megmondani ? Az a magas királynői alak abban a lángszin costume-ben, leánya Batthyány Ilona grófné. Komor, méltóságos szépség ; míg édesanyja madame d’Epernay-t vagy madame Necker-t juttatja eszünkbe, addig Ilona grófné a renaissance női alakjaira emlékeztet; egyénisége sonore, szemein keresztül mély, egyenes, határozott lélek tükrözik vissza . . . ... És így vonulnak fel ez ismert profilok előttem ... De ki merné mind őket leirni, kicsiny a tér, gyenge a toll, s igen nehéz a tárgy. Ebéd után színielőadás s élőképek. S most feltűnnek előttem azok a felejthetetlen tableaux-k: ott lebeg a habszerű, illusion-ruhájú, aranyszőke angyal, kérdő s a mellett feleletet nem adó aczélkék szemeivel; feltűnik a páratlan fenséges istennő, a hideg, szoborszerű Diana, amint elálmodozik a hideg vár déli holdvilágnál; aztán a finom arczélű Ruth nyitott hajjal, klassikus egyszerűségű ruhában ; az albán leányok keleties ékszerekkel, mosolyogva, vigan; azután egy «laitiére», olyan, amilyeneket Watteau festett inspirált pillanatai- KÉPEK ANDRÁSSÁ ALADÁR GR. HOMONNAI KASTÉLYÁBÓL: Részlet a pakliból. 58