Orvosi Hetilap, 1925. november (69. évfolyam, 44-48. szám)
1925-11-01 / 44. szám
1925. 44. sz. ORVOSI HETILAP fája kifejlődött pylorusmegvastagodás, hegesedés is hozzájárult. A harmadik esetben a kórelőzményben szerepeltek ugyan epekő jelenlétére utaló panaszok, másrészt azonban a gyomorfekély tünetei mégis csak inkább előtérbe nyomultak s a betegség későbbi lefolyásában már egyenesen fekély okozta szervi szűkületet jeleztek. A klinikai vizsgálat is szervi pylorusszűkítletet és következményes gyomortágulatot mutatott ki, amelynek eredetére vonatkozólag a legvalószínűbb feltevés a fekély volt. Itt tehát epekőbetegség és fekély együttesen fordultak elő, amelyek eleinte vagy elmosódó jellegű panaszokat okozhattak, vagy egyszerre, egymás mellett (ha időrendiben talán egymás után is) jelentkeztek, ami viszont megint csak arra vezetett, hogy a kórisme a különféle panaszok folytán bizonytalanná vált. Csak később, a fekély okozatának, a mindinkább kifejezett pylorusszűkületnek kifejlődése vezetett a helyes kórisméhez. Érdekes szövődmény volt itt a fekélynek a szomszédságba való átfúródása, amelynek kapcsán tályogüreg fejlődött ki, amely viszont az epehólyagba tört. A tályog semmiféle tünetet nem okozott és — bizonyára kicsinységénél fogva — fehérvérsejtszaporodást sem idézett elő (5500). Végül a negyedik esetben a betegség megint csak jellemző epekőbetegség képében fejlődött, típusos epekőgörcsöket okozott, gyomorpanaszok nélkül. Feltűnő itt a kórelőzményben a majdnem egy évig tartó, időnkint fellépő lázas állapot, amely az előbbi esetek egyikében sem volt kimutatható és amely az epeutakban időszakonkint fellépő fertőzés, mondhatnánk „intermittáló cholangitis“ következménye lehetett. A műtét előtti legutolsó időszakban még egy szövődmény járult a meglévőkhöz: a choledochuskő, amely egyrészt sárgaság okozásával, másrészt a cholangitis állandósításával is nagyban gyengítette a szervezetet. Ha ezek után megkíséreljük összegezni és rendszerie foglalni azokat a lehetőségeket, amelyek egyrészt az epehólyag, másrészt a gyomor-bél megbetegedései között fennállhatnak, a következő eredményre juthatunk: 1. Lehetséges először, hogy epekőbetegség és gyomor- (duoderma) fekély egyszerre, egymástól függetlenül, mint két különálló betegség van jelen. Ebbe a csoportba tartozik 3. számú esetünk. 2. Nagyobb csoportba foglalhatók össze másodszor az epehólyag-gyomor (bél) sipoly különféle alakjai. Ide tartoznak mindenekelőtt azok az esetek, amikor a beteg epehólyagból sipoly vezet az ép gyomorba vagy bélbe, amikor tehát az elsődlegesen megbetegedett epehólyag — a betegség folyamán a szomszédos szerveket is betegsége körébe vonva — átfúródik az egyébként ép gyomorba, bélbe. Az „ép“ gyomor-bél alatt elsősorban természetesen „fekélymentes“ belet értünk, mert hiszen az ilyen esetek legtöbbjében általános szempontból nézve a gyomor-bél tulajdonképen nem ép, amenynyiben az epehólyag átfúródásával járó összenövések, hegesedések természetszerűleg a gyomor, illetőleg a duodenum falára is ráterjednek, ezeket is bevonják kérgesedésük körébe, aminek végeredményben szűkület lehet a következménye. Ebbe a csoportba sorolható negyedik esetünk és Boria-Szabónak az Orvosegyesület 1925 március 21-i ülésén „cholelithiasis által okozott elzáródásszerű pylorusszűkület“ címen bemutatott esete is. Ide tartoznak másodsorban azok az esetek, amelyekben az ugyancsak fennálló epehólyag-gyomorbél,sipoly mellett a gyomorban, illetőleg bélben fekélyt is találunk. E fekély — eredetét illetőleg — a typusos gyomor-duodenumfekéllyel lehet azonos, amikor tehát a fennálló epehólyag-gyomorbélsipoly mellett egyszersmind peptikus fekélyt találunk az emésztőcsatornában. Vagy létrejöhetett a fekély az epehólyagból a bélbe került epekő nyomásának következményekép, amelyet leghelyesebben decubitalis fekélynek nevezhetnénk. Ide sorolható két fent leírt esetünk. 