Ország-Világ, 1892 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1892-10-01 / 40. szám
1892 AZ ÚJ FŐKAPITÁNY. — Sélley Sándor dr. — (Arczképpel.) Ha a főkapitányi interregnum még sokáig tart, egyikmásik lap, a mely minden áron ki akarta deríteni, hogy ki foglalja el a Török János helyét, bizonyára végigkombinálódzik a fővárosnak mind az ötszázezer lakosán. Azaz, hogy egyet mindenesetre kihagytak volna a kombináczióból. Arról inkább hitték, hogy nyugalomba vonul, vagy hogy fegyelmi vizsgálatot indítanak ellene azért a zsenialitásáért, melylyel a bécsi rablót elszalasztotta. És íme, ez az ötszázezredik fővárosi polgár lett a főkapitány. Úgy hívják, hogy Sélley Sándor. * Sélley Sándor Nagyváradon született. A jogi pályára adta magát és mint nagyon fiatal ember kir. alügyész lett a budapesti törvényszéknél. Ebben az ő minőségében meglehetősen zajtalanul működött és többnyire kriminális ügyekben vitte a közvádlói szerepet, úgy, hogy a bűnügyek terén már akkor is nagy jártasságot szerezhetett volna. Alügyész korában történt meg vele az a, még manapság is sokat emlegetett tévedés, hogy egy lopási esetben vádbeszédet mondván, helytelen paragrafust proponált. A birák összenéznek : — Mi az ördögöt indítványoz ez ? Mire büntessük a vádlottat? ' ' ' ' ' . • . ■ Négy kíváncsian ütik föl a büntetőtörvénykönyvben a kérdéses paragrafust és akkor látják, hogy az — kötélhalálról szól. Egy lopásért mégis csak sok lett volna az akasztófa. És így hát a birák elítélték a vádlottat — három heti dutyira. 1 * -• i- r-i,·»*.’•** .■ Vv' t ’í * ÁS 1885. esztendőben, mikor Török János lett a főkapitány, rövid idővel az országos kiállítás megnyitása előtt, Sélley rendőrtanácsosnak lépett be a fővárosi rendőrséghez és menten átvette a bűnügyi osztály vezetését. Tisza Kálmán volt a protektora. Sélley tagadhatatlanul sokat dolgozott, lelkiismeretesen buzgón dolgozott, de ■ valami nagy sikereket nem tudott elérni.. . " . Sőt éppen az ö «uralma» alatt történt, hogy nem tudtak földeríteni két nevezetes bűnesetet. Az egyik a Lampel Katalinon elkövetett gyilkosság, a másik a Tompa-utczai gyilkosság-Mind a kettő nagy szenzácziót keltett annak idejében.áj . • Sélley 37 esztendős ember s a rendőrség főtisztviselői közt jelenleg ő a legfiatalabb. Rokonszenves kinézésű, barna ember, aki egy jó fejjel nagyobb, mint amilyen volt Török János. Valami nagy erélyt és akaraterőt nem fejez ki a lényeg Szenvtelen arczú ember, akiben kevesebb az agilitás, mint a mennyi volt az elhunyt főkapitányban. Minden lap, mint dicséretreméltó tulajdonságát emeli ki hogy — nagyon szerény. Sélley egyébként — úgy mondják, — igen könnyen befolyásolható. Aki dicséri, az nagyon könnyen megnyeri a kegyét, oly tulajdonság, melyet az alája rendelt tisztviselők igen jól kiaknáztak a maguk előnyére. Sélley műveltsége tisztán csak a szakdolgokra terjed ki. " Az új főkapitány csak a magyar nyelvet bírja, más nyelvet nem beszél. Ami igen különös, ha figyelembe vesszük, hogy a párisi rendör-fönök hét nyelvet beszél folyékonyan és hogy a csetinyei rendör-fönök a maga anyanyelvén kívül valószínűleg szintén tud legalább francziául. Nyelv nem tudásából nagyon fura szituácziók támadhatnak. A király, amikor Budapestre érkezik, rendesen németül beszélget a főpolgármesterrel is, a főkapitánynyal is. Őfelsége ezentúl bizonyára nagyot néz majd, ha az új főkapitány a német kérdésre nem tud megfelelni. Ami még hagyján, mert a király elvégre magyarul is tud. De hát ha valamely külföldi fejedelem találja megszólitani a fogadására megjelent főkapitányt francziául ? Megérjük, hogy Sélley főkapitány — tolmács útján adja majd meg a feleleteit.Aligius. A VILÁGJÁRÓ ANGOL. — Kalandos regény. — Irta GÁRDONYI GÉZA. I. Bemutatkozás. A nevem : Mummery Róbert.. Az apám ó angol családból származott