Orvosi Hetilap, 1983. november (124. évfolyam, 45-48. szám)

1983-11-06 / 45. szám - Csehák Judit: November 7.

1. November 7 Gondolatok az egészségügy és a társadalom kapcsolatáról Hatvanhat esztendeje, hogy győzött a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom. A fegyveres harc, amely kivívta az elnyomott tömegek szabadságát, megszüntetett mindenfajta elnyomást és hadat üzent az éhségnek és nyomornak, szinte reflexsze­­rűen, a békedekrétummal kívánt utat nyitni a világ­­történelemben új irányt szabó eszme valóraváltásá­­nak. A körülmények azonban úgy alakultak, hogy a győztes forradalom nem foghatott azonnal a békés alkotómunkához; az ellenforradalmi erők, a külföl­di intervenció ellen folytatott hősies küzdelemben kellett megalapoznia a világ első szocialista államát. Miközben a fegyverek ropogtak, nőtt a háborúval tetézett nyomorúság, járványok pusztítottak, kezd­tek testet ölteni egy új, az egész lakosság érdekeit szem előtt tartó egészségpolitika körvonalai. Amikor a Szovjetunió Kommunista Pártja 1919-ben a VIII. kongresszusán meghatározta a párt programját és ezen belül egészségpolitikáját, azaz megfogalmazta a szocialista egészségügy alapelveit , nyilvánvalóvá vált, hogy az egészségpolitika szer­ves tartozéka a társadalompolitikának. Azzal, hogy a szocialista állam feladatává tette a lakosság egész­ségéről való gondoskodást, mindenki számára hoz­záférhetővé az ingyenes orvosi ellátást, és ugyan­akkor biztosította a munkához, a pihenéshez való jogot, valamint a betegek, az öregek, illetve a kere­sőképtelenek anyagi ellátottságát, kinyilvánította: az egészség fogalmán az ember teljes és magas szin­tű, szellemi és szociális jólétét érti. Ami nem csupán az orvostudomány eredményein, az egészségügyi el­látás rendszerén múlik, hanem elsődlegesen a ter­melőerők fejlettségén, a társadalmi és elosztási vi­szonyokon. Mert hogyan is mondotta N. I. Pirogov a XIX. században élt nagy orosz sebész? „Az államnak ter­mészetesen olcsóbb, ha néhány ezer jól megépített kórházat tart fenn, mint adminisztratív intézkedé­sekkel megelőzni a tömegbetegségek kifejlődését, javítani a dolgozók életmódját, kihozni őket a ned­ves földalatti pincelakásokból és az összeeszkábált csűrökből!” Az elmúlt évtizedek látványosan igazolták ha­zánkban is az egészségügy függőségét a társadalom gazdasági, politikai, kulturális fejlődésétől. Ez hatá­rozta meg lehetőségeit, a fejlesztés prioritásait és amikor hullámvölgybe kerültünk, a korlátait. Ezt a függőséget kellett tudatossá tenni a társadalom, a lakosság előtt, kialakítani az állampolgároknak az egészségügy iránti felelősségét és ösztönözni az együttműködési készségüket. Az első igen jelentős lépés volt ilyen irányba a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsá­gának 1959-es határozata, amelynek szelleme és szövege egyaránt kifejezi, hogy Magyarországon az egészségügy a társadalom egészének ügye. A hatá­rozatot követően meggyorsult az egészségügyi ellő-Orvosi Hetilap 1983. 124. évfolyam, 45. szám­lás fejlesztésének üteme, és számos máig ható in­tézkedés és kezdeményezés alapozta meg az azóta bejárt utunkat az egészségügy tárgyi és személyi feltételeinek megjavításában, és az ezt szolgáló közszellem kialakításában. A párthatározat azonban elsődlegesen az egész­ségügy anyagi támogatására serkentette a társadal­mat — nagyon is rászorultunk! — és nem ered­ménytelenül. Hogy a kisebb példát említsem: gom­bamódra szaporodtak — a községi tanácsok és a la­kosság hozzájárulásával — a falusi orvosi rendelők, szociális intézmények, a környezethigiénét szolgáló beruházások. Az egészségügy társadalmasítását tör­vényerőre emelő 1972-es egészségügyi törvény már szélesebben értelmezi a társadalom közreműködé­sét. Leszögezi az egészségügyre vonatkozó alapvető rendelkezéseket és szabályozza a lakosság egészség­­védelmével kapcsolatos jogokat és kötelességeket. Egyebek mellett az egészséges életmódra való ne­velést, az egészségügyi műveltség fejlesztését. És ez nem véletlen. Az általános haladás, a tu­dományos-technikai forradalom, a civilizáció nem­csak pozitív, hanem negatív módon befolyásolja a társadalom, a lakosság egészségét. Az iparosodás, a motorizáció, az urbanizáció új ártalmakat terem­tett.. És miután megszüntettünk számos, azelőtt népbetegségnek számító kórt, helyükbe mások lép­tek. Ezek többségének gyakori előfordulásában számottevő, nem egyszer meghatározó szerepe van az úgynevezett emberi tényezőnek. E betegségeket társadalmi összefüggésük alapján — Hutás Imre nyomán — három kategóriába sorolhatjuk. Az elsőbe tartoznak azok, amelynek létrejöt­tében a társadalommal való lényeges kapcsolat nem állapítható meg. Ilyenek a jó- vagy a rosszin­dulatú daganatok. Okuk ismeretlen, összefüggésük a társadalmi háttérrel nem bizonyítható. De ha a dohányzást mint társadalmi - társasági jelenséget vizsgáljuk, úgy a tüdőrák és a dohányzás közötti kapcsolatnak megvan a maga társadalmi bázisa. A fertőző betegségben kimutatható a kórokozó, de azt, hogy egyedi-e a megbetegedés, vagy járványos méreteket ölt, azt a társadalmi összefüggések ha­tározzák meg. A második kategóriába a soktényezős betegsé­geket sorolhatjuk, amelyeknek kialakulását előse­gíthetik, gyorsíthatják vagy gátolhatják a társadal­mi folyamatok, annak ellenére, hogy a szervekben kimutathatók anatómiai, szövettani károsodások. Ilyen például a szív- és érrendszeri megbetegedé­sek, amelyek összefüggésbe hozhatók a technikai­­-társadalmi fejlődéssel, a megváltozott életmóddal. Ismeretes, hogy hazánkban ez a vezető halálok, a mortalitásnak több mint a feléért felelős. A rok­kantnak minősítettek negyven százaléka szívbeteg. A belgyógyászati osztályokon ápoltaknak ugyan­csak negyven százaléka szív- és érrendszeri beteg­ségben szenved, csakúgy mint az alapellátásban gondozottaké. % 2723

Next