Orvosi Hetilap, 1927. április (71. évfolyam, 14-17. szám)

1927-04-03 / 14. szám

366 ORVOSI HETILAP * vér ömleszthető át sikerrel. A vérátömlesztés eddig közölt s­ok ezer példája a gyakorlatban ékesszólóan bebizonyítja az isoagglutinatio fontosságát. A „meg­felelő“ vér felhasználása segítséget, a „nem megfelelő“ vér transfusiója a haemolysis legsúlyosabb tüneteit vonja maga után. (Hidegrázást, collapsust, véres vize­lést stb.). A vérátömlesztés tulajdonképen a vérnek, a szer­vezet ezen folyékony kötőszövetének homoioplastikus transplantatio­ja, mellyel a többi szövetek átültetését hasonló folyamatként foghatjuk fel. Ezen meggondolás jelölte meg a transplantatio biológiájában a legújabb irányt. Alaptétele ezek szerint az, hogy az átültetendő szövetrész oly individuumról veendő, akivel szemben az igénylő vérében és szövetnedveiben agglutininek, lysinek nincsenek. Ezen irány legelső kutatói közé kell számítanunk azon kísérletezőket, akik előzetes agglutinatiós vizsgá­lat nélkül egyszerűen „a testvér-vérrokonság“ alapján igyekeztek a homoioplastikus transplantatio részére alkalmasabb feltételeket szerezni. Az idevágó állatkísérletek közül legismertebbek Schone (1912) vizgálatai, akinek egereken, patkányokon és nyálakon bőrlebenyeket sikerült átültetni. Trans­­plantatiói vérrokon testvérről testvérre majdnem mindenkor, szülőről fiatal állatra kevésbbé jártak ered­ménnyel. Nem vérrokon állatokon végzett bőrátülteté­sek egyszer sem vezettek célhoz. Torni egereken, ugyancsak vérrokonok között vég­zett transplantatiónál, látott positiv eredményt. Winkler 50 ízben fekete szőrű, nem testvér egér­ről sárga egérre ültetett át bőrlebenyeket. Négy ízben positiv eredményt kapott. P. Carbot és, Cl. Deflaudre hasonlóan kielégítő leletekről számoltak be. N. Takahashi és R. Miata (1922) nyulakon végzett kísérletei alapján arra a conclusióra jutott, hogy kb. két hét alatt a homokólebenyek degenerálódnak, a gyó­gyulás pörk alatt, heg alakjában következik be. A fenti állatkísérletek — amint látjuk — igen különböző megfigyelésekről számolnak be. Nagy voná­sokban mégis az állapítható meg, hogy emlős állatokon a homoioplastikus transplantatiók aránylag ritkán ve­zetnek célhoz, több szerző szerint csakis akkor, ha a bőr átültetése vérrokon állatok között történik. Emberen végzett eddigi hasonló transplantatiók az állatkísérleteknél látott megfigyelésekhez képest méginkább ellentétes eredményről számolnak be. Schone pl. (1912) sikerrel végzett bőrátültetést úgy fiú-, mint leánygyermekről és újszülöttről anyára. Az amerikai Davis (1911) négerről európaira és fordítva végzett transplantatiót. Megfigyelése szerint az átültetett bőrlebeny színe az alapterület jellegét veszi át. Ezen fenti szerzőkkel szemben Perthes és Ender­­len (1917) még akkor sem láttal eredményt, ha közvetlenül édestestvérről vették az átültetendő bőr­lebenyt. Igen érdekes Lexernek még 1911-ben tett meg­figyelése, aki ezen tárgykör legnagyobb kutatója. Lexer észlelése talán első példája annak a felfogásnak, amit mi vallunk most magunkénak. Egy ízben egy len­gyel betegének leamputált alszárcsonkjáról számos Thirsch-lebenyt készített és azokat ugyanabban az idő­ben, ugyanazon technikával több más­ betegének hám­hiányára transplantálta. Ezen