Orvosi Hetilap, 2005. január (146. évfolyam, 1-5. szám)

2005-01-09 / 2. szám - Sótonyi Gergely: Az orvosi műhiba fogalmának és jogi értékelésének történeti vizsgálata

mindegyikünknek legyen fő kutatási területe. Amel­lett ki-ki „kalandozhatott"érdeklődési körének meg­felelően, mindössze beszámolót kért időnként. El­lentétben sok korabeli vezetővel, nem engedte, hogy neve minden közleményben ott legyen, csak akkor, ha maga is aktívan részt vett a kidolgozásban. Ontot­ta, szórta kutatási ötleteit, s az sem bántotta, ha más valósította meg azokat, úgy hogy nem hivatkozott az ötletadóra. Kiváló érzékkel ismerte fel az éppen ak­tuális új területeket, amire egy-két beosztottját ráál­lította. Előbb orvost bízott meg a patokémiai mun­kákkal, pár évvel később vegyészt és biológust alkal­mazott, elsőként a kórházak közül. Saját kandidátu­si (1962) és akadémiai doktori (1978) értekezésén kívül további három kandidátusi és ugyanennyi or­vos-biológus doktori értekezés készült el osztályán. Több mint egy esztendőt töltött a montreali McGill University Patológiai Intézetében, tanulmányúton járt Jénában, Tübingenben, beutazta Európa szinte minden jelentős városát, megfordult Mexikóban, Argentínában, Brazíliában. Legfontosabbnak a műtéti anyag korrekt kóris­­mézését tartotta, ez semmilyen körülmények között nem szenvedhetett késedelmet, nagy súlyt fektetett az autopsziás vizsgálatokra, s ha mindez megtörtént, akkor foglalkozhattunk experimentális munkával, statisztikával, orvostörténeti kutatással. 1973-tól a Szegedi Egyetem címzetes professzora­ként oktatta a szegedi és budapesti egyetemen és az időközben oktató kórházzá lett megyei kórházban a medikusokat. 1981-1990 között a Magyar Patológu­­sok Társaságának elnöke. Kutatómunkájának fő te­rülete az arteriosclerosis, de foglalkozott a gyógyszer mellékhatásokkal (1969), környezetszennyezés okozta egészségi ártalmakkal (1958), kórház és tu­dományszervezési (1974, 1981), oktatási-tovább­képzési (1975) problémákkal, az orvos-beteg kap­csolat pedagógiájával (1975). Lusztig professzor fe­dezte fel a dextrán antikoaguláns és értágító hatását 1961-ben, és a következő esztendőben bevezették a klinikai gyakorlatba Kecskeméten. Az 1970-es, 80- as években itthon és külföldön kiterjedten használ­ták thrombosis profilaxisra, ám a beszámolók - né­hány kivételtől eltekintve - elfeledkeztek megemlí­teni, hogy Lusztig Gábor ismerte fel a terápiás hatást. Szeretett tanítani, bevezetni a megismerés, az ön­álló munka gyönyörébe. Nemcsak a szakmát, sokkal többet, humánumot, munkamorált, kutatói tisztes­séget és felelősséget, lelkiismeretességet tanult tőle az a közel félszáz orvos és másfél száz asszisztens akik az osztályán megfordultunk. Az 1956-ban át­vett nyomorúságos proszektúrából messze földön híres intézetet alakított ki, miközben jó néhány (ké­sőbbi) patológus főorvost nevelt és sok, klinikai osz­tályt vezető orvos is az osztályán szerezte meg alapos kórtani ismereteit. Emberséges vezető volt, szelíd szóval igyekezett lefaragni ifjú munkatársai hibáit, elnézte emberi gyarlóságaikat, menedzselte embere­it, jobban örült tanítványai sikereinek mint sajátjá­nak. Először 1958-ban lett nagybeteg, négy évvel ké­sőbb megismétlődött, de akaratereje legyűrte a be­tegséget. Hosszú időn át úgy tűnt, végleg felgyó­gyult, ám 1988-ban újból jelentkezett a migráló, előbb vénás, majd artériás thrombosis, ami mérhe­tetlen sok szenvedés után halálát okozta. Mindössze nyolcvanesztendős lenne, és közel másfél évtizede nélkülözzük mosolygó tekintetét, nagy szakmai tudását, tanácsait. Mi, a tanítványok atyai barátot, mindig jóindulatú és segítőkész főnö­köt, a szakma és az egész magyar orvostársadalom rendkívüli felkészültségű tudóst, remek szervezőt veszített személyében. Józsa László dr. Az orvosi műhiba fogalmának és jogi értékelésének történeti vizsgálata Az utóbbi időben sokan és sokszor feldolgozták az orvosi műhiba általános kérdéseit, de talán nem közhelyszerű és haszontalan egy rövid történeti ki­tekintés az orvosi műhiba fogalmát illetően. Az orvos működése során, az orvos-beteg kapcso­latban olyan közvetett vagy közvetlen tevékenysé­get végez, amely a beteg testi épségével, egészségé­vel és életével szorosan összefügg. „Errare huma­num est"- tévedni emberi dolog - tartja a latin köz­mondás, amely az élet minden területén, így az or­vosi tevékenység esetében is igaz, bár a tévedés kö­vetkezményei sajnos - ellentétben más foglalkozás körében bekövetkező tévedéstől - súlyosabb, akár mindennapi életünket esetleg gyökeresen megvál­toztató következményekkel is járhatnak. Az orvosi tevékenység sajnálatosan nem mindig éri el célját, a beteg egészségének helyreállítását, gyógyítását, életének megmentését. Ezekben az ese­tekben akár jogosan vetődhet fel, hogy a sikertelen orvosi beavatkozásért terhel-e valakit felelősség. Az orvosi tévedésből vagy hibából eredő eredménytelen tevékenység természetesen jogi következményekkel is járhat. Visszatérő jogtörténeti kérdés az orvos-be­teg kapcsolat jellegének meghatározása, vagyis hogy leegyszerűsítve a vállalkozási, vagy megbízási jogvi­szony sajátosságai tekinthetőek-e irányadónak. Első ORVOSI HETILAP 2005 ■ 146. évfolyam, 2. szám, 86-90.

Next