Orvosi Hetilap, 1977. január (118. évfolyam, 1-5. szám)
1977-01-23 / 4. szám - HORUS - Kapronczay Károly: Benedict Henrik
sága mellett elsősorban a piktúrának hódolt. A budapesti Orvos-szövetség 1902-ben a városligeti Műcsarnok összes helyiségeiben kiállítást rendezett, amelynek bevételét a bizottság a nemes hivatásuknak áldozatul esett orvosoknak és különösen a mindenkitől elhagyatott özvegyeinek és árváinak a javára fordította. A kiállítás rendezésével a végrehajtó bizottság elnökét, id. Elischer Gyulát bízták meg. A tárlat érdekessége, hogy Korányi Frigyestől, Kétly Károlyig, Ónodi Adolftól Portik Ottóig milyen lelkes műpártolók voltak a századforduló nagy magyar orvosai. Id. Elischer kedvenc festője Mészöly Géza volt, az ifj. Elischeré, aki ekkor még Portik munkatársa volt, Pettenkoffen Ágost — főleg az 1849-es képei miatt. Az a csodálatos, hogy egy nagy osztály vezetése mellett és betegeskedve hogyan jutott mindenre ideje? Közben 1907-ben remek kis könyvet írt Az anyaság higiéniája címmel. Különösen érdekes benne a terhes nők munkahelyi védelme. Megengedhetetlennek tartja gravidák dohánygyárban, ólommal vagy higannyal való dolgoztatását. A könyv fele a bábák teendőivel foglalkozik, annak kioktatására, hogy a szülő nő a fájásokat jól feldolgozza, és a mindenekfölötti tisztaságra. Írt a halottégetés higiénikus voltáról is. Id. Elischer Gyula (1898 óta rendkívüli tanár) 1908-ban a Vöröskereszt körül szerzett érdemeiért vaskoronarendet, 1909 nyarán a Semmelweis-emlékbizottságban kifejtett ténykedéséért a Beránféle ezüstplakettet nyerte el. Nagy elismerés, ha arra gondolunk, hogy rajta kívül Duka Tivadar, Alfred Hegar, Tauffer Vilmos, Györy Tibor, Temesváry Rezső és Dirner Gusztáv kapták meg ezt a fokozatot. Az emlékkönyvet augusztusban még kézhez kapta, de alig átvehető erőfeszítéssel. Egyre súlyosbodó vesebaja 1909. szeptember 28-án vetett véget gazdag életének. Erősen hozzájárult az Elischerek hírnevének öregbítéséhez, az államra (a Goethe-gyűjteménynyel) és a medicinára (a fiában) felbecsülhetetlen értékű örökséget hagyott, illő rá utalnunk születésének 130. évfordulóján. Szállási Árpád Benedict Henrik Ötven esztendővel ezelőtt — 1926. december 26-án — hunyt el Benedict Henrik, Korányi Frigyes egyik tehetséges tanítványa és századunk magyar belorvoslásának kiváló egyénisége. 1871. szeptember 6-án született Bécsben, ahol középiskoláit is végezte, majd a budapesti Tudományegyetem orvosi karára iratkozott be. Itt szerezte orvosdoktori oklevelét 1894-ben és élettani érdeklődésének megfelelően Klug intézetének aszszisztense lett. Két esztendő múlva Freiburgba távozott Baumann intézetébe, hogy biológiai ismereteit elmélyítse. Csak 1962-ben tért vissza Budapestre, de már Korányi Frigyes klinikájára. Közel tíz esztendőt töltött Korányi Frigyes mellett, ahol az élettani érdeklődését mindinkább a belorvoslás váltotta fel. 1908-ban már magántanári képesítést szerzett az alkati betegségek kor és gyógytana tárgyköréből, amelyből 1918-ban rendkívüli tanári címet is elnyert. Közel tíz esztendőt töltött Korányi Frigyes mellett, amikor Stiller Bertalan nyugalomba vonulása után 1912-ben átvette annak Zsidókórházi osztályát, egy esztendő múlva már a kórház élére állították. Itt, a mai Szabolcs utcai Orvostovábbképző Intézet elődjében mutatkozott meg Benedict kiváló szervezőképessége, hiszen az átlagos színvonalnak megfelelő osztályát egy esztendő alatt a klinikával vetélkedő szintre emelte, nemcsak a felszerelés, hanem a szakmai személyzet tekintetében is. Benedict működésének időszakában a belorvoslás jelentős változáson ment keresztül: rendkívüli szerepet kapott a fizikai diagnosztika mellett a laboratóriumi és a röntgenvizsgálat. Ennek megfelelően a belgyógyászati osztályok mellé laboratóriumot és röntgent szerveztek, amely törekvést Benedict is követett. Még 1913-ban kezdte el a kórház központi laboratóriumának és röntgenrészlegének kialakítását, amit az első világháború ugyan lassított, de 1916-ra mégis megvalósította. A világháború évei alatt szervezeti felépítésében is átalakította az irányítása alatt állt kórházat. A kórbonctani osztályt egyetemi intézeti rangra emeltette, az egykori Bródy-gyermekkórházat a kórházhoz csatoltatta, új részlegként ideg-, gyermek-, nő- és gégegyógyászati osztályt szervezett, kiépítette a kórház központi járóbeteg-rendelő intézetét, valamint a tbc-ellenőrző állomást. A nagy szervezeti átalakulás nyugodt körülmények között zajlott le, amelyhez nagy segítséget nyújtott Benedict következetes és nyugodt természete. Részrehajlással nem vádolhatták, hiszen a kórház minden régi és új részlegének bizosította a megfelelő feltételeket. A nagy szervező munka mellett igyekezett megvalósítani régebbi eszméjét, az orvostovábbképzést. Már a világháború évei alatt több nyári továbbképző tanfolyamot szervezett, majd ezt bővítette a harcterekről visszatért orvosok és orvostanhallgatók számára rendezett kurzusokkal. Ennek céljaira alapította meg 1922-ben a Stillerkönyvtárat. Orvosi tevékenysége szinte felölelte a belgyógyászat minden területét. Tanulmányainak száma meghaladta a félszázat, amelyek főleg az anyagcsere patológiájával, az idegrendszer és a szív kórtanával foglalkoztak, de számos tanulmányt írt a gümős reumatizmusról, a metatuberkulózis kórállapotáról (lásd az Orv. Hetil. 1968. évf. 2697. oldalán Jármai Árpád dr. és Benedict János dr. közleményét), a rákos megbetegedések diagnosztikájáról. Munkáinak gyűjteményes kiadása csak halála után jelent meg 1928-ban. Rendkívül kritikus szellemű orvos volt, ami nem jelentette azt, hogy ne vette volna át kora új diagnosztikai és terápiás eljárásait. Szerénysége és nagy tudása, rendkívüli oktatóképessége valóban iskolateremtő egyéniséggé tette. Korai halála nagy veszteség volt a magyar belorvoslás számára. Kapronczay Károly dr.