Orvosi Hetilap, 1927. április (71. évfolyam, 14-17. szám)
1927-04-03 / 14. szám
366 ORVOSI HETILAP * vér ömleszthető át sikerrel. A vérátömlesztés eddig közölt sok ezer példája a gyakorlatban ékesszólóan bebizonyítja az isoagglutinatio fontosságát. A „megfelelő“ vér felhasználása segítséget, a „nem megfelelő“ vér transfusiója a haemolysis legsúlyosabb tüneteit vonja maga után. (Hidegrázást, collapsust, véres vizelést stb.). A vérátömlesztés tulajdonképen a vérnek, a szervezet ezen folyékony kötőszövetének homoioplastikus transplantatioja, mellyel a többi szövetek átültetését hasonló folyamatként foghatjuk fel. Ezen meggondolás jelölte meg a transplantatio biológiájában a legújabb irányt. Alaptétele ezek szerint az, hogy az átültetendő szövetrész oly individuumról veendő, akivel szemben az igénylő vérében és szövetnedveiben agglutininek, lysinek nincsenek. Ezen irány legelső kutatói közé kell számítanunk azon kísérletezőket, akik előzetes agglutinatiós vizsgálat nélkül egyszerűen „a testvér-vérrokonság“ alapján igyekeztek a homoioplastikus transplantatio részére alkalmasabb feltételeket szerezni. Az idevágó állatkísérletek közül legismertebbek Schone (1912) vizgálatai, akinek egereken, patkányokon és nyálakon bőrlebenyeket sikerült átültetni. Transplantatiói vérrokon testvérről testvérre majdnem mindenkor, szülőről fiatal állatra kevésbbé jártak eredménnyel. Nem vérrokon állatokon végzett bőrátültetések egyszer sem vezettek célhoz. Torni egereken, ugyancsak vérrokonok között végzett transplantatiónál, látott positiv eredményt. Winkler 50 ízben fekete szőrű, nem testvér egérről sárga egérre ültetett át bőrlebenyeket. Négy ízben positiv eredményt kapott. P. Carbot és, Cl. Deflaudre hasonlóan kielégítő leletekről számoltak be. N. Takahashi és R. Miata (1922) nyulakon végzett kísérletei alapján arra a conclusióra jutott, hogy kb. két hét alatt a homokólebenyek degenerálódnak, a gyógyulás pörk alatt, heg alakjában következik be. A fenti állatkísérletek — amint látjuk — igen különböző megfigyelésekről számolnak be. Nagy vonásokban mégis az állapítható meg, hogy emlős állatokon a homoioplastikus transplantatiók aránylag ritkán vezetnek célhoz, több szerző szerint csakis akkor, ha a bőr átültetése vérrokon állatok között történik. Emberen végzett eddigi hasonló transplantatiók az állatkísérleteknél látott megfigyelésekhez képest méginkább ellentétes eredményről számolnak be. Schone pl. (1912) sikerrel végzett bőrátültetést úgy fiú-, mint leánygyermekről és újszülöttről anyára. Az amerikai Davis (1911) négerről európaira és fordítva végzett transplantatiót. Megfigyelése szerint az átültetett bőrlebeny színe az alapterület jellegét veszi át. Ezen fenti szerzőkkel szemben Perthes és Enderlen (1917) még akkor sem láttal eredményt, ha közvetlenül édestestvérről vették az átültetendő bőrlebenyt. Igen érdekes Lexernek még 1911-ben tett megfigyelése, aki ezen tárgykör legnagyobb kutatója. Lexer észlelése talán első példája annak a felfogásnak, amit mi vallunk most magunkénak. Egy ízben egy lengyel betegének leamputált alszárcsonkjáról számos Thirsch-lebenyt készített és azokat ugyanabban az időben, ugyanazon technikával több más betegének hámhiányára transplantálta. Ezen alkalommal azt figyelte meg, hogy amíg a porosz-német race bőrt igénylőről az átültetett bőrlebenykék rövid időn belül lelökődtek, addig egy másik lengyel race betegén — s egyedül csakis ezen — heges gyógyulás következett be. Lexer ezen megfigyelése alapján már akkor felhívta a figyelmet, hogy a szövetigénylő és adó sejtkomplexumának jellege eltér, csak az a különbség, hogy ezen differentia egyszer nagyobb, máskor kisebb. Lexernek 1911-ben leszögezett észleletének pontosabb körvonalazottságát és mintegy folytatását látjuk azon törekvésekben, amelyek alapján a racekülönbségek okai után kutatunk. Az agglutinatio alapján meghatározható emberi racejelleg talán az, ami egy lépéssel tovább fog bennünket vinni a transplantatio útvesztőjében. Az utóbbi évek irodalma azt mutatja, hogy számos szerző közöl olyan transplantatiós sikereket, amikor a szövetadó és igénylő megfelelő vércsoportba tartoztak. Ezen újabb ismereteink óta szinte önként vetődik fel az a kérdés, hogy vájjon azon esetekben, ahol vígy az állatkísérleti, mint az embereken végzett homoioplastikus transplantatio sikereket eredményeztek, vájjon ott véletlen folytán állott-e fenn a vércsoportjelleg biochemiai egyenértékűséget? A legújabb sebészi irodalomban a következő szerzők számoltak be isoagglutinatiós alapon végzett sikeres szövetátültetésekről: Az amerikai Showan megfigyelései alapján azt találta, hogy bőrátültetésnél éppúgy, mint az átömlesztendő vér felhasználásánál a IV. csoportbeliek „universal donatorok“, az I. csoportbeliek pedig „universal recipiensek“. A megfelelő vércsoportbeli bőrtudó felhasználásakor tartós gyógyulást figyelt meg. Baldwin hasonlóan az isoplasztika alkalmazását ajánlja, szerinte is csak akkor következhetik be eredmény homoioplastikus transplantatiónál, ha a kiszemelt bőrt adó megfelelő vércsoportbeli. Hasonló eredményről számolt be Pember és Hugh. Az utóbbi szerint a homoio-szövetátültetés alapja ugyanazon törvényeken nyugszik, mint a vér átültetése. Angol részről Dyke csatlakozott megfigyelése alapján a transplantatio ezen új biológiai irányához. Az orosz Jelanski (1924) 67 homoioplastikus bőrtransplantatióról számol be. Észleletei alapján a legjobb eredmények az ugyanazon vércsoportba tartozó transplantatióknál várhatók. A vérátömlesztésnél alkalmazott törvényszerűségek kikerülése eseteiben, tehát a nem isoplastikus transplantatiók eredménytelenek. A Clairmont-klinikáral W. G. Dencher és A. E. W. Ochsner (1924) két hasonló esetet közöl. Egyik betegüknél azon sajátságos megfigyelést volt alkalmuk észlelni, hogy az isoagglutinatiós alapon megejtett homoiotransplantatumok megtapadtak, ezzel szemben a kontrollképen végzett autotransplantatiós lebenykék lelökődtek. Hazánkban Hüttl Tivadar 1926-ban oly egy és félévvel ezelőtt végzett isotransplantatióról számol be, ahol egy 20 éves myxoedemás betegnél hyperfunctiós strumadarab átültetését végezte. A transplantatio szemmel látható sikerrel járt. Mi az Orvosi Hetilap 1923. és az Archiv f. kim. Chirurgie 1924. évfolyamában négy ízben végzett isobőrlebenytransplantatiót közöltünk. Mind a négy esetünkben a bőrlebenykék megtapadtak, amiket próbaexcisióval vett kórbonctani vizsgálatunk igazol. 1927. 14. sz.