Orvosi Hetilap, 1925. július (69. évfolyam, 27-30. szám)
1925-07-05 / 27. szám
1925. 27. sz. ORVOSI HETILAP után kikapott gyomorbennék az emésztés lefolyásának csak egy pillanatképét tükrözi vissza, hogy azonban ezen pillanat előtt és után az emésztés folyamata hogyan játszódik le, arról felvilágosítást nem nyújt. Annál inkább bír jelentőséggel ez a körülmény, mivel az újabb vizsgálatok szerint a gyomoremésztés a tetőfokát nem mindig ugyanabban az időben (pl. 30 órával a próbareggeli után) éri el, az így kikapott eredményt tehát nem tekinthetjük a gyomor legnagyobb teljesítőképességének zsinórmértékéül. A duodenalis szondának az orvosi gyakorlatba való bevezetése megadta a lehetőséget ezen hibaforrás kiküszöbölésére. Az első vizsgálatok azonban, amelyeket ilyen irányban Ehrenreich, Skalier és mások végeztek, nem vezettek egységes eredményhez. Az amerikai Rehfussnak és munkatársainak (Hawk, Bergeim, Fowler, Spencer és másoknak) érdeme, hogy nagyarányú vizsgálataikkal ezen kérdést a megoldáshoz lényegesen közelebb hozták. Az ő eljárásuk szerint a betegnek a duodenalis szonda levezetése után elsősorban kiürítjük a gyomrát, majd 10 uncia teát és 2 drb kétszersültet, vagy pedig zablisztpépet adunk. Ennek elfogyasztása után a szondán keresztül meghatározott időközökben 6—10 cm3 gyomorbemeket szívunk ki, amíg a gyomor ki nem ürül. Az egyes kikapott részekben a szabad HCl és összaciditást meghatározva, egy aciditási görbét nyerünk, amelyből a secretio lefolyására és intensitására vonhatunk következtetéseket. Hogy ezen eljárásnak értékét jobban kidomborítsák, Rehfuss és munkatársai számos olyan esetet sorolnak fel, amelyeknél a próbareggeli normális értékeket mutatott, s csak a fractionált módszerrel lehetett a gyomor egyes működési zavarairól felvilágosítást nyerni, így némely esetben a próbareggeli után 1 órára nyert gyomorbemek normális értékeket adott akkor, amidőn a fractionált methodusnál 1í7—2 óra múlva hyperacid értékek léptek fel. Máskor igen gyorsan hyperacid értékek jöttek létre, amelyek azonban gyorsan le is estek, úgyhogy 1 óra után normális értékek voltak találhatók. Máskép kell szerintük megítélni azon eseteket, amelyeknél a létrejött hyperacid értékek csak rövid ideig álltak fenn, mint azokat, amelyeknél ezek az emésztés egész ideje alatt kimutathatók voltak. Ezen vizsgálati eredmények hatására a fractionált methodus Amerikában igen gyorsan elterjedt. A megejtett ellenőrző vizsgálatok azonban a módszer lényeges hibaforrásait is megmutatták, így Gorham, Wheelan, Kopeloff, White és mások úgy jártak el, hogy a reggeli elfogyasztása után egy bizonyos időre az egész gyomorbenneket 6—10 cm3-es részletekben gyorsan egymásután kiszívták a gyomorból. Ezen egyes részek vizsgálata azt derítette fel, hogy aciditásuk egymástól lényegesen különbözik. A gyomorbennék tehát az emésztés folyamán nincs egyenletesen elkeverve a gyomorban, hanem, mint azt Grützner már régen kimutatta, rétegeződik, a kiszívott 6—10 cm3 tehát nem tükörképe az egész gyomorbennéknek, s így a methodus szerintük használhatatlan. Vizsgálataimban elsősorban az említett hibaforrások kiküszöbölésére törekedtem. Próbareggeli után 30 órára a duodenalis szondán keresztül 10 cm3-es részletekben gyorsan kiürítve az egész gyomorbenneket, az egyes részek aciditása között tényleg olyan különbségeket tudtam megállapítani, amelyek a módszer használhatóságát problematikussá tették. Így előfordult, hogy az egyik részben hypacid, a másikban hyperacid értékek voltak találhatók. Ezért próbareggeli helyett homogén folyadékot választottam, amelynek a gyomorban való elkeveredése könnyebben történhet meg. Úgy