Ország-Világ, 1902 (23. évfolyam, 27-52. szám)
1902-10-05 / 40. szám
1902 Sötét volt az éjjel, azután megvirradt, Vérvörös láng gyűlt ki a keleti égen. Vérvörös lánggal jött keleten a nap felé szétönte sugárt a szép magyar népen. Nyugat felől aztán megdördült az égbolt, Fekete paripán ránk rohant a vihar. . . Rút, fekete felhők ülték meg egünket S e vad förgeteggel szembeszállt a magyar. A vad förgeteggel, ádáz ellenséggel Szembeszállt a magyar, a harczot felvette, Alatta örvénylett a felbőszült pokol, De az Isten szeme őrködött felette. Ádáz harczot vívtunk létünkért, jogunkért, Dörögtek az ágyúk, csattogtak a kardok, Hős lett a gyermek is, oroszlán a férfi, Merész harcz tüzében pirultak az arczok. Lobogtak a zászlók magasan, merészen úgy rohantak harczba a szent szabadságért. Aratott a halál, csak úgy dőlt az élet, jajszó nélkül haltak nemzetért, hazáért, jöttek a szép napok: Szeben, Szolnok, Piski, Győzelem sarjadt a fegyverek nyomában. Damjanich, Bem, Guyon mint a félistenek Küzdöttek, harczoltak hőseink sorában. Csak úgy nőtt a babér. Koszorúval termett Névtelen héroszok ezervel keltek. Ha emlékszünk róluk, valami büszkeség, Fenséges önérzet fogja meg a lelket. . Arattuk a babért és győztünk csodásan ! Hajnalt az ellenség vérével festettünk L ó, mit ért e küzdés, sok csodás diadal? Mégis csak elbuktunk, mégis csak elestünk. Október 6. Azután jött a gyász, ránk jött a sötétség. Világosnál végkép megejtett az ármány. Hontalanná tettek legdicsőbb fiaink És mi búsan nyögtünk a zsarnokság jármán. Letűnt a csillagunk gyászra vált egünkről, Börtönök nyitottak, akasztófák álltak. Mindenki bűnös volt, a ki magyar s honfi S jaj volt annak, a kit bűnösnek találtak. Jaj volt mindenkinek Jaj volt a magyarnak! Mindenkit legázolt a zsarnokság kénye, Legnagyobb fiaink börtönben sorvadtak S lelkükből kihalt a szabadság reménye. De szivünk legnagyobb fájdalma és gyásza Mégis csak ott sarjadt az aradi váron, Ahol ártatlanul halálra ítélve Végperczeit élte a szent tizenhárom. Egy ködös hajnalban megperdült a dobszó Az aradi várban, a vár udvarában ... Megcsörrent a bilincs, lehullott a földre a börtönből a rabok kiéptek sorjában. Kiléptek a rabok, ők, a nagyok, szentek, Kik leszámoltak az ecettel immáron . Homlokukon fenség, szivökben elszántság . Úgy ment a halálra a szent tizenhárom. És meghaltak. Bátran, elszántan, merészen. A kelő nap fénye glóriát vont rájok . A nemzet mély gyásza, mérhetlen fájdalma Volt az ő tündöklő mártír-koronájok. Meghaltak ... A nemzet elsiratta őket S lelkek bár túlszárnyalt a földi határon, Mindig kegyelettel ejtjük ki szent nevek? S élni fog lelkünkben a szent tizenhárom ország "Vilrág Schulek Frigyes. Műegyetemi tanár, Steindl Imre tanárnak, az új országház építőjének utóda. Különös tragikuma a sorsnak, hogy Steindl Imre rövid néhány nappal az ő nagy alkotásának, az új országháznak megnyitása előtt meghalt. A fényes, gótikus, égbenyúló kőóriás, a melyből a haza javára minden üdv hivatva van életre kelni, születése napját üli, míg zseniális megalkotója örökre behúnyta szemeit. De a nagy mester nem halt meg. Neve meg van örökítve nagy alkotásával, melynél pompásabb,fényesebb építménye egyetlen más nemzetnek sincsen. Ezzel az alkotásával szobrot emelt a nagy mester önmagának, olyan szobrot, amelylyel kevés halandó dicsekedhetik. Az ő szobra örök időre szól. Tanítványai, kik mesterüket rajongó szeretettel vették körül és munkatársai is lelték abban vigaszukat, hogy