Orvosi Hetilap, 1994. november (135. évfolyam, 45-48. szám)

1994-11-20 / 47. szám - Szabó István: Magzati tachyarrhythmia praenatalis nyomon követése

A transzszexuálisok kezelésének a kriti­kája. Dmoch, W. (D.4000 Düsseldorf 13. Bromberger Str. 22.): Mitteilungen d. Ge­­sellsch. f. Prakt. Sexualmedizin, 1993, 5/50. A szerző önéletrajzszerűen ismerteti ,,ta­­lálkozásait” a transzsze­xálisokkal (TSZ). Azon a női idült elmeosztályon, ahol pszichiáterré való képzését kezdte, volt Herbert­ Helene, egy hímnemű TSZ beteg, aki „mellékesen” hallucináló schizophren is volt. Őt ez az eset nagyon érdekelte, so­kat foglalkozott a beteggel, ezért a kollégák őt — a beteget pedig betegsége miat — so­kat heccelték, attól óvták, hogy meg ne „fertőződjék” ezzel a „nyavalyával”. Az osztályvezető professzor a beteget át is ope­ráltatta. A beteg egyébként 1975-ben halt meg szívinfarktusban 64 éves korában, 21 évvel a műtét után. A szerző később a düsseldorfi női klinika pszichoszomatikus részlegére került. Ott az első 8 év alatt csak kevés (15 eset) TSZ beteget látott és ezekkel kapcsolatban volt az a fő feladata, hogy megállapítsa, szükséges-e a hormonkezelés, ill. a műtét. Ezeket a betegeket többnyire olyan intézet­be tették át, ahol a TSZ-okkal intenzíven foglalkoztak. A helyezet 1984-ben gyökeresen megvál­tozott. Ebben valószínűleg szerepet játszott az is, hogy a tévében sok szó esett a TSZ- ról, több TSZ önsegélyező csoport alakult, s ezek különböző „ötletekkel-tanácsokkal” látták el a TSZ-okat a tekintetben, hogy mi­ként viselkedjenek a szakértőnél, milyen­­ magatartásformákat gyakoroljanak be. Ennek a ,,fejlődés”-nek az lett az ered­ménye, hogy egyfelől mind többen „mer­tek” szakemberhez fordulni olyanok, akik önmagukat TSZ-nak tartották, másfelől pe­dig azok az intézetek, amelyek addig e be­tegekkel foglalkoztak, túlterheltekké vál­tak, ezért máshol is kértek e betegek tanácsot, segítséget, így az utóbbi 5 évben a szerző is 75 TSZ-sal foglalkozott, eseten­ként 25—25 ülésben. A cikk második felében a szerző arra mutat rá, hogy milyen sok arculata, nehé­zsége van a TSZ-ek ellátásának. Aki TSZ-nak „tudja” magát, az szeretne mielőbb megfelelő kezelést (hormon, mű­tétek) kapni, hogy mielőbb átalakuljon, így azután csak kevesen motiváltak azt meg­kérdezni, hogy TSZ-e, vagy sem. Legtöb­ben képzett szakemberhez, tehát szakértői véleményért mennek. (Az NSZK-ban két ok miatt szükséges a véleményezés. Az operatőrnek ,,indikáció ” kell, hisz egyébként ép szervek csonkolását kell elvégezni, mégpedig irreverzibilis ok miatt. Másik ok pedig az, hogy a kezelés igen költséges és jogi konzekvenciái is van­nak (új név stb.). A német TB bizonyára jobban áll anyagilag mint a magyar, de az sem „szeret”­ fizetni, ezért „előre” kell a TB-től kérni a tervezett kezelés költségeit s ha ezt megtagadja, lehet perelni. Mind a TB, mind a bíróság szakvéleményt kér. Refi) Mindez így nagyon „szépen” megszer­vezett lenne, ha nem lennének hiányossá­gok. Az egyik probléma az, hogy ki tekint­hető e vonatkozásban „szakembernek”, hisz nem minden orvos (nőgyógyász, pszchiáter stb.) és pszichológus ért a szexo­­lógiához és ezen belül a szexuális medici­nához. (Ilyen hivatalos szakképzettség nincs is Németországban, noha vannak ilyen jellegű intézetek, rendelések, társasá­gok. Ref.) Gyakori eset viszont, hogy az, aki önma­gán diagnosztizálta a TSZ-t és ezt el is tudja hitetni valamelyik orvossal, az kellő , ha­talmas mennyiségű hormont írat fel magá­nak (vagy feketén szerzi meg) és így később szinte már lehetetlen a differenciáldiag­nosztika. Ugyanis hosszadalmas és bonyolult vizs­gálatsorozatot kell elvégezni ahhoz, hogy megállapítható legyen, miszerint az „iga­zi” TSZ-ről van-e szó (ami irreverzibilis, azaz ebből nem lehet „kigyógyítani”), vagy eredetileg csak attól tartott, hogy ő TSZ és erre vonatkozóan akart volna taná­csot kérni, de sok „szakember” úgy gon­dolja, hogy a beteg elmondott — vagy ki sem mondott, mert nem jutott szóhoz — kí­vánságának megfelelő „igazolást” kell ad­ni, így előfordul az introgén ártalom. Más kérdés maga a szakvélemény, ami néha csak pár kijelentő mondatból, adequát diagnosisból