Orvosi Hetilap, 1936. július (80. évfolyam, 27-30. szám)

1936-07-19 / 29. szám

678 ORVOSI HETILAP A gyomorlues röntgendiagnostikájára vonatkozó ész­leléseinket a következőkben foglalhatjuk össze: a lueses gyomorhurutoknak és az egyszerű fekélyeknek jellemző röntgentünetük nincsen. A gummás beszűrődés és diffus fibrosus hyperplasia, továbbá az ezekből az elváltozások­ból, valamint a fekélyből származó hegesedések, ame­lyek végső állapota a zsugorodott gyomor, olyan röntgen­tünetekkel járnak, amelyek, ha nem is kétségtelen dia­­gnosist, mégis igen értékes útmutatást adnak a beteg­ség felismerésében. A röntgen­tün­etek igen értékes kiegé­szítői a beteg fiatalabb kora és hogy a senyvedés nincsen arányban a talált elváltozások súlyosságával. A medikothorax, új pneumothorax-kezelés. Irta: Müller Vilmos dr., kir. tanácsos, a „Magdolna Főhercegnő Poliklinika” tüdőosztályának rendelő főorvosa. Az első közlés óta, mikor is az általam inaugurált új­szerű mesterséges­ pneumothorax-kezelési eljárást, a me­­dikothorax-ot ismertettem, a külföldi szakkörök szokatlan gyorsasággal illesztették be azt a tüdőtuberculosis gyó­gyító arzenáljába. Hogy csak néhány ismertebb nevet említsek: Aschoff tanár, Freiburg,­­Bacmeister tanár, St. Blasien, Hayek tanár, Insbruck, Alexander tanár, Svájc, Sforza tanár, Róma, báró Campani tanár, Modena, a Tü­­bingiai egyetem tüdőbeteg-klinikája, igen sok német, len­gyel és svájci tüdőbeteg-szakorvos Ítélték új gyógyító el­járásomat arra érdemesnek, hogy e tárgyban velem érint­kezést keressenek és az eddigi pneumothorax-kezelés he­lyébe az én methodusomat vezessék be. — Sőt tengeren túlról, a New-Yorki legnagyobb tüdőbeteg-kórháznak, a Bellevue Hospital-nak igazgató-főorvosa, MD. Alexander James Miller („Bellevue Hospital, Tuberculosis Service”, 26. The Street and First Avenue) is érdeklődött a medi­­kothorax-kezelés iránt. Szerénytelenség volna ezt a sok és igen megtisztelő helyről megnyilvánuló figyelmet egyesegyedül a medi­kothorax számlájára írnom. Inkább annak a lelkiismere­tes törekvésnek kell betudnom, amely bennünket, tüdő­­gyógyászokat, a tüdőtuberculosis-kezelés mai legeredmé­nyesebb methódusának, a mesterséges­ pneumothorax-nak teljes tökéletesítésére sarkall. Eddigi pneumothorax-keze­­léseink leggyakoribb complicatiója, az esetek 80%-ában a töltések után fellépő izzadmány volt. A legteljesebb se­bészi asepsis mellett végzett mesterséges pneumothorax­­beavatkozások se tudták ezalól a beteget mentesíteni. Az így keletkező izzadmányok — szerencsére — a legtöbb esetben súlyosabb utókövetkezmények nélkül szoktak le­zajlani. Inkább serosusak, mint purulensek és csak nagy ritkán tettek szükségessé komolyabb sebészeti beavatko­zást: bordaresectiot. Legtöbbször maga a pneumothorax - ot adó belgyógyász pungálta azt meg és kellő kautélák mellett sikerült is azt levezetni és a beteget egy általános sepsis veszélyétől megmenteni. De az izzadmányok bekö­vetkezését, mint majdnem elkerülhetetlen valószínűséget, bele kellett kalkulálnunk eddigi pneumothorax-kezelése­­ink complicatiói közé. Az aztán már egyedül a beteg szer­vezet dispositiójától fügött, hogy az izzadmány mit je­lentett a tbc.-bacillusokkal telítettt organismusban! Na­gyon jól tudjuk, hogy gyakran milyen „látszólag” jelen­téktelen traumák képesek egy latens tuberculosist virulens­sé változtani. A mesterséges légmellkezelés kapcsán fellépő izzadmány, — maga mint olyan — lehet veszélytelen és ha serosus, akkor tényleg nem is rejt komolyabb veszélyt a consecutive bekövetkező infectio szempontjából, de nem lehet elvitatni, hogy a különben is rosszul szellőzött tu­­berculoticus tüdő, amit egy nagy izzadmánytömeg ölel körül, a tbc.