Orvosi Hetilap, 1978. május (119. évfolyam, 19-22. szám)

1978-05-28 / 22. szám - HORUS - Kemény Pál: Flesch Ármin

нош Flesch Ármin 1878. május 17-én született a magyar gyermek­­gyógyászat egyik kiemelkedő egyénisége, Flesch Ármin dr. Életének 75 éve történelmünk ellent­mondásokkal teli, viharos időszaka. 50 éves orvosi működése alatt a világháború gyötörte meg az or­szágot. Közöttük a Tanácsköztársaság hősi korsza­ka, majd az ellenforradalmi kurzus és a Horthy­­fasizmus. Ez volt a népellenes faji törvények, a német megszállás, a koncentrációs táborok és de­portálások, a nyilas rémuralom ideje. A szenvedé­seknek a felszabadulás vetett véget, amit az or­szág és vele az egészségügy újjáépítése követett. Különös módon erre az időszakra esik a gyermek­­gyógyászatnak mint különálló tudományágnak ki­alakulása és egyre gyorsuló fejlődése. Ennek a disciplínának hazai megteremtői között találjuk Flesch Ármin alakját. Vérbeli klinikus volt, a Ko­rányiak szellemi rokona. Tudományos munkássá­gát a betegágynál nyert inspiratio irányította. Foglalkozott a gyermekek minden időszerű és fon­tos egészségügyi kérdésével. Érdeklődése rendkí­vül sokoldalú volt. Felfigyelt az új vizsgáló- és gyógyító eljárásokra és saját tapasztalatai tükré­ben foglalt róluk állást. Széles körű tudása és te­hetsége az említett élénk érdeklődésével, fáradha­tatlan szorgalmával és józan ítélőképességével pá­rosulva, korának elismert orvos vezetői közé emel­ték őt. Tanulmányait a Budapesti Pázmány Péter Tu­dományegyetem orvosi karán kezdte. Ugyanazzal a hivatástudattal folytatta tanulmányait, mint amivel később sok éven át orvosi munkáját vé­gezte. Oklevelét 1902-ben nyerte el. Ugyanebben az évben a Stefánia Gyermekkórházban indult el gyermekorvosi pályafutása. A korszak nagyhírű magyar gyermekorvosának, ifj. Bókay Jánosnak, egyik legközvetlenebb munkatársaként dolgozott a Gyermekklinikán és a vele kapcsolatos Gyer­mekkórházban. Ismereteinek teljesebbé tétele ér­dekében igyekezett megismerni kora legnevesebb gyermekgyógyászati intézményeit. 1907-ben kül­földi tanulmányutat tett, a csecsemőtáplálás és a táplálkozási zavarok kutatásának területén úttörő munkát végző Czerny és Finkelstein intézetében. Hazatérése után folytatta klinikai munkáját és 1912-ben I. tanársegédi beosztást nyert. 1913-ban egyetemi magántanárrá habilitálták a Csecsemők betegségeinek kór- és gyógytanából. 1916-ban az Állami Gyermekmenhely budapesti intézetében főorvossá nevezték ki. 1926-ig maradt itt, míg a Orvosi Hetilap 1978. 119. évfolyam, 22. szám fővárosban létesítendő önálló gyermekkórház fő­orvosaként megbízták a felszerelési és berendezé­si munkák ellenőrzésével. Az új kórház (Mada­rász utcai Csecsemő és Gyermekkórház) megnyi­tására pénzügyi nehézségek miatt csak 1929 végén került sor. Ettől az időtől kezdve 1943. december 31-ig volt a kórház igazgatója és a csecsemő- és gyermek-belgyógyászati osztály főorvosa. Nyugdí­jazása a népellenes faji törvények következménye volt. A felszabadulás után, amint megviselt egész­ségi állapota megengedte, folytatta a gyermekor­vosi munkát. A Madarász utcai Kórházba nem térhetett vissza, mert ez a háborús események során megrongálódott, kiürítették és helyreállítása csak 1947-ben fejeződött be. Sok évtizedes gyer­mekorvosi tapasztalatait ezért mint a Péterfy Sán­dor utcai Rendelőintézet főorvosa állította a fő­városi gyermekegészségügy szolgálatába. Ebben a beosztásban is módot talált a fiatalabb orvosok tanítására, szakmai ismereteik gyarapítására, or­vosi gondolkodásuk fejlesztésére. A felszabadulás­tól 1953-ban bekövetkezett haláláig eltelt években államunk egyetemi rk. tanári és kandidátusi cím­mel, majd „Érdemes orvos” kitüntetéssel méltatta kiváló érdemeit. Elnöke is volt a Gyermekgyó­gyász Szakcsoportnak. Orvosi működésének első évei azon a klini­kán teltek el, mely a hazai orvostörténet nagy alakjainak, idősebb Bókay Jánosnak és méginkább fiának, ifj. Bókay Jánosnak munkája nyomán ala­kult ki. Az a légkör, melyben közel 15 éven át dolgozott, orvosi alkotókészségén kívül önzetlen, nemes erkölcsiségét is kifejlesztette. Bókay Jánost méltató egyik későbbi újságcikkében ő maga így ír erről: „Láthattuk, hogy itt sohasem volt különb­% 1359

Next