Ország-Világ, 1891 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1891-03-21 / 12. szám
1891 Hiszen az igaz, hogy Péter Mózest és Tóth Györgyöt megcsodálták otthon is, mert nem minden anyaszülte tudja utánuk rakni azokat a szemkápráztató figurákat. Nem lehet ám ezt tanulni, ez születik a tánczossal, akár csak a dalköltés isteni adománya A csürdöngölő táncznótája sincs előírva, minden alkalommal más-mást rögtönöz a czigány, kiteremtettezi a nótát a maga kénye-kedve és tehetsége szerint s ahhoz idomul a tánczos lába is. A zeneköltő czigány és a «tánczköltő» székely megérti egymást s kéz és láb közt magától, önkéntesen teremtődik a harmónia. Nem is csodálom, ha az operába felhozott székelyek zavarba jöttek a «művirág»-csürdöngölő zenére s végre is a szerző kénytelen volt a székely tánczos lábak «géniuszához» idomítani a zenét. Az operától pompás eszme volt, hogy igazi székelyeket hozott föl az eredeti székely táncz bemutatására. Pompás és bölcs gondolat, mert még a legügyesebb ballettánczos sem tudja utáncsinálni ezt a tánczot, mely muzsikaszó közben ezer meg ezer alakban teremtődik meg, az eredeti karakter megőrzésével. Valamelyik lapban azt is olvastam, hogy az a táncz, melyet Péter Mózes és Tóth György székely atyámfiai kiraktak a budapesti úri nép előtt, nem igazi székely táncz, mert nem hasonlít a csárdáshoz ; ergo: oláh táncz. Aki ezt írta, nem ismeri azt a temérdek különbséget, ami a székely és a magyar nép közt van, szokás, ruházat, karakter, mesemondás, költészet s a jó Isten tudja még mi minden tekintetében. Persze, hogy a csürdöngölő nem magyar táncz, hanem székely. Persze, hogy a székely népballada egész más karakterű, mint a magyar. Persze, hogy óriási különbség van a vitézkötéses abaposztó-harisnya (nadrág) és a bőgatya közt. Persze, hogy más a székely kaczagány és más a magyar pitykés dolmány. A csürdöngölő igazi székely táncz, mely semmiféle atyafiságban sincs az oláh tánczczal: ahol ezt a tánczot járják, arrafelé nem is lakik oláh, ami kevés lakik köztük, az is mind magyar, mert egy szót sem tudnak oláhul. Hátha még Péter Mózes és Tóth György atyámfiai megfűszerezhették volna szívük szerint ezt a speciális székely tánczot, úgy amint otthon teszik, táncznótákkal ? Ha szót adhattak vóla a táncznak, ilyen formán: Kicsi nekem ez a csík, Kirepülök mint a fürj! Vagy: Járjad, járjad, hajnalig, Míg a szoknya lángallik. (Már t. i. lángol.) Lábad innét, lábad túl, Közbevágok magyarul! Bizony mondom, nem akadt volna senki, aki megtagadta volna a táncz székely karakterét. Különös összetalálkozása a véletlennek, hogy az operaházból, amikor éppen egy kis székely levegőt vitt be két székely, akkor teszik ki a szűrét Mahlernek, akinek mióta közibenk jött, sehogysem tudtak megbocsátani kettőt: az egyik az, hogy német, a másik meg az, hogy zsidó. Ebből a két terhelő körülményből különben egy is elég minálunk s így előre látható volt, hogy Mahler nem húzza ki a szerződés lejártáig. Zichy Géza nagyot mert, amikor Mahlernek kitette a szűrét, mert ez a mulatság egyelőre huszonötezer forintba került (ennyi végkielégítést kapott a volt igazgató) s ma még nem lehet tudni, hogy Mahler elexpediálásának nem lesznek-e komolyabb következményei is. De Zichy Géza nemcsak poéta és zeneköltő, de komoly ember is, aki bizonyára számot vetett a saját erejével, mikor maga vállalkozott az opera művezetésére is és nemsokára meggyőzi a közönséget arról, hogy nem becsülte túl magát és kevésre Mahlert. Egyelőre tehát: szerencsés utat Mahlernek, akinek legnagyobb hibája — mi szerintünk — nem a németsége, nem is a zsidósága volt, hanem az idegessége. Na majd