Orvosi Hetilap, 1927. június (71. évfolyam, 23-26. szám)

1927-06-05 / 23. szám

1927. 23 sz. ORVOSI HETILAP 639 fel. A tampon kivétele után a láz leszáll és a fejfájás elmúlik. Eleinte elég bőven képződik az orrban híg, tejfölszerű váladék, ez azonban nem szárad be pör­­kükbe és nem bűzös. A bő váladékképződés két hét leforgása alatt megszűnik és a nyálkahártya, valamint az orr belseje normális viszonyokat mutat. A fentebb leírt műtéti kivitel irányelveinek szem előtt tartása mellett több oly mellékkörülményre kell figyelemmel lennünk, melyek a műtét eredményességét tapasztalataink szerint jó, vagy rossz irányban be­folyásolhatják. Legfontosabb ezek közül, hogy a behe­lyezett csont elsődlegesen begyógyuljon. Ugyanis azt tapasztaltuk, hogy azon esetekben, ahol a műtétnél a nyálkahártya teljesen ép maradt és a legkisebb beszakadás nélkül sikerült azt a porcról és a csontról leválasztanunk, valamint azt a csontlemezek behelye­zése után jól oda tudtuk" fektetni a septumhoz, illetve orrfenékhez, a csont begyógyulása per primum tör­tént. Viszont azon esetekben, ahol a leválasztás csak nyálkahártyalaesióval sikerült, a sebgyógyulás per secundam folyt le. Ilyenkor, habár látszólag sikerült, a behelyezett csontokat teljesen fednünk, a nyálka­­hártyatasak annak laesióján át mégis fertőződött és ez rövidebb-hosszabb idő múlva fiszulaképződéshez, majd csontkilökődéshez vezetett. A csont teljes kilökődését némelykor olykér tudtuk megakadályozni, hogy a fis­tula járatot kikanalaztuk és a csupaszon látható csont­­lemezke proximális végét kis conchotommal eltávolí­­tottuk és az orrot több napon át lazán tamponáltuk. A műtét eredményessége azon esetekben volt feltűnően jó, amelyekben a sebgyógyulás, jobban mondva az implantált csontlemezkék begyógyulása, minden zavaró mellékkörülmény nélkül következett be. Egy másik körülmény, mely a gyógyulás érdeké­ben ugyancsak nagy fontossággal bír, hogy az orrüre­get a megfelelő mértékben szűkítsük. Tekintettel arra, hogy vannak esetek, amelyekben az orr szűkítése a septum és az orrfenék felől nem vihető keresztül oly mértékben, mint az kívánatos volna, éppen a nyálka­hártyának erősebb megfeszít­­ése miatt, ezen úgy segí­tettünk, hogy a lateralis orrfal mellé is helyezünk decalcinált csontot. Eckert-Moebius is megemlíti ennek a lehetőségét, de csak oly esetekben tartja indokolt­nak, ahol előrement műtétek után septumdefectus áll fenn és a nyálkahártya heges lenövése és zsugorodása miatt ennek leválasztása simán nem vihető keresztül. Véleményünk szerint a decalcinált spongiosus csont­nak a lateralis orrfal mellé való behelyezése nemcsak ezen esetekben szükséges, hanem minden oly esetben, ahol a septum nyálkahártyája igen vékony és így nem lehet alája annyi csontot behelyezni, mint amennyi az orrüreg megfelelő szűkítéséhez szükséges. Ily módon az orrüreg szűkítése még azon esetekben is lehetséges, ahol előzőleg a septum mellé behelyezett csontlemezkék valamilyen ok folytán kilökődtek és ezért a kívánt jó eredmény nem következett be. A decalcinált csontnak a lateralis orrfal mellé való behelyezését olyképen végezzük, hogy a Sturmann­­féle műtétnél szokásos metszéssel a crista pyriformist szabaddá tesszük, az orrfenék közepéig átvágva a nyálkahártyát és periosteumot, amelyet aztán a csont­ról óvatosan lepraeparálunk. Az így képezett tasakba annyi csontlécet helyezünk be, amennyi az orrüreg megfelelő szűkítéséhez elegendőnek látszik. A nyálka­­hártya-perioszlebenyt visszafektetjük a csonthoz úgy, hogy az teljesen befedje az implantált csontlemezeket és az