Orvosi Hetilap, 1994. november (135. évfolyam, 45-48. szám)

1994-11-20 / 47. szám - Szabó István: Magzati tachyarrhythmia praenatalis nyomon követése

így sokan újítottak is. Ugyanis a Femidom­­hoz egy bevezető eszköz van mellékelve, de sokan kondomszerűen húzatták fel a Femi­­domot a péniszre és így vezették be spon­tán. Főleg azok tértek erre rá (minden ötö­dik), akik kellemetlennek érezték közösülés közben az eszköz belső merevítő gyűrűjét, vagy a férjet zavarta ez. Kifejezett fájdalmat azonban senki sem jelzett. Egy thaiföldi vizsgálat szerint ez gyakori volt és sokan épp ezért hagyták el. A Femidom külső vége lebenyszerűen beborítja az ajkakat, ezt csak páran minősí­tették esztétikai hibának, s a férfiakat ez nem zavarta. A mintába kéretteknél az AIDS megelő­zés nem játszott szerepet. Inkább kísérlet­nek minősítették az egészet és igyekeztek a használatát „megtanulni” és a 3—4. alka­lommal már megtalálták a használat legkel­lemesebb módját, a műanyag zörgése sem keltette azt az érzést, hogy egy gumibabá­val közösülnek. Többen viszont sehogyan sem boldogultak vele, ezért 3—4 kísérlet után áttértek a „rendes” kondomra, sőt a jövőben ez utóbbit még szívesebben alkal­mazták. A fiatalabbak (22—25 évesek) többnyire már az első próbálkozás után abbahagyták és „minden rosszat” elmondtak a Femi­­domról, a „csendes” (nem zörgő) tablettá­kat találták a legjobbnak. Néhány nőnek javult az orgazmuskészsé­ge, s szerintük azért, mert az eszköz pere­me direkt izgatja a csiklót. Azt, hogy mind a bevezetésekor, mind a közösülés alatt az eszköz hangos, zörög, mindenki megfigyelte, és e hangot semmi­lyen kenőccsel nem lehetett csillapítani. A férfiak pedig azt is kifogásolták, hogy „száraz” akkor is, ha belül bekenik, mert az eszköz nem simul úgy a péniszre, mint a kondom. Ez is lehetett annak az oka, hogy a Femidom diszlokálódott (kiesett, vagy az egész a hüvelybe csúszott). Főleg azok a párok voltak panaszmente­sek és határozták el, hogy a Femidon mel­lett maradnak, akik már régóta kiegyensú­lyozott kapcsolatban éltek. Tehát ez sem jó „mindenkinek”, de általa bővül a vá­laszték. Aszódi Imre dr. A jénai egyetemisták szexuális magatar­tása. Günther, E. (Hautklinik. 0-6900 Je­na, Erfurter Str. 35.) , Mitteilungen d. Ge­­sellsch. f. Prakt. Sexualmedizin, 1993, 5/31. A szerző a jénai bőrklinika professzora, aki andrológiával-szexológiával is foglalkozik és e témát spec-kollégium keretén belül le is adja. A hallgatók száma 1976—1993 kö­zött összesen kb. 2000 volt. Minden évben névtelen kérdőív kitöltését kérte s ezt csak 5 % tagadta meg, így módjában áll a szerző­nek, hogy a hallgatók szexuális magatartá­sát, annak változását (különös tekintettel az egyesítésre) megismerhesse. Tehát orvostanhallgató(nő)ket interjúvolt meg és arra gondol, hogy egy ilyen zárt ré­tegben a változás reálisan tükrözi a tényeket, hisz a hallagtó(nő)k intelligenciája, szexuá­lis érdeklődése lényegileg azonos, a változás oka „külső” tényezőkben keresendő. Ugyanakkor nem valószerű, hogy az orvos­nak készülők „elit” réteget jelentenének. A férfi hallgatók kohabita id­eje idővel csak 1 évet csökkent, a nőké még ennyivel sem. Általában 4—8 évvel a kérdésfeltevés előtt közösültek először. Elvétve akadt mindkét nemben szűz. Clement NSZK-beli felmérése (1981) szerint Nyugaton 1 évvel később kezdenek és a nők körében gyako­ribb a „tapasztalatlanság”. A férfiak 90%-a onanizált, amikor nem volt partnere. A nőknek azonban 16 évvel ezelőtt csak 11%-a elégítette ki önmagát, 1992-ben viszont már 74% (NSZK-ban szintén 74%). A nők orgazmuskészsége és átélése is so­kat változott s eltért a nyugatiakétól: a kö­zösülőknél ez 85%-ról 97%-ra emelkedett, de már az egyesülés előtti években is. Nyu­gaton az arány 76—80% volt. Az első közösülés mindkét országban az esetek felében fogamzásgátlás nélkül tör­tént annak ellenére, hogy társukat már hó­napok óta ismerték, és a továbbiakban is ki­tartottak mellette legtöbben. Mégsem ilyen „szép” azonban a helyzet, mert mindkét nembeliek 