jártam tehát el, hogy 400 cm3 víz bevitele után 3 órával ürítettem ki 10 cm3-es részletekben a gyomrot. Az egyes részek aciditása azonban egyes esetekben még így is, habár nem olyan, de kifejezett különbségeket mutatott. Ez a hibaforrás csak akkor küszöbölődött ki teljesen, amikor az egyes részek mennyiségét 20 cma-re emeltem. A lényeges tehát a módszer megbízhatósága szempontjából egyrészt az, hogy egy teljesen homogén oldatot alkalmazzunk, másrészt, hogy az egyes időközökben legalább 20 cma gyomorbennéket szívjunk ki a gyomorból. Ezen vizsgálatok szerint a fractionált módszernél a következőkép kell eljárni. Elsősorban a beteget figyelmeztetnünk kell arra, hogy a vizsgálat folyamán képződött nyálat ne nyelje le, hanem egy előre elkészített csészébe ürítse ki. A duodenalis szondát óvatosan vezetjük le, nehogy a betegnél hányinger és ezzel öszszefüggésben abnormis gyomorperistaltika lépjen fel. A szondát 56 cm-nél nem vezetjük le mélyebben, mert különben a pylorikus részig mehet előre, ahol az antrum izomzatúnak fokozott peristaltikáját, s esetleg rendellenes regurgitatiót hozhat létre. Aszonda levezetése után 400 cm3 kútvizet itatunk a beteggel. 400 cm3 víz ugyanis elég nagy mennyiségűnek bizonyult ahhoz, hogy megfelelően erős gyomornedvelválasztást indítson meg. Az egyes részeknek a kiszívása alkalmával a beteg elsősorban megrázza magát, majd puhára hagyja hasát, most 1—2 cm3 levegőt fújunk a gyomorba, amely a gyomorbennék keveredését elősegíti, s csak azután szívunk ki 20 cm3 gyomorbennéket. Ezt az eljárást az első félórában 10 percenként ismételjük meg, a másodikban 15 percenként, később pedig félóránként. Vizsgálataimban az így nyert egyes részekben meghatároztam a szabad HCl mennyiségét, az összaeilditást, a chlorconcentratiót (NaCl-százalékban kifejezve) az esetleg jelenlévő trypsin mennyiségét, s vizsgáltam, hogy a gyomorbennek epét, nyákot, vagy vért tartalmaz-e, vagy nem. Ezen módszernél normális viszonyok mellett az emésztés IV2—2 óráig tart. A legnagyobb aciditási érték, amely átlagban a 3/1—1 óra után jön létre normális viszonyok között szabad HCl-re nézve 15—30, az összaciditásra nézve 25—45. Pf. 27. számú eset. A betegnél két év óta fennálló dyspeptikus panaszok voltak jelen. Próbareggeli után 30 órára nyert gyomorbennük 50 cm3 fólemésztett, felerészben híg volt. Benne a szabad HCl 21, az ösiszaciditás 38 volt. A Röntgen-vizsgálat prosison kívül eltérést nem mutatott. Éhgyomorra gyomorbennék nem volt nyerhető. Hypacid eseteknél, amelyeknél a hypaciditás hyposecretio kapcsán jött létre, a fractionált methodussal a hypaciditás sokkal kifejezetteb volt. Pl. 23. sz. eset. A betegnél félév óta fennálló tompa, nyomó fájdalmak voltak jelen, amelyek az étkezéssel látszólag nem állottak összefüggésben. A beteg gyakori émelygésről, hányingerről, étvágytalanságról panaszkodott. Próbareggeli után 9 órára 100 cm3 fólemésztett epét tartalmazó gyomorbemeket kaptam, amelyben a szabad HCl 13, az összaciditás 31 volt. A Röntgen-vizsgálat normális viszonyokat mutatott- Éhgyomorra gyomorbennék nem volt nyerhető. Bevitel 400 cm? víz. Bevitel 400 cm3 víz. ma cm3szabad HC1 O. A. Trypsin Na Cl 0/0 Megjegyzés 10 p. 2018 2016 Igen sok epe 20 „ 209 154 0-22 »» 99 99 30 „ 20 12 220 0-27 99 99 99 45 „ 20 22 271 0-34 99 99 99 1 6. 20 26 321 0-40 99 99 »» IV2 „ 12 19 301 0-54 Nyák, igen sok epe Idő cm3 szabad HC1 O.A. Trypsin NaGl 0/0 Megjegyzés 10 p. 200 5 0 014 Kevés nyák, kevés epe 20 „ 205 9 0 019 »5 99 99 99 30 „ 206 110 0-22 99 99 99 99 45 „ 206 120 0-27 99 99 99 99 1 6. 204 104 0-35 Epe, kevés nyák l ‘/22 200 920 0-44 Sok epe, kevés nyák2 200 920 0-59 Igen sok epe 643