Ország-Világ, 1902 (23. évfolyam, 27-52. szám)

1902-10-05 / 40. szám

1902 Sötét volt az éjjel, azután megvirradt, Vérvörös láng gyűlt ki a keleti égen. Vérvörös lánggal jött keleten a nap fel­é szétönte sugár­­t a szép magyar népen. Nyugat felől aztán megdördült az égbolt, Fekete paripán ránk rohant a vihar. . . Rút, fekete felhők ülték meg egünket S e vad förgeteggel szembeszállt a magyar. A vad förgeteggel, ádáz ellenséggel Szembeszállt a magyar, a harczot felvette, Alatta örvénylett a felbőszült pokol, De az Isten szeme őrködött felette. Ádáz harczot vívtunk létünkért, jogunkért, Dörögtek az ágyúk, csattogtak a kardok, Hős lett a gyermek is, oroszlán a férfi, Merész harcz tüzében pirultak az arczok. Lobogtak a zászlók magasan, merészen­­ úgy rohantak harczba a szent szabadságért. Aratott a halál, csak úgy dőlt az élet, jajszó nélkül haltak nemzetért, hazáért, jöttek a szép napok: Szeben, Szolnok, Piski, Győzelem sarjadt a fegyverek nyomában. Damjanich, Bem, Guyon mint a félistenek Küzdöttek, harczoltak hőseink sorában. Csak úgy nőtt a babér. Koszorúval termett Névtelen héroszok ezer­vel keltek. Ha emlékszünk róluk, valami büszkeség, Fenséges önérzet fogja meg a lelket. . Arattuk a babért és győztünk csodásan ! Hajnalt az ellenség vérével festettünk L ó, mit ért e küzdés, sok csodás diadal? Mégis csak elbuktunk, mégis csak elestünk. O­któber 6. Azután jött a gyász, ránk jött a sötétség. Világosnál végkép megejtett az ármány. Hontalanná tettek legdicsőbb fiaink És mi búsan nyögtünk a zsarnokság jármán. Letűnt a csillagunk gyászra vált egünkről, Börtönök nyitottak, akasztófák álltak. Mindenki bűnös volt, a ki magyar s honfi S jaj volt annak, a kit bűnösnek találtak. Jaj volt mindenkinek Jaj volt a magyarnak! Mindenkit le­gázolt a zsarnokság kénye, Legnagyobb fiaink börtönben sorvadtak S lelkükből kihalt a szabadság reménye. De szivünk legnagyobb fájdalma és gyásza Mégis csak ott sarjadt az aradi váron, A­hol ártatlanul halálra ítélve Végperczeit élte a szent tizenhárom. Egy ködös hajnalban megperdült a dobszó Az aradi várban, a vár udvarában ... Megcsörrent a bilincs, lehullott a földre a börtönből a rabok kiéptek sorjában. Kiléptek a rabok, ők, a nagyok, szentek, Kik leszámoltak az ecettel immáron . Homlokukon fenség, szivökben elszántság . Úgy ment a halálra a szent tizenhárom. És meghaltak. Bátran, elszántan, merészen. A kelő nap fénye glóriát vont rájok . A nemzet mély gyásza, mérhetlen fájdalma Volt az ő tündöklő mártír-koronájok. Meghaltak ... A nemzet elsiratta őket S lelkek bár túlszárnyalt a földi határon, Mindig kegyelettel ejtjük ki szent nevek? S élni fog lelkünkben a szent tizenhárom­ o­rszág "Vilrág Schulek Frigyes. Műegyetemi tanár, Steindl Imre tanárnak, az új országház építőjének utóda. K­ülönös tragikuma a sorsnak, hogy Steindl Imre rövid néhány nappal az ő nagy alko­tásának, az új országháznak megnyitása előtt meghalt. A fényes, gótikus, égbenyúló kőóriás, a melyből a haza javára minden üdv hivatva van életre kelni, születése napját üli, míg zseniális megalkotója örökre behúnyta szemeit. De a nagy mester nem halt meg. Neve meg van örökítve nagy alkotásával, melynél pompásabb,fénye­sebb építménye egyetlen más nemzetnek sincsen. Ezzel az alkotásával szobrot emelt a nagy mester önmagának, olyan szobrot, a­melylyel kevés halandó dicsekedhetik. Az ő szobra örök időre szól. Tanítványai, kik mesterüket rajongó szeretettel vették körül és munkatársai is lelték abban viga­szukat, hogy gyászukban nemcsak az