10%-a belement már alkalmi kapcsolatokba, azaz így „kezdte” és továb­bi 40—45%-a néha félrelépett (hasonló a helyzet Nyugaton is). Jénában kevesen számoltak be homosze­xuális eseményekről, míg Nyugaton ennek 25% (ffi), ill. 18% (nő) volt a gyakorisága. Az AIDS-veszély óta csak minden 4—5. fiatal gondol erre a veszélyre, „ezért” hű, ritkábban változtat partnert, inkább onani­­zál, vagy kondomot alkalmaz. Ennek meg­felelően régen az első közösüléskor csak 10% használt kondomot, ma 40%. A kele­tieknek csak a 12%-a vélekedik úgy, hogy az AIDS-veszély rá is vonatkozik, míg Nyugaton 17% és ennek megfelelően ők mindig kondommal védekeznek, ill. min­den esetre van a zsebében (7% ffi, 5% nő) mindig kondom. A szerző ezzel kapcsolatban rámutat arra is, hogy az egyetemeken általában nem kapnak a hallgatók szexuális információt, noha erre az orvosi karon kívül a pszichológus-, jog-, pedagógus­hallgatóknak is szükségük lenne. Úgy tűnik, hogy Nyugaton elterjedt volt az a nézet, miszerint a keleti medikák hiperorgasztikusak, mert kiemeli, hogy ezt nem igazolja a felmérése. Reméli viszont, hogy hamarosan beveze­tik e speciális tematikát az általános és kö­zépiskolákban is, hogy hatékonyabb legyen az AIDS- és terhesség-megelőzés. Aszódi Imre dr. Orvosi szexológia oktatása az egyetemen. Sohn, W., Lackinger, I. (Frauenklinik D-4000. Düsseldorf, Moorenstr. 5.) Mit­teilungend. Gesellsch. f. Prakt. Sexualme­dizin., 1993, 5/29. A szexuális zavarban szenvedőknek azért nem tud az orvos tanácsot adni, mert az egyetemen erre nem képezték ki, mégpedig azért, mert ilyen tanszék nincs. Csak el­szórtan kapnak az orvostanhallgatók utalást egyéb tárgyak oktatásakor. Ebben szerepet játszik az a közfelfogás is, hogy „erről” nincs mit beszélni. Az orvostovábbképzés keretein belül már szerepel ugyan ez a té­ma, de az alapokat az egyetemi évek alatt kell megadni. (Ilyen jellegű továbbképzésre sok alkalom van Németországban, sajnos hazánkban alig. Ref.) Számos felmérés igazolta, hogy az AIDS-re vonatkozó ismeretek a medikusok körében alig tekinthetők jobbnak, mint a természettudományi és bölcsészeti hallga­tóké. Ennek megfelelően a szexuális maga­tartásuk (kondom stb.) sem példamutató. A medikusok elsősorban diákok és nem „il­letékes” orvosok, akik az ágyban nem be­teggel foglalkoznak. Az általános orvostan a bio-pszicho­­szociális egységen alapszik, tárgya a pszi­­choszomatika is. Ezért a düsseldorfi H­­­eine egyetemen, az általános orvostani tanszéken mind az előadásokon, mind a gyakorlati oktatásban mind nagyobb szere­pet kapnak a szex kérdések. Nehéz a tan­szék számára az előrelépés azért is, mert maga az általános orvostan sem nyert még eléggé fontos helyet a képzésben. Az orvosi szexológiában gyakorlattal rendelkező szakembereket kell tehát bevon­ni a képzésbe. Példákat tudnak így az élet­ből a tanterembe vinni és így a hallgatók is­meretei bővíthetők, hozzáállásuk javítható. A nyolcadik szemeszterben kezdték meg ezt a speciális oktatást és félév végén két kérdésre kellett írásban válaszolni: 1. Saját szexualitását illetően kellően in­­formáltnak érzi-e magát? 2. A tanultak alapján eleget tud-e ahhoz, hogy a szexuális kérdésekre vonatkozóan megfelelő tanácsot tudjon adni a bete­geinek? Míg az 1. kérésére 70% adott igen vá­laszt, a 2.-ra csak 40%. Ezért javítani kell az oktatást. E célból újabb kérdőív szü­letett: 1. Véleménye szerint az orvosképzés so­rán elegendő szó esik-e a szexualitásról? 2. Az oktatáson belül mely rész­ szex­­témákat tartana fontosnak? Sokan (70%) kiemelték, hogy korábban sajnos ,,ilyen”-ről nem volt szó. Főleg a fo­gamzásgátlásról szeretnének bővebb infor­mációkkal rendelkezni. A férfi partner fe­lelősségéről kevés szó esett. A szerzők véleménye szerint: — az orvosi rendelőben nincs helye a mo­­ralizálásnak; — aki szexuális tanácsot ad, legalább saját szexualitását ismerje (önismereti csoport); — a rendelőben az orvos ne a saját szexua­litásáról beszéljen, hanem arról, amire vo­natkozóan a beteg kérdez. Aszódi Imre dr.

Next