Orvosi Hetilap, 1978. május (119. évfolyam, 19-22. szám)
1978-05-28 / 22. szám - HORUS - Kemény Pál: Flesch Ármin
ség szegény és módosabb gyermek közt és hogy individuális ápolásban, gondozásban s a leglelkiismeretesebb orvosi kezelésben volt mindig mindenkinek része”. A kapcsolat, ami közte és a klinikát vezető ifj. Bókay János között fennállott, mindvégig meghatározó volt számára. Ennek a viszonynak kölcsönösségét mutatja az a fontos feladat, ami az első átfogó magyar nyelvű gyermekgyógyászati tankönyv, a Bókay—Flesch—Bókay „A gyermekorvoslás tankönyve” megalkotásában reá hárult. Ez a mű 4 kiadást ért meg, és mint egyetlen magyar nyelvű Pediatria, sokak számára évtizedekig a gyermekorvosi ismeretek forrása maradt. Szerzői részesedésének mértékét a tankönyvben jelzi, hogy a szöveg kb. 700 oldalából mintegy 380 az ő tollából került ki. Flesch Ármin szakirodalmi tevékenységének részletes ismertetése túllépné e szerény megemlékezés kereteit, ezért csak a közel 100 publicatio legjelentősebbjeinek említésére szorítkozom. Az angolkór aetiológiájának és pathomechanismusának felderítése, ill. megelőzésének és gyógyításának kidolgozása idején 8 közleményben foglalkozott a rachitissel és a spasmophyliával. A ,^’’-vitamin felfedezése előtti időben különféle hormonkombinációknak a bőrbe dörzsölésével egyes szerzők a csontokba történő Ca-depositiót elő tudták segíteni. Ő ugyanilyen eredményt ért el egyszerű vaselines bedörzsöléssel. A kedvező hatást a massage-nak tulajdonította. A kvarcfény és D-vitamin kezelés bevezetése után már 1931-ben hangsúlyozta, hogy „nem szabad elfelednünk, hogy a domesticatiós ártalmaknak, tehát a szabad levegő és mozgás hiányának, a helytelen, célszerűtlen táplálásnak, a rossz ápolásnak stb. mekkora szerepe van az angolkór kórtanában. Ezért kell súlyt helyeznünk a lakásviszonyok javítására és ezután elsősorban a megfelelő táplálásra ... Korán adjunk a negyedik hótól gyümölcsnedveket és az ötödik hótól főzeléket”. A rachitis prophylaxis ezen sokoldalú orvosi-szociális szemléletéhez ma sem lehetne sokat hozzátenni! Ajánlotta a koraszülöttek korai, már az első hónapban elkezdett fénykezelését. Hangoztatta, hogy a spasmophylia megelőzésében is a női tej nyújtja a „legfőbb biztosítékot”. Egyébként is lelkes szószólója volt a női tejtáplálásnak: „Mindannyian kötelességünknek tartjuk, hogy a természetes táplálás fölényének hirdetői, apostolai legyünk”. Vizsgálta a természetes táplálás elterjedtségét hazánkban. Megelégedéssel állapíthatta meg, hogy a vizsgálat idején (1906) a csecsemők túlnyomó többsége anyatejet kap és kb. 65%-uk 6 hónapig női tej táplálásban részesül. A kedvező táplálkozási szokásokkal nem tartotta arányosnak a csecsemőhalandóság mértékét (1904-ben 146%). Az okot is helyesen felismerte „a mostoha higiénikus viszonyok, a szegényebb néposztálynál a természetes táplálás által nyújtott előnyöknek nagy részét lerombolják”. Rendszeresen foglalkozott a gyermekek haematológiai betegségeivel is. Az elsők között számolt be leukaemiát utánzó állapotról fiatal csecsemők septicus folyamataiban. Vizsgálta a csecsemő- és gyermek-anaemiák különböző alakjait. 1360 Munkásságát az „Ergebnisse der Inneren Medizin und Kinderheilkunde” 1909. évi kötetében megjelent monographiájában foglalta össze. Ebben követi Ehrlich és Lazarus beosztását, akik 2 nagy csoportot, embryonalis és postembryonalis vérképzéssel járó anaemiát különböztettek meg. Az előbbiek között részletesen tárgyalta az anaemia pseudoleukaemia infantumot. (Ez később Jaksch— Hayem-anaemia néven került be, főleg a német nyelvű, szakirodalomba.) Következményes formának tartotta, melyben az embryonális vérképzéshez való visszatérés, különböző toxikus behatásokra következik be. A kórkép súlyossága szerinte inkább a behatás erősségétől, mintsem minőségétől függ. A ma már csak ritkán előforduló syndroma jelenlegi megítélése teljesen az ő elképzelését igazolja. A leukaemia röntgen-therápiáját maga is alkalmazta. Megállapította, hogy „átmeneti javulásnál többet nem érünk el. . . a tartós besugárzásnak bizonyos esetben a vérképzőszervek működési elégtelensége lehet következménye ...”. A gyakori előfordulásuk és súlyos kimenetelük miatt fontos fertőző betegségek is rendre megjelentek közleményeinek sorában. Ezek között az icterus infectiosus epidemicusszal — manapság használt nevén hepatitis epidemicával — foglalkozó korai munkáját megjelenésének 60. évfordulóján (1965) Korányi György az Orvosi Hetilapban méltatta. Másokkal egyetértésben, de saját megfigyelései alapján az elsők között jutott Flesch arra a következtetésre, hogy a hepatitist „sajátságos különleges kórokozó által okozott kórképnek kell tartani”. Abban az időben írta ezt, mikor a sárgaságot hurutos epeút-elzáródás következményének tekintették! A legmodernebb tankönyvben is helyet kaphatna a betegségről szóló leírása. A hepatitisen kívül a tetanus neonatorum, az influenza, a poliomyelitis, a mononucleosis infectiosa, a dysenteria, a diphtheria, a morbilli, a tbc is szerepel munkái között. A gyomor-bél tractus röntgendiagnosztikájában, részben Péterivel közösen, alapvető megfigyeléseket végzett a különböző korú gyermekek fiziológiás gyomor röntgen-képének és egyes pathológiás állapotok (duodenalis fekély, nyelőcsőszűkület, diverticulum stb.) röntgenjeleinek megállapításával. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a gyermekkor pathológiájának csaknem minden megjelenési alakjával foglalkozott (koraszülöttség, légzőszervi, húgyúti, emésztőrendszeri betegségek stb.). A chorea minor gyógyításában vizsgálta a nirvanol therapia eredményeit és veszélyeit és felhívta a figyelmet a barbiturát kezelés előnyeire. Szívvel-lélekkel klinikus-gyógyító orvos volt, de sohasem feledkezett meg a praeventio fontosságáról. Ezt számos felvilágosító, egészségnevelő cikke tanúsítja, főleg a csecsemőtáplálásról, a rachitis megelőzéséről, az egészséges életmódról stb. A könyvek, a közlemények, a tudományos eredmények az utódokra maradnak. A szó azonban elszáll, a példa elhalványul. Ezért sokkal nehezebb felidézni a tanítónak, az orvosnak, a kórházigazgatónak, annak az embernek az alakját, akinek minden gondolata a betegeké volt. Ő nem