Orvosi Hetilap, 1940. június (84. évfolyam, 22-26. szám)

1940-06-01 / 22. szám - EREDETI KÖZLEMÉNYEK - Benedek László: Sajátszerű heredodegenerativ idioplasticus combinatio

282 emelni, hogy mintegy 60 év előtt már a földműves­laikusok körében főtt máj­etetéssel és máj kivonatos szemborogatásokkal sikereket értek el, így az apai nagy­apának hemeralopiája is állítólag e kezeléstől meg­gyógyult. Legújabban ugyanis Karsten—Takahasi máj­­bántalomra vonatkozó kutatási eredményei után béka­májból előállítót vitaminnal kísérletezett sikeresen. A probandusoknak családjában a hemeralopiával kezdődő retinitis pigmentosa, a nagyothallás, az imbecillitás és a vöröshat­úság az eddigi kutatásaink szerint egy filial generatiónak 3 tagján és az apai nagyapái homochrom­a mellett jelentkezett. Természetes, hogy a Bardet—Riedl­­féle ú. n. cerebralis adipositással szemben a fent leírt esetekben hasonlókat differentiálni szükséges annyival is inkább, mert utóbbi is (recessive) öröklődik. Az utób­bit a retinitis pigmentosa, értelmi defectivitás, a fiatal években fejlődés szintén jellemezheti, de eseteinket e formával szemben éppen az adipositásnak, a súlyos dys­­plasiának, koponya anomáliáknak és a genitalis­ atrophiá­­nak hiánya élesen megkülönbözteti. A tiszta hemeralopia leggyakrabban, Waardenburg családkutatásai szerint, dominánsan, egy kisebb rész recessive öröklődik. A myo­piával combinált forma recessiv-nemhez kötött öröklési módot mutat. A retinitis pigmentosát már Donders hereditaer bántalomnak ismerte; idevonatkozólag Bell az irodalomból 366 családfát állított össze. Vérrokonság gyakori. A nők és férfiak osztózása a bántalomban közel egyforma volt. A bántalom nagyobbrészt recessive, egy jelentéktelen töredékrész nemhez kötötten­ recessive öröklődik. A férfi nem osztózása Leber szerint 73°/o, Scheurlen a probandusok testvérségeiben 23,25 ± 2.4°/o beteget talált. A retinának pigmentelfajulása a pálcikák rétegéből veszi kezdetét, a fajlagos parenchyma­ elemei­­nek degeneratív sorvadásával, az ereknek hyalinisatió­­jával járó bántalom, amelynek jellemző klinikai képé­ben a centrális látásszélesség hosszú időn át megtartott­­sága mellett a concentrikus látótérbeszűkülés, gyűrű­­scotoma és a hemeralopia játszanak fontos szerepet. A diagnosist biztosítja a szemfenéken látható és csont­sejtekhez hasonló pigmentfoltoknak jelenléte, bár ki­­vételesebb formák (egyazon családnak tagjai között is) lehetségesek, amely pigmentelváltozás nélkül, mint re­tinitis punctata albescens esetei ismeretesek; (l. a pig­mentnélküli tapeto-retinalis degeneratiót is). A Corti-féle szervnek és a n. cochlearis hiányos fejlődéséből származó hereditaer nagyothallás Albrecht, Nager és mások kutatásai szerint többnyire monohybrid domináns módon rendelezik. A recessive öröklődő örök­­léses süketnémaságban O. Mayer a labyrinthban rész­ben abnormalis csíra-előképzetet, részben dyskrinosis ál­tal feltételezett elváltozásokat talált. Ewald a központi hallási és beszéd „centrumokban” talált elfajulásokat, Alexander hibás fejlődés mellett, dysthyreosist is fel­tételez — az örökléses nagyothallásban. Az ú. n. congenitalis juvenilis belső fülnagyothallás­­nak különböző fokozatai lehetnek; az is lehetséges, hogy az emberi beszéd felfogására szükséges b1—g2 hangközt jól percipiálja, míg feljebb és lejjebb a Bezold-féle hangskálában szélesebb vagy keskenyebb hangdefectu­­sok találhatók fel. A gyógypaedagógiának megteremtője hard a szó és vocalitás differentiálása szerint 5 még ma is használt fokozatot külöbnöztet meg. Az imbecilitásnak öröklékenysége az Inke-, Zero-, Markus-, stb. családok után nem szorul különösebb bi­zonyításra. Reubner szerint egy gyengeelméjű házastárs esetén 300 családból származó 2013 gyermek között 22°/6 lett imbecillis. Az utódokra nézve az öröklési prognosis tetemesen romlik az „assortative mating” gyakori elő­fordulása, vagyis a társválasztásban a saját értelmi standard előnybe részesítése által. Davenport és Daniel­­sen szerint az imbecillis egyénnek normális házastárssal kötöt házasságából az első generatióban az utódok 50°/o-ban osztoznak szüleik tulajdonságaiban; ez kizárja az egyszerű domináns öröklési typust. Két imbecillis egyénnek házasságából pedig a gyermekeknek csak­­ része lesz gyengeelméjű; ez utóbbi nem felel meg az egyszerű (RRXRR) recessiv öröklésmenetnek. F. Lenz súlyosabb esetben­ a recessiv, könnyebb esetben a domi­náns modust szeretné felvenni. Ugyanő az értelmi ké­pességeknek „polymer” feltételezettségét hangoztatja. Rudin számol az oligophreniák öröklésében a genotypu­­sok különbözőféleségeivel. Az emberi hajszínnek örök­lésmenetére nézve E. Ficher irodalmi adatgyűjtésére utalok. Mai ismereteink szerint a hajszín öröklési irá­nyítottságát valószínűleg multiplex allelia (számos fi­nomfokozatú homozygota öröklés-determinánssal) hatá­rozza meg épúgy, mint a vércsoportokhoz tartozást. A vörös szín — diffus pigmenttel — oly öröklési fac­­torral bír, amely más színek tényezőivel szemben domináns. Összefoglalás: Többfajta — örökletes irányítottság által feltételezett — betegség familiáris előfordulásának leírása: 3 fiútestvér hemeralopiával kezdődő retinitis pigmentosában, örökletes nagyothallásban, oligophreniá­­ban szenvedett, hajszínük törvényszerűen vörös volt; hemeralopiája volt az apai nagyapának is. Mindez nem mint az idioplasmában a versengő tényezők által létre­hozott interferentia termék értelmezendő, hanem mint kóros részconstitutio egymás mellett fejlődik, azonban lehetséges, hogy a képviselő gének a „genotypiás együt­tes” értelmében a phaenotypiás megnyilvánulásban pro­­tectiv, sőt esetleg heterostatikusan —, mint nem allelo­morph gének — függő viszonyban vannak egymással. 1. ábra. Az idősebb testvér (J. J.) látótere: igen erős con­­centrikus beszűkülés, vörösszínlátás (pontozott vonal) csak a centrális látás területén 2. ábra. A fiatalabb testvér (J. M.) látótere: kifejezett con­centrikus beszűkülés, vörösszínlátás (pontozva) csak a cen­trális látás területében. ORVOSI HETILAP 1940. 22. szám.

Next