Ország-Világ, 1891 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1891-03-21 / 12. szám

1891 Hiszen az igaz, hogy Péter Mózest és Tóth Györgyöt megcsodálták otthon is, mert nem min­den anyaszülte tudja utánuk rakni azokat a szem­kápráztató figurákat. Nem lehet ám ezt tanulni, ez születik a tánczossal, akár csak a dalköltés isteni adománya A csürdöngölő táncznótája sincs előírva, minden alkalommal más-mást rögtönöz a czigány, kiteremtettezi a nótát a maga kénye-kedve és tehetsége szerint s ahhoz idomul a tánczos lába is. A zeneköltő czigány és a «tánczköltő» székely megérti egymást s kéz és láb közt magától, önkéntesen teremtődik a harmónia. Nem is cso­dálom, ha az operába felhozott székelyek zavarba jöttek a «művirág»-csürdöngölő zenére s végre is a szerző kénytelen volt a székely tánczos lábak «géniuszához» idomítani a zenét. Az operától pompás eszme volt, hogy igazi székelyeket hozott föl az eredeti székely táncz bemutatására. Pompás és bölcs gondolat, mert még a legügyesebb ballettánczos sem tudja után­­csinálni ezt a tánczot, mely muzsikaszó közben ezer meg ezer alakban teremtődik meg, az eredeti karakter megőrzésével. Valamelyik lapban azt is olvastam, hogy az a táncz, melyet Péter Mózes és Tóth György székely atyámfiai kiraktak a budapesti úri nép előtt, nem igazi székely táncz, mert nem hasonlít a csárdás­hoz ; ergo: oláh táncz. A­ki ezt írta, nem ismeri azt a temérdek különbséget, a­mi a székely és a magyar nép közt van, szokás, ruházat, karakter, mesemondás, költészet s a jó Isten tudja még mi minden tekintetében. Persze, hogy a csürdöngölő nem magyar táncz, hanem székely. Persze, hogy a székely népballada egész más karakterű, mint a magyar. Persze, hogy óriási különbség van a vitézkötéses abaposztó-harisnya (nadrág) és a bő­gatya közt. Persze, hogy más a székely kaczagány és más a magyar pitykés dolmány. A csürdöngölő igazi székely táncz, mely semmi­féle atyafiságban sincs az oláh tánczczal: a­hol ezt a tánczot járják, arra­felé nem is lakik oláh, a­mi kevés lakik köztük, az is mind magyar, mert egy szót sem tudnak oláhul. Hátha még Péter Mózes és Tóth György atyám­fiai megfűszerezhették volna szívük szerint ezt a speciális székely tánczot, úgy a­mint otthon teszik, táncznótákkal ? Ha szót adhattak vóla a táncznak, ilyen formán: Kicsi nekem ez a csík­, Kirepülök mint a fürj! Vagy: Járjad, járjad, hajnalig, Míg a szoknya lángallik. (Már t. i. lángol.) Lábad innét, lábad túl, Közbevágok magyarul! Bizony mondom, nem akadt volna senki, a­ki megtagadta volna a táncz székely karakterét. Különös összetalálkozása a véletlennek, hogy az operaházból, a­mikor éppen egy kis székely leve­gőt vitt be két székely, akkor teszik ki a szűrét Mahlernek, a­kinek mióta közibenk jött, sehogy­­sem tudtak megbocsátani kettőt: az egyik az, hogy német, a másik meg az, hogy­­ zsidó. Ebből a két terhelő körülményből különben egy is elég minálunk s így előre látható volt, hogy Mahler nem húzza ki a szerződés lejártáig. Zichy Géza nagyot mert, a­mikor Mahlernek kitette a szűrét, mert ez a mulatság egyelőre huszonötezer forintba került (ennyi végkielégítést kapott a volt igazgató) s ma még nem lehet tudni, hogy Mahler elexpe­­diálásának nem lesznek-e komolyabb következmé­nyei is. De Zichy Géza nemcsak poéta és zene­költő, de komoly ember is, a­ki bizonyára számot vetett a saját erejével, mikor maga vállalkozott az opera művezetésére is és nemsokára meggyőzi a közönséget arról, hogy nem becsülte túl magát és kevésre Mahlert. Egyelőre tehát: szerencsés utat Mahlernek, a­kinek legnagyobb hibája — mi szerintünk — nem a németsége, nem is a zsidósága volt, hanem az idegessége. Na majd