orrot tamponáljuk. A tampont három nap múlva eltávolítjuk. Mindazon esetekben, ahol septum felől nem vihető keresztül az orrüreg megfelelő szűkítése, a fenti eljárást alkalmazzuk. Az Eckert-M­oebius által ajánlott decalcinált csontimplantatiót a rhinitis atrophica gyógyítása cél­jából 54 betegnél 70 esetben végeztük. Megfigyeléseink csaknem négy évi tapasztalatra vonatkoznak és az eljárást minden esetben kifejezett rhinitis atrophica kórképénél alkalmaztuk. Könnyebb áttekinthetőség szempontjából mellőzöm az egyes kortörténetek részle­tes leírását és csak arra szorítkozom, hogy az eseteket csoportosítva, az azokból leszűrt végső eredményeket levonjam. E szerint operált anyagunkat három cso­portra osztottuk be, mégpedig gyógyult, javult és vál­tozatlan esetekre. Gyógyultnak vettük azon eseteket, amelyeknél a betegek nemcsak subjective mentesek a kellemetlen tünetektől, hanem objectív vizsgálattal sem állapíthatók meg az ozoenara jellegzetes elváltozá­sok. Ily szempontokból gyógyulást az esetek 66%-ában állapítottunk meg. Javultnak vettük azon eseteket, amelyeknél a subjectív állapot sokkal jobb, mint a műtét előtt volt, nevezetesen megszűnt a fejfájás, a pörkképződés nem oly nagyfokú, mint a műtét előtt volt és az orr könnyebben kifújható, ezenkívül az orr­bűz vagy teljesen megszűnt, vagy csak néha érezhető, de nem oly mértékben, mint azelőtt. Ezen betegeknél az implantált csontok részben kilökődtek. Ilynemű javulást az esetek 20%-ában constatáltunk. A harmadik csoportba tartozó betegeknél a subjectív kellemetlensé­gek továbbra is fennállanak, az objectív lelet is válto­zatlan. Ez az esetek 14%-ában volt így. Műtéti ered­ményeink elbírálásánál nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a műtéteket a kivitel technikájában még kevésbbé jártas klinikai gyakornokok is végezték, így tehát ezen körülmény feltétlenül károsan befolyásolta a műtéti eredmény teljes sikerét. Eredményeinket összegezve, a következő tapasz­talatokat vonhatjuk le: 1. A decalcinált spongiosus csontnak az orr nyálkahártyája alá való implantátója által a rhinitis atrophica az esetek nagy százalékában meggyógyítható. 2. A gyógyulás akkor tökéletes, ha a behelyezett csontlemezkék nem lökődnek ki. 3. A rhinitis atrophica három legfőbb tünete t. i. a. pörkbeszáradás, bűz, fejfájás még azon esetekben is lényegesen javul, ahol a behelyezett csont egy része kilökődik és így az orrüreg a műtét után is elég tág marad. Megfigyeléseink szerint valószínű, hogy a gyó­gyulás, illetve javulás nem egyedül az orrjáratok szűkítése által jön létre, hanem fel kell vennünk annak a lehetőségét, hogy a behelyezett csont mechanikus ingert gyakorol az orrüreg nyálkahártyájának miri­gyeire és azokat élénkebb secretiora ösztönzi, ami által a nyálkahártya sikamlóssá válik s az orrváladék nem szárad be pörköltké. Ezzel lehet megmagyarázni a javu­lást azon esetekben, ahol az implantált csont részben kilökődött. Tapasztalataink alapján a rhinitis atrophica therapiájában a kilúgozott szivacsos csontnak a nyálka­hártya alá való implantatió­ja értékes haladást jelent, mert amíg az ozoena aetiológiája nincsen felderítve, addig causalis th­erapiával sem rendelkezhetünk és meg kell elégednünk azzal, hogy betegeinket lehetőleg kis beavatkozással, minél rövidebb idő alatt és veszély nélkül megszabadítsuk a gyötrő tünetektől. Irodalom: Eckert-M oebius: Zeitsch. f. Hals-Nasen und Ohrenheilk. 1923. — Eckert-M oebius: Zeitsch. f. Hals-Nasen und Ohrenheilk. 192(5. II. — V. Hinsberg: Monatschr. f. Ohrenheilk. u. Lar. Rhin. 1921. (Festschr.)

Next