Orvosi Hetilap, 1924. október (68. évfolyam, 40-43. szám)

1924-10-05 / 40. szám

672 ORVOST HETILAP 1924. 40. sz páráknál a koraszülést. Szülőnőinknél összesen 8­1 koraszülést találunk, 8­5%-ban. Dávid klinikánk 10 évi anyagából átlagosan 9%-nak találta a koraszülések gyakoriságát. Eszerint idősebb primiparáknál a kora­­szülések száma — mint látjuk — valamivel kevesebb a normálisnál. A koraszülések közé számítottuk pedig mindazon eseteket, ahol a magzat hossza 48 cm alatt, súlya pedig 2400 g alatt volt. Mesterséges koraszü­lést idős primiparánál csak egy ízben indítottak meg klinikánkon e 25 év alatt, itt is csak az anya súlyos állapota miatt (súlyos tüdőgü­mőkórral kompli­kált sclerosis polyinsularisa volt). Az életképtelen, kora magzat félóra múlva meghalt. Koraszülötteink közül 53% hagyta el élve a kli­nikát, a többi részben halva született, részben az első életnapokban halt meg. Koraszüléseink közül 26 eset­ben találtunk oly rendellenességet, amely a koraszülés megindulását némikép megmagyarázhatná, ilyenek vol­tak: lues, nephropathia, hydramnios, eklampsia, torz­szülöttek, ikrek stb. Áttérve a szülés tárgyalására, elsősorban is azon két rendellenesség gyakoriságát óhajtanám kiemelni, melynek legfontosabb szerepe van abban, hogy az első szülés idősebb korban kedvezőtlenebb lefolyású. Ezek a fájásgyengeség és a lágy szülőutak ridigitása. Már a 80-as évek szerzői konstatálják e két rendellenesség gyakoriságát s egyszersmind hangsúlyozzák ennek jelentőségét. Statisztikánk adatai szerint az I. csoport­ban 21%-ban, a II. csoportban 28-9%-ban, a III. cso­portban 34°/o-ban (összesen 23-4%-ban) találtunk na­­gyobbfokú fájásgyengeséget, ahol a szülőerők elégte­lensége a szülés oly akadályát képezte, hogy külön­böző fájáskeltő eljárások, avagy a szülés művi befeje­zése váltak szükségessé. A fájások minősége a szülés lefolyására oly lényeges hatással van, hogy e kérdés­nél kissé meg kell állapodnunk. Hogy a méh izomzata idős először szülőknél ily számos esetben insufficiens, ezt több módon igyekszenek magyarázni. Jaschke sze­rint a méhizomzat relatív túltágulása jön létre idős primiparánál az izomzat csökkent tágulékonysága kö­vetkeztében s ez hasonlóan az absolut túltáguláshoz (például hydraminosnál, ikreknél) fájásgyengeséghez vezet. Leopold Meyer ezzel szemben fejlődési rendelle­nességekben, a méhizomzat hibás fejlődésében keresi a gyakori fájásgyengeség okát. Általánosabban ismert felfogás az, hogy a méhfal izomelemei idős primipará­nál sorvadtak, megfogyatkoztak, s helyüket a felsza­porodó kötőszövet foglalta el, tehát, hogy a méhfal rugalmas elemeinek mennyisége lett kisebb. A meno­pausa beálltával hasonló jelenséget észlelt Ogata. Az idős primiparáknál azonban ez csak hypothesis, mely még szövettani vizsgálattal igazolandó volna. Ezen el­változás egyrészt a kor hatására, másrészt pedig a ter­hesség hosszabb időn át való elmaradása következté­ben jönne létre, ami pedig a méhizomzat fejlődésének, megújhodásának a leghatalmasabb előmozdítója. A másik legfontosabb rendellenesség a lágy szülő­utak rigiditása. Külön kell itt tárgyalnunk a méh alsó szakaszának, a méhszájnak és külön a lágy alsó szülő­­utaknak viselkedését. A méhszáj rigiditása nem mu­tatható ki statisztikus számadatokban közvetlenül, inkább kövekezményeiben látható ennek súlyos jelen­tősége. Elsősorban is befolyással van a magzat fekvé­sére és tartására, a tágulási szak nagymérvű elnyúlá­­sához vezet, s végül a korai burokrepedés is szűk me­dencén kívül főleg a méhszáj rigiditására vezethető vissza. Statisztikánk szerint: összehasonlítás kedvéért megemlítem hogy, általában Bumm szerint: Stöckel szerint: fejvégű fekvés 93°/o 96% 96-3°/o medencevégű fekvés 6% 3% 2—3°/o harántfekvés 0­ 7% 0-5—0-6% 0-5—0-7°/o-ban található. Tehát, mint látjuk, a m­edencevégű fekvés több mint