Orvosi Hetilap, 1924. október (68. évfolyam, 40-43. szám)
1924-10-05 / 40. szám
672 ORVOST HETILAP 1924. 40. sz páráknál a koraszülést. Szülőnőinknél összesen 81 koraszülést találunk, 85%-ban. Dávid klinikánk 10 évi anyagából átlagosan 9%-nak találta a koraszülések gyakoriságát. Eszerint idősebb primiparáknál a koraszülések száma — mint látjuk — valamivel kevesebb a normálisnál. A koraszülések közé számítottuk pedig mindazon eseteket, ahol a magzat hossza 48 cm alatt, súlya pedig 2400 g alatt volt. Mesterséges koraszülést idős primiparánál csak egy ízben indítottak meg klinikánkon e 25 év alatt, itt is csak az anya súlyos állapota miatt (súlyos tüdőgümőkórral komplikált sclerosis polyinsularisa volt). Az életképtelen, kora magzat félóra múlva meghalt. Koraszülötteink közül 53% hagyta el élve a klinikát, a többi részben halva született, részben az első életnapokban halt meg. Koraszüléseink közül 26 esetben találtunk oly rendellenességet, amely a koraszülés megindulását némikép megmagyarázhatná, ilyenek voltak: lues, nephropathia, hydramnios, eklampsia, torzszülöttek, ikrek stb. Áttérve a szülés tárgyalására, elsősorban is azon két rendellenesség gyakoriságát óhajtanám kiemelni, melynek legfontosabb szerepe van abban, hogy az első szülés idősebb korban kedvezőtlenebb lefolyású. Ezek a fájásgyengeség és a lágy szülőutak ridigitása. Már a 80-as évek szerzői konstatálják e két rendellenesség gyakoriságát s egyszersmind hangsúlyozzák ennek jelentőségét. Statisztikánk adatai szerint az I. csoportban 21%-ban, a II. csoportban 28-9%-ban, a III. csoportban 34°/o-ban (összesen 23-4%-ban) találtunk nagyobbfokú fájásgyengeséget, ahol a szülőerők elégtelensége a szülés oly akadályát képezte, hogy különböző fájáskeltő eljárások, avagy a szülés művi befejezése váltak szükségessé. A fájások minősége a szülés lefolyására oly lényeges hatással van, hogy e kérdésnél kissé meg kell állapodnunk. Hogy a méh izomzata idős először szülőknél ily számos esetben insufficiens, ezt több módon igyekszenek magyarázni. Jaschke szerint a méhizomzat relatív túltágulása jön létre idős primiparánál az izomzat csökkent tágulékonysága következtében s ez hasonlóan az absolut túltáguláshoz (például hydraminosnál, ikreknél) fájásgyengeséghez vezet. Leopold Meyer ezzel szemben fejlődési rendellenességekben, a méhizomzat hibás fejlődésében keresi a gyakori fájásgyengeség okát. Általánosabban ismert felfogás az, hogy a méhfal izomelemei idős primiparánál sorvadtak, megfogyatkoztak, s helyüket a felszaporodó kötőszövet foglalta el, tehát, hogy a méhfal rugalmas elemeinek mennyisége lett kisebb. A menopausa beálltával hasonló jelenséget észlelt Ogata. Az idős primiparáknál azonban ez csak hypothesis, mely még szövettani vizsgálattal igazolandó volna. Ezen elváltozás egyrészt a kor hatására, másrészt pedig a terhesség hosszabb időn át való elmaradása következtében jönne létre, ami pedig a méhizomzat fejlődésének, megújhodásának a leghatalmasabb előmozdítója. A másik legfontosabb rendellenesség a lágy szülőutak rigiditása. Külön kell itt tárgyalnunk a méh alsó szakaszának, a méhszájnak és külön a lágy alsó szülőutaknak viselkedését. A méhszáj rigiditása nem mutatható ki statisztikus számadatokban közvetlenül, inkább kövekezményeiben látható ennek súlyos jelentősége. Elsősorban is befolyással van a magzat fekvésére és tartására, a tágulási szak nagymérvű elnyúlásához vezet, s végül a korai burokrepedés is szűk medencén kívül főleg a méhszáj rigiditására vezethető vissza. Statisztikánk szerint: összehasonlítás kedvéért megemlítem hogy, általában Bumm szerint: Stöckel szerint: fejvégű fekvés 93°/o 96% 96-3°/o medencevégű fekvés 6% 3% 2—3°/o harántfekvés 0 7% 0-5—0-6% 0-5—0-7°/o-ban található. Tehát, mint látjuk, a medencevégű fekvés több mint kétszerte