Orvosi Hetilap, 1920. szeptember (64. évfolyam, 36-39. szám)
1920-09-26 / 39. szám
64. évfolyam. 39. szám Budapest, 1920 szeptember 26. ORVOSI HETILAP Alapította: Markusovszky Lajos 1857-ben. Folytatta: Antal Géza és Hőgyes Endre. LENHOSSÉK MIHÁLY egyet. tanÁr főszerkesztő és SZÉKELY ÁGOSTON egyet. tanÁr szerkesztő. SZERKESZTI ÉS KIADJA : TARTALOM. EREDETI KÖZLÉSEK. Sarbó Artúr : (Közlemény a székesfővárosi Szent István-kórház idegosztályáról) Lencsemag-encephalitis kórjelzett és bonczolással igazolt esete. 381. lap. Bozsán Jenő: Kísérleti adatok az eklampsia pathogenesiséhez. 383. lap. Szontagh Félix: Anaphylaxia — diphtheria és gégecroup. 385. lap. Irodalom-szemle. Könyvismertetés. S. Jessner: Lehrbuch der Haut- und Geschlechtsleiden, einschliesslich der Kosmetik. — Új könyvek. — Lapszemle. Belorvosion. Kopf: A ragadós száj- és körömfájás. — G. Reimer: A karamel használata diabetesben. — Sebészet. Eden: A szabad idegátültetésről. — Kisebb közlések az orvosgyakorlatra. 387—388. lap. Vegyes hírek. 388. lap. EREDETI KÖZLEMÉNYEK. Közlemény a székesfővárosi Szent István-kórház idegosztályából. Lencsemag-encephalitis kórjelzett és bonczolással igazolt esete. Irta: Sarbó Artur dr., egyetemi rk. tanár. Az utolsó évtized kutatásai a központi dúczok szerepéről mind több ismerettel gazdagítottak. Wilson, Dejerine, Roussy, Head és Holmes, Strumpell, Mingamini nevéhez fűződik e haladás. A még most is tartó encephalitisepidemia még inkább bővítette e téren való ismereteinket s itt különösen Nonne domborította ki élesebben a központi dúczok megbetegedésére utaló tünetek szerepét. A központi dúczok közül a thalamus opticus megbetegedése esetén előforduló tünetcsoportozat gazdag változataiban, a franczia szerzők „syndrome thalamique“-je az ismertebb, míg a lencsemag bántalmazottságának paradigmás esete a Wilsonféle betegség (progressiv lenticularis degeneratio). Strümpell szerencsés meglátással a lencsemag-megbetegedés tünettanában a mozgási körben lejátszódó tüneteket csoportosította s szembeállította a pyramis-pálya bántalmazottságának tünetcomplexumával ezen extrapyramidalis pályamegbetegedés tünetcsoportját. Ezen extrapyramidalis tünetcsoportozatot nevezte el Strümpell amyostatikus tünetcsoportozatnak, mivel szerinte a lencsemag idegdúczsejtjeivel függ össze az egy ízülethez tartozó izmok beidegzése (myostasis), szemben a mozgató agykéreg pyramis-sejtjeinek működésével, mely működést azok a pyramis-pályák útján fejtenek ki, s amelyet Strümpell myomotoros működésnek nevez. A Strümpell által leírt amyostatikus tünetcsoportozat többrendbeli a mozgási körbe tartozó tünetet foglal magába. Legszembetűnőbb a remegés, mely szerinte azáltal jó létre, hogy az egy ízülethez tartozó izmok különböző módon s időben idegeztetnek be. A lencsemag működésének fokozódása létrehoz kóros izommerevséget (contracturákat), mely contracturák azonban, ellentétben az eddig ismert spasmusos contracturákkal, az ízület rögzítésére vezetnek ugyan, azonban az ismert spasmusos jelenségek: spasmusos ínreflexek, Babinski-, /r osso//mo-tünet stb. hiányzanak. További jellemző vonás az, hogy a myomotoros (akaratlagos) beidegzés megnehezített, akadályozott, a mozgások lassúk. Mozgás-szegénység („Bewegungsarmuth“) van jelen, amiben Strümpell szerint szerepet játszik az is, hogy a myostatikus fokozott beidegzésnek megszüntethetősége is nehezebb. Ezzel függ össze az a sajátosság, hogy a passive adott helyzetben rögzítődnek az izmok (katatonia). Ezek előrebocsátása szükséges volt azért, hogy megérhessem azt, hogy mi képesített engem arra, hogy az alább 1 Az esetből származó kórboncztani s kórszövettani készítmények a Közkórházi Orvostársulat 1920 május 12.-i ülésén voltak bemutatva. közlendő esetben in vivo felállíthassam az encephalitis diagnosist és ezt a lencsemagokba lokalizáljam. Özv. M. M.