Orvosi Hetilap, 1987. április (128. évfolyam, 14-17. szám)

1987-04-05 / 14. szám - HORUS - Back Frigyes: Mit ünnepeltek 1686-ban Franciaországban? (A Napkirály sikeres műtétjének körülményei)

16 éven át a Magyar Gyermekgyógyász Társaság elnöke volt. Elnöksége a Társaság történetében áldásos korszakot jelentett. A Társaság tudományos üléseinek látogatottsága magas volt, az előadásokat élénk viták követték, melyeknek kialakulásában sokszor az elnök vitaindító hozzászólása döntő jelentőségű volt. Elnök­sége alatt szervezte meg a Magyar Paediator c. negyed­évenként megjelenő folyóiratot, melynek főszerkesz­tője volt. Kiváló előadó volt, számos hazai és külföldi kongresszuson referensként, koreferensként működött közre. Életének — ahogy az előbbiekben olvasható — egyik legfőbb törekvése volt, hogy a magyar gyermek­­gyógyászat eredményei külföldre is eljussanak, vala­mint az, hogy a nemzetközi irodalommal a hazai kollé­gákat megismertesse. Az egyik magyar irodalmi hetilapban megjelent nagy szeretettel írott nekrológban felmerült, hogy miért nem volt ez a tehetséges kiváló nagytudású, aktív ember valamelyik orvosi intézmény igazgató pro­fesszora. Jogos a csodálkozás, de az életrajzi adatok nem volnának helyesek, ha e kérdéssel nem foglalkoz­nánk. Véghelyi Péter — egyéni sajátosságai folytán — nem tudott beilleszkedni egy szervezett gyógyító tes­tület munkarendjébe. Éjjel dolgozott, s hajnali 4-5 óra körül feküdt le, s bár nem volt nagy alvássszükséglete, a reggeli órákban nem volt képes feladatokat ellátni. Csak olyan megbízásoknak tudott eleget tenni, amelye­ket a déli­ délutáni órákban végezhetett el. Emiatt őt az ötvenes években sok támadás érte, amelyek csak­nem válságos helyzetbe sodorták. Bölcs főnöke — aki tisztában volt értékével — védelmébe vette, s így tudta folytatni átlagon jóval felüli munkáját. Nehezen ma­gyarázható viszont, hogy egy ilyen elismert kiváló tudós — akit a külföldi orvosszemélyiségek természe­tesen professzornak tituláltak — az egyetemi tanári címet nem kapta meg. Vigaszul szolgált azonban az a számos külföldi és hazai elismerés amelyben része volt. Élete nemcsak eredményekben, hanem sikerekben is gazdag volt. Munkásságának elismeréseként megkapta a Munka Érdemrend Arany fokozatát. E rendkívüli embernek, aki nagy szeretettel gyűj­tött értékes műkincseit a Magyar Államra­ hagyta — végső akarata volt, hogy hamvai helyét ne örökítse emléktábla, ne legyen emlékére temetési szertartás. Az orvostársadalom — és a barátai — nagy meg­rendüléssel vették tudomásul halálát, amit az is bizo­nyít, hogy a különböző napi és hetilapokban egymást követik a nekrológok, amelyek érdemeinek és kiváló­ságának hangsúlyozásával, kegyelettel és tisztelettel adóznak emlékének. Dr. Véghelyi Péter szellemi hagyatéka örök emlé­ket állít Neki. Barta Lajos dr. Mit ünnepeltek 1686-ban Franciaországban? (A Napkirály sikeres műtétjének körülményei)* Érdekes évszám az 1686. Számtalan tanulmány, megemlékezés foglalkozott ebben az évben Budavár visszafoglalásának 300. évfordulójával. Ugyanakkor, amikor nálunk egy ország vérzik és ég élethalálharca közben, Franciaországot, Európa egyik legfontosabb nagyhatalmát egészen másvalami tartja lázban. Az év francia „eseményéről” van szó, ami nem más, mint a tündöklő Napkirály árnyékos oldalán elhelyez­kedő végbélsipoly sikeres műtétje. Az 1686-os évet nem az orvostudomány, hanem a francia államgépezet nyil­vánította hivatalosan a fistula évének (1.). Minden korban más külsőségek kapcsolódnak a ha­talmi ranglétra egyes fokaihoz. XIV. Lajos idejében a király személyének közelébe jutni, ott a magánéletben akár a legkisebb szerepet is betölteni, ez volt mindenki leghőbb vágya. A legnagyobb előjogok egyike volt pl. a „lever”-nél az inget a királyra segíthetni; ez a meg­tiszteltetés a király testvérének, Orléansi Fülöpnek ju­tott. A király körül lebzselők sokszor órákig vártak kis­ded szerepük betöltésére, unalmukban minden kis rész­letet megfigyeltek és felnagyítottak. Fokozottan érvé­nyes volt ez rendkívüli állapotok, főleg pedig betegség esetén. Természetesen a királyt orvosok hada vette körül, de ezenkívül a „szakképzett” főurak tanácsai is állan­dóan veszélyeztették testi épségét. Nagy divat volt ugyanis már akkoriban is, hogy úton-útfélen az egész­ségügybe szakavatatlanok kontárkodtak bele. A ná­lunk uralkodó helyzettel ellentétben Franciaországban már egy sor orvosi könyv (és nemcsak tanító, hanem főleg népszerűsítő jellegű) látott napvilágot és így egy kis fáradsággal a kor tudományos szintjének mediciná­ját bárki elsajátíthatta. A legérdekesebb könyvek egyi­ke magával XIV. Lajossal foglalkozik. A személye kö­rüli főorvosok ugyanis Journal de la Santé du Roi Louis XIV címmel az 1647—1711 közötti időszakról (Vallet, Daquin és Fagon) naplószerű jelentéseket írtak az ural­kodó egészségi állapotáról — saját szerepük illő eltúl­­zásával. A hashajtás eredményességét pl. a háborús győzel­mi jelentések modorában írták le. Csak a kuriózum kedvéért és a kor jellegzetes szokásainak ecsetelésére mondom el, hogy az etikett egyfelől szigorúan elzárta a környezetétől és főleg a népétől a királyt, ugyanakkor gyakorta megesett, hogy kihallgatáskor nem trónusán, hanem illemszéken ülve fogadta teljes komolysággal környezetét. Ez a téma akkoriban nem számított ép­penséggel tabunak, álljon itt a képzőművészetből egy példa: Bosse Ábra­hám miniatúrája (1. ábra) is megörö- Elhangzott: 1986. dec. 11-én a Magyar Orvostörténeti Tár­­ saság ülésén

Next