Orvosi Hetilap, 1994. november (135. évfolyam, 45-48. szám)
1994-11-20 / 47. szám - Szabó István: Magzati tachyarrhythmia praenatalis nyomon követése
így sokan újítottak is. Ugyanis a Femidomhoz egy bevezető eszköz van mellékelve, de sokan kondomszerűen húzatták fel a Femidomot a péniszre és így vezették be spontán. Főleg azok tértek erre rá (minden ötödik), akik kellemetlennek érezték közösülés közben az eszköz belső merevítő gyűrűjét, vagy a férjet zavarta ez. Kifejezett fájdalmat azonban senki sem jelzett. Egy thaiföldi vizsgálat szerint ez gyakori volt és sokan épp ezért hagyták el. A Femidom külső vége lebenyszerűen beborítja az ajkakat, ezt csak páran minősítették esztétikai hibának, s a férfiakat ez nem zavarta. A mintába kéretteknél az AIDS megelőzés nem játszott szerepet. Inkább kísérletnek minősítették az egészet és igyekeztek a használatát „megtanulni” és a 3—4. alkalommal már megtalálták a használat legkellemesebb módját, a műanyag zörgése sem keltette azt az érzést, hogy egy gumibabával közösülnek. Többen viszont sehogyan sem boldogultak vele, ezért 3—4 kísérlet után áttértek a „rendes” kondomra, sőt a jövőben ez utóbbit még szívesebben alkalmazták. A fiatalabbak (22—25 évesek) többnyire már az első próbálkozás után abbahagyták és „minden rosszat” elmondtak a Femidomról, a „csendes” (nem zörgő) tablettákat találták a legjobbnak. Néhány nőnek javult az orgazmuskészsége, s szerintük azért, mert az eszköz pereme direkt izgatja a csiklót. Azt, hogy mind a bevezetésekor, mind a közösülés alatt az eszköz hangos, zörög, mindenki megfigyelte, és e hangot semmilyen kenőccsel nem lehetett csillapítani. A férfiak pedig azt is kifogásolták, hogy „száraz” akkor is, ha belül bekenik, mert az eszköz nem simul úgy a péniszre, mint a kondom. Ez is lehetett annak az oka, hogy a Femidom diszlokálódott (kiesett, vagy az egész a hüvelybe csúszott). Főleg azok a párok voltak panaszmentesek és határozták el, hogy a Femidon mellett maradnak, akik már régóta kiegyensúlyozott kapcsolatban éltek. Tehát ez sem jó „mindenkinek”, de általa bővül a választék. Aszódi Imre dr. A jénai egyetemisták szexuális magatartása. Günther, E. (Hautklinik. 0-6900 Jena, Erfurter Str. 35.) , Mitteilungen d. Gesellsch. f. Prakt. Sexualmedizin, 1993, 5/31. A szerző a jénai bőrklinika professzora, aki andrológiával-szexológiával is foglalkozik és e témát spec-kollégium keretén belül le is adja. A hallgatók száma 1976—1993 között összesen kb. 2000 volt. Minden évben névtelen kérdőív kitöltését kérte s ezt csak 5 % tagadta meg, így módjában áll a szerzőnek, hogy a hallgatók szexuális magatartását, annak változását (különös tekintettel az egyesítésre) megismerhesse. Tehát orvostanhallgató(nő)ket interjúvolt meg és arra gondol, hogy egy ilyen zárt rétegben a változás reálisan tükrözi a tényeket, hisz a hallagtó(nő)k intelligenciája, szexuális érdeklődése lényegileg azonos, a változás oka „külső” tényezőkben keresendő. Ugyanakkor nem valószerű, hogy az orvosnak készülők „elit” réteget jelentenének. A férfi hallgatók kohabita ideje idővel csak 1 évet csökkent, a nőké még ennyivel sem. Általában 4—8 évvel a kérdésfeltevés előtt közösültek először. Elvétve akadt mindkét nemben szűz. Clement NSZK-beli felmérése (1981) szerint Nyugaton 1 évvel később kezdenek és a nők körében gyakoribb a „tapasztalatlanság”. A férfiak 90%-a onanizált, amikor nem volt partnere. A nőknek azonban 16 évvel ezelőtt csak 11%-a elégítette ki önmagát, 1992-ben viszont már 74% (NSZK-ban szintén 74%). A nők orgazmuskészsége és átélése is sokat változott s eltért a nyugatiakétól: a közösülőknél ez 85%-ról 97%-ra emelkedett, de már az egyesülés előtti években is. Nyugaton az arány 76—80% volt. Az első közösülés mindkét országban az esetek felében fogamzásgátlás nélkül történt annak ellenére, hogy társukat már hónapok óta ismerték, és a továbbiakban is kitartottak mellette legtöbben. Mégsem ilyen „szép” azonban a helyzet, mert mindkét nembeliek 