Orvosi Hetilap, 1865. szeptember (9. évfolyam, 36-39. szám)
1865-09-17 / 38. szám
605 GOG a nyúkagyon, valamint az agyacs többi részén a belső és a középső agyburok zöldes-sárga vastagulatokat nem mutatott. Hol a szóban levő belsőbb agyburkok egyszerűen vérdúsak és duzzadtabbak voltak, ott a láb homályos megduzzadási szakát lehetett találni, míg a halavány sárgás-zöld helyeken, így a hasonló színű mogyorónyi képződményben is genysejtek csoportjaira akadtam, az ezeket körülvevő kötszövet vizenyőjével. Az agy összetartása valamivel csekélyebb, mit kötanyaga (neuroglia) csekély vizenyős beivódásának lehetett tulajdonítani, minthogy se a láb homályos megduzzadási szakát, se pedig zsírszerű átváltozást nem találtam; megnagyobbodott és tátongó átmetszett edényekből bőven kiszivárgó vér által egészen elboríttatván. Az agyacs és a nyúltagy hasonlókép valamivel lágyabb, sötétebb színű és vérrel bővelkedő volt. Az agyburki visszéröblök igen sok vért foglaltak magukban, mely részben folyó, részben aludt volt, s igen sötét-vörös feketének látszott. A légutakban mi említésre méltóra sem akadtam, míg a tüdők mindegyike egész kiterjedésében a mellkashoz lazán oda volt nőve, mi — a szövet szívósságából és nedvszegénységéből kiindulva — régibb eredetű lehetett. — Továbbá a jobb oldalinak nyomásakor a megfelelő hörgből igen sok finóm habzó savó szivárgott elé; metszéslapján barna-vörös volt, hol finoman habzó savó mellett igen sok fekete-vörös vér ömlött el, összetartását pedig szakadékonynak tapasztaltam, míg szabad felületét tapintva az ujjnyomok visszamaradtak. A bal tüdő tapintásakor az ujjnyomok szinte visszamaradtak , s a hörgből genyszerű, finoman habzó folyadék bőven ömölt elé; a metszéslap barna vörösen nézett ki, s az bőven elömlő feketevörös véren kívül, még sok genyszerű, finoman habzó folyadék által lepetett el, összetartása pedig hasonlókép szakadékony volt. A geny a legfinomabb hörglágcsákban és a légüresekben vette eredetét. A rendes nagyságú szív izomzatának meg volt a szokott vastagsága, de igen petyhüdt, halavány és szakadékonynak találtam, mi az izomcsövekben véghezmenő zsírszerű átváltozási folyamattól függött. A billentyűk mindannyian rendesek voltak. A jobb félben sötét-vörös, laza, könnyen szétfolyó alvadék foglalt helyet, míg a baloldali egészen üres volt. A tüdőüzérben hasonlókép sötétvörös, laza véralvadékot találtam. A megnagyobbodott, halavány szennyes fakó barna és igen vérszegény máj a zsírszerű átváltozás kezdetének kétségtelen nyomait mutatta, az epehólyag pedig felettébb kevés, de igen sűrű zöldes-barna epét tartalmazott. A lép felényi nagyságú lehetett, s külső felületének alsó részében hegszerű képződmény látszott, melyet bujanövedéknek jeleztem. Alulról és melleiről fel és hátramenő hossza 5, míg szélessége 1 centimétert, vastagsága pedig több helyen 4—5 millimétert tett ki. Szélein igen vékony volt, közepe felé mindinkább vastagodott. Előjöveteli helyén a lép erősen be volt húzódva. A lép burkával folytonosságban volt, de a lép gyurmájával is összefüggött, minthogy ebben több vastag, hozzá hasonló szövetből álló csíkkal összeköttetésben állott. Mi továbbá a lép szövetét illeti, ez vörösbarna, vérdús és szakadékony volt. A hasnyálmirigy szövetében mi különösre sem akadtam. A rendes nagyságú veséket csekélyebb össztartásúaknak és igen vérszegényeknek tapasztaltam, s mindkét szövetük színe egyenletesen halavány fakó-sárga volt. A húgycsatornácskák hámsejtei zsírszerű átváltozásban szenvedtek. A húgyhólyag csak kevés zavaros vizeletet tartalmazott. A gyomor nyákhártyáján fehér és szívós összetartású volt, de a nyombéltől kezdve egészen a Tulpius-féle billentyűig a