ebből az utóbbi bajból ki­gyógyíthatja magát a huszonötezer forinton, csak aztán Zichy Géza ne kapja meg e bajt, míg ezt a huszonötezer forintot behozza. S ha nem lesz megelégedve saját magával, mit fog csinálni? Kit dob ki? Zichy Géza nemsokára jubilál, megüli iróskodásának 25 éves jubileumát s így nem sok időnek leforgásán meg fog győződni arról, hogy a jubileumok mindig jól sikerülnek, ellenben minden egyéb emberi mű sorsa kiszámít­hatatlan. Lám, Lukácsy Sándornak is kitűnően si­került a jubileuma, de már az Árva Zsuzsikája mintha csak a jubileum után következő katzenjam­­merben jött volna világra. Mind­ennél azonban fontosabb, hogy megmene­­kedtünk az árvíztől s márcz. 15-ikét nem rontotta meg a katasztrófától való félelem. Márczius 15-nek megünneplése amúgy sem tökéletes, mert abban nem vesz részt a nemzet minden fia és leánya, s akadnak oktalanok, kiket gond­oz a nemzeti ünnep­ben való résztvevés, mintha csak illegalitást kö­vetnének el ezzel valaki vagy valami ellen. Nem az a baj tehát, hogy a haza sok részében csak szokásból ülik meg márczius 15-ikét s talán nem is értik, nem is érzik jelentőségét, hanem hogy még igen sok helyen szokás meg nem ülni ezt a napot és sok olyan ember tartja távol magát e nemzeti ünneptől, a­kik csakugyan értik a nap jelentőségét, sőt a mi rosszabb — érzik is, de nem mernek az ünneplők közé állani s együtt énekelni a szózatot, a Hymnuszt. Mily felséges és lélekemelő volna, ha pl. a születési és a szellemi arisztok­­ráczia nemcsak a Csákyné estélyein jönne össze de a Petőfi-szobor körül is és együtt koszorúznák meg a legnagyobb magyar költő szobrát ! De ná­lunk a születési és szellemi arisztokráczia egye­bütt alig keveredik össze, mint a Csákyné szalon­jaiban s talán még a ferenczrendiek templomában, hol Hock János ájtatos hívőinek jelentékeny része az arisztokrata és az ivóvilágból tellett ki. Az ám, de már vége az irodalmi estélyeknek is, meg a böjti prédikáczióknak is. A böjti prédiká­­cziók hatása sokáig megmarad a lelkekben, vájjon lehet-e mondani ezt az irodalmi estélyekről is? Volt-e jótékony hatása s maradandó lesz-e? Köze­ledett-e a mágnás és ivó világ egymáshoz, azon­kívül, hogy esetleg egy asztalkáról itták meg a Urnájukat? Erős a gyanúm, hogy nem erre vall az a szomorú tény, hogy a Műbarátok köre által kiadott Szépirodalmi könyvtárnak minél kevesebb mágnás előfizetője van, jóllehet a kör élén mágnás hölgyek vannak. Kezdetben azt hittük, hogy ha nem is olvassák el a könyvet, legalább megveszik. Sem meg nem veszik, sem el nem olvassák. Hát ez egy olyan betegség, a­melyen semmiféle barát­ságos, kör nem segít, egyedül az idő. Valameddig a könyvet nem lelki szükségből veszik, hanem irodalom­pártolásból, ebben ugyan nem sok haszna van sem az irodalomnak, sem az íróknak, sem az — irodalompártolóknak. Csákyné nemes törekvéseit ez idő szerint egy ember van hivatva diadalra juttatni s ez nem más, mint maga — Csáky. Az ő kezében van a fiatal nemzedék, melyet még meg lehet hódítani a ma­gyar irodalomnak, még pedig nem t­en­eszélyek, de nemzeti nevelés által.Székely Huszak: IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. A «Viola», Szabados Károly háromfelvonásos hal­létje, óriási sikerrel került színre az operában. Saj­nos, hogy a beteg szerző nem lehetett jelen, első és valószínűleg utolsó művének előadásánál. A tánczkar, Mazzantinivel és a két székely tánczossal sok tetszés­ben részesült. «Zsuzsika,» Lukácsy Sándor legújabb népszínműve nem sikerült. Blaháné, Szathmáryné és a többi színé­szek minden igyekezettel sem tudták a darabot a bukás­tól megmenteni. Arany János szobra: Az Arany-szobor munkálatai javában haladnak. Arany