Orvosi Hetilap, 1983. november (124. évfolyam, 45-48. szám)
1983-11-06 / 45. szám - Csehák Judit: November 7.
1. November 7 Gondolatok az egészségügy és a társadalom kapcsolatáról Hatvanhat esztendeje, hogy győzött a Nagy Októberi Szocialista Forradalom. A fegyveres harc, amely kivívta az elnyomott tömegek szabadságát, megszüntetett mindenfajta elnyomást és hadat üzent az éhségnek és nyomornak, szinte reflexszerűen, a békedekrétummal kívánt utat nyitni a világtörténelemben új irányt szabó eszme valóraváltásának. A körülmények azonban úgy alakultak, hogy a győztes forradalom nem foghatott azonnal a békés alkotómunkához; az ellenforradalmi erők, a külföldi intervenció ellen folytatott hősies küzdelemben kellett megalapoznia a világ első szocialista államát. Miközben a fegyverek ropogtak, nőtt a háborúval tetézett nyomorúság, járványok pusztítottak, kezdtek testet ölteni egy új, az egész lakosság érdekeit szem előtt tartó egészségpolitika körvonalai. Amikor a Szovjetunió Kommunista Pártja 1919-ben a VIII. kongresszusán meghatározta a párt programját és ezen belül egészségpolitikáját, azaz megfogalmazta a szocialista egészségügy alapelveit , nyilvánvalóvá vált, hogy az egészségpolitika szerves tartozéka a társadalompolitikának. Azzal, hogy a szocialista állam feladatává tette a lakosság egészségéről való gondoskodást, mindenki számára hozzáférhetővé az ingyenes orvosi ellátást, és ugyanakkor biztosította a munkához, a pihenéshez való jogot, valamint a betegek, az öregek, illetve a keresőképtelenek anyagi ellátottságát, kinyilvánította: az egészség fogalmán az ember teljes és magas szintű, szellemi és szociális jólétét érti. Ami nem csupán az orvostudomány eredményein, az egészségügyi ellátás rendszerén múlik, hanem elsődlegesen a termelőerők fejlettségén, a társadalmi és elosztási viszonyokon. Mert hogyan is mondotta N. I. Pirogov a XIX. században élt nagy orosz sebész? „Az államnak természetesen olcsóbb, ha néhány ezer jól megépített kórházat tart fenn, mint adminisztratív intézkedésekkel megelőzni a tömegbetegségek kifejlődését, javítani a dolgozók életmódját, kihozni őket a nedves földalatti pincelakásokból és az összeeszkábált csűrökből!” Az elmúlt évtizedek látványosan igazolták hazánkban is az egészségügy függőségét a társadalom gazdasági, politikai, kulturális fejlődésétől. Ez határozta meg lehetőségeit, a fejlesztés prioritásait és amikor hullámvölgybe kerültünk, a korlátait. Ezt a függőséget kellett tudatossá tenni a társadalom, a lakosság előtt, kialakítani az állampolgároknak az egészségügy iránti felelősségét és ösztönözni az együttműködési készségüket. Az első igen jelentős lépés volt ilyen irányba a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának 1959-es határozata, amelynek szelleme és szövege egyaránt kifejezi, hogy Magyarországon az egészségügy a társadalom egészének ügye. A határozatot követően meggyorsult az egészségügyi ellő-Orvosi Hetilap 1983. 124. évfolyam, 45. számlás fejlesztésének üteme, és számos máig ható intézkedés és kezdeményezés alapozta meg az azóta bejárt utunkat az egészségügy tárgyi és személyi feltételeinek megjavításában, és az ezt szolgáló közszellem kialakításában. A párthatározat azonban elsődlegesen az egészségügy anyagi támogatására serkentette a társadalmat — nagyon is rászorultunk! — és nem eredménytelenül. Hogy a kisebb példát említsem: gombamódra szaporodtak — a községi tanácsok és a lakosság hozzájárulásával — a falusi orvosi rendelők, szociális intézmények, a környezethigiénét szolgáló beruházások. Az egészségügy társadalmasítását törvényerőre emelő 1972-es egészségügyi törvény már szélesebben értelmezi a társadalom közreműködését. Leszögezi az egészségügyre vonatkozó alapvető rendelkezéseket és szabályozza a lakosság egészségvédelmével kapcsolatos jogokat és kötelességeket. Egyebek mellett az egészséges életmódra való nevelést, az egészségügyi műveltség fejlesztését. És ez nem véletlen. Az általános haladás, a tudományos-technikai forradalom, a civilizáció nemcsak pozitív, hanem negatív módon befolyásolja a társadalom, a lakosság egészségét. Az iparosodás, a motorizáció, az urbanizáció új ártalmakat teremtett.. És miután megszüntettünk számos, azelőtt népbetegségnek számító kórt, helyükbe mások léptek. Ezek többségének gyakori előfordulásában számottevő, nem egyszer meghatározó szerepe van az úgynevezett emberi tényezőnek. E betegségeket társadalmi összefüggésük alapján — Hutás Imre nyomán — három kategóriába sorolhatjuk. Az elsőbe tartoznak azok, amelynek létrejöttében a társadalommal való lényeges kapcsolat nem állapítható meg. Ilyenek a jó- vagy a rosszindulatú daganatok. Okuk ismeretlen, összefüggésük a társadalmi háttérrel nem bizonyítható. De ha a dohányzást mint társadalmi - társasági jelenséget vizsgáljuk, úgy a tüdőrák és a dohányzás közötti kapcsolatnak megvan a maga társadalmi bázisa. A fertőző betegségben kimutatható a kórokozó, de azt, hogy egyedi-e a megbetegedés, vagy járványos méreteket ölt, azt a társadalmi összefüggések határozzák meg. A második kategóriába a soktényezős betegségeket sorolhatjuk, amelyeknek kialakulását elősegíthetik, gyorsíthatják vagy gátolhatják a társadalmi folyamatok, annak ellenére, hogy a szervekben kimutathatók anatómiai, szövettani károsodások. Ilyen például a szív- és érrendszeri megbetegedések, amelyek összefüggésbe hozhatók a technikai-társadalmi fejlődéssel, a megváltozott életmóddal. Ismeretes, hogy hazánkban ez a vezető halálok, a mortalitásnak több mint a feléért felelős. A rokkantnak minősítettek negyven százaléka szívbeteg. A belgyógyászati osztályokon ápoltaknak ugyancsak negyven százaléka szív- és érrendszeri betegségben szenved, csakúgy mint az alapellátásban gondozottaké. % 2723