áll, alig pár soros s hiányos, mert nem írják le, hogy „megállapításo­kat” milyen vizsgálati eredményekre ala­pozzák, így praktice ellenőrizhetetlenek. Pedig be kellene bizonyítani, hogy pl. nem pszichiátriai kórképről, nem homoszexua­­litásról, nem transzvesztitizmusról van szó. Márpedig az alapos vizsgálathoz igen sok idő kell és kérdés, hogy ez elég jó „üzlet”­­e az orvosnak. [A cikk referálása talán azért sem volt fe­lesleges, mert rámutat arra, hogy a biztosí­tási alapon nyugvó betegellátás, még ahol az évtizedek óta él, mennyi problémát vet­het fel. A másik kérdés pedig az orvosi sze­xológiai ellátás hazai hiányossága, pedig tény, hogy igény van rá, sőt TSZ egyének is vannak. Ref. Aszódi Imre dr. BIOETIKA Vitaálláspont a (német) BTK 218. §-ának a reformjával kapcsolatban. Wille, R., Hoffmann, B. (Sexualmed. Forschungs-u. Beratunsstelle. D—2300 Kiel. Arnold- Heller Str. 12.): Mitteilungend. Gesellsch. f. Prakt. Sexualmedizin, 1993, 5/22. Németországban a BTK 218. §-a foglalkozik a terhességmegszakítással Korábban a két Németországban eltérő volt a jogi szabá­lyozás, sőt az egyesítés után is e kettős gya­korlat volt egy ideig érvényben és a cikk megjelenése idején indult meg a vita az egységes jogi szabályozásért. Az NDK-ban lényegileg az a fajta szabályozás (a bizott­ság dönt) volt érvényben, ami hazánkban korábban volt, míg az NSZK-ban —­ mint nálunk ma — a nő dönt. [Minden bizonnyal az­ NSZK is mintául szolgált számunkra. Úgy tűnik ott is heves vita alakult ki az nb­­vel kapcsolatban és a szerzők statisztikai adatokkal alátámasztva igyekeznek a hely­zetet reálisan értékelni. A referens a precí­zen pontokba foglalt nézetek ismertetéséből csak néhány fontosat emel ki. De utalni kell arra is, hogy az NSZK-ban egyfelől az egy­házi kórházak nem vállaltak csak betegség miatti megszakítást (a­mi régi „a” pon­tunk), másfelől pedig a műtét elvégezhető volt az un. magánrendelőkben is (Nieder­gelassene Gynäkologe), ahol a tevékenysé­get a biztosító (TB) éppúgy finanszírozta, mintha az kórháziban történt volna. Felte­hető, hogy majd „idővel” hazánkban is el­következik az az idő, amikor nem fog úgy el­különülni egymástól a „magán” és az „állami" ellátás. Ref.]: Az NSZK-ban 1977—91 között: — évente 80—90 000 ab-t jelentettek be, holott ennek a kétszeresét végezték el, mert laza volt a bejelentési fegyelem és létezett ab-turizmus is; — évente csak 2—5 haláleset fordult elő, míg korábban — a tiltás idején — évente kb. 100 esetben történt az illegális ab gya­núja miatt igazságügyi boncolás, — csökkent az ab utáni morbiditások gyakorisága is. Igaz ugyan, hogy a nőgyó­gyászok csak a szomatikus károsodásokra gondolnak, elfeledkeznek az igen gyakori pszichés következményekről; — az ambuláns (ún. magánrendelői) be­avatkozások mind gyakoribbakká váltak; — a korábbi — szigorított — periódus­hoz képest csökkent az orvosi (25-ről 8% alá) és pszichiátriai (7,7-ről 1% alá) indiká­ció gyakorisága (a jóindulatú hazug­­indik­áció). (Korábban hazánkban is orvosi indikáció kellett ahhoz, hogy „a” pont alapján és egyáltalában megszakítsák a terhességét annak a házas és — előbb 40, majd 35 év alatti — nőnek, akinek , ,csak ’ ’ két gyerme­ke volt. Amikor pedig egy újabb szabályo­zással elegendő volt a 2 gyermek, csökkent az indikációk száma, meggyógyultak a két­gyermekesek. Ref.) — A szülések száma már akkor csökkent, amikor még nem volt az ab liberalizálva; — nem lesz több az ab csak azért, mert az nem tilos; — az ab gyakorisága sokszor megmagya­rázhatatlan, így pl. az NSZK egyes tarto­mányai között eltérő a gyakoriság, miként az nem volt azonos a két Németországban sem. Svédországban miért végeznek há­romszor, Lengyelországban és a Szovjet­unióban ötször több ab-t, mint az NSZK- ban; — a kutatók még nem foglalkoztak elég meggyőzően azzal, hogy az ab gyakorisá­gára milyen hatással van a fogamzásgátlók hozzáférhetősége (kereslet-kínálat, az­­TB mit támogat); — sajnos sok még nem szült nő szakíttatja meg a terhességét; ha szigorítják az ab-t, az orvosok többsé­ge a nő érdekeit fogja képviselni, mert szin­te kivihetetlen az orvosetikai nézet megva­lósítása, hogy csak valóban indikált eset.

Next