Orvosi Hetilap, 1981. december (122. évfolyam, 49-52. szám)
1981-12-13 / 50. szám - FOLYÓIRATREFERÁTUMOK
Psychiatria Az élettörténet szerepe testi és pszichoszomatikus betegségek keletkezésében. J. Siegrist (Medizinische Soziologie, Univ. Marburg, Robert-Koch-Strasse 7, D-3550 Marburg Lahn, BRD), Nervenarzt 1980, 51, 313. A tanulási és stresselméletek szerint a megszokott életvitelt megváltoztató események fokozott adaptáció-teljesítményt követelnek, melyek halmozódás esetén kóros élettani, hormonális, stb. elváltozásokhoz, hajlamosság esetén betegséghez vezetnek. Ugyanakkor tisztázatlan az idegrendszeri megterhelés és a neurohormonális reakció összekötő láncszeme, mechanizmusa: ma ezt főleg az immunrendszer, a hormonszekréció és a vegetatív idegrendszer megváltozott működésében keresik. A „globális” környezeti megterhelések hatása leginkább a koszorúér-betegség és az infarktus vonatkozásában látszik igazoltnak: a megbetegedést megelőző hat hónapban ezek a betegek kétharmadában kimutathatók (szemben a kontroll csoport 20%-ával), különösen gyakran az addig egészséges személyek és a halálos végű infarktusok anamnézisében. Ugyanakkor a megterhelő események globális száma nem bizonyult infarktusrizikó szempontjából irányadónak, csupán az események egy meghatározott fajtája („a megnövekedett felelősség a munkában”). Hasonlóan gyakoribbak a megterhelő, negatív következményekkel járó események a terhességi, szülési komplikációk előzményében is — itt azonban kitűnt, hogy ezek hatása a szociális milieu-től függ: jó szociális körülmények között terhelő események után is csak 40%ban, míg rossz milieu-ben ilyen behatások után 80%-ban fordult elő szövődmény. Egyes vizsgálatok alátámasztani látszanak a rosszindulatú daganatok fellépésének sűrűsödését is környezeti megterheléseket követően. Az egyes események vizsgálata specifikus különbségekre is utal. A partner halála általában gyakrabban szerepelt hirtelen halálesetek és karcinómák előzményében; a migrációnak főleg a koszorúérbetegségekkel lehet összefüggése, melynek fellépése annál kevésbé valószínű, minél régebben él valaki új környezetében. Sajátos összefüggés mutatkozott egy walesi vizsgálatban: egy iskolaépületnek 116 gyermek halálát okozó összeomlása után a körzetben 3 évig kb. 50%kal emelkedett a születési arányszám, míg a közvetlen szomszédságban mindenütt csökkenő arányú volt! Az élettörténet vizsgálatának számos metodikai buktatója van, ennek ellenére igazoltnak vehető, hogy a megterhelő kellemetlen hatást kiváltó környezeti események számos különféle betegség rizikóját megnövelik. A kutatásoknak a következőkben arra kell választ adniuk, pontosan mely események, mely betegség fellépését valószínűsítik, milyen feltételek között és milyen mechanizmussal? Fel kell kutatni a protektív faktorokat, a hatások időbeli struktúrájának szerepét, a hamis eredmények kiszűrésének — a retrospektív módszer szubjektív torzításának — lehetőségét, valamint a környezeti eseményekre adott egyéni válaszreakciók sokféleségének figyelembevételére is módszereket kell kidolgozni. Ennek ellenére már az eddigi kutatásoknak van gyakorlati konklúziója: mivel a károsító behatás és a betegség fellépte közt hetek-hónapok telnek el („vulnerabilis fázis”), itt lehetőség volna a beavatkozásra, részben a krízisintervenció fogalma alá tartozó, de azon túlmenő eszközökkel is — szociális támogatás, egyéb károsító tényezők távoltartása, orvosi ellenőrzés stb. Bánki M. Csaba dr. Az élettörténet jelentősége pszichés betegségek létrejöttében. B. Cooper (Abteilung für