-bacillusok számára milyen kitűnő táptalajt képez. Ha egy új gyógyeljárás bevezetője saját tapasztala­taira hivatkozik, akkor még saját magának is kell bizo­­nyos jóakaratú hibaforrással számolnia. A kutató csak a mások vizsgálatain keresztül kontrollálhatja a maga ész­leleteinek minden kételyt kizáró igazságát. Épen e so­rok közlésekor értesít egyik kartársam, aki methódusom első bevezetői közé tartozik, a budakeszi tüdőbeteg-gyógy­intézet igazgató-főorvosa, dr. Gosztonyi Vilmos, hogy 150 Medikothorax-szal kezelt és sok igen súlyos tbc-s betege közül csak egyetlenegy esetben lépett fel izzadmány, de ez is olyan beteg volt, akinek már régebben exsudativ pleu­­ritise volt. Nem akarok az ő részletes közlésének, amely körülbelül két-három hét múlva fog megjelenni, elébevág­ni, de ez az egy helyről származó közlés mindennél be­szédesebben igazolja azt az eredeti felvételemet, hogy a medikothorax-kezeléssel az esetek 100%-kában elkerül­hetjük az eddigi pneumothorax-kezelés sokszor igen kel­lemetlen, hogy ne mondjam, életveszélyes complicatióját, az izzadmány képződését. Hat hónapja múlt, hogy a medikothorax-ról az első magyar, német, és olasz nyelvű közlésem megjelent. Fél­év nagy idő. Sok, nagyon kiváló helyről érkezett hozzá­szólás után ma már abban a helyzetben vagyok, hogy beszámolhatok úgy magának a készüléknek gyakorlatibb kiviteléről, mint különösen arról a változtatásról, amit a medikothorax-kezelésben első ízben alkalmazott gyógy­szerkeveréken, főképen külföldi neves ösztönzésre vé­geztem. A medikothorax-kezelésnek ugyanis az az alapgon­dolata, hogy a pleuraürbe a tiszta, atmosphaerikus külső­levegő helyett, desinficiáló­ gyógyszerkeverék elködösíté­­sével telített levegőt visz be. Ezen van tehát a hangsúly: a tuberculoticus tüdő desinfectiója! És­pedig desinfectio a legközvetlenebb úton: pára, köd segítségével, amit a pneumothorax által mechanice előidézett compressióval viszek be és amellyel nemcsak comprimálom, hanem át is itatom, hogy érthetőbben fejezzem ki magamat: átöb­lítem a tüdőt, mint ahogy egy beteg vesét, hólyagot, vagy gyomrot vagy méhet megfelelő desinficiens­ oldatokkal át­öblítek, kimosok. Ezek a desinficiáló gyógyszerek aztán a pleurán keresztül resorbeálódva, a tüdő gázcseréjében épen úgy keringenek, mint maga a tiszta levegő. Ez a desinficiáló köd, az én gyógyeljárásom alfája és óme­gája; ezzel véltem elérni a sterilizálást a tuberculotikus környezetben és hogy ebben a feltevésemben nem csalat­koztam, azt nem kisebb kapacitás, mint Aschoff, frei­­burgi egyetemi tanár, a következő, hozzám intézett so­raiban erősíti meg: Eltörlése után azt kell felvennünk, hogy készüléke segítségével a pleurának egy sokkal mesz­­szebbmenő sterilisatiója következik be, mint ahogy az eddig lehetséges volt. Az izzadmány elmaradása valóban nagyon örvendetes.” Ezen akadémikus megállapítások után, most már csak kettőre kellett törekednem: 1. Olyan absolut desinficiens gyógyszerkeveréket összeállítanom, amely a lehető legnagyobb fokú desinfec­­tióra képes. Baktericid legyen, de ne legyen organicid! 2. Olyan legyen medikothorax-készülékem, amellyel milligrammra le tudjam mérni, hogy egy tüdőtöltés alatt mennyi gyógyszert viszek be a szervezetbe, illetőleg mennyi az elködösítésre kerülő maximális gyógyszer­­mennyiség, amelynek definficiáló hatására számítani lehet. 1936. 29. sz.

Next