Orvosi Hetilap, 1977. szeptember (118. évfolyam, 36-39. szám)
1977-09-04 / 36. szám - HORUS - Bugyi Balázs: Nagel Emil kolozsvári sebésztanár
Sebészettörténetünk vitatható személyisége: Nagel Emil kolozsvári sebésztanár Hivatástudat és opportunizmus, tudás és karrierizmus ritkán egyesült egy személyben orvostörténetünk során annyira mint a Kolozsvári Orvos-Sebészi Tanintézet (1775—1872) országos hírnévre nem is indokolatlanul törekvő gyakorlati sebészet tanárában, Nagel Emilben. Orvostörténeti közlemények a hazai traumatológia egyik úttörőjeként, az ortopédia fejlesztőjeként dicsérik. A szemészeti gondozás terén kezdeményező szerepet töltött be. Egyik bevezetője a kloroformmal történő altatásnak. Eredményeit elismerve a Magyar Életrajzi Lexikon a Kolozsvári Orvos-Sebész Tanintézet tanárai közül egyedül az ő biográfiáját ismerteti. Életének, tevékenységének negatív vonásairól azonban említés nem történik. Születésének 160. évfordulója időszerűvé teszi életútjának kritikai újraértékelését. Makón, a Csanád megyei kis mezővárosban született 1817. június 30-án. Életútját elsősorban önéletrajzi adatai alapján ismerjük. 1829-ig Makón tanult, utána Aradon és Szegeden járt gimnáziumba. Pesten magánúton végzi el a hatodik osztályt. Nyelveket tanul. Görögül és franciául jól beszél. Vörösmarty Mihály Zalán futásának egy részét német nyelvre igazán költőien lefordítja, aminek alapján Vörösmarty „tanúsítja a magyar nyelvbeni tökéletes jártasságát” (Jelenkor 1834). A pesti egyetemen a bölcseleti osztályon tanul, majd magánórák adásából magát fenntartva, a bécsi egyetemen lesz orvostanhallgató. 1841-ben latin nyelven írott értekezése alapján, amelyben „a kóros arckifejezéseket” taglalja, avatják orvosdoktorrá. Bécsben műtősebész ösztöndíjasként még évekig dolgozik és tanul a sebészeti klinikán, majd szakképesítését elnyerve Temesvárra költözik, ahol magángyakorlatot folytat és Lonovits József megyés püspöknek is háziorvosa lesz. Temesvári tevékenysége alatt sorozatosan jelennek meg közleményei a Bugát Pál szerkesztette Orvosi Tárban. Működése alapján indokoltan reménykedhetett akár egyetemi sebészprofesszorság, akár egy nagy kórház vezető sebészi állásának elnyerésében. A pályafutását a hazai orvosok közül egyedülálló módon igyekezett sürgetni és biztosítani. A szabadságharc kitörésekor a császári hadseregbe lépett katonaorvosként. Előbb a temesvári császári helyőrségi kórház egyik sebészeti osztályát vezeti, majd 1849 tavaszán Belgrádon, Szlavónián, Zágrábon, Grácon át Bécsbe utazik, ahol a katonai kórházban teendő szolgálatra ajánlkozott és a császári 5. tábori kórházzal Kecskemétig nyomult elő. Itt tífuszt kapott és Pestre vitték vissza, ahol a Ludoviceumban a szemészeti és a sebészeti osztály vezetőjévé nevezték ki császári főorvosként. 1850-ben Budán magyarul megjelent népszerű értekezése a szem gondviseléséről. „Az elcsonkult harcosok számára alapított báró Haynau gyámin- 2168 tézet számára.” Nem meglepő ezek után, hogy 1852-ben a császári udvarban egyik udvari orvosként látjuk viszont. Bem tábornok erdélyi honvéd seregének vezető sebészét, danczkai Pattantyús Ábrahám Adeodátot felségárulás címén megfosztják a Kolozsvári Orvos-Sebészi Tanintézetben betöltött sebész professzorságtól és be is börtönzik. A megürült tanszékre pályázatot ír ki az intézet vezetősége. A pályázókat szakmai és emberi érdemeik szerint az alábbi sorrendben terjesztik elő kinevezésre: Szabó Vazul (aki egyébként a szabadságharc honvédseregének egyik legelsőként kinevezett zászlóaljorvosa), Веке Imre, Darányi János, Szabó Ferenc, Kramplin Hugó és Szabó István. A császári kormányzat Nagel Emilt, a császári hadseregből akkor leszerelt főorvost nevezte ki anélkül, hogy egyáltalában pályázott volna. A kinevezés után Nagel egy ideig még nagyobb sebészeti intézetekben gazdagítja tapasztalatait és az 1852/53. tanévben foglalja el a Kolozsvári Orvosi-Sebészi Tanintézet gyakorlati sebészeti tanszékét. Nem sokkal később kinevezték a kolozsvári Szemkórház rendelőorvosává és egyben igazgatójává — a sebészprofesszorsága mellett külön javadalmazással. A kormányzat többször jutalmazta és kitüntetésekben részesítette, elsősorban politikai érdemeiért. Klinikájának gyógyeredményeiről már az első év után nyomtatásban is beszámol. A magyarországi német nyelvű orvosi folyóiratban, a „Zeitschrift für Natur- und Heilkunde”-ban 1850 1858 között jelennek meg közleményei, amelyek jól képzett, szakmailag kitűnően fejlődő, elméletileg jól iskolázott sebészre vallanak. Az Orvosi Hetilap megindulásától, 1857-től sorozatosan közli főleg traumatológiai közleményeit. 1862-ben jelent meg Pesten „A csonttörések kórboncztani, kórtörténelmi és gyógyeljárási tekintetben. A szövegbe nyomott 38 fametszvényekkel” című általános elismerést szerzett munkája. Most már — a kiegyezés előtti időszakban — a magyar orvostársadalommal a hazai sebészet nagyjaival a maga külön „kiegyezésére” törekszik, de már későn. A tudását elismerik, de mint embert elfogadni nem tudják, nem is akarják. Helyzete a Tanintézetben mind tarthatatlanabbá válik Így nem meglepő, hogy a kiegyezéskor „megrongált egészsége helyreállíthatása czéljából” félévi szabadságot kért. Az udvar iránti hűségének elismeréseként királyi tanácsosi címmel tüntették ki, majd nyugdíjazták a fizetése kétharmadával. Elköltözik Kolozsvárról, Pesten, Győrött, Bécsben él. Orvosi gyakorlatát továbbra is folytatja. Mindent elkövet, hogy az orvosi közéletbe kerülhessen, de senki sem hajlandó vele a kapcsolatot felvenni. Néhány cikke még megjelenik az Orvosi Hetilapban és a Szemészetben, majd a bécsi és a németországi orvosi lapokban publikál. Több népszerűsítő írása jelenik meg Berlinben, így az alvásról és a tengeri betegségről írott felvilágosító könyvecskéi sikert aratnak. 1892-ben hunyt el Budapesten. Bugyi Balázs dr.