János ülő főalakja már öntés alatt van és májusra kikerül az öntő műhelyből. Strobl Alajos, a szobor alkotója, most Toldi Miklós alakját mintázza. Mivel a szobrot már a jövő évben le akarják leplezni, a napokban a múzeum főhomlokzata előtti kertben hozzáfognak a talapzat alapjának lerakásához. A hírlapkiadóhivatali tisztviselők április 5-iki estélye igen érdekesnek ígérkezik. Legmulatságosabb lesz az Elektra-paródia, melyet Rákosi Jenő irt, meg­­juhászodottnak mutatva be a görög hősnőt és melyet Tollagi Adolf komikus fog előadni. A műcsarnokban e hó végén Alvarez spanyol kép­író «II. Fü­löp az Escurialban» czímű nagy történeti festményét fogja kiállítani a képzőművészeti társulat igazgatósága. Szobor Kisfaludy Károlynak. A győri Kisfaludy­­szobor műszaki bizottságának Mátray Lajos budapesti szobrász, egy szobormintát mutatott be, mely általá­nos tetszésre talált. A bizottság abban állapodott meg, hogy a költséges pályázathirdetést mellőzve, Mátrayt bízza meg a szobor elkészítésével. A színházzal szem­ben levő sétatérre gondolt szobor három méter magas lesz és negyedfél méter magas mauthauseni gránit talap­­­zaton fog állni. Az álló alak, korabeli divatú magyar díszruhában, emelt fővel néz a magasba, baljában papír­tekercset tart, jobbját pedig írásra emeli. Patti Adelina utolsó hangverseny-körútjában Buda­pestre is eljön és április hó 5-én vagy 6-án fog föl­lépni. Tatán a gróf Esterházy Miklós színházában e hét végén ismét lesznek előadások, három darab kerül színre, bécsi szerzőktől. A szegedi színháznak a napokban egymásután két klasszikus estéje volt. «Lear király» került színre és «Bánk­ bán», mindkettőnek czímszerepében Molnár Lász­lóval. A szegedi lapok nagy magasztalással írnak Mol­nár mindkét alakításáról. A kihívásoknak vége-hossza nem volt. Egy dráma a vízben. A bécsi Carl-színházban pénteken mutatták be Douglas John szenzácziós drámá­ját, melynek «Sötét titok» a czíme. A darab látnivalói a magok nemében csakugyan ritkítják párjukat. A szerző úgy látszik, meg akarta mutatni, mikép lehet az egész költői, irói világot beleszámítva Ibsent és a többi modern nagyratűrő dramatikust, megfojtani néhány ezer hektár igazi Dunavízben. Mert a­mivel a darab hat, az egy óriási vízmedenc­e valóságos vízzel, melyen hajók jönnek-mennek, emberek úszkálnak; van aztán igazi nedves eső, igazán lucskos, nedves öltönyök stb. Szóval a legtökéletesebb és leglucskosabb realizmus. Különben a darabban egy elvetemedett emberről van szó, ki egész hosszú lajstromot betöltő gonoszságokat követ el, hogy e bűnös úton bátyjának vagyonához jusson. E krimi­nális cselekmény bámulatos látványosságokkal van át­szőve. A Niagara-zuhatag, mentés a vízből, hatalmas záporeső egy tuc­at esernyőre, egy szép nőnek a hul­lámok közé dobása, a festői díszletek egész sora a­lszín­­padi technika, lelemény még eddig nem látott alkotásai. A szereplőktől e darab igazi athletikai virtuozitást kíván. A műbarátok köre kisorsolta a tagjai számára vásárolt festményeket, legyezőlapokat és iparművészeti tárgyakat. Első nyerő volt Justh Zsigmond, a­ki Tornai Gyulának Tangert zálogház czímű 1000 fotos képét nyerte meg. A legkisebb nyeremény Pálffy Miklós her­­czegnek jutott: egy 18 frtos fayence-váza. A húzás után a bizottság kiosztotta a legyezőkre kitűzött pályadíjakat. Első díjat nyert Pállya Celestin: «Najádok holdfényben» czímű legyezőképe; második díjat nyert Neogrády Antal, harmadik díjat Pap Henrik legyezőképe. Pejacsevich Jolán grófnő és Keleti Károly legyezőit pedig dicsérő elismerésben részesítette a bizottság. Péte­r Mózes, felső-boldogfalvi fő­bíró. Tóth György, bögösi székely gazda. ORSZÁG-VILÁG 193

Next