Orvosi Hetilap, 2005. január (146. évfolyam, 1-5. szám)
2005-01-09 / 2. szám - Sótonyi Gergely: Az orvosi műhiba fogalmának és jogi értékelésének történeti vizsgálata
mindegyikünknek legyen fő kutatási területe. Amellett ki-ki „kalandozhatott"érdeklődési körének megfelelően, mindössze beszámolót kért időnként. Ellentétben sok korabeli vezetővel, nem engedte, hogy neve minden közleményben ott legyen, csak akkor, ha maga is aktívan részt vett a kidolgozásban. Ontotta, szórta kutatási ötleteit, s az sem bántotta, ha más valósította meg azokat, úgy hogy nem hivatkozott az ötletadóra. Kiváló érzékkel ismerte fel az éppen aktuális új területeket, amire egy-két beosztottját ráállította. Előbb orvost bízott meg a patokémiai munkákkal, pár évvel később vegyészt és biológust alkalmazott, elsőként a kórházak közül. Saját kandidátusi (1962) és akadémiai doktori (1978) értekezésén kívül további három kandidátusi és ugyanennyi orvos-biológus doktori értekezés készült el osztályán. Több mint egy esztendőt töltött a montreali McGill University Patológiai Intézetében, tanulmányúton járt Jénában, Tübingenben, beutazta Európa szinte minden jelentős városát, megfordult Mexikóban, Argentínában, Brazíliában. Legfontosabbnak a műtéti anyag korrekt kórismézését tartotta, ez semmilyen körülmények között nem szenvedhetett késedelmet, nagy súlyt fektetett az autopsziás vizsgálatokra, s ha mindez megtörtént, akkor foglalkozhattunk experimentális munkával, statisztikával, orvostörténeti kutatással. 1973-tól a Szegedi Egyetem címzetes professzoraként oktatta a szegedi és budapesti egyetemen és az időközben oktató kórházzá lett megyei kórházban a medikusokat. 1981-1990 között a Magyar Patológusok Társaságának elnöke. Kutatómunkájának fő területe az arteriosclerosis, de foglalkozott a gyógyszer mellékhatásokkal (1969), környezetszennyezés okozta egészségi ártalmakkal (1958), kórház és tudományszervezési (1974, 1981), oktatási-továbbképzési (1975) problémákkal, az orvos-beteg kapcsolat pedagógiájával (1975). Lusztig professzor fedezte fel a dextrán antikoaguláns és értágító hatását 1961-ben, és a következő esztendőben bevezették a klinikai gyakorlatba Kecskeméten. Az 1970-es, 80- as években itthon és külföldön kiterjedten használták thrombosis profilaxisra, ám a beszámolók - néhány kivételtől eltekintve - elfeledkeztek megemlíteni, hogy Lusztig Gábor ismerte fel a terápiás hatást. Szeretett tanítani, bevezetni a megismerés, az önálló munka gyönyörébe. Nemcsak a szakmát, sokkal többet, humánumot, munkamorált, kutatói tisztességet és felelősséget, lelkiismeretességet tanult tőle az a közel félszáz orvos és másfél száz asszisztens akik az osztályán megfordultunk. Az 1956-ban átvett nyomorúságos proszektúrából messze földön híres intézetet alakított ki, miközben jó néhány (későbbi) patológus főorvost nevelt és sok, klinikai osztályt vezető orvos is az osztályán szerezte meg alapos kórtani ismereteit. Emberséges vezető volt, szelíd szóval igyekezett lefaragni ifjú munkatársai hibáit, elnézte emberi gyarlóságaikat, menedzselte embereit, jobban örült tanítványai sikereinek mint sajátjának. Először 1958-ban lett nagybeteg, négy évvel később megismétlődött, de akaratereje legyűrte a betegséget. Hosszú időn át úgy tűnt, végleg felgyógyult, ám 1988-ban újból jelentkezett a migráló, előbb vénás, majd artériás thrombosis, ami mérhetetlen sok szenvedés után halálát okozta. Mindössze nyolcvanesztendős lenne, és közel másfél évtizede nélkülözzük mosolygó tekintetét, nagy szakmai tudását, tanácsait. Mi, a tanítványok atyai barátot, mindig jóindulatú és segítőkész főnököt, a szakma és az egész magyar orvostársadalom rendkívüli felkészültségű tudóst, remek szervezőt veszített személyében. Józsa László dr. Az orvosi műhiba fogalmának és jogi értékelésének történeti vizsgálata Az utóbbi időben sokan és sokszor feldolgozták az orvosi műhiba általános kérdéseit, de talán nem közhelyszerű és haszontalan egy rövid történeti kitekintés az orvosi műhiba fogalmát illetően. Az orvos működése során, az orvos-beteg kapcsolatban olyan közvetett vagy közvetlen tevékenységet végez, amely a beteg testi épségével, egészségével és életével szorosan összefügg. „Errare humanum est"- tévedni emberi dolog - tartja a latin közmondás, amely az élet minden területén, így az orvosi tevékenység esetében is igaz, bár a tévedés következményei sajnos - ellentétben más foglalkozás körében bekövetkező tévedéstől - súlyosabb, akár mindennapi életünket esetleg gyökeresen megváltoztató következményekkel is járhatnak. Az orvosi tevékenység sajnálatosan nem mindig éri el célját, a beteg egészségének helyreállítását, gyógyítását, életének megmentését. Ezekben az esetekben akár jogosan vetődhet fel, hogy a sikertelen orvosi beavatkozásért terhel-e valakit felelősség. Az orvosi tévedésből vagy hibából eredő eredménytelen tevékenység természetesen jogi következményekkel is járhat. Visszatérő jogtörténeti kérdés az orvos-beteg kapcsolat jellegének meghatározása, vagyis hogy leegyszerűsítve a vállalkozási, vagy megbízási jogviszony sajátosságai tekinthetőek-e irányadónak. Első ORVOSI HETILAP 2005 ■ 146. évfolyam, 2. szám, 86-90.