Orvosi Hetilap, 2003. április (144. évfolyam, 14-17. szám)

2003-04-27 / 17. szám - Salacz György: Bíró Imre (1905-2000)

Bíró Imre (1905-2000) A XX. századot átívelő életével nagy szemorvos egyéniségek élő tanúja távozott el az élők sorából 2000. október 19-én. Abban az évben született, ami­kor Schulek Vilmos meghalt, mindenekelőtt Grósz Emil tanítványának tekintette magát, de munkatár­sa volt Blaskovics Lászlónak, ifj. Imre Józsefnek, Ho­­ray Gusztávnak, Nónay Tibornak. Életének 95 éve, a szakma története iránti érdeklődése, tudományos munkássága különleges üzenet a ma élő generáció számára. Egy 1975-ben írt tanulmányában így írt: „Régi igazság, hogy egy mesternek személyes varázsa ad­dig tart, amíg tanítványainak a tanítványai élnek. Én Schulek egy tanítványának a tanítványa vagyok, s nemzedékem elmúlásával az ő személyes varázsa is meg fog szűnni" (1). Bíró Imre halálával valami va­lóban megszakadt, e neves elődök személyes isme­rője, tanúja nincs többé. Gondolhatnók, rengeteg is­meretet elvitt magával a sírba. Szerencsére az élet­művében található számos cikk és tanulmány bősé­ges adatot tartalmaz az általa vizsgált korok és sze­mélyek történetéhez. Még felsorolni is sok azokat a szemészettörténeti tanulmányokat, amelyek csak­nem 7 évtizedes szakmai működése során ránk ma­radt. 1905. október 5-én Nagyváradon született, ahol középiskolai tanulmányait is végezte, s a családi hát­tér (édesapja gimnáziumi igazgató), valamint a város századelejei kulturális élete meghatározó volt élete alakulására. Írói ambíciói már 1923-ban a pesti egye­tem orvoskarán folytatott tanulmányai idején jelent­keztek, s önéletrajzában bevallja, hogy orvosi stúdiu­mai­t hat év alatt igazából egyszer sem hozták lázba, egészen addig, amíg a szemészetet nem kezdte hall­gatni Grósz Emil intézetében. „A szemészetnek, a szemklinikának, de valószínűleg Grósz Emil pro­fesszornak olyan hatása volt rám, hogy lehullott ró­lam az a közömbösség, amivel addigi orvosi tanulmá­nyaimat folytattam és nemcsak szívvel és lélekkel, hanem fokozott szellemi érdeklődéssel fordultam az orvosi, és különösképpen a szemészet stúdiumok fe­lé" (2). Mi sem volt természetesebb, hogy a váradi származású Grósz Emil meghívta a friss diplomás ifjú orvost, aki 1931. szeptember 1-jétől a Mária utcai kli­nika munkatársa lett. Az az 5 esztendő, amelyet Grósz Emil 1936-os nyugdíjaztatásáig mellette tölt­­hetett, meghatározó volt Bíró Imre életében. Élete folyamán számos formában állított emléket szeretett mesterének. Egyik legkitűnőbb munkája, az „Egy klinika nem halhat meg..." című könyve, amelyben szépírói erényeit is megcsillantja, máig a legkiválóbb jellemábrázolás Grósz Emilről, de élete végéig szere­tett munkahelyének, a Mária utcai Szemklinikának is aere perennius állított emléket (3). Blaskovics mindössze 2 éves Mária utcai klinikai működésének (1936-1938) is tanúja és egyéniségé­nek érzékeny megfigyelője. Blaskovics halála után ifj. Imre József vette át a klinikai gárda megmaradt ré­szét. Új főnöke politikai nyomásra kénytelen volt Bí­rót távozásra felszólítani, ezért 1939-től a Zsidó Kór­ház szemészeti ambulanciájára került. 1941 és 1944 között munkaszolgálatosként a Fiumei úti Magdolna Kórház röntgenosztályán kapott beosztást, innen át­menetileg több ízben kirendelték fizikai munka vég­zésére, azonban szerencsésen mindig visszakerült a Magdolna Kórházba. Itt érte a háború vége, s vissza­térhetett „ ifjú orvosi évei legszeretettebb színterére, a Mária utcai szemklinikára" (2). Ekkor már Nónay Ti­bor volt a megbízott igazgató, mivel ifj. Imre József 1945 januárjában meghalt. Amikor 1946-ban az Illés utcai Állami Szemkórházból I. Szemklinika lett és Ho­­rayt kinevezték igazgatónak, Bíró követte Horayt az újonnan szervezett klinikára. A régi barátság kettőjük között ismét gyümölcsöző együttműködést eredmé­nyezett. 1950-ben Horayt koholt vádakkal eltávolí­tották a klinika éléről, Bírót pedig 1951-ben szemé­szeti rendelés megszervezésére kérték fel repülőorvo­si vizsgálatokhoz a Sportkórházban. Később ezt sport­orvosi szemészeti szakrendeléssé bővítették. 46 éves korától 70 éves koráig, 1975-ben bekövetkezett nyugdíjaztatásáig szívvel-lélekkel vett részt a Sport­kórház szakmai és tudományos működésében, a kór­ház általános szellemi életében. Szerkesztője volt a havonta megjelenő „ Sportkórházi Figyelő"-nek, szer­vezője a kórház rendszeres tudományos üléseinek. Nyugdíjasként is a kórház kötelékében maradt, s az 1952 óta folyamatosan végzett Onkológiai Intézeti szemész szaktanácsadói feladatait továbbra is ellátta. 1946-ban magántanári címet kapott, 1957-ben kandidátusi, 1978-ban doktori fokozatot szerzett. Mindez ékes bizonyítéka annak, hogy tudományos munkásságát elismerték, méltányolták. Kutatásai előterében az öröklődő szembetegségek voltak. Je­lentős megfigyeléseket tett a retinitis pigmentosa, a glaucoma öröklődése terén. Megfigyeléseit külföldi szaklapokban, németül, angolul, franciául jelentette meg. Nemzetközi elismertségének beszédes példája a Waardenburg-Franceschetti-Klein Genetics in Opht­halmology című, 1961-ben kiadott kétkötetes köny­ve, amelyben 22 helyen hivatkoztak Bíró Imre mun­káira. Sokat foglalkozott a szemfenéki érelváltozá­sokkal, azok diagnosztikai értékelésével. A funduson általa először leírt inverz kereszteződést a szakiroda­­lom „Biresche Zeichen" néven ismeri. ORVOSI 111.11 LAP821

Next