Orvosi Hetilap, 1966. április (107. évfolyam, 14-17. szám)

1966-04-10 / 15. szám - Barta Imre: Adatok a Werlhof-kór pathogenesiséhez és therápiájához

­ ORVOSI HETILAP AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA Alapította: MARKUSOVSZKY LAJOS 18­57-ben Szerkesztő bizottság: ALFÖLDY ZOLTÁN DR. * DARABOS PÁL DR. * FISCHER ANTAL DR. * HIRSCHLER IMRE DR. LENÁRT GYÖRGY D­R. * SÓS JÓZSEF D­R. * SZÁNTÓ GYÖRGY D­R. Felelős szerkesztő: TRENCSÉNI TIBOR DR.­­ Szerkesztő: BRAUN PÁL DR. Munkatársak: PAPP MIKLÓS DR.*FORRAI JENŐ DR. 107. ÉVFOLYAM 15. SZÁM, 1966. ÁPRILIS 10.. Pécsi Orvostudományi Egyetem, I. Belklinika (igazgató: Barta Imre dr.) Adatok a Werlhof-kór pathogen­esiséhez és therápiájához* Barta Imre dr. A Werlhof-kór immunogenetikus conceptiója Evans és Duane-tól származik, akiknek a betegek vérében thrombocytaagglutináló faktort sikerült kimutatni. Később Aas, Stefanini és Chattersea, majd Hirsch és Gardner a transfundált normális vérlemezkék élettartamának megrövidülését írták le, amely humorális hatás következménye és a thrombocytopeniáért felelős. További bizonyítéko­kat Harrington és mtsai szolgáltattak, akik a beteg sórumának egészséges egyénbe történt infundálása után a thrombocyták extrém mértékű megfogyását észlelték. Állatkísérletben ezt más szerzők is, első­sorban Miescher és mtsai igazolták, nyúlban a be­teg serumának hatására thrombopenia keletkezik. A meggyőző bizonyítékok után még ma is neves haematológusok a Werlhof-kórt és az autoimmun­­thrombocytopeniát elkülönítik egymástól, holott nemcsak a klinikai tünetek és a lefolyás hasonló, hanem az autoantitestek direkt és indirekt kimuta­tásával igazolható, hogy a pathogenesis azonos. A vérlemezkék fokozott pusztulásának megál­lapítására többféle út áll rendelkezésünkre: min­denekelőtt a thrombocyta autoantitestek direkt ki­mutatása: ma már az immunserológiai módszerek­nek egész sora ismeretes. Ezek közül legelterjedtebb az agglutinatio: a beteg inaktivált serumát throm­­bocytasuspensióhoz adjuk és az agglutinatiót mik­roszkóp alatt vizsgáljuk. Ezzel az eljárással azon­ban csak a komplett antitestek mutathatók ki, hol­ott a megbetegedést gyakran inkomplet autoanti­testek okozzák. Ezért megbízhatóbb eljárás a thrombocyta Coombs-teszt, az antiglobulin-con­­sumptió és a komplement fixáló eljárás, a passzív haemagglutinatiós módszer kevésbé terjedt el. Vé­gül fluorescens technikával nemcsak az autoanti­testek, hanem azok kötődése a megakaryocytákhoz is kimutatható. Az állat­ teszt korszerű haematológiai felszere­lést nem igényel. Mischer írta le, egyszerű eljárás, minden intézetben elvégezhető. Miután nem eléggé ismeretes, helyesnek tartom ismertetni. A vizsgálathoz 2 nyulat használunk. Vérlemezbe­­számolás után A állatnak a beteg serumából 1,5 ml/kg/ testsúly mennyiséget i.v. inficiálunk. B állat egészsé­ges egyén serumából ugyanannyit kap, majd 2, 5, 24 és 48 óra múlva ismét megszámoljuk a thrombocytá­­kat. 48 óra után a kísérletet azonos módon megismé­teljük, azonban az A állatnak normális, a B állatnak beteg serumot adunk. A kísérlet akkor pozitív, hogyha a beteg serum hatására mindkét állatban még 24 óra múlva is a thrombocytaszám a kiindulási érték 40%-a alatt marad. A normális savó hasonló effektust nem vált ki. A thrombocytaszám csökkenése többnyire 5 óra múlva éri el a maximumot 70—85%. Végül indirekt, de megbízható eljárásnak bi­zonyult a vérlemezkék élettartamának meghatáro­zása radioaktív izotóppal. Immunserológiai módszerekkel csak az esetek­nek 50—60 százalékában sikerül thrombocyta anti­­testeket kimutatni, amelynek egyik oka, hogy az inkomplet antianyagok megállapítása technikailag nehéz. Ezért van nagy jelentősége a thrombocyta élettartam meghatározásának. Klinikánkon Burger egyike volt az első kutatóknak, akik emberen a vérlemezkék élettartamának meghatározásával fog­lalkozott. A különböző izotóp eljárások közül kli­nikai célra legjobban Aas és Gardner módszere Ángyán János dr. egyet, tanárnak 80. születésnap­jára a tanítvány szeretetével és tiszteletével ajánlja a szerző.

Next