Orvosi Hetilap, 1867. október (11. évfolyam, 40-43. szám)
1867-10-20 / 42. szám
ORVOSI HETILAP. Pest, 1867.MX* October 20. Honi s külföldi gyógyászat és kórüavázlat közlönye. VlKeBi.e^y'ed.JILk é'vrfoly'suit. Felelős szerkesztő és tulajdonos Markusovszky Lajos tr. Főmunkatárs Balogh Kálmán tanár. Tartalom: Balassa János túr. Jó sikerrel végzett petefészektömlő kiirtásának (ovariotomia) egy esete. — Fanta Ad. tr : A herék gümösödéséről. — Könyvismertetés. Krankheiten der Blut- und Lymphgefässe von Prof. Lebert. — Lapszemle. A háromosztatú ideg átmetszése házi nyulaknál, változások a szemen. — A vének ondójára vonatkozó kutatások A két ganglion és anyajegy gyógyításához. Balzsamos szivarkák a hangtalanság ellen. — Az litereket lekötő fonal új elhelyezési módja. — Methylen kézhalyag, új alató — Apróbb szemelvények. Tár e z a: A közegészségi és orvosi ügy rendezése tárgyában. — Évi jelentés a budapesti k. orvosegylet működéséről. — Vegyesek. Melléklet: A „közegészségügy és törvényszéki orvostan“ tí-ik száma. Előfizetési ár : helyben egész évre 9 frt., félévre 4 frt. 50 kr., vidéken egész évre 10 frt., félévre 5 frt. A közlemények és fizetések bérmentesitendők. Hirdetésekért soronkint 12 új dr. Megjelen minden vasarnap. Megrendelhető minden cs. kir. postahivatalnál, a szerkesztőségnél, újlér 10. sz., és Kilián György könyvkereskedésében váczi utcza Drasche-féle házban. Közlemények a sebészi gyakorlat köréből. Balassa János egyet, tanártól. III. Jó sikerrel végzett petefészektömlő kiirtásának (ovariotomia) egy esete. A sebészet korunkbeli haladásának alig lehet bizonyítóbb jelzőjét fölhozni, mint amilyen a petefészek tömlőinek gyógykezelése. Csak néhány éve, hogy az annyira gyakran előjövő petefészektömlők olyan bajkint szerepeltek, melynek életet veszélyeztető következményei ellen nem tudott egyéb eszközt felállítani a gyakorlat a megtelt tömlők kiürítésénél, mely mellett azonban a létrehozott enyhülés napjai csakhamar elmúltak, s egyre meg kelle újítani e szomorú mírkezelést mindaddig, mígnem a beteg sírba szállt. Ez volt az átalános eljárás, melyben betegnek és orvosnak sajnosan meg kellett nyugodni, mert a csapoláson kívül itt-ott jó sikerrel alkalmazott befecskendés annyi föltételhez volt kötve, s mindamellett is nem ritkán oly veszélylyel járt, hogy azt alig lehet kivételnél egyébnek tartani. Azon körülmény, hogy a petefészek tömlői újdonképleteknek már régen fölismertettek, közel állította ugyan a gyakorlatnak az elhárításukra legbiztosabban vezető gyógyeljárást, a kiirtást, azonban az ez irányban véghezvitt kísérletek eredményei épen nem szolgáltak buzdításul arra, hogy e gyógymódtalán elfogadtassák, minélfogva kényes székhelyük miatt a peténycysták félelmes noli me tangereféle bajoknak tekintették a legújabb időkig. Az angol sebészek kitartó buzgalmának és merészségének sikerült elvégre dicsőségesen leküzdeni a gyakorlatnak ebbeli rémületét, mivel a petefészek tömlőinek gyógyíthatlansága egyszersmind meg lett szüntetve. Ez idő óta, természetes, mindenütt hévvel karolta fel az orvos-sebészi gyakorlat a gyógytudomány ezen nagy horderejű hódítását, mely akkor is még, midőn Angolországban már népszerűvé vált s nagy mérvben gyakorolta volt jótékony hatását, a continensen még mindég félénk léptekkel haladt előre. Oka ennek könnyen kimagyarázható azon eredményekből, melyek az imitt-amott kisérletképen véghezvitt petefészektömlők kiirtásait eleinte kisérték, s többnyire szomorú kimenetelük által az orvosokat kétkedőkké, a közönséget bizalmatlanná tevék. A petefészektömlőben szenvedő egyének ugyanis bajuk azon időszakában, midőn náluk a kérdéses műtétel javulva van, kedélyileg soha sincsenek akként hangolva, hogy a veszélyesnek jelzett műtéthez készen adják beleegyezésüket; valamint nem képzelhetni orvost sem, ki noha kétes jövendőjű, de jelenében semmi komolyabb szenvedés által nem zaklatott betegére ráerőszakoljon egy könnyen halálos kimenetű gyógyeszközt. A pesti sebészi kórodának már több ízben volt alkalma a petefészektömlő kiirtását betegeinél javaslatba hozni, azonban csak a múlt tanév folytán akadt olyan betege, ki a műtét súlyos voltának vázolásával szemben helytállóit. Ez esetnek minden rohamos tünetektől menti lefolyása mireánk, valamint hallgatóinkra, meg orvostársainkra is, kik azt nagy érdekeltséggel kísérték, oly nemű benyomást tett, hogy azt kell hinnünk, miszerint az hazánkban utat nyit a lényegében áldásos műtét meghonosulásának. Messze vezetne, ha mindazon okokat felhozni akarnánk, melyek miatt áldásteljesnek kell tartanunk a petefészektömlőknek kiirtását. Ha valaki e tömlők kórfolyamát tanulmányozta vagy az életből tanulta megismerni ezen kór végzetes kimenetelét, az e műtét jótékony voltának elismerése iránt nem fog zavarba jönni, azonban azon tetemes veszélyek sem fogják elkerülni figyelmét, melyeket a nyeremény irányában latba kell vetnie. Az első és legfőbb veszély származik a hashártya kikerülhetlen megnyitásából, melyet rendesen a sérelem nagyságához mért láb követ. Ennél mivel sem csekélyebb azon veszély, mely a tömlő szárának elválasztásából ered, s mely részint szinte lobot, részint a sebcsőbe zárolt kocsány feszülése folytán idegtüneteket idéz elő. Egy további veszély merül fel, ha a tömlő a haszsigerekhez oda van nőve, úgy hogy azt csak zúzó erőszakkal vagy metszéssel lehet elválasztanunk; ez természetesen nem csak a lábnak fokát tetézi, hanem félelmes utóvérzésekre is adhat alkalmat. Végre a zúzott kocsány vastag visszereiben genyes visszérláb léphet fel s genyfelszívódásra adván alkalmat, a legszerencsésebben s legügyesebben véghezvitt műtétei sikerét is meghiúsíthatja. Mindezekkel szemben a műtétnek technikáját illetőleg máris mindent oda összpontosított a gyógyművészet, hogy a sebzés minél kevesebb kártékony hatásúvá váljék. Ezért a