Orvosi Hetilap, 1976. március (117. évfolyam, 10-13. szám)
1976-03-28 / 13. szám - EREDETI KÖZLEMÉNYEK - Bódis Lóránt - Gaszner Péter - Radnai Béla: Nagy dózisú (50.0-600.0 mg) intravénásan adott atropin hatása a szívműködésre
2. ábra. Nagy dózisú (50,0-600,0 mg) atropin hatása a bal kamrai ejectiós időre (BEI) és a PEP/BEI hányadosra. (Részletesen lásd a szövegrészben!) harmadik dózis után kivétel nélkül mérséklődtek vagy teljesen megszűntek. A 24 órás controli vizsgálat alatt készített EKG-n mind a 8 esetben a kiindulásival azonos görbét kaptunk. A teljes vizsgálati időszak alatt egyetlen esetben sem észleltünk pitvari vagy kamrai eredetű rhythmus-zavart, extrasystolia formájában sem. A standard II. elvezetés görbéje alapján ingerületvezetési zavart nem tudtunk megállapítani. Megbeszélés Az atropin szívműködésre gyakorolt hatását sokan, sokféle módszerrel vizsgálták (12, 13, 14, 17). Weissler (15), majd Berry (16) intravénásan adott atropin percvolument növelő hatásáról számolt be. Mások ezt nem tapasztalták (12), vagy csak rövid ideig tartó, a tachycardiához csatlakozó, átmeneti jelenségnek tartották a percvolumen növekedését (17). Kosowsky és mtsai (18) pitvari pacemakerrel, majd 2 mg atropin iv. adásával elért azonos frequentia-tartományban végeztek haemodynamikai méréseket. Megállapították, hogy a létrejött nyomási-áramlási változások frequentindependensek, mivel a kiváltó tényezőtől függetlenül, kizárólag a szívműködés szaporaságára jellemző mértékben és tartammal jelentkeztek. Tehát kis dózisok esetében az atropinnak nincs közvetlen myocardialis hatása, míg közvetett hatása a tachycardiához társuló adaptációs jellegű haemodynamikai változásokban jelentkezik. Saját vizsgálati adatainkat függetlennek tekintjük a frequentia-növekedés és a vegetatív idegrendszer tónus-változásának „zavaró” hatásától — két körülmény alapján: 1. A beteganyagra jellemző kezdeti tachycardia elég kifejezett ahhoz, hogy annak további mérsékelt változásai ne okozhassanak lényeges haemodynamikai változásokat. 2. A teljes receptortelítéshez már az első dózis elegendő (20), tehát a további, nagyobb dózisokra bekövetkező válaszok már complet parasympathicus blokád alatt jöttek létre. A legkisebb, tehát a hagyományoshoz közeli dózisú (5,0—10,0 mg) atropin még nem okozott significáns emelkedést a PEP/BEI hányadosban, a BEI rövidülése is várható változás a tachycardia után. Ebben még közvetett, frequentia-hatást gyaníthatunk, de a PEP megnyúlása már frequentianövekedés ellenében jelentkezett. A nagyobb (10,0 —100,0 és 100,0—600,0 mg-os) atropin dózisokra bekövetkező értéknövekedések mind a PEP, mind a PEP/BEI index esetében dosisdependens jellegűek és nem frequentia-függők. Az 1. és 2. ábrát egybevetve az is kiderül, hogy a PEP/BEI index viselkedése főleg a PEP megnyúlásából következik. Ismert, hogy mind a praeejectiós periódus, mind a bal kamrai ejectiós idő a szívműködés szaporodásakor rövidül, tehát ezen élettani frequentia-hatástól csak korrigált értékek mentesek, amelyek kiszámíthatók, ha a szívműködés szaporasága a percenkénti 120-at nem haladja meg (21). Mechanographiás mutatóink értékelésében az utóbbiak miatt nem alkalmazhattuk a Weissler-féle correctiót, de a frequentia viszonylagos állandósága lehetővé teszi, hogy mind a PEP, mind a PEP/BEI értékeinek növekedését az atropin közvetlen, toxicus hatásának tulajdonítsuk. Feltűnő a systemás vérnyomás állandósága a vizsgálati időszak alatt. Rhythmus-zavar sem jelentkezett, ami a legmeglepőbb különbség a hagyományos dózisok irodalmi adataihoz képest. Kétségtelen, hogy betegeink ép szívűek, többségükben fiatalok, míg az atropin arrhythmogen hatását főleg kóros szíven észlelték (6). Keringési elégtelenség klinikai jeleit a 24 órás ellenőrző vizsgálat alkalmával sem tapasztaltuk. Az atropin extrém dózisainak toxicológiai és psychiatriai alkalmazását ép szívű egyének esetében nem tarthatjuk ellenjavallottnak, de rhythmus-zavar lehetőségekor általános cardiodepresszív hatással is számolnunk kell. összefoglalás. Nagy dózisú (50,0—600,0 mg) intravénásan adott atropin szívműködésre gyakorolt hatását vizsgálták 16 betegen. Nem találtak lényeges változást a vérnyomás értékeiben. Nem észleltek rhythmus-zavart, vezetési zavart vagy keringési elégtelenségre utaló klinikai jeleket. A vértelen módszerrel végzett vizsgálati adatok közül a praeejectiós idő megnyúlását és a praeejectiós idő/bal kamrai ejectiós idő hányadosának növekedését a nagy dózisú atropin cardiotoxicus hatásának tartják. IRODALOM: 1. Frey, R. és mtsai: Lehrbuch der Anaesthesiologie und Wiederbelebung. Springer Verlag, 1971. p. 860. — 2. Friedberg, C. K.: Diseases of the heart. W. В. Saunders Co., London, 1969. p. 814. — 3. Yu, P. N., Goodwin, J. F.: Progress in cardiology. Lea et Febiger, Philadelphia, 1973. p. .175. — 4. Adgey, A. A. és mtsai: Lancet. 1968, 2, 1097. — 5. Webb, S. W. és mtsai: Brit. Med. J. 1972, 3, 89. — 6. Epstein, S. E. és mtsai: Ann. Intern. Med. 1973, 78, 918. — 7. Gulyás Lajos és mtsai: Orv. Hetil. 1972, 113, 810. — 8. Forrer, G. R.: Amer. J. Psychiat. 1951, 108, 107. — 9. Zsadányi О.: Ideggy. Szemle. 1972, 25, 312. — 10. Gaszner P.: Ideggy. Szemle. 1974, 27, 172. — 11. Weissler, A. M. és mtsai: Circulation. 1968, 37, 149. — 12. Gorlin, R.: Amer. J. Med. 1958, 25, 37. — 13. Frei, F. és mtsai: Europ. J. din. Pharmacol. 1974, 7, 1. — 14. Lönnerholm, G., Widerlöv, E.: Europ. J. Pharmacol. 1975, 8, 233. — 15. Weissler, A. M. és mtsai: J. Clin. Invest. 1957, 36, 1656. — 16. Berry, J. N. és mtsai: Amer. Heart J. 1959, 58, 204. — 17. Andersen, T. W., Gravenstein, J. S.: Anesthesiology. 1969, 30, 637. — 18. Kosowsky, B. D. és mtsai: Amer. Heart J. 1966, 72, 594. — 19. Braunwald, E.: New Engl. J. Med. 1974, 290, 1124. — 20. Mózsik Gyula és mtsai: Orv. Hetil. 1974, 115, 2049. — 21. Hardarson és mtsai: Amer. J. Med. Sci. 1973, 266, 371.