ebből az utóbbi bajból kigyógyíthatja magát a huszonötezer forinton, csak aztán Zichy Géza ne kapja meg e bajt, míg ezt a huszonötezer forintot behozza. S ha nem lesz megelégedve saját magával, mit fog csinálni? Kit dob ki? Zichy Géza nemsokára jubilál, megüli iróskodásának 25 éves jubileumát s így nem sok időnek leforgásán meg fog győződni arról, hogy a jubileumok mindig jól sikerülnek, ellenben minden egyéb emberi mű sorsa kiszámíthatatlan. Lám, Lukácsy Sándornak is kitűnően sikerült a jubileuma, de már az Árva Zsuzsikája mintha csak a jubileum után következő katzenjammerben jött volna világra. Mindennél azonban fontosabb, hogy megmenekedtünk az árvíztől s márcz. 15-ikét nem rontotta meg a katasztrófától való félelem. Márczius 15-nek megünneplése amúgy sem tökéletes, mert abban nem vesz részt a nemzet minden fia és leánya, s akadnak oktalanok, kiket gondoz a nemzeti ünnepben való résztvevés, mintha csak illegalitást követnének el ezzel valaki vagy valami ellen. Nem az a baj tehát, hogy a haza sok részében csak szokásból ülik meg márczius 15-ikét s talán nem is értik, nem is érzik jelentőségét, hanem hogy még igen sok helyen szokás meg nem ülni ezt a napot és sok olyan ember tartja távol magát e nemzeti ünneptől, akik csakugyan értik a nap jelentőségét, sőt a mi rosszabb — érzik is, de nem mernek az ünneplők közé állani s együtt énekelni a szózatot, a Hymnuszt. Mily felséges és lélekemelő volna, ha pl. a születési és a szellemi arisztokráczia nemcsak a Csákyné estélyein jönne össze de a Petőfi-szobor körül is és együtt koszorúznák meg a legnagyobb magyar költő szobrát ! De nálunk a születési és szellemi arisztokráczia egyebütt alig keveredik össze, mint a Csákyné szalonjaiban s talán még a ferenczrendiek templomában, hol Hock János ájtatos hívőinek jelentékeny része az arisztokrata és az ivóvilágból tellett ki. Az ám, de már vége az irodalmi estélyeknek is, meg a böjti prédikáczióknak is. A böjti prédikácziók hatása sokáig megmarad a lelkekben, vájjon lehet-e mondani ezt az irodalmi estélyekről is? Volt-e jótékony hatása s maradandó lesz-e? Közeledett-e a mágnás és ivó világ egymáshoz, azonkívül, hogy esetleg egy asztalkáról itták meg a Urnájukat? Erős a gyanúm, hogy nem erre vall az a szomorú tény, hogy a Műbarátok köre által kiadott Szépirodalmi könyvtárnak minél kevesebb mágnás előfizetője van, jóllehet a kör élén mágnás hölgyek vannak. Kezdetben azt hittük, hogy ha nem is olvassák el a könyvet, legalább megveszik. Sem meg nem veszik, sem el nem olvassák. Hát ez egy olyan betegség, amelyen semmiféle barátságos, kör nem segít, egyedül az idő. Valameddig a könyvet nem lelki szükségből veszik, hanem irodalompártolásból, ebben ugyan nem sok haszna van sem az irodalomnak, sem az íróknak, sem az — irodalompártolóknak. Csákyné nemes törekvéseit ez idő szerint egy ember van hivatva diadalra juttatni s ez nem más, mint maga — Csáky. Az ő kezében van a fiatal nemzedék, melyet még meg lehet hódítani a magyar irodalomnak, még pedig nem teneszélyek, de nemzeti nevelés által.Székely Huszak: IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. A «Viola», Szabados Károly háromfelvonásos hallétje, óriási sikerrel került színre az operában. Sajnos, hogy a beteg szerző nem lehetett jelen, első és valószínűleg utolsó művének előadásánál. A tánczkar, Mazzantinivel és a két székely tánczossal sok tetszésben részesült. «Zsuzsika,» Lukácsy Sándor legújabb népszínműve nem sikerült. Blaháné, Szathmáryné és a többi színészek minden igyekezettel sem tudták a darabot a bukástól megmenteni. Arany János szobra: Az Arany-szobor munkálatai javában haladnak. Arany