-né 50 éves asszonyt 1920 márczius hó 15.-én vettük fel az idegosztályra. Előzményi adataiból felemlítjük, hogy szülei öreg korban haltak el, egy testvére hűlés folytán. Hat testvére egészséges, hét élő egészséges gyermeke van. Két év előtt typhusa volt, különben jelen bajáig beteg nem volt. Jelen baja három hét előtt kezdődött. Lábai nagyon fájtak, járni nem tudott. Két hó előtt egy testvérét s annak fiát meggyilkolták falujukban, e miatt nagyon bánkódott s azóta állandóan lehangolt, szomorú s keveset beszél. Jelen baját megelőzően víg kedélyű volt. Négy év előtt climacterium. A segédorvos által felvett status 1920 márczius 15.-én így szól: Közepesen fejlett beteg. Szomorú arczkifejezés. Bal pupilla kissé szabálytalan, a pupillák összes reactiói rendben. Agyalapi idegek rendben. Koponya ütögetésre sehol sem fájdalmas. Chwostek-tünet ki nem váltható. Végtagok mozgása rendes. Az egyes mozgásokat azonban csak többszörös felszólítás után és rendkívül lassan viszi keresztül. Kezek nyomó ereje csekély. Felülni egyedül nem tud, úgyszintén felállni sem- Gerinczoszlop egyenes, ütögetésre nem érzékeny. Hasfalak lazák, has reflexek nem kaphatók. Mindkét térdtünet élénk. Achilles-reflexek rendben. Baloldalt Babinski-reflex kapható. Oppenheim: 0. Rossolimo: 0. Mendel-Bechteren, dorsal. Tüdők felett kóros eltérés nincs. Szívtompulat rendes. Szívhangok iszták. Pulsus középtest, rythmusos; 120. Hasszervek épek. Vizeletben kóros alkotórész nincs. Psyche. Apathiásan fekszik ágyában, szomorú arczkifejezéssel. Megszólítva, suttogva, kevés szóval válaszol, majd rászólásra hangosabban beszél, de beszéde újból elhalkul. A kérdéseket jól fogja fel s megérti. Helybeli tájékozódás jó. Időben nem tájékozódott, nem tudja megmondani, mely évben, hónapban vagyunk. A beadott táplálékot elfogadja s megeszi. Lefolyás: Márczius 20. Az éjjeli ápolónő jelentése szerint nyugtalan, kiabál, testét vakarja s segítséget kér. Az első napokban a beteget személyesen nem vizsgáltam meg, tudomásul vettem a kórelőzményt (testvérének s annak fiának legyilkolása által létrehozott depressiót) s helybenhagytam a táblára felírt melancholia simplex kórjelzést, valamint az ópium-kezelést. A beteg állandóan feküdt s ez ütött szeget a fejembe; kezdtem érdeklődni, hogy miért teszi ezt s ekkor (márczius 24.-én) közelebbi vizsgálat alá fogva, a következőket constatáltam: A beteg állandóan apathiásan fekszik. Nagy testi gyengeség. Sokat alszik, de könnyen felébreszthető. Lassú perceptio. Kérdésekre mosolygó arccal válaszol, vontatott, lassú hangon. Végtagokat különböző helyzetbe hozva, azokat azon helyzetben hosszú ideig tartja (katatonia). Vizeletét maga alá ereszti. Kétségtelen volt előttem, hogy nem psychés megbetegedéssel van dolgom, de hogy hova soroljam a bántalmat, ezzel akkor tisztában még nem voltam. Márczius 29. Paralysis agitansra emlékeztető testtartás. Merev karok, könyökben behajlítva. Felszólításokra nehezen válaszol. Ülőhelyzetbe hozva, lábait csípőben csak keveset tudja emelni, valamint térdben kinyújtani. Lábain megállni nem tud, azokat térdben behajlítva tartja. Babinski-tünet, sem egyéb spasmusos jelenség nincsen. Erősebb rászólásra megindul a beszéd s kihozható belőle annyi, hogy a családját ért szerencsétlenségre már nem gondol, illetve már leszámolt vele, amit úgy fejez ki, hogy azon már úgy sem lehet segíteni. Nógató kérdésünkre, hogy miért nem beszél, azt mondja, hogy a jövő héten fog beszélni. Állandóan maga elé bámul. Erős fogyás. Pulsus 110, hypertensiós. Szív ép. Hasi aorta tapintható. Máj, lép rendben. Rendelés: jobbrom. Márczius végén hőemelkedések jelentkeztek: 37, 1—37-30. Április 7. Egész nap részvétlenül fekszik. Ha kérdik, hogy van, azt feleli: jól. Mind a négy végtagja flexióban, alsó végtagok contrac-