Orvosi Hetilap, 1925. november (69. évfolyam, 44-48. szám)

1925-11-01 / 44. szám

1925. 44. sz. ORVOSI HETILAP fája kifejlődött pylorusmegvastagodás, hegesedés is hozzájárult. A harmadik esetben a kórelőzmény­ben szerepel­tek ugyan epekő jelenlétére utaló panaszok, másrészt azonban a gyomorfekély tünetei mégis csak inkább előtérbe nyomultak s a­ betegség későbbi lefolyásában már egyenesen fekély okozta szervi szűkületet jeleztek. A klinikai vizsgálat is szervi pylorusszűkítletet és következményes gyomortágulatot mutatott ki, amely­nek eredetére vonatkozólag a legvalószínűbb feltevés a fekély volt. Itt tehát epekőbetegség és fekély együtte­sen fordultak elő, amelyek eleinte vagy elmosódó jel­legű panaszokat okozhattak, vagy egyszerre, egymás mellett (ha időrendiben talán egymás után is) jelent­keztek, ami viszont megint csak arra vezetett, hogy a kórisme a különféle panaszok folytán bizonytalanná vált. Csak később, a fekély okozatának, a mindinkább kifejezett pylorusszűkületnek kifejlődése vezetett a helyes kórisméhez. Érdekes szövődmény volt itt a fe­kélynek a­ szomszédságba való átfúródása, amelynek kapcsán tályogüreg fejlődött ki, amely viszont az epe­hólyagba tört. A tályog semmiféle tünetet nem oko­zott és — bizonyára kicsinységénél fogva — fehérvér­sejtszaporodást sem idézett elő (5500). Végül a negyedik esetben a betegség megint csak jellemző epekőbetegség képében fejlődött, típusos epekőgörcsöket okozott, gyomorpanaszok nélkül. Fel­tűnő itt a kórelőzményben a majdnem egy évig tartó, időnkint fellépő lázas állapot, amely az előbbi esetek egyikében sem volt kimutatható és amely az epeutak­­ban időszakonkint fellépő fertőzés, mondhatnánk „in­­termittáló cholangitis“ következménye lehetett. A mű­tét előtti legutolsó időszakban még egy szövődmény járult a meglévőkhöz: a ch­oledoch­uskő, amely egyrészt sárgaság okozásával, másrészt a cholangitis állandósí­tásával is nagyban gyengítette a szervezetet. Ha ezek után megkíséreljük összegezni és rend­szerie foglalni azokat a lehetőségeket, amelyek egyrészt az epehólyag, másrészt a gyomor-bél megbetegedései között fennállhatnak, a következő eredményre jut­hatunk: 1. Lehetséges először, hogy epekőbetegség és gyo­mor- (duoderma) fekély egyszerre, egymástól függet­lenül, mint két különálló betegség van jelen. Ebbe a csoportba tartozik 3. számú esetünk. 2. Nagyobb csoportba foglalhatók össze másod­szor az epehólyag-gyomor (bél) sipoly különféle alak­jai. Ide tartoznak mindenekelőtt azok az esetek, amikor a beteg epehólyagból sipoly vezet az ép gyomorba vagy bélbe, amikor tehát az elsődlegesen megbetegedett epe­hólyag — a betegség folyamán a szomszédos szerveket is betegsége körébe vonva — átfúródik az egyébként ép gyomorba, bélbe. Az „ép“ gyomor-bél alatt elsősor­ban természetesen „fekélymentes“ belet értünk, mert hiszen az ilyen esetek legtöbbjében általános szempont­ból nézve a gyomor-bél tulajdonképen nem ép, ameny­­nyiben az epehólyag átfúródásával járó összenövések, h­egesedések természetszerűleg a­ gyomor, illetőleg a duodenum falára is ráterjednek, ezeket is bevonják kérgesedésük körébe, aminek végeredményben szűkület lehet a következménye. Ebbe a csoportba sorolható negyedik esetünk és Bori­a-Szabónak az Orvosegyesület 1925 március 21-i ülésén „cholelithiasis által okozott elzáródásszerű pylo­­russzűkület“ címen bemutatott esete is. Ide tartoznak másodsorban azok az esetek, ame­lyekben az ugyancsak fennálló epehólyag-gyom­orbél­­,sipoly mellett a gyomorban, illetőleg bélben fekélyt is találunk. E fekély — eredetét illetőleg — a typusos gyomor-duodenumfekéllyel lehet azonos, amikor tehát a fennálló epehólyag-gyomorbélsipoly mellett egyszers­mind peptikus fekélyt találunk az emésztőcsatornában. Vagy létrejöhetett a fekély az epehólyagból a bélbe került epekő nyomásának következményekép, amelyet leghelyesebben decubitalis fekélynek nevezhetnénk. Ide sorolható két fent leírt esetünk. 