Orvosi Hetilap, 1918. november (62. évfolyam, 44-47. szám)
1918-11-17 / 46. szám
598 ORVOSI HETILAP 1918. 46. sz. A gázphlegmone korai jeleit tehát magában a sebben kell keresnünk. A seb sokszor szürkés- fehér, meglehetős száraz lepedéktől takart. Ez alatt vékony réteg kékes-vörös izomzat következik, mely mögött már normális szövetek vannak. Ezt inkább simább szélű sebzések esetén látjuk és belőle jobbindulatú fertőzésre következtetünk, ahol gyorsabban jelentkezik a pus bonum et laudabile. Nagyobb roncsolásesetén a barnás-fekete, puha, mállékony bűzös izomzat a sebből kinyomul, lepedék a seben nincs, s az ellágyult barnás-fekete szöveteket vastag réteg vérszegény, főtt sonkaszerű izomzat választja el az éptől. Előhaladottabb stádiumban a szövetek rámetszéskor serczegnek s a bőr alól és a sebet környező szövetekből vörhenyes, savós, bűzös, habos szövetnedvvel, gyakran hallható módon sisteregve vagy fütyülve, levegő tódul ki. Itt-ott vénák átmetszésekor is légbuborékok mutatkoznak, mint azt kóros területen végzett amputatio alkalmával láttuk. A gázképződés, mint már említettem, nem tartozik a folyamat korai jelei közé. Egyrészt ezért, másrészt, mert csak nagyobb gázgóczokat tudunk Röntgen-vizsgálattal megállapítani, utóbbit a gázüstök diagnostikájában mellőztük. Fleissig és más észlelők is többször megcsalódtak a Röntgenlelet után. Levegő a bőralatti kötőszövetben többnyire akkor jelenik meg, mikor a bőralatti kötőszövet is súlyosan elváltozott. De kerülhetnek gázok mechanikai úton a gangraenás gócztól távolabb, sőt egészen távol, az ép bőralatti kötőszövetbe is; utóbbi a folyamat terjedését nem jelenti. Sokszor végeztünk amputatiót jó eredménynyel a comb alsó vagy középső harmadában, amikor a felső harmadban vagy lágyékhajlatban erős duzzanat mellett élénk serpzegés, szóval levegő volt kimutatható. Ha kételyünk volt az iránt, hogy a subcutis ép, egy-egy bemetszéssel könnyű volt eloszlatni kétségeinket. Egyébként is sok esetben csak a bemetszés döntheti el, hogy gázphlegmonéval van-e dolgunk. Néha a gócz egészen felületes, máskor meg aránylag ép rétegek mögött igen mélyen fekszik s a mélyben már tekintélyes izomtömegek betegedtek meg. A gázüstök előrehaladottabb szakában a nedves szöveti elhalás képe mellett az izomzat és kötőszövet át van ivódva gázokkal és ha belevágunk, úgy viselkedik, mint a légtartalmú tüdő. A gázphlegmonés szövetek nem vérzékenyek. Vérzést még akkor is ritkán kapunk, ha a sebet nagy metszésekkel feltárjuk s a roncsolt szövetrészeket kiirtjuk. ■ úgy ezen műtéteink, mint az amputatiók alkalmával is többször láttuk — amit kórbonczoláskor is sokszor észleltünk — a kisebbnagyobb, sőt legnagyobb vénák thrombosisát. Míg a pyogen gyuladásos folyamatokban a beteg szervnek vérrel való ellátása bővebb, anaerob fertőzések esetén éppen megfordítva, szinte stasis van jelen. A szövetek állapotát valamely fulladásos, asphyxiás állapothoz hasonlíthatnám leginkább. Hogy itt valami locális fulladásról van szó, amellett szól az a tapasztalásunk, hogy kezdődő folyamatokban a bemetszett szövetek piszkos kékes-barna színe (valószínűleg a levegőn való oxydatio eredményeként) szemlátomást tűnik és a szövet úgy nyeri vissza színét, mint a kizárt, de még életképes sérvtartalom a leszorító gyűrű tágítása után. Legszembeötlőbb ez a tünemény, ha a bőr és bőralatti kötőszövet rézvörös vagy csokoládészínű haemolysises foltjaiba vágunk bele. Csodálatos, hogy ezt az érdekes és csak kezdődő folyamatokban mutatkozó, tehát diagnosisos és prognosisos szempontból is fontos tünetet a legtöbb szerző meg sem említi. A szövetek a bemetszés után hamarosan vérzékenynyé válnak. A kisebb verőerek vérzése és parenchymás vérzés úgy indul meg, mint mikor valamely tagról az Esmarchot levesszük. Innen a vértelen műtétek után látott gyakori utóvérzés. Előrehaladottabb esetekben, ahol