Orvosi Hetilap, 2001. február (142. évfolyam, 5-8. szám)

2001-02-25 / 8. szám - Harmat György: A Madarász utcai Gyermekkórház múltja, jelene és jövője

KÓRHÁZAINK A Madarász utcai Gyermekkórház múltja, jelene és jövője A XX. század elején Magyarország gyermekellátása és a gyermekegészségügy messze nem érte el az európai szín­vonalat. A kormányzat kénytelen volt foglalkozni azzal a ténnyel, hogy míg Európa számos országában az életkörülmények­nek és az általános higiéniai színvonal emelkedésének követ­keztében csökkent a csecsemőhalálozás, hazánkban a sta­tisztikai számadatok ezzel ellentétes tendenciát mutattak. 1901 és 1905 között, amikor Angliában és Franciaor­szágban a csecsemőhalálozás nagyjából 14%-os volt, ad­dig nálunk a csecsemők 23%-a meghalt egyéves korának elérése előtt. Nem sok vigaszt jelentett, hogy Ausztriában és Németországban is ehhez hasonló volt a helyzet. 1915-től kezdve pedig, tovább romlott ez az arány: a cse­csemőhalálozás 27%-ra­ emelkedett. A Madarász utcai Gyermekkórház alapításáról 1917-ben döntött Budapest Székesfőváros önkormányzata. Tíz évi előkészület és kétéves építkezés után 1929-ben kezdte meg működését. A kórház első igazgatóját a közkórhá­zak fővárosi igazgatója és a főpolgármester nevezte ki, három évvel a kórház tényleges megnyitása előtt, 1926-ban. Flesch Ármin dr., a kinevezett igazgató az akkori idők egyik legismertebb gyermekgyógyásza volt. Bókay János, Flesch Ármin és Ifj. Bókay János által írt gyermekgyógyászati tankönyv máig is féltett kincse a magyar gyermekgyógyászatnak. Flesch Ármin végiglátogatta a kor leghíresebb európai gyermekintézményeit, és tapasztalatait összegezve tette meg javaslatait a kórház építésénél. A Madarász utcai épület az első olyan fővárosi gyermekkórház, amely ere­detileg is erre a célra készült és megfelelt az akkori kor legmagasabb színvonalú követelményeinek. A 220 ágyas gyermekkórház az elkövetkező 70 évben szinte változat­lan formában szolgálta a gyermekellátást. „Az új székesfővárosi Madarász utcai Csecsemő- és Gyermekkórházat 1929. október 1-jén nyitották meg, szép és meleg ünnepség keretében. A megnyitó ünnepségen megjelent a Kormányzóné Őfőméltósága, Vass József nép­jóléti miniszter, Dréher Imre és Scholtz Kornél dr. állam­titkárok, Ripka Ferencz főpolgármester, Sipő­cz Jenő pol­gármester, továbbá a tudományos világ számos kiválósága. Az ünnepség a Himnusz eléneklésével kezdődött, mely után Sipőcz Jenő polgármester mondotta el megnyitó beszédét. Ezután Vass József miniszter tartotta meg mély gondolatoktól átszőtt ünnepi beszédét, majd a Szózat el­éneklésével az ünnepség véget ért, s a közönség a kórhá­zat tekintette meg.” „A kórház épületét az állam bocsátotta a főváros ren­delkezésére. A főváros határtalan áldozatkészséggel és a legnagyobb szeretettel gyökeresen átalakította az épüle­tet, a barakkszerű épületrészeket lebontatta és helyükbe a mai modern követelményeknek minden tekintetben megfelelő szép osztályt emelt.” - jelent meg a tudósítás a Gyermekvédelem című lap aktuális számában (1929, 18, 306-307.). A kórház első igazgatója 1944-ig állt az intézmény élén. Flesch Ármin és kollégái önzetlen és áldozatos mun­kájukkal megteremtették számunkra a bizalomnak és megértésnek azt a légkörét, ami a gyógyító munka nélkü­lözhetetlen feltétele. Kialakították azt a kapcsolatot, ami a kórházat a környék és az egész főváros lakosságához fűzi. Az ő érdemük, hogy a Rókus Kórház történetéről szóló könyvben a kórházról így emlékeznek meg: „A Ma­darász utcai Csecsemő- és Gyermekkórház a főváros egyik legszegényebb kerületében, Angyalföldön, a gyermekha­landóság leküzdésének fontos tényezője volt.” A háború után Flesch professzor nem kaphatta vissza a kórház igazgatói megbízását. Kivételesen nagy szakmai és emberi tekintélye azonban megóvta a mellőzöttségtől. A koalíciós időkben a köztársasági elnök az egyetem előterjesztésére rendkívüli egyetemi tanári címmel is­merte el a „tudományos irodalom művelése és az egyete­mi oktatás terén szerzett érdemeit”. 1947-ben ő vezette a New York-i nemzetközi gyermekgyógyász-kongresszu­son résztvevő magyar orvosküldöttséget. 1949-ben vezető főorvosi állást kapott a Péterfy Sándor utcai Kórház- Rendelőintézetben. Tagja lett a Gyermekgyógyászat c. szaklap szerkesztőbizottságának, a Gyermekgyógyász Szak­csoportnak, s az orvostudományok kandidátusa fokozat elnyerése (1952) mellett élete legvégén megkapta az „Ér­demes orvos” címet. Magasabb elismerésre életművét akkoriban nem tartották méltónak. A Bókay-iskola egyik legkiválóbb képviselője 1953. március 22-én távo­zott az élők sorából. 1944-1946 között a kórház ideiglenes véradóhelyként, hadikórházként működött. Az ostrom során az épület súlyos károkat szenvedett, de helyreállítása már 1946-ban megkezdődött és 1947. november 4-én sor kerülhetett új­bóli megnyitására. A helyreállítás nehéz körülmények között történt, és nagy erőfeszítéseket kívánt. „Az építkezés befejezése előtt a főváros pénzügyi helyzete rosszabbodott, ezért szünetel­tetni akarták a további munkát, de a környékbeli üzemek munkásai önként vállalták, hogy elvégzik a hátralevő fel­adatokat” (Idézet egy korabeli újsághírből). A helyreállí­tási költségek végül is mintegy 1 millió forintot emésztet­tek fel, amelynek egy részét az Építésügyi Minisztérium Orvosi Hetilap 2001,142 (8), 411-414.

Next