Orvosi Hetilap, 1979. január (120. évfolyam, 1-4. szám)
1979-01-14 / 2. szám - Eckhardt Sándor: A daganatos betegségek gyógyításának helyzete és perspektívái
Országos Onkológiai Intézet (főigazgató főorvos: Eckhardt Sándor dr.) A daganatos betegségek gyógyításának helyzete és perspektívái Eckhardt Sándor dr. Az Orvosi Hetilap újraindulásának 30. évfordulójára, a szerkesztőség felkérésére írt tanulmány A daganatos betegségek jelentősége napjainkban egyre nő. Magyarországon évente mintegy 25 000 daganatos beteg hal meg, s több mint 120 000-re tehető a daganatos betegséggel nyilvántartottak száma. A betegek kor szerinti megoszlása is azt mutatja, hogy számolni kell a rosszindulatú daganatok társadalmi súlyával: nőkön minden negyedik, férfiakon minden ötödik daganatos beteg 50 éven aluli. Érthető tehát, hogy a daganatos betegségek nemcsak az orvosi közvéleményt, hanem az egészségügyi kormányzatot, sőt azon túlmenően, egész társadalmunkat foglalkoztatják. Egyre sürgetőbben merül fel az igény, hogy a daganatos betegek gyógyulása lehetővé váljon. Egyéni és családi tragédiák hosszú sora mellett a betegség krónikus jellege — annak minden anyagi és morális következményével — azt is szükségessé teszi, hogy a daganatos betegségek elleni küzdelem szervezett formát öltsön magára. Mindez temérdek tennivalót igényel, melyek között első feladat, hogy felmérjük, hol tart ma a daganatos betegségek gyógyítása. A terápiás daganatkutatás jelentős, súlyponti változásokon ment keresztül az utóbbi húsz évben. E változások jól tükröződnek a négyévenként megrendezésre kerülő nemzetközi rákkongresszusok tematikájának megválasztásában. Az 1. táblázat összefoglalja a daganatgyógyítás terén elhangzott fő referátumok címét. Az 1. táblázatból kiderül, hogy szinte minden négyéves periódusban új terápiás irányzatok je-1. Táblázat. A Nemzetközi Rákkongresszusokon elhangzott daganatgyógyítással foglalkozó főreferátumok tematikájalentek meg. 1958-ban a hormonterápia bevezetése, 1962-ben az új sugárforrások használatba vétele, 1966-ben az immunterápia klinikai gyakorlatának első csírái jelzik a terápiás haladást. 1970-ben az új cytostatikumok tömeges szintézise került az érdeklődés központjába. 1974-ben már kifejezésre jutott a komplex gyógyítás szükségessége, s ennek megfelelően három előadás hangzott el, bizonyítva, hogy az optimális kezelési program valamennyi gyógyítási módszer együttes vagy célszerű sorrendben alkalmazott felhasználásán alapul. Vajon mi újat hozott a közelmúltban, 1978- ban Buenos Airesben megrendezett XII. Nemzetközi Rákkongresszus a daganatok gyógyításában? A választ az alábbi csoportosításban lehet megadni: 1. a terápiás eljárások [új sebészi kezelés, b) sugárkezelés, c) gyógyszeres kezelés, d) immunterápia] terén elért fejlődés, 2. a terápia eredményességének követését célzó módszerek kidolgozása, 3. az adjuváns kezelés eredményei, 4. a daganatos betegek rehabilitációjának eszközös és szemléleti fejlődése, 5. a klinikai adatfeldolgozás terén megindult nemzetközi együttműködés. 1. A terápiás eljárások fejlődése Sebészi kezelés A daganatgyógyítás hagyományos módszere a daganatok sebészi kezelése. Célja: a lehetőségekhez képest minden daganatsejt eltávolítása a szervezetből. Ma már jól ismerjük a daganatsebészet korlátait; azok sokkal kevésbé technikai természetűek, mint inkább a daganatos betegség jellegéből fakadnak. Éppen ezért a sebészi módszerek fejlődésétől a terápia sikerének csak kismérvű javulását várhatjuk, hisz megoldatlan maradt az áttétek kérdése. Mindazonáltal elmondhatjuk, hogy a sebészet az elmúlt években új módszerek kifejlesztésével tágította a daganatgyógyítás lehetőségeit. A lasersebészet ma már nemcsak a szemészetben, hanem a bőrdaganatok, sőt a vulva és vagina rosszindulatú daganatainak eltávolításában is eredményeket ért el (1). Előnye, hogy a környező szöveteket nagymértékben kíméli, hátránya, hogy csak kis kiterjedésű daganatok eltávolítására alkalmas. A fagyasztásos sebészet (cryochirurgia) főként a fej-nyak premalignus és kis kiterjedésű malignus elváltozásainak kezelésében bizonyult hasznosnak (2). Kozmetikai szempontból kifogástalan beavatkozás, eredményessége ugyancsak a kívülről elérhető, kis kiterjedésű daganatok kezelésében igazolódott. Legújabban prostata-daganatok kezelésében is sikerrel használják (3). Fontos technikai újítás az embolizációs módszer bevezetése. Ennek lényege, hogy a daganathoz vezető fő tápláló artériában lokális érelzáródást hozunk létre valamely embolizáló anyaggal. A keringéstől megfosztott szervben a daganat összezsugorodik, nem nő tovább, sőt ezáltal esetleg műtéti eltávolítása is lehetővé válik. Ezt az elvet a gyakorlatban főként vesedaganatok műtétekor használják fel (4). 1958. London 1962. Moszkva 1966. Tokyo 1970. Houston 1974. Firenze 1978. Buenos Aires Az emlőrák hormonterápiája Magasfeszültségű sugárforrások használata a daganatgyógyításban. Az immunterápia alapjai. A kemoterápia eredményei. A sebészi kezelés biológiai alapjai. Haladás a radiobiológia és radioterápia terén. A kemoterápia új módszerei. A daganatgyógyítás modern elméletei. Orvosi Hetilap 1979. 120. évfolyam, 2. szám