János ülő főalakja már öntés alatt van és májusra kikerül az öntő műhelyből. Strobl Alajos, a szobor alkotója, most Toldi Miklós alakját mintázza. Mivel a szobrot már a jövő évben le akarják leplezni, a napokban a múzeum főhomlokzata előtti kertben hozzáfognak a talapzat alapjának lerakásához. A hírlapkiadóhivatali tisztviselők április 5-iki estélye igen érdekesnek ígérkezik. Legmulatságosabb lesz az Elektra-paródia, melyet Rákosi Jenő irt, megjuhászodottnak mutatva be a görög hősnőt és melyet Tollagi Adolf komikus fog előadni. A műcsarnokban e hó végén Alvarez spanyol képíró «II. Fülöp az Escurialban» czímű nagy történeti festményét fogja kiállítani a képzőművészeti társulat igazgatósága. Szobor Kisfaludy Károlynak. A győri Kisfaludyszobor műszaki bizottságának Mátray Lajos budapesti szobrász, egy szobormintát mutatott be, mely általános tetszésre talált. A bizottság abban állapodott meg, hogy a költséges pályázathirdetést mellőzve, Mátrayt bízza meg a szobor elkészítésével. A színházzal szemben levő sétatérre gondolt szobor három méter magas lesz és negyedfél méter magas mauthauseni gránit talapzaton fog állni. Az álló alak, korabeli divatú magyar díszruhában, emelt fővel néz a magasba, baljában papírtekercset tart, jobbját pedig írásra emeli. Patti Adelina utolsó hangverseny-körútjában Budapestre is eljön és április hó 5-én vagy 6-án fog föllépni. Tatán a gróf Esterházy Miklós színházában e hét végén ismét lesznek előadások, három darab kerül színre, bécsi szerzőktől. A szegedi színháznak a napokban egymásután két klasszikus estéje volt. «Lear király» került színre és «Bánk bán», mindkettőnek czímszerepében Molnár Lászlóval. A szegedi lapok nagy magasztalással írnak Molnár mindkét alakításáról. A kihívásoknak vége-hossza nem volt. Egy dráma a vízben. A bécsi Carl-színházban pénteken mutatták be Douglas John szenzácziós drámáját, melynek «Sötét titok» a czíme. A darab látnivalói a magok nemében csakugyan ritkítják párjukat. A szerző úgy látszik, meg akarta mutatni, mikép lehet az egész költői, irói világot beleszámítva Ibsent és a többi modern nagyratűrő dramatikust, megfojtani néhány ezer hektár igazi Dunavízben. Mert amivel a darab hat, az egy óriási vízmedence valóságos vízzel, melyen hajók jönnek-mennek, emberek úszkálnak; van aztán igazi nedves eső, igazán lucskos, nedves öltönyök stb. Szóval a legtökéletesebb és leglucskosabb realizmus. Különben a darabban egy elvetemedett emberről van szó, ki egész hosszú lajstromot betöltő gonoszságokat követ el, hogy e bűnös úton bátyjának vagyonához jusson. E kriminális cselekmény bámulatos látványosságokkal van átszőve. A Niagara-zuhatag, mentés a vízből, hatalmas záporeső egy tucat esernyőre, egy szép nőnek a hullámok közé dobása, a festői díszletek egész sora alszínpadi technika, lelemény még eddig nem látott alkotásai. A szereplőktől e darab igazi athletikai virtuozitást kíván. A műbarátok köre kisorsolta a tagjai számára vásárolt festményeket, legyezőlapokat és iparművészeti tárgyakat. Első nyerő volt Justh Zsigmond, aki Tornai Gyulának Tangert zálogház czímű 1000 fotos képét nyerte meg. A legkisebb nyeremény Pálffy Miklós herczegnek jutott: egy 18 frtos fayence-váza. A húzás után a bizottság kiosztotta a legyezőkre kitűzött pályadíjakat. Első díjat nyert Pállya Celestin: «Najádok holdfényben» czímű legyezőképe; második díjat nyert Neogrády Antal, harmadik díjat Pap Henrik legyezőképe. Pejacsevich Jolán grófnő és Keleti Károly legyezőit pedig dicsérő elismerésben részesítette a bizottság. Péter Mózes, felső-boldogfalvi főbíró. Tóth György, bögösi székely gazda. ORSZÁG-VILÁG 193