kétszerte gyakrabban fordul elő, mint nor­mális szülésnél. Már­pedig, mint ezt az extractio tár­gyalásánál látni fogjuk, a medencevégű fekvés idős primiparánál különösen kedvezőtlen. A fejvégű fekvések közül: koponyatartás 98'3°/o fejtetőtartás 0 •7°/o arctartás 0*5% homloktartás 0'4% Bumm szerint a deflexiós tartások összesen 1%-­­ban fordulnak elő; itt, mint látjuk, valamivel gyakrab­ban. És pedig éppen a legkedvezőtlenebb homloktartás száma nagyobb. Ugyanis Zweifel E. szerint 100 szü­lésre 0-19 esik, itt ennél több mint kétszerte gyakrab­ban fordul elő. Különben a deflexiós tartások gyakori­sága nem mutat nagyobb eltérést a normálisnál. A fájásgyengeségen kívül a méhszáj rigiditására vezethető még vissza a tágulási szak elhúzódása. Bár nem tudtuk a tágulási szak s a kitolási szak idejét pontosan különválasztani mindig, mégis azt tapasztal­tuk általában, hogy az idős primipara szülésénél a tágulási szak elhúzódása okozza főleg a sokszor talál­ható abnormisan nagy szüléstartamot. A méhszáj rigi­­ditását jelzi m­ég az a körülmény is, hogy 36 esetben, 3-6%-ban méhszájincisiót is kellett végezni, egyrészt önálló műtétként, másrészt egyéb műtétek kíséretében. A rigid alsó méhsza­kasz s méhszáj másrészt nem illeszkedik, nem simul közvetlenül az elől fekvő részhez, az tehát nem zárja el a méh alsó szakaszát tökéletesen s így az intrauterin nyomás a méhszáját borító szabad burokrészletre irányul s az idő előtt megereped. Lehet azonban, hogy a méhszáj rigiditása mellett a burok ellenállóképessége is csökkent idős primiparánál, mint azt újabban egyes szerzők hangoztatják. Statisztikánk szerint korai burokrepedés összesen 36%-ban fordult elő, levonva ebből azon eseteket, ahol szűk medence is volt, tehát ez is oka lehetett a korai burokrepedésnek, összesen 31%-ban találtuk. Mivel újabban e rendelle­nességnek nem nagy fontosságot tulajdonítanak egyes szerzők, röviden demontsrálni óhajtanám az anyák morbiditását s mortalitását, a magzati mortalitást s a műtéti frequentiát korai burokrepedésnél. Idős primi­­paráinknál korai burokrepedésnél spontán fejeződött be a szülés 52%-ban, műtét útján 48°/o-ban. Gyermekágyi láz 9%-ban fordult elő, meghalt 0,8,/% A magzatok közül asphyxiásan született 16%, halott magzat, illetve asphyxiából fel nem éleszthető magzat 1445°/o-ban for­dult elő. Mint látjuk, főleg két irányban konstatálható a korai burokfejedés káros befolyása: az egyik a művi beavatkozások nagy frequentiája, majdnem minden második esetben a szülés művi befejezése vált szüksé­gessé, a másik a magzati asphyxia, főleg a halott mag­zatok nagy száma. A lágy alsó szülőutak, a hüvely s a medencefenék izomzatának csökkent tágulékonysága a szülés második szakában, a kitolási szakban okoz nehézségeket; egy­részt rigiditása a kitolási szak elhúzódását okozza s esetleg a szülés művi befejezését teszi szükségessé, más­részt csökkent tágulékonysága folytán a hüvely s a gát kisebb-nagyobb jelentőségű sérülése jön létre. A lágy alsó szülőutak ridigitását éppen a hüvely-gát­­repedések számával, másrészt azzal demonstrálhatjuk, hogy hány esetben volt szükség a gát ellenállásának legyőzése végett bemetszéseket, episiotomiát végezni. Gátrepedést találtunk összesen 36-6%-ban, episiotomiát összesen 23-8%-ban, tehát gátrepedés s episiotomia együtt 60-4%-ban for­dult elő. Ezek a magas számok a lágy alsó szülőutak erősen csökkent tágulékonyságára, rigiditására mutat­nak. Ezen jelenség oka az lehet, hogy a szövetek a kor­ral veszítenek rugalmasságukból, továbbá, hogy csök­ken folyadékfelvevő, duzzadóképességük s így a szöve­tek fellazulása nem történik a kellő mértékben. Mint az előzőkben megemlítettem, elég nagy számmal találhatók az idős primiparák közt nyomoré­kok, kyphosis, skoliosis. Természetesen azok a kórokok, melyek ezeket az elváltozásokat létrehozták, a csontos

Next