egész nem­zet osztozik, de az egész művelt világot mélyen megrendítette Steindl Imre váratlan tragikus halála. Valamint egy festményben kifejezésre jut mes­terének egyénisége, úgy viseli magán egy város külső képe azoknak a nagy szellemeknek a voná­sait, a­kik azt felépítették. Ki nincs elragadtatva attól a felséges képtől, a­melyet a hatalmas Duna partjai nyújtanak? Melyik városa a világnak dicse­kedhetik csak megközelí­tőleg is hasonlóval ? A Dunapart kiemel­kedő részén mindenek­előtt a páratlanul szép királyi vár Haussmann mester műve, Steindl mo­numentális új parla­mentje, a restaurált Má­tyás-templom, valamint Schulek Frigyes tanár műve, a nagy gránitlépcső, mely a Dunapartnak egé­szen új, eredeti magyar­jelleget kölcsönöz. Schulek tanárnak ezt a nagy, monumentális épí­tészeti művét csak az tudja megítélni, a­ki te­kintetbe veszi mindazo­kat a kolosszális, szinte elháríthatlan akadályokat, melyeket a fenforgó helyi viszonyok miatt leküz­­denie kellett. Nem te­kintve a mű stílbeli szép­ségét és dekoratív hatá­sát, ebben az épülettömb­ben az akkori időknek hihetetlenül nagy ismerete rejlik, mely az akkori építkezéseket újonnan varázsolja elénk. Csak a nagy feladat megoldása iránti legbuzgóbb oda­adással, előkelő ízléssel, a nehéz munka teljes tudatában létesülhetett ez a mestermű és ezek a tulajdonságok összpontosulva vannak Schulek Fri­gyes tanárban. Ezért üdvözöljük igaz örömmel a műegyetem tanári karát, mely Schulek Frigyest választotta Steindl utódjává, üdvözöljük Schulek tanítványait, mert benne Steindlnek minden tekintetben méltó utódját kapják, az ország pedig örülhet, mert teljes joggal várhat még nagy dolgokat attól a férfiútól, a­ki most arra van hivatva, hogy új építész-gene­­rácziót teremtsen a nemzetnek. Szép, de nehéz, komoly, felelősségteljes feladat. Schulek Frigyes Budapesten született 1841-ben és igazi professzor-családból származik. Már nagy­atyja, Schulek Gáspár tanár volt Pozsonyban, atyja Schulek Ágost kereskedelmi akadémiánk tanára volt, fivé­re pedig Schulek Vilmos legkiválóbb szem­orvosaink egyike. Schulek Frigyes a debreczeni kollégiumban kezdte tanulmányait, arlajd a budapesti főreáliskolába került, mely Walser akkori igazgató vezetése alatt a leg­kitűnőbb hírnévnek örvendett. Ennek elvégzése után a műegyetemre került, majd Bécsbe ment, a­hol a képzőművészeti aka­démiának lett hallgatója, mely akkor a hatvanas években az építészeti tu­domány legfelsőbb isko­lája volt. A nagyhírű Schmidt professzor körül csoportosult itt a lelkes fiatalság, a­kik közé Schu­lek és Steindl is tartoz­tak. Tanulmányai befe­jeztével Schulek a híres Denzinger főmunkatársa lett, a­kinek különböző restaurácziós terveket ké­szített felépítendő tem­plomához. Miután ezzel a munkájával elkészült, hosszabb európai tanul­mányútra indult, majd Schmidt Frigyes meghí­vására Bécsbe ment, a­hol más egyéb tervek mellett egy kínai tem­plom terveit rajzolta. In­nét Olaszországot utazta be tanulmányozás czél­­jából. 1870-ben tért vissza hazájába és Steindl ta­nárral együtt működött Schulek Frigyes.­ ­ A BUDAVÁRI ÚJ NAGY GRÁNIT-LÉPCSŐ AZ ÉSZAKI BÁSTYÁVAL. Weinwurm Antal­ fényképe és kliséje. 803 Irta Serestély Béla. 5 ha majd sírjaikon megrezzen a szellő­m elmondja estenden a nyíló virágnak: Hogy kik nyugszanak ott, kik pihennek alant Szent vértanúi a magyar szabadságnak: Kimegyünk hozzájuk s a múlton merengve, Mig megilletődve járunk e határon ; Könnyek közt mondjuk el majd az utódoknak íme itten nyugszik a szent tizenhárom.

Next