Orvosi Hetilap, 2005. január (146. évfolyam, 1-5. szám)
2005-01-09 / 2. szám - Józsa László: Lusztig Gábor (1925-1991)
HORUS Lusztig Gábor (1925-1991) Most lenne nyolcvan éves Lusztig professzor, és már csaknem másfél évtizede eltemettük. Emléktáblájának felavatásán hivatali utódja így mondta: „Az ember kétszer hal meg. Először amikor fizikai léte befejeződik, másodszor amikor emléke megszűnik". Az elsőt megakadályozni nincsen módunk, Lusztig Gábort fájdalmasan korán, alig több mint 65 éves korában ragadta el a halál, ebbe bele kellett törődnünk, azonban a tanítványok kötelessége, hogy emlékezetét fenntartsák, időnként megújítsák. Gyulán, 1925. szeptember 29-én született, értelmiségi családban. Szülővárosában érettségizett 1943 nyarán. Orvosnak készült, de a numerus clausus miatt nem iratkozhatott be a szegedi orvoskarra. Előbb szűcsmesterséget tanult, majd a kolozsvári egyetemen lett joghallgató. Első vizsgái után vitték el munkaszolgálatra, családját a náci haláltáborba. Édesanyja és húga soha nem tért vissza. A fiatal jurátus 1945 tavaszán megszökött, hetekig a Fertő mocsaraiban bujkált, majd a német és nyilas csapatok távozása után előmerészkedett. Rövid ideig tartó „malenkij robotra" hurcolták Sopronkőhidára, ám hamarosan szabadult. Gyalogosan tért vissza Szegedre, onnan szülővárosába, ahová nyárra édesapja is megérkezett. Ugyanez év őszén felvették a Szegedi Egyetem Orvosi Karára. Érdeklődése a patológia felé fordult, hallgató korában tagja lett a Kórbonctani Intézet gárdájának. Tanulmányai befejeztével az Intézet gyakornoka, egy évig tanársegéde, 1954-től adjunktusa. A Kecskeméti Megyei Kórház patológus főorvosává 1956. február 1-jén nevezték ki. Szegeden kötött házasságot Sibalin Éva gyógyszerésszel, csaknem negyven évet éltek együtt szeretetben, harmóniában. Felesége és a kórház emléktáblát és domborművet készíttetett, s azt tanítványai és a szakma prominens képviselőinek jelenlétében 1996 február 1- én, az igazgatósági folyosón felavatták. Ma már elképzelhetetlen állapotok fogadták a megyeszékhelyen. Az osztály létszáma vele együtt is mindössze négy fő, a felszerelés egy ósdi mikrotómból, egy „ özönvíz előtti" mikroszkópból és egy hűtőszekrényből állt. Amikor három évvel később Kecskemétre kerültem, még akkor is csak egyetlen (de immáron jó minőségű Zeiss) mikroszkópon dolgozhatott a három orvos. Ebből a szörnyű nincstelenségből, elhanyagoltságból teremtett egy évtized alatt modern felszereltségű, orvosokkal, asszisztenciával jól ellátott osztályt. Páratlan szervezőkészségével nemcsak a műszereket, vegyszereket és szakirodalmat szerezte meg a hatvanas évek nehéz beszerzési viszonyai közepette, hanem arról is gondoskodott, hogy osztályán a legmodernebb eljárásokat végezzük. Bő négy évtizeddel ezelőtt az országban elsőként vált rutin eljárássá az enzimhisztokémia, a mukopoliszacharidok, fehérjék, lipidek szövetvegytani kimutatása, vizsgálata. Miközben szinte naprakészen újabb és újabb technikákat honosított meg, a rutin munka mennyisége is alaposan megnövekedett. Az évi boncolások száma 400-ról 1000 fölé, a biopsziás anyagoké 3000-ről 6000-re emelkedett. Négy kórház, jó pár szülőotthon és rendelőintézet anyagát dolgoztuk fel, hetente két-három alkalommal nyolcvan kilométerre fekvő kórházba utaztunk boncolást végezni. 1961-ben megszervezte a Megyei Orvosnapokat, a következő évtől kezdve szerkesztette és több mint húsz kötetben jelentette meg a kórház évkönyvét. Az osztály folyosójának falán egyetlen, bekeretezett felirat, Ramon y Cajal máig érvényes mondása hirdette: „A tudományos munka nem annyira az eszközökön, mint majdnem kizárólag az embereken múlik". Ebben a szellemben végezte vizsgálatait és tanította meg beosztottjait a tudományos munkára. A szervezés kezdeti nehézségei után ő maga is hozzálátott a kutatásokhoz. 1958 és 1960 között hét, a következő két esztendőben pedig 24 publikáció látott napvilágot az osztályáról. A mennyiség nem ment a minőség rovására. A hazai szaklapokon kívül vezető német (Wirchows Archiv, Zentralblatt alig. Path., Acta Histochemica stb.), francia (Presse Medicale) és angol (Brit. J. Cancer) folyóiratokban jelentek meg írásaink. Előbb a szakma hazai képviselői, pár év múltán külföldi prominensei is odafigyeltek arra, mi történik Kecskeméten, a Lusztig-intézetben (mert ekkor már nem osztálynak, hanem intézetnek nevezték a patológiát). Húsz év alatt négy hazai és ugyanennyi nemzetközi kongresszust rendezett Kecskeméten, valamennyit nagy sikerrel, a résztvevők általános megelégedésével. Azt gondolom, egyedülálló a hazai kórházi patológiai osztályok között, hogy 1964-től kezdve a fiatalokat is eljuttatta külföldre, nemzetközi kongresszusokra. Akár Lusztig Gábor, akár munkatársai kívántak új, az egyetemi laboratóriumokban kipróbált eljárást bevezetni, pár nap alatt elintézte, hogy fogadjanak, soha nem fordult elő, hogy ne mehettünk volna tanulni. Rendszeresen olvasott, s beosztottjait is rászoktatta, hogy az akkor már áttekinthetetlen publikációáradatból az őket érdeklő témaköröket böngésszék. A hétfő délutánokon referáló ülést tartott (1964-ben négy alorvos dolgozott osztályán), az ismertetendő cikkeket ő választotta ki. Nem akadt rá példa, hogy megakadályozta volna egy-egy eset, vagy nagyobb humán patológiai anyag feldolgozását, bár megkövetelte, 2005 .146. évfolyam, 2. szám, 85-86. ORVOSI HETILAP 85