10%-a belement már alkalmi kapcsolatokba, azaz így „kezdte” és további 40—45%-a néha félrelépett (hasonló a helyzet Nyugaton is). Jénában kevesen számoltak be homoszexuális eseményekről, míg Nyugaton ennek 25% (ffi), ill. 18% (nő) volt a gyakorisága. Az AIDS-veszély óta csak minden 4—5. fiatal gondol erre a veszélyre, „ezért” hű, ritkábban változtat partnert, inkább onanizál, vagy kondomot alkalmaz. Ennek megfelelően régen az első közösüléskor csak 10% használt kondomot, ma 40%. A keletieknek csak a 12%-a vélekedik úgy, hogy az AIDS-veszély rá is vonatkozik, míg Nyugaton 17% és ennek megfelelően ők mindig kondommal védekeznek, ill. minden esetre van a zsebében (7% ffi, 5% nő) mindig kondom. A szerző ezzel kapcsolatban rámutat arra is, hogy az egyetemeken általában nem kapnak a hallgatók szexuális információt, noha erre az orvosi karon kívül a pszichológus-, jog-, pedagógushallgatóknak is szükségük lenne. Úgy tűnik, hogy Nyugaton elterjedt volt az a nézet, miszerint a keleti medikák hiperorgasztikusak, mert kiemeli, hogy ezt nem igazolja a felmérése. Reméli viszont, hogy hamarosan bevezetik e speciális tematikát az általános és középiskolákban is, hogy hatékonyabb legyen az AIDS- és terhesség-megelőzés. Aszódi Imre dr. Orvosi szexológia oktatása az egyetemen. Sohn, W., Lackinger, I. (Frauenklinik D-4000. Düsseldorf, Moorenstr. 5.) Mitteilungend. Gesellsch. f. Prakt. Sexualmedizin., 1993, 5/29. A szexuális zavarban szenvedőknek azért nem tud az orvos tanácsot adni, mert az egyetemen erre nem képezték ki, mégpedig azért, mert ilyen tanszék nincs. Csak elszórtan kapnak az orvostanhallgatók utalást egyéb tárgyak oktatásakor. Ebben szerepet játszik az a közfelfogás is, hogy „erről” nincs mit beszélni. Az orvostovábbképzés keretein belül már szerepel ugyan ez a téma, de az alapokat az egyetemi évek alatt kell megadni. (Ilyen jellegű továbbképzésre sok alkalom van Németországban, sajnos hazánkban alig. Ref.) Számos felmérés igazolta, hogy az AIDS-re vonatkozó ismeretek a medikusok körében alig tekinthetők jobbnak, mint a természettudományi és bölcsészeti hallgatóké. Ennek megfelelően a szexuális magatartásuk (kondom stb.) sem példamutató. A medikusok elsősorban diákok és nem „illetékes” orvosok, akik az ágyban nem beteggel foglalkoznak. Az általános orvostan a bio-pszichoszociális egységen alapszik, tárgya a pszichoszomatika is. Ezért a düsseldorfi Heine egyetemen, az általános orvostani tanszéken mind az előadásokon, mind a gyakorlati oktatásban mind nagyobb szerepet kapnak a szex kérdések. Nehéz a tanszék számára az előrelépés azért is, mert maga az általános orvostan sem nyert még eléggé fontos helyet a képzésben. Az orvosi szexológiában gyakorlattal rendelkező szakembereket kell tehát bevonni a képzésbe. Példákat tudnak így az életből a tanterembe vinni és így a hallgatók ismeretei bővíthetők, hozzáállásuk javítható. A nyolcadik szemeszterben kezdték meg ezt a speciális oktatást és félév végén két kérdésre kellett írásban válaszolni: 1. Saját szexualitását illetően kellően informáltnak érzi-e magát? 2. A tanultak alapján eleget tud-e ahhoz, hogy a szexuális kérdésekre vonatkozóan megfelelő tanácsot tudjon adni a betegeinek? Míg az 1. kérésére 70% adott igen választ, a 2.-ra csak 40%. Ezért javítani kell az oktatást. E célból újabb kérdőív született: 1. Véleménye szerint az orvosképzés során elegendő szó esik-e a szexualitásról? 2. Az oktatáson belül mely rész szextémákat tartana fontosnak? Sokan (70%) kiemelték, hogy korábban sajnos ,,ilyen”-ről nem volt szó. Főleg a fogamzásgátlásról szeretnének bővebb információkkal rendelkezni. A férfi partner felelősségéről kevés szó esett. A szerzők véleménye szerint: — az orvosi rendelőben nincs helye a moralizálásnak; — aki szexuális tanácsot ad, legalább saját szexualitását ismerje (önismereti csoport); — a rendelőben az orvos ne a saját szexualitásáról beszéljen, hanem arról, amire vonatkozóan a beteg kérdez. Aszódi Imre dr.