alkalommal azt figyelte meg, hogy amíg a porosz-német race bőrt igénylőről az átültetett bőrlebenykék rövid időn belül lelökődtek, addig egy másik lengyel race betegén — s egyedül csakis ezen — heges gyógyulás következett be. Lexer ezen megfigyelése alapján már akkor felhívta a figyel­met, hogy a szövetigénylő és adó sejtkomplexumának jellege eltér, csak az a különbség, hogy ezen differentia egyszer nagyobb, máskor kisebb. Lexernek 1911-ben le­szögezett észleletének pontosabb körvonalazottságát és mintegy folytatását látjuk azon törekvésekben, ame­lyek alapján a racekülönbségek okai u­tán kutatunk. Az agglutinatio alapján meghatározható emberi race­­jelleg talán az, ami egy lépéssel tovább fog bennünket vinni a transplantatio útvesztőjében. Az utóbbi évek iro­dalma azt mutatja, hogy számos szerző közöl olyan transplantatiós sikereket, amikor a szövetadó és igénylő megfelelő vércsoportba tartoztak. Ezen újabb ismere­teink óta szinte önként vetődik fel az a kérdés, hogy vájjon azon esetekben, ahol vígy az állatkísérleti, mint az embereken végzett homoioplastikus transplantatio sikereket eredményeztek, vájjon ott véletlen folytán állott-e fenn a vércsoportjelleg biochemiai egyen­értékűséget? A legújabb sebészi irodalomban a következő szer­zők számoltak be isoagglutinatiós alapon végzett sike­res szövetátültetésekről: Az amerikai Showan megfigyelései alapján azt találta, hogy bőrátültetésnél éppúgy, mint az átömlesz­­tendő vér felhasználásánál a IV. csoportbeliek „univer­sal donatorok“, az I. csoportbeliek pedig „universal recipiensek“. A megfelelő vércsoportbeli bőrtudó fel­használásakor tartós gyógyulást figyelt meg. Baldwin hasonlóan az isoplasztika alkalmazását ajánlja, szerinte is csak akkor következhetik be eredmény homoioplasti­kus transplantatiónál, ha a kiszemelt bőrt adó megfelelő vércsoportbeli. Hasonló eredményről számolt be Pem­­ber és Hugh. Az utóbbi szerint a homoio-szövetátülte­­tés alapja ugyanazon törvényeken nyugszik, mint a vér átültetése. Angol részről Dyke csatlakozott megfigyelése alap­ján a transplantatio ezen új biológiai irányához. Az orosz Jelanski (1924) 67 homoioplastikus bőr­­transplantatióról számol be. Észleletei alapján a leg­jobb eredmények az ugyanazon vércsoportba tartozó transplantatióknál várhatók. A vérátömlesztésnél alkal­mazott törvényszerűségek kikerülése eseteiben, tehát a nem isoplastikus transplantatiók eredménytelenek. A Clairmont-klinikáral W. G. Dencher és A. E. W. Ochsner (1924) két hasonló esetet közöl. Egyik bete­güknél azon sajátságos megfigyelést volt alkalmuk ész­lelni, hogy az isoagglutinatiós alapon megejtett ho­­moiotransplantatumok megtapadtak, ezzel szemben a kontrollképen végzett autotransplantatiós lebenykék le­lökődtek. Hazánkban Hüttl Tivadar 1926-ban oly egy és fél­évvel ezelőtt végzett isotransplantatióról számol be, ahol egy 20 éves myxoedemás betegnél hyperfunctiós strumadarab átültetését végezte. A transplantatio szem­­mel látható sikerrel járt. Mi az Orvosi Hetilap 1923. és az Archiv f. kim­. Chirurgie 1924. évfolyamában négy ízben végzett iso­­bőrlebenytransplantatiót közöltünk. Mind a négy ese­tünkben a bőrlebenykék megtapadtak, amiket próba­­excisióval vett kórbonctani vizsgálatunk igazol. 1927. 14. sz.

Next