3. Harmadik csoportba sorolhatók végül az egyszerű összenövések okozta pylorus- és duoidienalis szűkületek, amelyek vagy elsődlegesen fejlődnek és mint ilyének, az epehólyag megbetegedésének, pericholecystitisnek következményei, vagy műtétileg eltávolított epehólyag helyén keletkező összenövések hozzák létre azokat. Ez utóbbiak secundaer (vagy postoperativ) szűkületeknek nevezhetők. Az alábbi táblázat könnyen áttekinthető módon szemlélteti az epekőbetegség és gyontor-bél 1 mzam között lehetséges vonatkozásokat: I. Cholelithiasis -folcus III. Összenövések okozta szűkületek 2) secundaer (postoperativ). Ami végül az esetek mindegyikében a követendő műtéti eljárást illeti, röviden összefoglalva, a következőket mondhatjuk: az első csoportban, amelyben tehát epekövet és ulcus ventriculit (duodenit) találunk, az epehólyag kiirtása után a gyomor (duodenum) fekélynek műtéti kezelése végzendő úgy, ahogyan azt az illető sebész végezni szokta; manapság tehát vagy gastroenterostomiával vagy gyomorresectióval. A második csoport első esetében, vagyis amikor a beteg epehólyagból sipoly vezet az ép gyomorduodenumba, el kell távolítanunk az epehólyagot, a sipolynak a bélbe nyíló szájadékát pedig varrattal kell elzárnunk. Igyekeznünk kell tehát, hogy az epehólyag eltávolítása után a legkisebb, legegyszerűbb műtéttel szüntessük meg a sipolyt. Ha azonban azt látnánk, hogy a sipolynyílás zárása után oly mértékben beszűkülne a bél, hogy a rendes átjárhatósága veszélyeztetve van, vagy később veszélyeztetve lenne, kényszerűségből — és minthogy nem peptikus fekély miatt végezzük — ajánlatos az egyszerű gastroenteroanastomosis. Ugyane csoport második esetében, ha az epehólyagsipoly fekélyes gyomor-duodenumba nyílik és ez a fekély peptikus eredetű, ugyanazon eljárást kell követnünk, mintha sipoly nélkül epekőbetegséggel és ultussal állanánk szemben, tehát cholecystektomiát és utána gastroenterostomiát vagy gyomorresectiót kell végeznünk. Ha a fekély decubitalis eredetű, tehát epekő okozta, megint csak a legegyszerűbb műtét ajánlatos, vagyis fekélykimetszés vagy pyloruskirekesztés és mindkét esetben gastroenteroanastomosis. A harmadik csoport első esetében, vagyis amikor külső összenövések okozzák a gyomor-bélszűkületet, vagy csak felszabadítjuk egyszerűen az összenövéseket — ami azonban nem mentesít az újból fellépő összenövésektől —, vagy pedig, Kehr ajánlatára, helyesebben eltávolítjuk a már úgysem egészséges epehólyagot is. Ha pedig műtét utáni összenövések okozzák a szűkületet, ezeket szétfejtve megkísérelhetjük a nagycseplesznek felhajtásával és a szétválasztott összenövések területére való helyezésével az újabb összenövések létrejövetelét ily módon megakadályozni. Ha pedig úgy az elsődleges, mint a másodlagos összenövések okozta szűkületek oly természetűek, hogy az összenövések szétfejtése után sem szűnnek meg, a szóbajöhető legkisebb műtéttel, a gastroenteroanastomosissal kell a gyomor kiürülését biztosítani. II. Epehólyag — gyomorbélsipoly................ 1) ép bélbe (esetleges szűkületek) 2) fekélyes bélbe a) pepticus b) decubitalis 1) primaer(pericholecystitis) 1055