3. Harmadik csoportba sorolhatók végül az egy­szerű összenövések okozta pylorus- és duoidienalis szű­kületek, amelyek vagy elsődlegesen fejlődnek és mint ilyének, az epehólyag megbetegedésének, pericholecysti­­tisnek következményei, vagy műtétileg eltávolított epe­hólyag helyén keletkező összenövések hozzák létre azo­kat. Ez utóbbiak secundaer (vagy postoperativ) szűkü­leteknek nevezhetők. Az alábbi táblázat könnyen áttekinthető módon szemlélteti az epekőbetegség és gy­ontor-bél 1 m­zam kö­zött lehetséges vonatkozásokat: I. Cholelithiasis -f­olcus III. Összenövések okozta szűkületek 2) secundaer (postoperativ). Ami végül az esetek mindegyikében a követendő műtéti eljárást illeti, röviden összefoglalva, a követ­kezőket mondhatjuk: az első csoportban, amelyben tehát epekövet és ulcus ventriculit (duodenit) találunk, az epehólyag ki­irtása után a gyomor­ (duodenum) fekélynek műtéti kezelése végzendő úgy, ahogyan azt az illető sebész végezni szokta; manapság tehát vagy gastroenterosto­­miával vagy gyomorresectióval. A második csoport első esetében, vagyis amikor a beteg epehólyagból sipoly vezet az ép gyomorduode­­numba, el kell távolítanunk az epehólyagot, a­ sipoly­nak a bélbe nyíló szájadékát pedig varrattal kell elzár­nunk. Igyekeznünk kell tehát, hogy az epehólyag el­távolítása után a legkisebb, legegyszerűbb műtéttel szüntessük meg a sipolyt. Ha azonban azt látnánk, hogy a sipolynyílás zárása után oly mértékben beszű­külne a bél, hogy a rendes átjárhatósága veszélyeztetve van, vagy később veszélyeztetve lenne, kényszerűségből — és minthogy nem peptikus fekély miatt végezzük — ajánlatos az egyszerű gastroenteroanastomosis. Ugyane csoport második esetében, ha az epe­hólyagsipoly fekélyes gyomor-duodenumba nyílik és ez a fekély peptikus eredetű, ugyanazon eljárást kell követnünk, mintha sipoly nélkül epekőbetegséggel és ultussal állanánk szemben, tehát cholecystektomiát és utána gastroenterostomiát vagy gyomorresectiót kell végeznünk. Ha a fekély decubitalis eredetű, tehát epekő okozta, megint csak a legegyszerűbb műtét ajánlatos, vagyis fekélykimetszés vagy pyloruskirekesztés és mindkét esetben gastroenteroanastomosis. A harmadik csoport első esetében, vagyis amikor külső összenövések okozzák a gyomor-bélszűkületet, vagy csak felszabadítjuk egyszerűen az összenövéseket — ami azonban nem mentesít az újból fellépő össze­növésektől —, vagy pedig, Kehr ajánlatára, helyeseb­ben eltávolítjuk a már úgysem egészséges epehólya­­­got is. Ha pedig műtét utáni összenövések okozzák a szűkületet, ezeket szétfejtve megkísérelhetjük a nagy­­cseplesznek felhajtásával és a szétválasztott összenövé­sek területére való helyezésével az újabb összenövések létrejövetelét ily módon megakadályozni. Ha pedig úgy az elsődleges, mint a másodlagos összenövések okozta szűkületek oly természetűek, hogy az összenövések szét­­fejtése után sem szűnnek meg, a szóbajöhető legkisebb műtéttel, a gastroenteroanastomosissal kell a gyomor kiürülését biztosítani. II. Epehólyag — gyomor­­bélsipoly................ 1) ép bélbe (esetleges szűkü­letek) 2) fekélyes bélbe a) pepticus b) decubitalis 1) primaer(pericholecystitis) 1055

Next