Orvosi Hetilap, 1912. augusztus (56. évfolyam, 31-34. szám)
1912-08-11 / 32. szám
600 1912. 32 sz. ORVOSI HETILAP Jóllehet minden operatio előtt, illetőleg röviddel az operatio után vizsgált echinococcusos betegünknél positiv reactiót találtunk, mégis, tekintettel arra, hogy vizsgált eseteink száma csekély, negatív reactio esetében csak valószínűséggel zárhatjuk ki az echinococcust A localis anaphylaxiára alapított reactióink ez ideig eredményre nem vezettek. Besűrített tömlőfolyadékkal végzett percutan és intracutan oltásaink negatívak voltak. Ez irányú kísérleteinket echinococcus-tömlőfolyadék porrászárítása után nyert egész tömény vizes kivonattal kívánjuk folytatni. Irodalom. Ghedini: Anticorpi stb., Gaz. osped. 1907. Ref.: Centralbl. f. Bakt. 1907, 40. kötet, 41. — Weinberg: Serodiagnostic de l’echinococcose. Annales de l’institut Pasteur 1909. Ref.: Münchener medizinische Wochenschrift, 1909, 42. szám. — Parvu: Sur les propriétés des anticorps specifiques de l’echinococcose. Ref.: Fol. Serol., 1911, VI. kötet, 1. füzet. — Putzu: La diagnosi biologica deli’echinococcosi. Centralblatt für Bakteriologie, 1910, 54. kötet, 1. füzet. — Vas: Az echinococcus felismerése biológiai reactio segítségével. Orvosi Hetilap, 1910, 21. szám. — Braunstein: A fajlagos complementkötési eljárás az emberi echinococcosisban. Orvosi Hetilap, 1911, 1. szám. — Eckenstein: The serumdiagnosis of hydatid disease, Lancet, 1910, 6. — Dobrotin: Zur Kasuistik der Lrkennung des multilocul. Echinococcus mittelst biologischer Komplement-Ablenkung. Berliner klinische Wochenschrift, 1910,28. szám. — Kreuter: Zur Serodiagnostik der Echinococcusinfection. Münchener medizinische Wochenschrift, 1909, 36. szám. — A. Israel: Serodiagnose der Echinokokken. Zeitschrift für Hygiene, 66. kötet, 3. füzet. — Idem: Eine Fehlerquelle bei der Serodiagnose der Echinokokkeninfektion. Münchener medizinische Wochenschrift, 1911, 29. szám. — A. Brauer: Eine Fehlerquelle bei der Serodiagnose der Echinococcusinvasion. Münchener medizinische Wochenschrift, 1911, 2d. szám. — K. Meyer: Zur Serodiagnostik der Echinokokkenerkrankung. Berliner klinische Wochenschrift, 1910, 28. szám. — Citron: Die Methoden der Immunodiagnostik und Immunotherapie. Leipzig, 1910. Közlés a kolozsvári egyetemi ideg- és elmekórtani klinikáról. (Igazgató: Dr. Lechner Károly, e. ny. r. tanár, udv. tanácsos.) Differentiák a paralysisesek és praecoxosok vérsavója között immun haemolysiproductio kiváltása szempontjából. Irta: Deák István dr. és Benedek László dr. (Vége.) Mielőtt ama kérdést érintenénk, hogy a szóbanforgó betegségek lényegének magyarázatával egybehangzó-e fölvételünk, közbevetőleg még következő újabb kísérleti eredményeinkről kell beszámolnunk. Ismeretesek voltak előttünk Landsteiner-nek a colloid kovasavra vonatkozó vizgálatai, melyek szerint sikerült neki Grimaux szerint előállított kovasavnak (01) oldatával friss házinyúl serumának complementjével a juhvörösvértestekkel haemolysist létrehozni. Szerinte itt arról volna szó, hogy a colloid kovasav, adsorbeálva a complementet, átviszi a vörös vértestre, vagyis a lényeg e helyen a kovasav colloid működésével van kapcsolatba hozva. Ezek után úgy gondoltuk el, ha igaz az, hogy a colloidkovasav ilyen komplement übertragung-ra képes, akkor a mi kísérleteinkben helyettesíteni fogja a specifikus immuntesteket ott, ahol azok az antigénül szolgáló receptorok hiányában (lásd fent) nem, vagy legalább is sokkal kevesebb számban képződhettek ki, itt pedig, ahol azok megfelelő mennyiségben produkálódtak, szintén fogja emelni a haemolysist, bárha nem is arányosan (lásd Bordet, Ehrlich, Morgenroth-nak észleleteit a vörös vértesteknek kötési kapacitására fractionált haemolysin hozzáadására.) A colloidalis kovasav előállítását Graham szerint végeztük : 100 gramm vízüveg, vagyis natrium-metasilicathoz hozzáadtunk 20 gramm 10%-os HCl-t, a folyadékot egy rögtönzött, pergamentpapirossal készült dialysatorral dializáltuk, a vízvezeték circuláló vizének felhasználásával, mely a cristalloid konyhasó- és a sósavmoleculákat magával ragadva, az eredeti