Epidemiologische Psychiatrie, Zentralinstitut für Seelische Gesundheit, D-6800 Mannheim L, BRD): Nervenarzt, 1980, 51, 321. A környezeti hatások szerepét pszichés betegségek oki tényezői között már Pinel, majd Griesinger hangsúlyozta, de multifaktoriális szemléletük később feledésbe ment a merev „pszichogén-endogén” dichotómia alkalmazásával, csupán az utóbbi két évtizedben kerül ez a kérdés ismét napirendre. Egyes stress-helyzetek típusosan megnövelik pszichés betegségek gyakoriságát: háborúban a katonák lelki összeomlása szoros kapcsolatot mutatott a tényleges harci helyzettel, a feladat kockázatával — ugyanakkor a polgári lakosságban háború alatt jellegzetesen csökken a pszichiátriai esetek, öngyilkosságok száma. Akut katasztrófahatás jellegzetes háromfázisú pszichés reakciót vált ki, melynek első szakában hiszteroid, majd szorongásos, végül depresszív tünetek gyakoribbak. Komoly megterhelést jelent a szociális környezet gyors megváltozása: Új-Guineában pápua törzsek szkizofrénia-morbiditása párhuzamos azzal, milyen mértékben érintették nyugati kulturális hatások a törzset. Biológiai megterhelés is jelentős: szülés után pszichózisok előfordulása mintegy háromszor valószínűbb, mint nem terhes nőkben, a gyakoriság az első hónapban a legnagyobb, és csak hat hónap után süllyed vissza a kontrollértékre. Hasonlóan többszörösére nő a pszichózis-rizikó egyes műtétek (hysterectomia), valamint fejsérülés után is. Igen érdekes, hogy ez utóbbiban viszont a traumát megelőző pszichés rendellenességek szerepe különösen nagynak bizonyult, és ikervizsgálatok szerint a monozygota ikerpár pszichés betegsége nagyobb hajlamosító tényező, mint a kétpetéjű ikerpáré — így végső soron ez a vizsgálat inkább a genetikus-biológiai tényezők szerepét igazolta. A szkizofrénia előzményében is gyakori a pszichés stress, de ez csak az alacsonyabb szociális rétegekben szignifikáns. Tény, hogy az exacerbációt megelőzően háromszor több környezeti ártalmat észleltek, mint egy kor és nem szerint hasonló kontroll csoportban, viszont körülbelül ugyanolyan arányban fordult elő pszichés megterhelés a visszaesés okai között, mint a fenntartó gyógyszerelés önkényes elhagyása. Depressziók előzményében a környezeti megterhelések előfordulása még gyakoribb, ugyanakkor a fordított elemzés szerint ilyen eseményeket átélőknek legfeljebb egyötöde betegszik meg depresszióban, ami ismét a „vulnerabilitás” tényezőjére mutat. Legszorosabban függ össze környezeti eseményekkel a szuicidium (ami nem „diagnózis”! — Ref.): egy vizsgálat (Paykel) szerint globálisan az öngyilkosok 41%-a, a depressziósok 29%-a, szkizofrének 20%-a, és a kontroll személyek 10%-a élt át 3 hónapon belül jelentős, halmozott negatív környezeti eseményeket. A környezeti hatások vizsgálata metodikailag nehéz, időigényes, csak bizonyos betegségtípusokra alkalmas, sok a hibalehetősége — ennek ellenére a genetikai-biológiai betegségmodell természetes és logikus folytatása, célja olyan etiológiai modell kidolgozása, mely mindkét tényezőt magába foglalja. A ma sokszor kiélezett és terméketlen ellentét helyett a kétféle szemlélet konstruktív dialógusa jelenthet előrehaladást ezen a téren is. Bánki M. Csaba dr. Az élettörténetkutatás metodikai problémái. H. Katsching (Psychiatrische Universitätsklinik Währingergürtel 74—76, A-1090 Wien, Österreich): Nervenarzt, 1980, 51, 332. A megelőző közleményekből levonható tanulság az, hogy tudományosan sikerült bebizonyítani: megbetegszünk ha megbetegítenek, kimerülünk ha túlterhelnek, és elbátortalanodunk, ha céljaink meg-% 3101