a szövetek nem ily gyorsan vagy egyáltalán nem nyerik vissza színüket és nem válnak hamarosan vérzékenynyé, a prognosis rossz. A seb környékének a gázphlegmonok mellett észlelt nagyfokú vérszegénységét Klose-nak sikerült megmagyaráznia, aki az anaerob bacillusok toxinjának hatalmas érszűkítő hatását mutatta ki. Az érgörcs bemetszéseinkre hamarosan enged és az elhalt vagy elhalásnak indult szövetekkel szomszédos, vértelen, főtt sonkaszínű izomzat a bemetszés után csakhamar vérezni kezd és visszanyeri színét. * A fertőzés által előidézett folyamatnak a szövetek rohamosan terjedő elhalása s az elhatárolódásra hajlamot nem mutató üszkösödése a végső kimenetele. A helyi tünetek fokozatos rosszabbodásával párhuzamosan a bacteriumok által termelt mérgek (toxinok) aláássák a beteg szervezetét, tönkreteszik elsősorban a szívét. A klinikai kép egészben súlyos mérgezés képének felel meg, amelyben a halált rendesen a toxinaemia következtében beálló szívbénulás okozza. (Klose, Conradi, Bieling, Aschoff.) (Folytatása következik.) Előzetes közlemény a kolozsvári tartalék-kórház III. osztályáról. Az influenzában megbetegedetteknek kolloidezüst-készítményekkel való gyógyításáról.* Írta: Benedek László dr., egyet, magántanár, főorvos és Koronka István dr., főorvos. Jelen közlemény nem tart arra számot, hogy befejezett egésznek tekintessék, csak azt a czélt kívánja szolgálni, hogy az orvosközönség figyelmét az általunk alkalmazott gyógyszerkezelési eljárásra terelje, melyet mi az alábbiakban részletezendő súlyos esetekben haszonnal alkalmaztunk. A gyakorló orvos abban a kedvező helyzetben van, hogy praxisában a kevesebb számú súlyos esettel szemben az egészen könnyű lefolyásúak százait láthatja. A mi kórházi praxisunkban úgyszólván kivétel nélkül csak súlyos esetek fordultak elő, úgyhogy az ezekben elért gyógykezelési eredmények, a kevés számuk dacára is, vannak olyan értékűek, hogy némileg útmutatással szolgáljanak. Hogy e tekintetben helyes alapon állunk, arra leginkább azok az adatok mutatnak rá, melyeket egy-két kolozsvári gyakorlóorvos szóbeli közlései alapján nyertünk. Ezek szerint az egyiknek 280, a másiknak 3—400 esetéből 12, illetve 0'500 volt a halálos. Kiáltóan szemben állanak ezek az adatok az utóbbi időben közölt kórházi statisztikai kimutatásokkal, melyek szerint a halálozás a gyógykezelt eseteknek 11 — 15, sőt 18%-át tették ki. Ezen összehasonlítás alapján, középszámot véve alapul, a mi 42 esetünk a gyakorló-orvos 4—500 esetének felelne meg. Főleg ama személyes tapasztalatokból kiindulva, melyeket mindketten a harctéren a sebészi sepsises megbetegedéseknek az electrargolnak és egyéb kolloidezüst-készítményeknek sikeres kezelése révén nyertünk, megkíséreltük a collargol alkalmazását a jelenleg folytonosan terjedő és nálunk mind nagyobb halálozást mutató úgynevezett „spanyol“ influenzában szenvedő betegeken. E főleg intuitív gondolkodás mellett eljárásunkra még a következő elméleti mérlegelés vezetett. Már a 90-es évek pandémiája idején sikerült Canonnak (Deutsche med. Wochenschrift, 1892, 2. sz. és Virchow’s Arch., 1893, 131. köt.) a Pfeiffer-influenzabacillust a vérben kimutatni, utánna Chiari (Prag. med. W., 1893) ugyanezt a hyperplasiás léppulpában, más kórboncznokok pedig különböző szervekben találták meg. Általában ismeretes az is, hogy az influenza által megbetegített szövetek az addig saprophyta pyogen coccusok számára igen kedvező talajul szolgálnak és a nagy virulentiára kapott baktériumoknak sokkal könnyebben lesznek átjárhatók, mint az ép szövetek. Ezért a secundaer fertőzések influenzában mindig fenyegetnek. Az 1918. évi pandémia idején pedig mindinkább az a vélemény alakul ki, hogy a Pfeiffer-bacillus a szövetek * Előadása kolozsvári tartalékkórházban az influenza-járvány ügyében egybehívott orvosi értekezleten folyó év október hó 28.-án.