concentratio-különbséget volt hivatva fentartani. Miután úgy a sósav, mint a konyhasó Graham régebbi kísérletei szerint az anyag természetétől függő diffusiosebesség nagysága tekintetében sok más anyag előtt áll, az említett mennyiségekkel dolgozva, a külső vízből kivett próba már pár óra múlva ezüstnitráttal csapadékot nem adott, tehát a chloridok eltávozása után a kovasav-hydrosol egymagában van jelen. Ennek 1 °/o-os oldatával végeztük a reactiót a következő eredménynyel. (Összehasonlításképp ugyanazon vérsavó haemolysises képességét a kovasav hozzáadása előtt is közöljük.) A fenti táblázat tehát támogatja azt a felvételt, hogy a paralysises vérsavó ellen immunizált nyúl vérsavójában kevesebb specifikus immun haemolysin képződött, egyben megerősíti Landsteinernek ilynemű eredményeit. Hátra van még megemlékezni a sublimat-injectiókról, melyeket a fenti serumokkal kezelt nyúljainknak fülvénájába applikáltunk és amelyek nem kevésbé érdekes eredményeket szolgáltattak, mindenben megerősítve következtetéseink helyes voltát. Ugyanis a vörös vértestek egymástól eltérő viselkedésének elbírálásakor önként kínálkozott volna az egyszerű, de nem sokat mondó felvétel, hogy itt tulajdonképpen azoknak resistentiabeli különbségeiről van szó. Ha ez áll, úgy a fentiek mellett a paralysisesek vörös vértestjei jóval resistensebbek a normális vörös vértesteknél, a praecoxosokéi pedig jóval kevésbé ellentállók. Ez nem is volna olyan váratlan akkor, ha még gondolunk Kraus, Pötzl, Ranzi és Ehrlich vizsgálataira, akik szerint a vörös vértesteknek resistentiája carcinomásokban az eseteknek 50—78%-ában s ami itt fontos, syphilisben 78%-ban a kobralecithiddel szemben megnagyobbodott (ezenkívül kisebb ° C-ban typhusban és lyssában). Hydrarg. bichlor. corvos. 0 3 + natr. chlor. 1 gramm -faqu. dest. 30 gramm oldatból 2—2 köbcentimétert fecskendeztünk be nyúljainknak s mind a három nyúlból az injectio után 6 óra múlva vért vettünk. A defibrinálás és centrifugálás után nyert savó in vivo kifejlődött sublimat haemolysisre, illetőleg haemoglobinaemiára mutatott, amely legnagyobb volt a paralysises, legkisebb a praecoxos, középső helyet elfoglaló volt a normalis vérsavóval kezelt nyúljainkban. Ebből tehát joggal következtethető, hogy a paralysises beteg vérében olyan toxinok keringenek, amelyek nemcsak a beteg saját vörös vértestjeit és annak receptorait támadják meg, hanem a házinyúl vörös vértestjeinek ellenálló képességét is lefokozzák. Praecoxos betegekben receptortúlképződés van jelen, a stromareceptorok chemiai természetét czélzó vizsgálatok szerint (lásd fent) azok proteinekkel kapcsolt lipoid anyagok vagy tisztán lipoidok, bár még a kérdés nem egészen tisztázott. (Landsteiner, Eisler, Bang, Forssmann.) Seiler és Detre észleletei után pedig tudjuk, hogy a lipoidok a sublimathaemolysist gátolják, ezekből tehát következik, hogy a lipoid vagy fehérjelipoid természetű receptorok in vivo, a nyúljaink vérébe applikált sublimathatást nagy mértékben gátolni fogják. A serumokkal az első táblázat szerint végzett reactio igen kifejezett volt és a befecskendezés előttivel mindenben megegyezett. Tehát ezen összehasonlításból kitűnik, hogy a kéneső-injectio a serumok haemolysises képességét semmi irányban nem befolyásolja. Ily kéneső-injectiók okozta változásokról — a complementkötésben — sokan referálnak. Ezeken kívül kénesővel és lecithinnel in vitro, továbbá serumaink alkoholos kivonataival is végeztünk kísérleteket; mivel azonban ezek sem pro, sem contra bizonyító erővel nem bírnak, közlésüktől elállunk. Ezek után még a normalis nyúlserummal igen kis fokban adott haemolysisre nézve (1. az I. táblázatot) csak az a megjegyzésünk, hogy az esetben a nyúlvérsavóban állandóan jelenlevő normalhaemolysinekkel van dolgunk, melyeknek jelenléte egyesek (Remy) szerint immunhaemolysineknek fokozott mértékű képzésére nyújt chanceokat. „Geisteskranke sind Gehirnkranke“ mondja Kauffmann és ha mi nem is értünk mindenben egyet azokkal akik részben állatkísérleteiket a kéreg vegetatív centrumainak keresése közben túlértékelik, vagy azoknak az emberre való alkalma-