gyakrabban fordul elő, mint normális szülésnél. Márpedig, mint ezt az extractio tárgyalásánál látni fogjuk, a medencevégű fekvés idős primiparánál különösen kedvezőtlen. A fejvégű fekvések közül: koponyatartás 98'3°/o fejtetőtartás 0 •7°/o arctartás 0*5% homloktartás 0'4% Bumm szerint a deflexiós tartások összesen 1%-ban fordulnak elő; itt, mint látjuk, valamivel gyakrabban. És pedig éppen a legkedvezőtlenebb homloktartás száma nagyobb. Ugyanis Zweifel E. szerint 100 szülésre 0-19 esik, itt ennél több mint kétszerte gyakrabban fordul elő. Különben a deflexiós tartások gyakorisága nem mutat nagyobb eltérést a normálisnál. A fájásgyengeségen kívül a méhszáj rigiditására vezethető még vissza a tágulási szak elhúzódása. Bár nem tudtuk a tágulási szak s a kitolási szak idejét pontosan különválasztani mindig, mégis azt tapasztaltuk általában, hogy az idős primipara szülésénél a tágulási szak elhúzódása okozza főleg a sokszor található abnormisan nagy szüléstartamot. A méhszáj rigiditását jelzi még az a körülmény is, hogy 36 esetben, 3-6%-ban méhszájincisiót is kellett végezni, egyrészt önálló műtétként, másrészt egyéb műtétek kíséretében. A rigid alsó méhszakasz s méhszáj másrészt nem illeszkedik, nem simul közvetlenül az elől fekvő részhez, az tehát nem zárja el a méh alsó szakaszát tökéletesen s így az intrauterin nyomás a méhszáját borító szabad burokrészletre irányul s az idő előtt megereped. Lehet azonban, hogy a méhszáj rigiditása mellett a burok ellenállóképessége is csökkent idős primiparánál, mint azt újabban egyes szerzők hangoztatják. Statisztikánk szerint korai burokrepedés összesen 36%-ban fordult elő, levonva ebből azon eseteket, ahol szűk medence is volt, tehát ez is oka lehetett a korai burokrepedésnek, összesen 31%-ban találtuk. Mivel újabban e rendellenességnek nem nagy fontosságot tulajdonítanak egyes szerzők, röviden demontsrálni óhajtanám az anyák morbiditását s mortalitását, a magzati mortalitást s a műtéti frequentiát korai burokrepedésnél. Idős primiparáinknál korai burokrepedésnél spontán fejeződött be a szülés 52%-ban, műtét útján 48°/o-ban. Gyermekágyi láz 9%-ban fordult elő, meghalt 0,8,/% A magzatok közül asphyxiásan született 16%, halott magzat, illetve asphyxiából fel nem éleszthető magzat 1445°/o-ban fordult elő. Mint látjuk, főleg két irányban konstatálható a korai burokfejedés káros befolyása: az egyik a művi beavatkozások nagy frequentiája, majdnem minden második esetben a szülés művi befejezése vált szükségessé, a másik a magzati asphyxia, főleg a halott magzatok nagy száma. A lágy alsó szülőutak, a hüvely s a medencefenék izomzatának csökkent tágulékonysága a szülés második szakában, a kitolási szakban okoz nehézségeket; egyrészt rigiditása a kitolási szak elhúzódását okozza s esetleg a szülés művi befejezését teszi szükségessé, másrészt csökkent tágulékonysága folytán a hüvely s a gát kisebb-nagyobb jelentőségű sérülése jön létre. A lágy alsó szülőutak ridigitását éppen a hüvely-gátrepedések számával, másrészt azzal demonstrálhatjuk, hogy hány esetben volt szükség a gát ellenállásának legyőzése végett bemetszéseket, episiotomiát végezni. Gátrepedést találtunk összesen 36-6%-ban, episiotomiát összesen 23-8%-ban, tehát gátrepedés s episiotomia együtt 60-4%-ban fordult elő. Ezek a magas számok a lágy alsó szülőutak erősen csökkent tágulékonyságára, rigiditására mutatnak. Ezen jelenség oka az lehet, hogy a szövetek a korral veszítenek rugalmasságukból, továbbá, hogy csökken folyadékfelvevő, duzzadóképességük s így a szövetek fellazulása nem történik a kellő mértékben. Mint az előzőkben megemlítettem, elég nagy számmal találhatók az idős primiparák közt nyomorékok, kyphosis, skoliosis. Természetesen azok a kórokok, melyek ezeket az elváltozásokat létrehozták, a csontos