és lutheránus volt, az anyám a német családból, és kálvinista volt. Én az ő összetett házasságukból származom és amerikai pápista vagyok. Boldogult jó anyám Newyorkban volt szíves engem világra hozni. Azóta élek és ez idő szerint huszonhét évesnek mondom magamat, habár harminc vagyok. Az apám különben szalámigyáros volt és gazdag ember. Huszonnégy éves voltam, mikor meghaltak. Ők voltak azok, akiket egy festő a tengerparton ábrázol, amint egymás derekát kötéllel átkötve, a vízbe ugranak. Csakhogy nem ugrottak a vízbe. Az apám csupán a regényes hajlamait követve, festtette így le magát. Ágyban haltak meg mind a ketten, orvosi segítség mellett. A gyárat eladtam és egy ideig azzal foglalkoztam, hogy a legszebb kockás nadrágokat hordtam Amerikában. Ez jó mulatság volt. Én is híres lettem általa, a szabóm is, Smitt John Jakab, akit mindenkinek ajánlok. II. Pombó Az első nagy fölfedező utam egy utczai csatornában kezdődött. Akkor Nápolyban jártam. Nápolyban olyan jó borok vannak, — tanúm a Vezúv — hogy lehetetlen az útezán egyenesen járni. Éjfél volt. Sötét volt. Egy utezai csatornának nyitva felejtették a tetejét. Természetes, hogy éppen nekem kellett belehullanom. Mikor feneket értem, ordítás történt. Nem én ordítottam. — Kihez legyen szerencsém ? — kérdeztem a láthatatlan ordítótól. * v- Pombó, — felelt az nyögéssel. — Ki legyen ön, Pombó úr ? Mert a hangja után ítélve férfinak vélem. — Egy szegény ördög. — A pokolból? — Nem. Az utczáról. — Mit keres ön itt? — Azt, amit az úr. — Én kijárást keresek. — Én is. — És nincs ? — Nincs. Pillanatig hallgattunk. A sűrű sötétben nem láthattuk egymást. •— Megütöttem önt ? — kérdeztem részvéttel. — Nem. — Hát akkor miért bőgött? — Kirúgta az úr a fogamat. — Sajnálom, igazán sajnálom. Bocsánatot kérek. — Nem baj, úgy is ki akartam húzatni. Az idegen szavai sajátságos tompasággal hangzottak a mélységben. — Unatkozik ön ? — kérdeztem tőle. — Már két órája, hogy egyedül vagyok. — E szerint örül, hogy társa akadt. — Nem éppen, mert eddig tudtam aludni. — Ne búsuljon. Kárpótlásul mulattatom önt. — Mivel ? — Akar kártyázni ? — Nem tudok. — Hát sakkozni ? — Ahhoz sem értek. — Dominózni? — Azt sem tudok. ■ — Hát mit tud, ha még ehhez sem ért ? — Lovagolni tudok szamáron. Ez a bolond felelet kihozott a sodromból. — Csak nem kívánja tán, — szóltam indignálódva. — Hogy a hátamra ültessem ! Nem felelt. Valami idegen dalt kezdett énekelni, de olyan erős hangon, hogy csaknem megsikerültem. — Megörült ön! — kiállottam a fülébe. Boszosan felelt vissza : — Mit akar velem ? Nincs talán jogom itt énekelni ? — De bocsánatot kérek, ön nem énekel, ön ordít. — Mindenki úgy énekel, amint tud. Ila ön szebben tud énekelni, szívesen hallgatom. Beláttam, hogy igaza van. — Hallgasson tehát, — szóltam az ismeretlenhez és a Yankee Doodle dallamát kezdtem énekelni. — Elég ! — kiáltott harsányan, mikor az ének közepére értem. — Önnek olyan hangja van, mint ,egy spanyol pulykának. — Hogy mer az úr engem spanyol pulykának nevezni ? — Miért ne merném. Ön most az előadó, én vagyok a közönség. A közönség pedig megmondhatja az ítéletét. — Az ön kritikája sértő! — De igaz. — Nekem még senki sem mondta, hogy olyan hangom van, mint egy spanyol, pulykának. — Mert talán a még nem énekelt csatornalyukban. — Ebben igaza van, — feleltem tűnődve. És elhallgattam. Ő egyet köszörült a torkán és ismét énekelni kezdett. Felcsigáztam a fantáziámat, h.ogy valami élvezhetőt találjak a hangjában, de hiába. A hangja recsegett, mint a horpadt trombita és felhanggal hol följebb, hol lejebb énekelt. ' " . — Uram, — szóltam hozzá elhatározással,,— én nem tűröm az ön énekét! — Hallja maga ! — felelt erre hevesen, — ne háborgasson a jó kedvemben, különben úgy hozzá vágom az öklömet a fejéhez, hogy arról koldul. ORSZÁG-VILÁG 1,47