bélhuzam nyákhártyája duzzadt, igen szakadékony és szennyes barna-vörösnek találtatott, míg az alatta levő kötszövetet, valamint az izomréteget és a savóshártya-borítékot egyszerűen vérdúsnak észleltem. A nyákhártyát sűrű nyákszerű folyadék fedte, mely hozzá erősen tapadott. Ezen lobos folyamat a csipőbél közepi részletében leginkább ki volt fejlődve, míg a vakbél szomszédságában, nemkülönben a nyombélben legcsekélyebbnek észleltem. A Peyer-féle tüsző halmazok nem voltak megduzzadva, míg a bélfodri nyirkmirigyek valamivel duzzadtabbaknak látszottak, de összetartásuk megváltozása nélkül. A vastagbél nyákhártyája fehér színű és szívós összetartású volt, s a többi rétegek is rendeseknek találtattak. Az ivarszervek azonkívül, hogy a hüvelybejárat körül apró behúzódó hegedősek látszottak, mi említésre méltót sem tüntettek fel. Hogy a bonczolt egyénnél az agy és a gerinczagy középső és belső burkának genyedésbe átmenő lábja volt jelen, az kétségkivüli, s csak az foroghat fenn, hogy a többi lelet ama betegséggel mennyiben áll viszonyban és mennyiben nem. Ezek között a tüdőbeli vizenyő kétségkívül legjelentékenyebb volt, s noha agyburki láboknál elégszer megtörtén, hogy az életnek tüdővizenyő vet véget, ezen esetben azon felvételre vagyok hajlandó, miszerint annak keletkezésénél a tüdőknek a mellkashoz való odanövése lényegesen szerepelt, minélfogva a légvételi mozgások, melyek hasonló agyburki bántalmaknál végül csökkenni szoktak, még inkább szenvedtek. Hogy a szívben, májban és a vesékben levő zsírszerű átváltozás ezen betegség folyama alatt a korlátolt élenyfelvétel folytán keletkezett-e, vagy sem, arra nézve nézetünk, hogy annak támadásánál a tüdők régibb eredetű odanövését ki nem zárhatni, ez az élenynek a szervezetbe való juthatását szinte csökkentvén; de annyi ismét bizonyos, hogy a szív zsírszerű átváltozása idős nem lehetett, minthogy az kitágulva nem volt, míg ez idült zsírszerű átváltozási folyamatnál nem igen hiányzik. Az izmok barnavörös színét a hiányos élenyüléssel hozhatjuk viszonyba , minélfogva azok sötétebb színű vért foglaltak magukban, noha az is megengedhető, hogy az izomcsövek festenye nem ismert módon szenvedett változást. A lép csekély térfogatát itt fel nem használhatjuk, hogy az agygerinczagy belsőbb burkainak genyes lábja és a hagymáz közti rokonságot kizárjuk, minthogy annak kitágulhatása a leírt bujanövedék jelenléte következtében akadályozottnak látszott. A bélbeli hurut úgy véletlen szövődmény, mint ugyanazon kórhatány eredménye lehet, mely az agyburkok bántalmazottságát előidézte. (Vége köv.) Szívgörcs. *) Hamary Dániel tudortól. Meghatárzás. A szívgörcsről (mellgörcs, szívmellgörcs, angina pectoris, stenocardia, Brustbräune, Herzkrampf, Herzklemme) még ez idő szerint tiszta, határozott fogalmat nem adhatni, mert valódi lényegének megállapítására nézve igen eltérők a vélemények. Csak hozzávetőleg szólhatunk s a valószínűség engedékeny határai közt járunk még akkor is csak, ha a legjelesb karbúvárok nézetei s tapasztalatai nyomán azt mondjuk, hogy a szív (mell) görcs, csak a szív szervi bántalmaihoz társul, a nélkül hogy azon bántalmak lényeges jele volna; vagy, hogy tisztán idegkór gyanánt tarthatni-e , s hogy a bolygó együttérz idegek, vagy a szívditezok-e eredethelyei V nincs bebizonyítva (Hartmann). Mintegy száz évvel ezelőtt irta le Heberden legelőször e betegséget, ki azt rohamok alakjában fellépő kórállapotnak nyilvánítá, melynek lényeges jelei *) Mutatvány szerzőnek a Szívbetegségek különös kór- és gyógytanakezintűs október elején sajtó alól kikerülő művéből, mely műre ez időig egy új forintjával az előfizetések még elfogadtatnak (Tatában a szerzőnél).