Orvosi Hetilap, 1977. március (118. évfolyam, 10-13. szám)
1977-03-20 / 12. szám - HORUS - Szállási Árpád: Temesváry Rezső
a népszerűség adta az ösztönzést egy fiatal orvosnak, hogy a vízkúra hatását fiziológiai kísérletekben vizsgálja. Wilhelm Winternitz (1834—1917), J. Oppolzer tanítványa, főnöke buzdítására kezdett a témával foglalkozni. Oppolzer (1808—1871) ugyanis a bécsi kórbonctan-centrikus szemlélettel ellentétben az orvostudomány elsődleges feladatának a gyógyítást látta. Winternitz 1865-ben habilitált a következő munkával: „Zur rationellen Begründung einiger hydrotherapeutischer Prozecturen”. Ugyanebben az évben Bécs mellett hidroterápiás intézetet nyitott, amely óriási erkölcsi és anyagi sikert hozott. 1881- ben professzori címet, 1899-ben katedrát kapott a bécsi egyetemen. Winternitz élete végéig foglalkozott a víz fiziológiai hatásával és kísérletes munkái a bőr szerepéről a hőszabályozásban alapvetőnek tekinthetők. Közvetlenül a halála előtt fejezte be munkáját a hideg víz és az immunitás összefüggéséről. (Priessnitz magyar vonatkozásait a korábbi cikkünkben ismertettük.) Gräfenberg ma is működik. A főépület Priessnitz nevét viseli. A csehszlovákiai fiziátriai folyóiratban 1974- ben Priessnitzről cikk jelent meg abból az alkalomból, hogy 150 évvel azelőtt, 1824-ben kezdte el a vízkezelést. Jelenleg 13 orvos és 60 szakdolgozó látja el az évente ott megforduló 8000 beteget. Kenéz János dr. Temesváry Rezső A századforduló magyar szülész-nőgyógyászai fontos ikerszülésnél bábáskodtak. A kissé kínosan vajúdó Semmelweis-kultuszénál és a korszerű hazai gynekológia megteremtésénél. Az előbbinél Györy Tibor, az utóbbinál Tauffer Vilmos a vezető, de voltak szép számmal asszisztálók is. Elischer Gyula, Dirner Gusztáv, Szabó Dénes, (Kézmárszky 1902-ben meghalt), Tóth István és Temesváry Rezső. Az utóbbi többek között a Semmelweis-emlék végrehajtó bizottságának a jegyzője volt. Temesváry Rezső Bécsben született 1864-ben, a diplomáját (Szinnyei szerint) 1887-ben Budapesten szerezte. Pályafutása a Kézmárszky-klinikán indult, Bäcker Józsefnél sokat foglalkoztak a gyermekágyas anyák problémáival. Így például az Orvosi Hetilap 1889. évfolyamában grafikonokkal, összehasonlító érlökésgörbékkel mutatták be a pulzus viselkedését szülés előtt, alatt és után. írásaikból kiderült, hogy elég gyakori volt akkor még a gyermekágyi láz, amelyet Schröder, Spiegelberg és Kézmárszky 38,2 Celsius-fokig „felszívódási láznak”, azaz fiziológiásnak tartottak. Temesváryék megállapítása szerint a szülés előtti szaporább érvelés a szülés beálltától fokozatosan ritkul, majd normalizálódik. A lochia mennyisége és minősége szintén összefüggést mutatott a pulzusszámmal, tekintettel Karewsky akkori kísérleteire, aki szerint még a subfebrilitásos nők folyása is állatokba oltva szepszist okoz. Vizsgálták a méhinvolúciót, amely többször szülteknél gyorsabb, 8 nap alatt a magassága átlag 6, a szélessége 4 cm-t fogy, míg eléri a normális szintet. Beigazoltnnak látták német szerzők azon állítását, hogy a szoptatós anyák méhének invokációja hamarabb következik be, mivel a bimbók rendszeres izgatása idegi úton azt kedvezően befolyásolja. Georges Apostoli francia nőgyógyász ezekben az években kezdte alkalmazni a galvánáramos kezelést az idült nőgyógyászati betegségeknél. Temesváry hazánkban az elsők között, kedvező eredményt észlelve, próbálta ki a Hirschmann-, ill. Riffe-féle készüléket parametritis, ovaro-salpingitis, ill. egyéb gynekológiai bajoknál. Foglalkozott a balneoterápiával is. Gyakorló orvosként nagy érdeklődéssel fordult a népi gyógyászat felé, ennek többször idézett eredménye az 1899-ben megjelent Előítéletek, népszokások és babonás eljárások a szülészet körében Magyarországon c. könyve, amely Berde művétől (A magyar nép dermatológiája, Bp. 1940) kezdve a legutóbb kiadott Népi gyógyítás Magyarországon c. orvostörténeti kiadványig valamennyi ilyen tárgyú közleménynek egyik alapvető forrásműve. Könyvét részben a Dirner Gusztáv szerkesztette Bába-Kalauz kérdőíve útján, részben a saját tapasztalati feljegyzései alapján állította öszsze. Mintegy 12 ezer adat állott a rendelkezésére az ország különböző részeiből. Az adatrögzítéseken túl nemes értéke, hogy nem a butaság, babonaság bűnlajstromát akarta összeállítani, hanem egyrészt sajnálatos elmaradottságunk egészségügyi megnyilvánulásait, másrészt a népi találékonyság olykor hasznos eredményeit, olykor költői megfogalmazásait. Az első havivérzés szeplőelmulasztó hatását a népi hiedelemben pár évvel ezelőtt még e sorok írója is hallotta az egyik fővároshoz közeli faluban. Sokat foglalkozik nagy szívügyével, az abortusz elleni küzdelemmel. Mély megdöbbenéssel és szomorúsággal vettem ki a kérdéseimre kapott válaszokból azon tényt, hogy a magzatelhajtás széles ez országban a legkiterjedtebb mértékben gyakoroltatik — írja az anticonceptionális eljárások c. fejezetben, s felhívja a figyelmet annak közgazdasági, közerkölcsiségi és egészségügyi veszélyeire. Az abortusz kérdésről egyébként is sokat írt. Bischer Ferenc, Schultz Henrik, Kubinyi Pál és a saját adataira támaszkodva megállapította annak emelkedő voltát. Míg például 1880-ban 1000 élveszülöttre 17 vetélés jutott, addig 1901-ben 107. Persze ezek csak a tudott esetek, a valóságban valószínűleg jóval több fordult elő. Visszatérve könyvére, a legszellemesebb és legtalálóbb kifejezéseket a coitus interruptusról jegyzett fel. Például Baranyában szánt, de nem vet; Háromszékben bent csépel, kívül szór; Biharban ne járj a szobában, hanem maradt a pitvarban stb. Az abortív szerek száma szinte felsorolhatatlan. A beszedett lőportól kezdve (amely úgy kilöki a magzatot mint a puskacsőből a golyót) a lúdtollon keresztül a méhnyakra rakott piócákig szinte kimeríthetetlen a találékonyság a művi vetélésre.