gyászukban nemcsak az egész nemzet osztozik, de az egész művelt világot mélyen megrendítette Steindl Imre váratlan tragikus halála. Valamint egy festményben kifejezésre jut mesterének egyénisége, úgy viseli magán egy város külső képe azoknak a nagy szellemeknek a vonásait, akik azt felépítették. Ki nincs elragadtatva attól a felséges képtől, amelyet a hatalmas Duna partjai nyújtanak? Melyik városa a világnak dicsekedhetik csak megközelítőleg is hasonlóval ? A Dunapart kiemelkedő részén mindenekelőtt a páratlanul szép királyi vár Haussmann mester műve, Steindl monumentális új parlamentje, a restaurált Mátyás-templom, valamint Schulek Frigyes tanár műve, a nagy gránitlépcső, mely a Dunapartnak egészen új, eredeti magyarjelleget kölcsönöz. Schulek tanárnak ezt a nagy, monumentális építészeti művét csak az tudja megítélni, aki tekintetbe veszi mindazokat a kolosszális, szinte elháríthatlan akadályokat, melyeket a fenforgó helyi viszonyok miatt leküzdenie kellett. Nem tekintve a mű stílbeli szépségét és dekoratív hatását, ebben az épülettömbben az akkori időknek hihetetlenül nagy ismerete rejlik, mely az akkori építkezéseket újonnan varázsolja elénk. Csak a nagy feladat megoldása iránti legbuzgóbb odaadással, előkelő ízléssel, a nehéz munka teljes tudatában létesülhetett ez a mestermű és ezek a tulajdonságok összpontosulva vannak Schulek Frigyes tanárban. Ezért üdvözöljük igaz örömmel a műegyetem tanári karát, mely Schulek Frigyest választotta Steindl utódjává, üdvözöljük Schulek tanítványait, mert benne Steindlnek minden tekintetben méltó utódját kapják, az ország pedig örülhet, mert teljes joggal várhat még nagy dolgokat attól a férfiútól, aki most arra van hivatva, hogy új építész-generácziót teremtsen a nemzetnek. Szép, de nehéz, komoly, felelősségteljes feladat. Schulek Frigyes Budapesten született 1841-ben és igazi professzor-családból származik. Már nagyatyja, Schulek Gáspár tanár volt Pozsonyban, atyja Schulek Ágost kereskedelmi akadémiánk tanára volt, fivére pedig Schulek Vilmos legkiválóbb szemorvosaink egyike. Schulek Frigyes a debreczeni kollégiumban kezdte tanulmányait, arlajd a budapesti főreáliskolába került, mely Walser akkori igazgató vezetése alatt a legkitűnőbb hírnévnek örvendett. Ennek elvégzése után a műegyetemre került, majd Bécsbe ment, ahol a képzőművészeti akadémiának lett hallgatója, mely akkor a hatvanas években az építészeti tudomány legfelsőbb iskolája volt. A nagyhírű Schmidt professzor körül csoportosult itt a lelkes fiatalság, akik közé Schulek és Steindl is tartoztak. Tanulmányai befejeztével Schulek a híres Denzinger főmunkatársa lett, akinek különböző restaurácziós terveket készített felépítendő templomához. Miután ezzel a munkájával elkészült, hosszabb európai tanulmányútra indult, majd Schmidt Frigyes meghívására Bécsbe ment, ahol más egyéb tervek mellett egy kínai templom terveit rajzolta. Innét Olaszországot utazta be tanulmányozás czéljából. 1870-ben tért vissza hazájába és Steindl tanárral együtt működött Schulek Frigyes. A BUDAVÁRI ÚJ NAGY GRÁNIT-LÉPCSŐ AZ ÉSZAKI BÁSTYÁVAL. Weinwurm Antal fényképe és kliséje. 803 Irta Serestély Béla. 5 ha majd sírjaikon megrezzen a szellőm elmondja estenden a nyíló virágnak: Hogy kik nyugszanak ott, kik pihennek alant Szent vértanúi a magyar szabadságnak: Kimegyünk hozzájuk s a múlton merengve, Mig megilletődve járunk e határon ; Könnyek közt mondjuk el majd az utódoknak íme itten nyugszik a szent tizenhárom.