Orvosi Hetilap, 1899. december (43. évfolyam, 49-53. szám)

1899-12-03 / 49. szám

609 ORVOSI HETILAP 1899. 49. sz. Fehér vérsejtek száma 17,000. Arány 1:190 (1:500 helyett). Hőmérsék normális. A gyógykezelés jó táplálék, roboransok nyújtásában állott. Tanninklysmákra a vérzés is csakhamar megszűnt, anélkül azonban, hogy az erőbeli állapot javult volna. Deczember 1-jén. Incontinentia alvi lépett fel. Ereje rohamosan hanyatlik. Somatose. Decz. 20-dikán. Transsudatum a sávos üregekben többé ki nem mutatható. Az oedema az arczon és törzsön csökkent, az alsó végtagokon nem. Decz. 22-dikén. Exitus lethalis. A bonczolást Genersich tanár úr volt szíves végezni. A jegyzőkönyvnek reánk nézve fontosabb pontjait a következőkben vagyok bátor felemlíteni: Az elsoványodott fiú bőre halvány, az arczon, háton és alsó végtagokon dagadt, tésztás tapintatú. A hasűrben 100 gm. halványsárga savó. Hashártya sima fénylő. Mellüregben 30 mm. tiszta savó. Tüdője felette vérszegények. A jobb tüdő alsó felében 4 mm. vastagságú, szürkésvörös, rovátkolt rög, mely tyúktollvastagságú alsó ütérágba folytatódik, a jobboldali tüdőütér elágazásában szintén van egy 6 mm. vastag, rovátkolt rög ... A felhágó visszérben egészen a vesevisszerek beszájadzásáig rovátkolt rög van, melynek felső vége kivájoltan végződik. Gyomor nyákhártyája lágy. Vékonybelekében híg, sárga bennék. Nyákhártya halavány. Vastagbelekben híg sárga bennék, nyákhártyájuk általában halaványt. A vastagbelek belfelülete mákszem-, borsó- egész babnyi sötétbarnás-vörös, sima felületű, puha nyákhártyaszerű növedékekkel bevont, melyek közül a kisebbek laposan kiemelkednek, míg a nagyobbak a kihúzódott nyákhártya által képezett 1—IVa cm. hosszú kocsányon lógnak. E polypusok legnagyobb számmal találtatnak a vakbélben, hol már a billentyű alsó szélén és vakbél felöli felületén számos kölesbabnyi dagocska lóg le, a legnagyobbik 14/2 cm. hosszés kocsányon. A dagocskák legnagyobbjai a vakbélben mandulamagnagyságot érnek el és némelyik közöttük lebenykés. Az egyik kissé szétfoszladó felületet mutat,igen nagy számban feküsznek a felszálló remesében, gyérebben találjuk a bal remesehajlattól lefelé egész a végbélig. (Az S. romanumban alig egynéhány.) A végbél alsó 12 cm. hosszú darabján tetemes számmal találtatnak. A közbeeső nyákhártya általában halavány, a vakbélben kissé sávosan beszűrődött. Hegele nem vehetők ki. Maga a nyákhártya igen vékony, az izomfallal nincs összenőve. A bal hajlattól lefelé a nyákhártya duzzadt, aránylag kissé belövelt ... A végbél nyakhártyája a csomócskák közti területen kissé inas fehérnek tetszik. Mintegy 13 centiméternyire a végbélnyílástól 4—5 harántul futó, 1 cm. hosszú, kissé palaszürke csíkot találunk. Vesék középnagyok, tokjuk levonható, halaványak, kissé zavarosak . . . Diagnosis: Colitis polyposa extensa majoris gradus cum sequente anaemia universali m. gr. et hydrope. Thrombosis venae cavae ascendentis c. embolia ramosa art. pulmonalis. Oedema pulmonum. A górcsővé vizsgálat eredményét röviden a következőkben vázolom: Az alkoholban keményített, haematoxidinnal és eosinnal festett készítményeken azonnal szembeötlik, hogy a bántalom teljesen és kizárólag a nyákhártyára szorítkozik ; a bélfajzat többi rétegei, a savós hártya, az izomréteg és, egy helyenkint észlelhető kisfoki infiltratiotól eltekintve, a submucosa is mindenütt teljesen ép és normális. A nyákhártya elváltozásait oly metszeten észlelhetjük legjobban, mely a mellett, hogy a polypus legnagyobb hosszán és nyelén hatol át, az alapot képező nyákhártyát is magában foglalja. Ilyen metszeteken világosan látható, hogy a nyákhártya azon mérvben mutat kóros elvi változást, amint közelebb fekszik a polyphoz, melynek bunkós végén a legnagyobb fokát éri el a folyamat. Az alapot képező, teljesen ép nyákhártyától a polyp felé haladva először is az tűnik fel, hogy az interglandularis szövetben mind több és több vándorsejt van elszórva, majd a mirigycsatornák hosszabbodnak, az őket kibélelő hengerhámsejtek nagyobbak és mind tetemesebb számmal találunk köztük duzzadt, nyákkal telt kehelysejteket. Végül a polyp bunkós tömegét fedő nyákhártya, mirigycsatornái rendkívüli módon meg vannak hosszabbodva, alsó végükön többszörösen szétágaznak, árterük a legtöbbnél cystikusan tágult, bélésük kizárólag duzzadt kehelysejtekből áll, melyek azonban sehol sem többrétegűek. A cysták bennekét nyák, helyenkint vérrel kevert nyák képezi. A cysták és csatornák közti kötőszövetben igen nagyfokú az aprósejtes beszűrődés, mely egyes helyeken, bár sokkal kisebb mérvben, a submucosára is átterjed. A polypok gazdagon el vannak látva véredényekkel. Itt-ott apróbb vérömlenyek találhatók. A mirigycsatornák sehol sem hatolnak be a submucosába, valamint az sem mutatható ki, hogy egymással közlekednének. A kötőszövet sehol sem szaporodott meg jelentékenyebben. Egészen hasonló képet nyerünk a nyéllel nem bíró szemölcsszerű képletek metszeteiből is, csak a cysták kisebbek, az infiltratio valamivel mérsékeltebb. A polypmentes nyákhártya górcsövi képe a physiologikustól semmi eltérést nem mutat, benne sehol lábfolyamat vagy annak következményei, hegek nem találhatók. *** Kétséget nem szenved, hogy a vázolt kórkép a bélnyákhártya egy primaer megbetegedésének, önálló kóralaknak felel meg és semmikép sem azonosítható a dysenteria kíséretében fellépő polyposissal, melyet Virchow nagyon helyesen a colitis polyposa cystica névvel jelölt. Kizárja a lobos eredetet azon körülmény, hogy a bél nyákhártyája még az egyes polypok közvetlen közelében is ép és teljesen normális. Az sem fogadható el, hogy egy már lefolyt lábfolyamat eredménye volna a mirigytúltengés, mert hisz a készítményen a polypképződés minden stádiumát kezdettől végig megtaláljuk. Lábfolyamatnak a legkisebb, tehát kétségtelenül legfiatalabb, alig mákszemnyi szemölcsök szomszédságában sem találjuk nyomát. Szándékosanbeszélek általánosságban lábfolyamatról és nem dysenteriáról, mert hisz tudjuk jól, hogy a bélnyákhártya diph- 1. ábra. 2. ábra.